Olvass!

KönyvesBlog

Malala - Októberben jön a fejbelőtt bloggerlány története (részlet)

2013. augusztus 02. .konyvesblog.

malala.jpg

Én vagyok Malala címmel októberben jelenik meg magyarul a tálibok által fejbelőtt lány, Malala Juszufzai könyve. A lány már most legenda.

A tizenöt éves Malala Juszufzai élete tavaly októberben vett 180 fokos fordulatot: a pakisztáni diáklány aznap reggel is iskolába indult, a napját az iskolapadban töltötte, és már hazafelé tartott, amikor tálib fegyveresek az iskolabuszon megtámadták, és közvetlen közelből fejbe lőtték.

Malala 1997 júliusában született a pakisztáni Mingorában. Iskolába is ide járt 5 éves kora óta, végig jól teljesített. Ahogy azonban a tálibok átvették a hatalmat a régióban, sok más honfitársnőjéhez hasonlóan Malala oktatása is veszélybe került. A lány azonban már 2009-ben felemelte a szavát amellett, hogy a lányok is járhassanak iskolába. A BBC oldalán urdu nyelven blogolt (akkor még álnév alatt), bejegyzéseiben pedig részletesen beszámolt a szvát-völgyi mindennapokról, hogy a tálibok hogyan vették át a hatalmat a térségben, vagy hogy szerinte miért fontos a nők oktatása.

Később a New York Times dokumentumfilmet forgatott róla, Malala pedig többször nyilatkozott, interjúkat adott, és nyíltan kiállt a nők oktatáshoz való joga mellett. 2011 októberében a Nobel-békedíjas Desmond Tutu jelölte a lányt a Nemzetközi Gyermek Békedíjra, és megkapta az első Pakisztáni Nemzeti Ifjúsági Békedíjat is. Az átadási ünnepségen Malala fontosnak tartotta megjegyezni, hogy nem tagja egyetlen politikai pártnak sem, de reményét fejezte ki, hogy egy napon megalapíthatja a saját pártját, amely az oktatás széleskörű biztosításáért küzdene.

Ahogy egyre ismertebb és népszerűbb lett, a halálos fenyegetések száma is megszaporodott. Miután a fenyegetések nem rettentették el a lányt, 2012 nyarán tálib vezetők egy csoportja úgy döntött, hogy meg kell ölni Malalát. Azon az októberi napon két fegyveres szállt fel az iskolabuszra, majd fejbe és nyakon lőtték a lányt. Tíz napig feküdt kómában, mielőtt magához tért, és elkezdődhetett a rehabilitációja.

Malala azóta legenda lett: 2013 elején a Deutsche Welle őt nevezte a világ leghíresebb tinédzserének, egy éven belül kétszer szerepelt a Time magazin címlapján (másodjára azén a lapszámén, amelyben „A Világ 100 Legbefolyásosabb Embere” listát közölték), és ő a valaha élt legfiatalabb személyiség, akit jelöltek a Nobel-békedíjra. Az ENSZ november 10-ét világszerte Malala-nappá nyilvánította. Az indoklás szerint Malala a béke szimbóluma, az oktatásért folytatott harca pedig példa nélküli, így ő és országa biztos számíthat segítségre, ha az oktatás továbbra is problémát jelentene Pakisztánban. A lány életéről – a legutóbbi hírek szerint –a Kellemetlen igazság című Oscar-díjas dokumentumfilm rendezője, Davis Guggenheim akar filmet készíteni.

Malala Juszufzai nemcsak írással és beszéddel harcol a lányok tanuláshoz való jogáért, de egy alapítványt is létrehozott szegényebb sorsú társai támogatására. Az alapítvány első segélyének köszönhetően Pakisztánban 40 lány részesülhet oktatásban. Malala alapítványát a világhírű hollywoodi színésznő, Angelina Jolie támogatja. Áprilisban New Yorkban a világhírű színésznő ígéretet tett arra is, hogy ő maga 200 ezer dollárral segíti a lányok oktatásának ügyét.

Az Én vagyok Malala című könyv, melyet Malala Juszufzai és Christina Lamb közösen jegyez, itthon a Bookline és a Libri Kiadó gondozásában jelenik meg. A kötet a tervek szerint októberben kerül a hazai könyvesboltokba. 

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr685439040

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.