Olvass!

KönyvesBlog

Alföldi szerethető diktátor

2013. szeptember 07. valuska

Csáki Judit: Alföldi színháza - Öt nemzeti év

Libri Könyvkiadó, 2013, 426 oldal, 3192 Ft

Az Alföldi színháza - Öt nemzeti év egy elég hosszú rendezői kommentár, csak nem tudjuk a dvd-n lepörgetni. Műfaját tekintve a beszélgetőkönyvekre hasonlít. Az újságíró és színházkritikus Csáki Judit szigorú fegyelemmel és pontossággal megírta a Nemzeti elmúlt öt évét, nem rejtette el véleményét sem, az elkészült szöveget Alföldi alaposan kommentálta. Miért nem jött ki Rába Rolanddal, miért László Zsolt és Stohl András a két legfontosabb színésze, milyen volt a politikai össztűzben, mit és hogyan rontott el, mit kellett volna máshogy csinálnia. Csáki Judit könyve bevisz minket a Nemzeti Színház közösségének és munkájának mélyére, megmutatja a rendszer működését, illetve felvázolja a Nemzeti fejlődését is.

A lényeg:
1. nem Alföldi Róbertről szól a könyv, hanem a színházról 
2. azoknak lesz izgalmas, akik jártak nemzetis előadásokra
3. az sokszor érdekes, hogy egyes emlékeket hogyan kommentál Alföldi sok-sok évvel vagy pár hónappal az esemény után (minden írót, művészt rá kellene venni időszakonként egy-egy ilyen feladatra)
4. az Egyszer élünk volt a legjobb előadás
5. Alföldi sikerének a titka, hogy tudott csapatot építeni: előbb a színészekből, majd a nézőkből

Az utóbbi évben komolyan terhelte a nemzetis előadásokat, hogy minden este a Jó és a Rossz folytatta örök harcát a kultúráért. A közönség megszerette a Nemzeti társulatát, és ezt sokféleképpen kifejezte. Engem mindig nagyon zavart az előadások utáni, és az előadásoktól teljesen független hosszú és ritmusos vastaps. A kiállásról szólt, nem a színházról. Miközben tudom, hogy a kiállás is nagyon fontos, de kritika érzékelésünket tompíthatja. Csáki Judit könyvének bizonyos szempontból indokolt a megjelenése: most érdekes a téma annyira, hogy az olvasók foglalkozzanak vele. Bizonyos szempontokból még várni kellett volna vele talán, hogy Alföldi is messzebbről tekinthessen vissza az elmúlt időszakra.

Az Alföldi színháza akkor lehet érdekes olvasmány, ha rendszeresen jártunk a Nemzeti előadásaira, tudtuk, milyen a fasírt íze a Vadászjelenetek végén, ott voltunk az Egyszer élünkön vagy A park előadásain, egy-egy felolvasószínházi esten, és együtt szorongtunk néhány kevésbé sikerült darabon. A kezdetektől figyeltem Alföldit, aki szimpatikus koncepcióval érkezett a Nemzetibe, és végül egy izgalmas kőszínházat csinált, ami sokszor bátor volt, de nem progresszív. A magyar irodalom és dráma nagyon ritka alkalmakkor kerülhet ennyire a középpontba egy-egy színházban: az Egyszer élünk mellett ott volt a Magyar ünnep vagy az Én vagyok a te, illetve a Biblia-sorozat többi, színpadra nem vitt részei. 

Ascher Tamás mondja a könyvben, hogy egy Nemzeti Színház elsősorban legyen fontos. A Nemzeti Színház az elmúlt években fontossá vált, és nemcsak a körülötte történő sok értelmetlen támadás és vita miatt, hanem elsősorban az előadások miatt. Például: az első előadása Szorokin A jég című regényéből készült adaptáció bemutatója volt Mundruczó Kornél rendezésében. Berúgta az ajtót, majd nagyon sok munkával építette fel a Nemzetit. Rendezőként kérlelhetetlen, fanatikus és munkamániás, vezetőként szigorú és céltudatos, miközben a legjobbakat mondják róla kollégái. 

Kapcsolódó anyagok

Beszámolónk a könyvbemutatóról>>

Olvasd el a könyv bevezetőjét>>

Botrány, ha a politika beleszól a színházba - Interjú Závada Pállal

A kommentárokban kirajzolódik Alföldi portréja is, akiről kiderül, hogy nőtt fel az öt év alatt, hogy lett egyre céltudatosabb, bátrabb és erősebb, mennyire érzelmes, hogyan gondolkodik a kultúráról és az alkotásról (itt fontos megjegyezni, hogy ez sajnos nem egy interjúkötet, amiből tényleg minden kiderülne). Az elmúlt öt évben Alföldi a milliárdos intézmény igazgatása mellett rendszeresen rendezett és játszott. Őrült munkatempóját mindenki elismeri, ellentmondást nem tűrő nemjéről Rába Rolandot kell megkérdezni, diktatórikus próbafolyamatáról is sokat mesélnek a színészek. Alföldi kommentárjaiban elárulja, hogy Mohácsi Jánossal mennyire mást gondolnak a színházról, mennyire szerette Hollósi Frigyest, sajnálja, hogy nem foglalkoztatta Törőcsik Marit, bevallja, hogy Molnár Piroska volt a tanácsadója.

Az interjúk a könyvben nem mennek el a végletekig, sok mindent nem kérdez meg Csáki érzésem szerint, de még így is jó sok kapcsolatot, csapatmechanizmust megismerhetünk. Soha nem gondoltam volna, hogy a társulat motorja Stohl András, ezért is baj, hogy a Stohl-interjúban nem érintik a kábítószer és alkohol befolyásoltság hatása alatt elkövetett közúti balesetet, amiért börtönben is kellett ülnie a színésznek, óriási hiba. Mert ez nem a bulvárhoz tratozik: Alföldi Stohl köré építette fel saját színházát, és vezető színésze mindent veszélybe sodort.

Alföldi színházcsinálása sikeresen végződött, a nézők minden bemutatóra kíváncsiak voltak. De hogy jutottak idáig Alföldiék? Hogy mennyi munka, harc, csalódás, szeretet és tisztelet építette fel ezt a társulatot? Alapvetően ezek derülnek ki az Alföldi színházából. Meg kiderül Alföldi homoszexualitása is, ami a kelleténél sokkal nagyobb port vert: a könyvbeli kommentárjában leírja, hogy eredetileg ki akarta húzni ezt a fejezetet, mert nem akart ebbe semmi szenzációsat tenni, de Kerényi Imre buzizása után fontosnak tartotta ezt a kiállást. 

Csáki csak a színházzal foglalkozik, amiről saját bevallása szerint sem írt volna könyvet, ha nem vágják el Alföldi építkezését. Az Alföldi színháza fontos könyv, mert valami nyoma kell maradjon annak a munkának, ami ott folyt, hiszen Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház új igazgatója minden előadást levett.

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr405499415

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.