Olvass!

KönyvesBlog

Gertrudis a magyar irodalom leggonoszabb Disney-hőse

2013. szeptember 28. aprobuba

Katona József

800 éve, 1213. szeptember 28-án a pilisi erdőben gyilkolták meg Gertrúd királynét, II. András feleségét, akinek végső nyughelye Pilisszentkereszten található. Gertrudis a magyar irodalom egyik leggonoszabb Disney-hőse, a Bánk bán kulcsfigurája. Katona József azonban életében nem élvezhette a sikert, amely a drámát alapkővé és nemzeti ereklyévé tette.

Katona József 1811-től, joghallgató korában csatlakozott a Második Pesti Magyar Játékszíni Társasághoz műkedvelő színészként, fordítóként és íróként. Kezdetben a kor divatos, ám kevésbé színvonalas drámáit fordította, vagy dramatizált a színtársulatnak. Azt máig homály fedi, szeretett-e volna Katona hivatásos színész lenni. 1812. január 20-i Kötelezésében arról ír, vállalja a társulat „minden terheiben" való részvételt, nem sokkal később, 1813. augusztus 19-én viszont utoljára lépett színpadra az István, a magyarok első királya című darabjában. Döntésében szerepet játszhatott, hogy színésztársai között ott volt Széppataki Róza (a későbbi Déryné). Katona szerelmes levelet írt a színésznőnek, de csak neve kezdőbetűivel írta alá, Széppataki pedig nem jött rá a levélíró személyére, így Katona soha sem kapott választ. A Bánk bán első változatát, melyet az Erdélyi Muzeum pályázatára írt 1815-ben, szintén teljes közöny fogadta. Az ős-Bánk bán szereplői nevében (Melinda-Ádelájd) és cselekményében is eltért a végleges változattól, sokkal inkább hasonlított a korában népszerű végzetdrámákhoz.

„A közöttünk rejtőző Genie alkotóvágyának felserkentésére”

„A Nemzeti színház eredeti dráma nélkül alig elképzelhető. Eredeti dráma nélkül a színház félig bitorolja, vagy legalább előlegezi a nemzeti nevet; test, mely idegen lélektűl mozgatik, álarc, mely megett valódi képet hiány keresünk” – írta Vörösmarty. Erre az igényre született válaszul Döbrentei Gábor lapjában, a kolozsvári Erdélyi Muzeumban közölt drámaíró pályázat is 1814-ben. A kiírás szerint két pályaművet jutalmazták, az elsőt hétszáz, a másodikat háromszáz forinttal. A pályázatot, mivel többen kérték a határidő meghosszabbítását, csak 1817 elején zárták le. Az eredményt Döbrentei 1818-ban tette közzé, viszont a bírálók abszolút értékű művet nem találtak. Az irodalomtörténetben máig is felderítetlen az a feltűnő részvétlenség és közöny, mellyel az azóta a magyar drámatörténet egyik legjobbjának tartott mű találkozott. Ezt több kutató azzal magyarázza, hogy a mű nem érkezett meg, esetleg a bírák ennyire nem értettek a drámákhoz, hogy fel sem tűnt nekik a Bánk bán. Katona így írt 1819-ben az ős-Bánk bánról: „Ötödik éve, hogy készítettem e darabot, mikor az Erdélyi Múzeumban a kolozsvári leendő játékszíntől felszólítás hirdettetett. Nem volt-e pénz vagy - a mit szégyen volna hinni - nem találtatott valamire való munka és így a neszt csak az idővel akarták meghaladni? De valójában híre is elnémult, legalább én nem tudok róla. Részemről elegendő hálát nem adhatok, mert megvallom, hogy gyengét írtam...”

A dráma végleges változata 1819 májusára készült el, ősszel pedig a pesti színház be is mutatta volna. A cenzúra azonban megakadályozta a bemutatást, csak a kiadáshoz járult hozzá. Katona Kecskemét városa 100 forintos támogatásával 1821-ben a Trattner Károly pesti nyomdájában végül kinyomatta a Bánk bánt, ám a kiadás is visszhang nélkül maradt az író életében. 1833. február 15-én, Kassán mutatták be először színpadon a Bánk bánt, Katona halála után három évvel. 1934-ben pedig a sors kegyetlensége folytán viszonzatlan szerelme, Széppataki Róza kapta Melinda szerepét. Az első budai Bánk bánt Széchenyi István is látta és veszedelmesnek minősítette.

Hűség?

Katona József ugyan felhasználta a történelmi krónikákat (melyek közül egyedül a XVIII. századi Pray-kódex állítja, hogy Gertrúd nem bűnös, hanem politikai összeesküvés áldozata lett, ráadásul öccse is ártatlan), de a Katona-mű fikció, számos helyen eltér a valóságtól. Az író forrásai nem egyeztek abban, hogy a királyné négy öccse közül melyik volt a csábító. Valószínűleg nem Ottó, hanem Berchtold, a kalocsai érsek csábította el Melindát, de Katona azért változtatta ezt meg, mert ha így szerepelt volna drámájában, a cenzúra egyházellenesség miatt azonnal betiltotta volna. Az sem biztos, hogy Bánk ölte meg a királynét, valójában csak annyit tudni, hogy Peturék közül került ki a tettes. A drámában számos csak a fikcióban létező szereplő is van, mint Tiborc vagy Biberach. Bánk pedig nem is volt bán, legalábbis a gyilkosság idején már négy éve visszaadta ezt a címet, vagy leváltották. Nádor és főispán volt, ám ezek nem alliterálnak olyan szépen.

Közönség és betiltás

1848. március 15-én a közönség kívánságára tűzték műsorra a Bánk bánt a Nemzeti Színházban, a történelmi pillanatban az embereknek azonban nem volt türelmük végignézni az akkor már jól ismert, 1845. november 1-jei felújítása óta rendszeresen játszott drámát. Petur szerepében Egressy Gábortól nem a második felvonást kezdő, aznapra időszerűségét vesztő mondatot akarták hallani, hogy „A hajnal érkezik, s még mind csak ily határozatlanul?", hanem azt, hogy „Talpra magyar".A nézők azt kiabálták: Lássuk Táncsicsot! Petőfi, Irinyi, Vasvári hiába csitították a felhevült közönséget a nézőtérről, hogy hagyják a börtönből nemrég kiszabadult Táncsicsot családja körében pihenni. Végül Jókai vállalta, hogy felmegy a színpadra és szól a nézőkhöz. Laborfalvi Róza Gertrudisként saját kebléről tűzte a kokárdáját Jókaira, aki ebben a pillanatban elveszett, ez év augusztusában pedig feleségül is vette a színésznőt.

A forradalom és szabadságharc leverése után a drámát újra betiltották, 1958-ban állíthatták csak újra színpadra, csonkán. 1861-ben Erkel Ferenc dolgozta fel operává Egressy Béni szövegkönyve alapján. Később, 1928-ban Hevesi Sándor, a Nemzeti Színház igazgatója szerette volna átdolgozni a Bánk bánt az előadás 1930-as centenáriumára. Az ezt hírül adó első nyilatkozata óriási, a magyar színháztörténetben szinte páratlan vitát kavart, az átdolgozás ellen Kecskemét törvényhatósága is tiltakozott, a parlamentben is felszólaltak ellene. „Egy betűt ahhoz hozzátenni, egy szót abból elvenni nem lehet és nem szabad, mert Katona József megmozdulna a kecskeméti temetőben levő sírjában. Én megértem azt, ha a Nemzeti Színház igazgatója jó szándékkal eltelve azt óhajtja, hogy nem tudom, talán sorozatos előadásokban alkalmazza színre, talán a mostani pszichének, a mai dekadens, beteg, majdnem azt mondhatnám, ennek a rothadt erkölcsű korszaknak, hogy ennek ízlése szerint fogja ezt a remekművet beállítani a Nemzeti Színház színpadára, hogy óriási, mondjuk kasszasikerek, meg nem tudom, micsoda irodalmi szenzációk következzenek ebből. Inkább maradjon Katona József remeke továbbra is előadatlanul, legyen az csak a csendes magyar, szomorú hajlékok lakosainak, a magyar intellektüeleknek imádságos könyve, inkább magukban olvasgassák, magukban búsongjanak, lelkesedjenek és épüljenek annak örök értékű tanításain, de a nemzet első színpadára ezt megváltoztatott alakban hozni, azt hiszem, merénylet volna a magyar nemzet élő lelkiismerete ellen" – szólalt fel az országgyűlési képviselő, Jánosi Gábor.

Másik bánok

A Bánk bán nem az első mű, amely feldolgozta Gertrúd királyné meggyilkolásának történetét. II. András feleségének meggyilkolását Mátyás király történetírója, Bonfini is megírta, őt fordította magyarra Heltai Gáspár. Bonfini révén Európa egyik vándortémájává vált a történet, 1561-ben a nürbergi Hans Sachs írt drámát belőle, majd a magyar Valkai András históriás éneket szerzett. A XVIII. században az angol Lillo drámát, majd három német szerző, Müller, Nicolay és Albrecht regényt, balladát, ill. drámai költeményt írt Bánk bánról. D'Ussieux Décaméronjában szerepel róla egy novella. Egy soproni diák pedig Schillernek ajánlotta Bánk történetét tragédia-témául. Katona művével egy időben szintén több feldolgozás született: itthon Kisfaludy Sándor, Horváth József Elek és Boér Sándor, a határon túl a legnagyobb osztrák drámaíró, Grillparzer írt Bánk bánról drámát. Katona a szépirodalmi feldolgozások közül valószínűleg csak D'Ussieux novelláját és Müller regényét ismerte. 

A drámából 1912-ben készült először film Janovics Jenő rendezésében, ezt összesen hat filmfeldolgozás követte. A legutolsó 2002-ben született, Káel Csaba jegyzi. 2008-ban a Litera felkérésére öt kortárs drámaíró, Erdős Virág, Egressy Zoltán, Lackfi János, Háy János és Zalán Tibor írta át Tiborc panaszait.

Szerző: Apró Annamária

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr545537969

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.