Olvass!

KönyvesBlog

Szekták, polipistenek, világvégék

2013. október 14. Rusznyák Csaba

China Miéville: Kraken

Agave Könyvek, 656 oldal, 2013, 2958 Ft


Első mondat: A tengerben nyüzsögnek a szentek.

Félelmetes, hogy China Miéville 650 oldalas urban fantasy monstruma, a Kraken milyen vékony jégen táncol (bele is lehet olvasni rögtön). Őrülten csapkodó (vagy tekergő, hogy stílszerűek legyünk) kaland-krimi, dramaturgiai és stilisztikai gátlások nélküli zabolátlan ötletorgia, eszeveszett műfaji játék, komoly és brutális, de bohém és vicces is egyben. Egy nagy kulimász az egész, amiben Miéville sutba vágja a rá jellemző koncentrált cselekményvezetést és történetmesélési alázatot, de ami mégis működik, mert van olyan tudatos és tapasztalt író, hogy összefogja ezt a csapongó tébolyt – bár csak éppen hogy.

KAPCSOLÓDÓ 

Nem akarom megmondani az olvasónak - Interjú 

Kraken (beleolvasó)

Konzulváros (beleolvasó)

Konzulváros (kritika)

A Természettudományi Múzeumból eltűnik a létező legnagyobb preparált polip, tartályával, formalinos tartósítófolyadékával, tokkal-vonóval, mindennel együtt. A csaknem tíz méteres üvegkalitka észrevétlenül való elmozdítása az épületből természetesen minden szempontból lehetetlen – legalábbis ha az ismert fizikai törvényeket vesszük alapul. Billy Harrow azonban, a múzeum dolgozója, aki annak idején maga preparálta a polipot, most pedig ő fedezte fel, hogy csápja kélt (bocs), a következő napokban egy olyan világba csöppen, ahol létezik a mágia (csak fortélynak hívják), ami tele van furcsa lényekkel és istenekkel, és amiben számtalan szekta vívja egymással bandaháborúját, várva az apokalipszis – persze, a saját hitük szerinti apokalipszis – eljövetelét. Úgyhogy ennyit az ismert fizikai törvényekről. A polip eltűnése egy igazi, még a múltat is eltörlő, mindent meg nem történtté tevő világvége elkerülhetetlen közeledtének hírnöke lesz, London pedig teljesen felbolydul, Billy Harrow-val, és újonnan szerzett, számtalan szövetségesével és ellenségével együtt. 

Miéville mitológiákat, történelmet, popkultúrát olvaszt össze egy masszív urban edvencsörré (a világvége hangulat irtózatosan erős), és úgy hajigálja egymásra a mindenféle veszett ötleteit, mintha azt mondták volna neki, hogy halálos betegségben szenved, és ez az utolsó könyve, amit még esélye van befejezni, mielőtt feldobja a pacskert. Ha valami, hát a visszafogottság erősen hiányzik a Krakenből – és ahogy az már lenni szokott, ez nemcsak a legnagyobb erénye, de a legnagyobb hibája is egyben.

Erény, mert ehhez hasonlóan vad fantasy hullámvasútra ritkán van alkalmunk felülni. Alig nevettük ki magunkat egy poénon, és fogadtunk be egy szenzációs ötletet, már kapjuk a következő hármat. Miéville mellékkarakterei, a harapós, ízesen beszélő („Hogy basznám meg a kibaszott bazmeget”) rendőrnőtől a random szerencsétlen flótás hátára tetovált kegyetlen gengszterfőnökön és a Star Trek-megszállott teleportálón át a játékbabákba és szobrokba költöző, szellemszerű szakszervezeti vezérig maguk is mind jól megvalósított, jellemükben és furcsaságukban maximálisan kihasznált ötletek. 

És hiba, mert tényleg csak ötletek: inkább okos plot pointok és két lábon járó poénok, mint hús-vér figurák. A főhőst, Billy Harrow-t leszámítva, aki meg abszolút semmilyen, még a szokásosan-sablonosan fiatal és esetlen urban fantasy hősökhöz képest is. Az egyetlen figyelemre méltó dolog vele kapcsolatban, hogy meggyőző fokozatosság nélkül válik semmit nem tudó senkiből fegyverforgató, mindent megoldó hérosszá. Miéville vadkreativitását a meg-megdöccenő, és fordulatai ellenére is igen egyszerű, ugyanakkor itt-ott feleslegesen szerteágazó cselekmény sínyli meg (az említett rendőrnek és társainak, noha fontos karaktereknek tűnnek, nettó semmi tényleges szerepük van), még annak ellenére is, hogy kétségkívül vannak zseniális húzásai; mint amikor egy addig teljesen jelentéktelen, sőt passzív figurát hirtelen – de abszolút logikusan – a sztori kulcsfigurájává emel. 

Miéville részben azért jön ki jól mindebből, mert pofátlan vigyorral vezeti elő az egyébként látszólag nagyon is komoly témákat. A vallási hisztéria, a szekták, a vakhit, a világvége, urambocsá, világvégék (vagy akár az okkult rendőrök munkamódszerének) ábrázolásaiban végig ott a humor, még ha egyébként fontos szereplők hullanak is éppen, amire pedig elég sűrűn sor kerül. A Kraken kissé egyenetlen, és sok hibája van, de egyáltalán nem rossz könyv. Ahhoz túlságosan jó.    

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr235557555

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.