Olvass!

KönyvesBlog

10 éves a The Walking Dead

2013. október 20. Rusznyák Csaba

twd10yrs.jpg

2003 októberében jelent meg a The Walking Dead első száma (kritikánk a könyvről). Mint az ilyen esetekben általában, akkor még senki nem sejtette, hogy milyen őrület fog kialakulni Robert Kirkman sorozata körül. A zombiapokalipszis után játszódó horrordráma mára nem csak egy szinte példátlan sikerű képregényszéria, és egy még annál is népszerűbb, 10 milliókat szórakoztató tévéshow, hanem napjaink egyik meghatározó kulturális jelensége – a The Walking Dead messze, messze túlnőtt azokon a szerény, 10 évvel ezelőtti kezdeteken, és jelenleg nem úgy néz ki, hogy a körülötte dúló hype csillapodna, sőt. A képregényt évről-évre egyre többen olvassák, a sorozatot évről-évre egyre többen nézik, egyik esetében sincs szó semmiféle hanyatlásról, vagy tervezett befejezésről – pedig a comic már a 115. részénél tart. És ennyit nem sok független képregénysorozat él meg.

Manapság kevés divatosabb popkulturális termék létezik a The Walking Deadnél. És vele együtt természetesen maga a zombizsáner is rendkívül népszerű, sőt, talán már túlságosan is az. Boldog-boldogtalan zombitörténeteket akar elmesélni, akár filmen, akár képregényben, így aztán mindenhonnan az élőhalottak ömlenek – komolyan, viccesen, hollywoodiasan, fonákkal, gimmickkel, egyszerűen, komplikáltan. Még Batman is zombi volt egy rövid sztoriban a múlt hónapban újraindított Black & White antológiasorozat első részében, ráadásul a legendás rajzoló, Neal Adams jóvoltából – igaz, ez az állapot „csak” egy társadalmi metafora volt egy álmon belül, dehát az agyzabáló élőholtak egyik legfontosabb aspektusa mindig is pont a társadalmi metafora volt. És hadd ne említsem a Marvel Zombiest, amit maga Kirkman írt, és amire a napokban még visszatérünk. 

KAPCSOLÓDÓ ANYAGOK

Az 1. kötet ilyen volt

A 4. kötetről írtuk

Az 5. kötetről ezt írtuk

Egy csomó oldal a Walking Deadből

Minden cikkünk a témában

Kirkman könyve a Kormányzóról

Ez a zombihisztéria egész véletlenül egyidős a TWD-vel. A műfajban a 2000-es évek elején nem volt sokkal több élet, mint magukban a csoszogó hullákban, és ez is meg is látszott a felfrissítésére tett próbálkozásokon. A 2002-es 28 nappal később rohanó zombikkal update-elte a mítoszt, és bár Danny Boyle filmjének rémei technikailag nem zombik voltak, Zack Snyder 2004-es Holtak hajnala remake-ének sprinterei már igen. Ennek az új trendnek legalább részben a TWD állt az útjába. Pedig az Image Comics szerkesztői nem haraptak rá könnyen Kirkman ötletére – divatot követni mindenki szeret, szembemenni vele kevesen. Az írónak azt kellett füllentenie, hogy a zombikoncepció csak megágyazás egy sokkal eposzibb sci-fi sztorinak, amiben az élőholtjárványt elszabadító idegenek megszállják a Földet (mert a földönkívüli invázió örökzöld téma). Erre aztán zöld lámpát kapott, és a széria elstartolt eleinte Tony Moore, majd a hetedik számtól kezdve Charlie Adlard fekete-fehér rajzaival. 


twd1002.jpg
Kellő humorral és iróniával felvértezve, Kirkman bő hat évvel később ezt a verziót is megírta röviden a sorozat 75. füzetében. Miután a sztori – a szokásos cliffhangerrel – véget ért, jött a levelezőrovat, majd pedig rögtön utána a „folytatás”. Rick egyik pillanatról a másikra, szőrén-szálán eltűnt társai elől, a következő (színes!) oldalon pedig robotkézzel felszerelve tért magához egy űrhajón, szuperhősjelmezbe bújt, és csatlakozott a többiekhez a Földön, az idegen inváziós sereg elleni harcban (amiben Michonne fénykarddal aprított, mielőtt az újjáélesztett Kormányzó meg nem ölte). A nyolcoldalas poén, amit Ryan Ottley rajzolt (Kirkman tettestársa az őrült és eposzi hardcore szuperhőssorozatukban, az Invincible-ben), természetesen cliffhangerrel, és „Not to be continued!” felirattal ért véget.

A TWD időközben újra divatba hozta a zombikat (bár ebben azért Max Brooks Hollywoodban idén karóba húzott regényének, a Zombiháborúnak is volt része), és ekkorra már csak hetek voltak hátra a tévésorozat-adaptáció elstartolásáig is. A képregény sikerének okait már fejtegettük korábban is. A leggyakrabban felhozott sikertényező Kirkman kíméletlen realizmusa, ami a mostoha, posztapokaliptikus körülmények közt való túlélési esélyeket illeti – vagyis, ahogy a rajongók szeretik hangoztatni: senki nincs biztonságban. És ha megnézzük a jelenlegi karaktereket, tényleg azt látjuk, hogy a főhősön, Ricken kívül már alig egy-két ember van életben a széria kezdeti szereplőgárdájából. 

Maga Rick sem egyszerűen főhős státusza miatt van biztonságban – Kirkman elsősorban rajta keresztül érzékelteti a civilizáció bukása utáni elembertelenedés folyamatát, illetve az az ellen való belső küzdelem gyötrelmeit. A TWD igazán nagy erénye az, hogy ott kezdődik, ahol a legtöbb zombitörténet véget ér: nincs csendes, élőholtmentes sziget, nincs végső, biztonságos menedék, a képregény nem annyira a túlélésről szól, mint inkább magáról az életről, arról, hogy egy posztapokaliptikus rémálomvilág a normává, a hétköznapokká válik. És arról, hogy mit tesz ez az individuummal és a közösséggel. A TWD-ben fröcsög a vér, szakadnak a húsok és az inak, de általában nem a zombik jelentik az elsődleges veszélyforrást, hanem a magukat farkastörvényeknek alávetett, az „ölj vagy megölnek” elvét alkalmazó, vagy éppen perverzióikat, pszichózisaikat többé már nem rejtegető, nem visszaszorító emberek. 

twd1003.jpg
Kirkman karakterábrázolásai mesteriek. A szereplők izgalmasak, érdekesek, és legfőképpen, árnyaltak, ez pedig még az extrémnek, elsőre geekmágnesnek és öncélúnak tűnő figurák esetében is így van. A szamurájkarddal zombikat aprító Michonne-t vagy a nemrég felbukkant, tigrist láncon vezető, jogarát markolgató „királyt”, Ezekielt is pillanatok alatt földre rángatja, természetessé, hétköznapivá, emberivé teszi.

A TWD-nek tavaly nyáron jelent meg a jubileumi 100. száma, ami bevezette a sorozat új pszichopata antagonistáját, Negant (természetesen az egyik legrégibb és legszimpatikusabb mellékkarakter brutális megölésével), és ami az észak-amerikai képregényterjesztő, a Diamond statisztikái szerint magasan az év legsikeresebb képregénye lett, több mint 380 ezer eladott példánnyal. Sőt, a The Walking Dead #100 máig az egész 2000-es évek legnagyobb eladásokat produkált független comicja, és a Marvelt és a DC-t beleszámítva is csak egy 2008-as, az elnökválasztást meglovagló obamás sztorival és borítóval hasító Pókember-füzet előzi meg. (A sorozat első száma egyébként tavaly 10 000 dollárért kelt el ebayen, ami enyhén szólva szokatlanul magas összeg egy ilyen viszonylag friss képregénynek.)

A siker azóta is töretlen. A sorozat egyes füzetei Észak-Amerikában 70 ezer példány felett mennek (a jubileumi, 100. szám rekordösszege nyilván egyedi és kirívó eset), és ezzel a TWD hónapról-hónapra a független képregényes listák élén áll, csak marveles és dc-s sorozatokat engedve maga elé – viszont a többi független képregény mind legalább 20-30 ezres példánnyal lemaradva kullog utána. És bár előfordulnak időszakok, amikben az eladási mutatók kicsit csökkennek (ahogy az utóbbi hónapokban is), de hosszútávon a képregényt egyre többen és többen veszik. Kirkman még többrészes történetek kellős közepén is képes új olvasókat magához rántani, ami szinte példátlan. Ráadásul a füzetek mellett a gyűjteményes kötetek eladásai is egyenletesen magasak – a havi Top10-ben általában felbukkan legalább egy TWD kötet (ebben a formátumban alaposan elverve a port rengeteg népszerű szuperhősképregényen is), és az egyik legjobban fogyó még mindig az első sztori, ami szintén azt jelenti, hogy a széria még 10 év után is rengeteg új rajongót szerez magának. A jubileum alkalmából most indult a 12 részes All Out War című sztori, aminek publicitása és jelentősége nyilván újabb olvasószám növekedéshez vezet majd. 

twd1004.jpg
A lehengerlően pozitív rajongói és kritikai fogadtatás persze csak a siker egyik eleme. Az AMC kábelcsatornánál 2010 őszén startolt tévésorat-adaptáció nagyban hozzájárult a képregényes eladási boomhoz. A show maga is pozitív visszhangra talált, és bár voltak hullámvölgyei, illetve kisebb botrányai a showrunnerek egymás utáni leváltásai miatt, az alapanyaghoz hasonlóan növekvő nézőszámok jellemzik – most indult a negyedik évad, 16,1 milliós rekordnézettséggel (ez a három évvel ezelőtti első rész nézettségének durván háromszorosa). A sorozat munkálataiban producerként és társíróként maga Kirkman is részt vesz, aki mindent összevetve jelenleg alighanem a legsikeresebb (és legnagyobb összegeket szakító) független képregényes Amerikában.

A tévésorozat az első néhány résszel még többé-kevésbé hűen követte a képregényt, de aztán egyre inkább eltávolodott tőle. Szellemiségében, témáiban, kérdésfelvetéseiben máig követi az eredeti által kitaposott utat, de konkrét karakterei és sztoriszálai nem egy esetben gyökeresen mások és újak. A legjobb példa talán a rettegett Kormányzó, a comic leghírhedtebb antagonistája – azt a fajta brutalitást és perverziót, ami ezt a karaktert jellemezte, még egy kábeles sorozatban is bajos lenyomni a nézők torkán, úgyhogy a David Morissey által életre hívott figura jóval befogadhatóbb, urambocsá’, emberibb lett a tévéképernyőkön, mint amilyen a képregények lapjain volt. De összességében az eredeti történetszálaktól és karakterektől való eltérés jót tett a sorozatnak: így a comic rajongói sem ugyanazt kapják még egyszer, mozgóképek formájában – új sztorit láthatnak, annak minden meglepetéseivel és kiszámíthatatlanságaival. 

twd1005tv.jpg
A képregényről Kirkman többször is azt nyilatkozta, hogy esze ágában sincs valaha is befejezni. A TWD lényege, jó értelemben vett szappanoperaszerűségéből fakadóan pont az, hogy egyszerűen az életről szól, az elől pedig nincs menekvés. Ha mindenki meghalna, az épp olyan ostoba befejezés lenne, mintha néhány szereplő eljutna egy biztonságos, zombimentes helyre, vagy ha a világot valamiképp megtisztítanák a járványtól és az élőhalottaktól. Így vagy úgy, a sorozat persze egyszer véget fog érni – de én csak valami olyasféle „befejezést” tudok elképzelni neki, mint a Maffiózóknak.

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr905584142

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.