Olvass!

KönyvesBlog

Egy transzvesztita terrorista élete és kora

2013. november 02. .konyvesblog.

Patrick McCabe: Reggeli a Plútón, fordította: Mihálycsa Erika

Kalligram Könyvkiadó, 2013, 212 oldal, 2900 HUF

Az ír Patrick McCabe második regénye jelent meg magyarul. Csakúgy, mint a korábbi, A mészároslegény címet viselő kötet, ez a szöveg is egy ír kisvárosba kalauzol, bemutatva annak (sokszor álszent és képmutató) normáit, társadalmi hierarchiáját. Az elbeszélő ráadásul most is egy furcsa „törvényen kívüli”, perifériára szorult alak. Míg a korábbi regényben egy szellemileg elmaradott, sokat gúnyolt, és ezen okok miatt az agresszivitásba, sőt egyenesen gyilkosságba menekülő fiú gondolatai és szavai teremtették meg a fiktív világot, addig ez esetben Patrick „Punci” Braden, a transzvesztita prostituált válik az olvasó vezetőjévé.

Az 1998-ban Booker-díjra jelölt, majd filmre is vitt regény főhőse egy képzeletbeli ír kisvárosban, Tyreelinben születik, a város katolikus papjának és a nála dolgozó fiatal házvezetőnőnek rövid és (a lányra nézve mindenképp) megalázó egyesüléséből. Csecsemőként kerül Mrs. Szőrmókhoz, a zabigyerekek nem túl szíves ellátójához, majd egész életében képtelen lesz megbocsátani vér szerinti apjának és hiába keresi anyját, kinek hiánya egy el nem múló, állandósult trauma Punci életében. Pszichiátere szerint éppen azért válik transzszexuálissá, mert nővé változva tulajdonképpen saját anyjává válik, olyan anyává, aki soha nem tűnhet el. Az árvaság, a kezdetektől meglévő, mégis megszokhatatlan magány és a nemváltás, az ezzel járó meghasonlás és problémás helyzetek, az identitás alapvető és meghatározó problematikusságának megjelenítése azonban nem minden. A különös, fanyar, olykor fekete humorral tudósító főhős-elbeszélő ugyanis éppen a hetvenes évek Írországában él, a „Zavargások”, az IRA és a brit rendfenntartók összecsapásai, a kölcsönös kegyetlenkedések és merényletek ismételt megerősödésének időszakában. Punci képzeletbeli szülővárosában sem ritkák a mészárlások, megölnek például egy Down-kóros kisfiút, és a főhős legjobb barátja, Irwin is áldozatul esik az erőszaknak, csakúgy mint szeretője, egy befolyásos politikus. A nemi identitás, az állandó magány, az apa iránt érzett gyűlölet mellett tehát egy brutális, erőszakos, kiszámíthatatlan politikai háttér is mélyíti az amúgy sem kevés problémát Punci életében.

A leszámolások hatására Londonba menekül, ahol prostituáltként él, talál magának egy-egy „szerelmet”, idősebb férfiakat, de boldogsága mindig igen törékeny és átmeneti. Később egy bár felrobbantásával gyanúsítják meg, merénylőként kezelik, börtönbe zárják, ahol az egyik pszichiáterébe szeret bele, s ez az orvos buzdítja majd emlékeinek megírására is. Voltaképpen ez a visszaemlékező, kissé csapongó én-elbeszélés maga a szöveg. McCabe ezúttal is egy különös nyelvi regisztert hoz létre. Míg A mészároslegényben az elbeszélő szellemi képességeinek határa alakította az átlagostól eltérővé, addig itt Punci exhibicionizmusa, különös kreativitása, kiegyensúlyozatlanságának nyelvi megnyilvánulásai teszik különlegessé. A káromkodások, a szleng erőteljes használata, a korabeli popkultúra (filmek, dalszövegek, divat) hatása és az elbeszélő groteszkhez való vonzódása, ironikus előadásmódja teszik megkülönböztethetővé, egyedivé a szöveget. A Punci által használt nyelv ráadásul nem tűnik erőltetettnek, hiszen teljes összhangot alkot az elbeszélő személyiségével. Az általában közhelyes, felszínes, infantilis gondolkodású narrátor helyenként rendkívüli bölcsességgel foglal össze dolgokat, vagy elemi erővel fogalmaz: „Amikor Terence belépett, torkom szakadtából a nevét ordítottam (az apuét – Bernardét – kibaszottul mindegy, ahogy hívni akarjátok) és lapokat téptem fecnikre, azt kiabálva: Kinyírom! Megölöm! Levágom a kurva farkát és rágyújtom a fejére a templomát! (…) – Meg kell tanulnod megbocsátani – mondta. – Mert ha nem, tudod mi fog történni? (…) El fog pusztítani – mondta, miközben ideadta a teámat. Könny szökött a szemembe, mikor ezt mondta, mert tudtam, hogy igaz és nagyon szerettem volna képes lenni rá, de nem voltam képes és minél többet gondoltam rá, annál több vér tolult a fejembe, úgyhogy akárhányszor csak írtam, azon kaptam magam, hogy úgy markolom a ceruzát, hogy eltörik a bele, azt se tudom hányszor, ezerszer.”

A nem túlságosan terjedelmes regény láthatóan problémák kötegét fogja össze. Egyszerre több kérdésre is koncentrál, a megbocsátás lehetetlensége, az árvaság, mint el nem múló és betölthetetlen hiány, a prostitúció, a kiszolgáltatottság, a képmutatás, a normalitás határai egyaránt megjelennek itt, mialatt kibontakozik egy vázlatos kor- és társadalomrajz is a hetvenes évek eleji ír terrorizmus időszakáról, s mindez egyetlen szerethető, egyben sajnálatraméltó „problémahalmazon”, Punci Bradenen keresztül. A fentiekben rejlő tragikumot ráadásul egy bravúrosan megalkotott nyelv és látásmód segítségével fejezi ki, úgy, hogy tragikomikussá, nevetnivalóvá változtatja az események nagy részét, miközben persze úgy nevetünk, hogy összeszorul a torkunk.

Szerző: Kolozsi Orsolya

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr875609192

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.