Olvass!

KönyvesBlog

Legősibb félelmeiddel szembesít a metró

2013. november 05. .konyvesblog.

Dmitry Glukhovsky: Metró 2033, ford.: Bazsó Márton

Európa Könyvkiadó, 2011., 440 oldal, 3230 HUF

Dmitry Glukhovsky a 2000-es éveket definiáló sci-fi univerzumot hozott létre. A műfaj klasszikusai mellé méltó disztópiát írt a világégés utáni Moszkváról.

A nukleáris háború ugyanis száműzte az embereket a föld felszínéről, a regény idejében már 20 éve a moszkvai metróhálózat atombunkerként is használható állomásain kezdett új életet az a kevés túlélő, aki időben lemenekült. Az állomások miniállamokként küzdenek a túlélésért, gombát termesztenek, kereskednek a felszínről lementett javakkal és háborúban állnak a háború mutáns teremtményeivel és egymással. A normális élet emlékébe és reményébe kapaszkodva szinte minden állomás más és más hiedelmeket, diktatúrát és vallást nevezett ki az egyetlen megoldásnak, amivel visszaállítható a világ, ahogy mi ismerjük. A valós veszély azonban a felszínről érkezik, a sugárzás hatására ellepték a torzszülött ragadozók az emberek néhai világát, és a védelem vonalait áttörve bizony a metróállomásokra is le-lelátogatnak.

Artyom még a felszínen született, gyerekkorában került Szása bácsihoz, miután az óriáspatkányok elől menekülő anyja a katona gondjára bízta a fiút. Szása bácsi úgy nevelte a fiút, hogy megvédje a kalandok minden árnyoldalától – sokat látott katonaként volt is oka rá. Egy napon azonban különös idegen érkezik a VDNH állomásra, Artyomék otthonába. A vadász, Hunter különös küldetésre indul, és Artyomot titkos feladattal bízza meg. El kell juttatnia Hunter egy töltényhüvelyből készült kapszuláját a metró szívébe, a Poliszba, és egy Melnyik nevű sztalkernek átadnia. Artyom elindul a metró-város alagútjain keresztül, hogy felfedezze az állomások világát és önmagában is különös képességekre bukkanjon. Utazása során nem az embereket megőrjítő hangok a csövekből, nem a Negyedik Birodalom halálos ítélete, nem a che guevaraisták, a keresztények vagy az emberevő zombi-szektások jelentik a legnagyobb akadályt Artyomnak, hanem feldolgozni az élet értelmetlenségét és hiábavalóságát ebben a világban, és legyőzni a félelmet.

Dmitry Glukhovsky a 2000-es évek elején írta meg Metró 2033 című regényét. Miután több orosz kiadó is elutasította a kéziratot, Glukhovsky ingyenesen elérhetővé tette azt honlapján. Az online sikeren felbuzdulva 2005-ben kiadták, 20 nyelvre lefordították, Glukhovsky neves sci-fi díjakat is nyert vele.

Felvetődött a folytatás kérdése, és bár Glukhovsky írt második részt Metró 2034 címmel, saját bevallása szerint nem szeretne a folytatások rabságába esni. A Metró-univerzum honlapján azonban bárki publikálhatja írásait az apokalipszis utáni világról és túlélőiről. Így születtek történetek Szentpétervárról, Kijevről, Minszkről, de még Olaszországról, Nagy-Britanniáról és a Déli-sarkról is.

 A történetből a 4A stúdió kétrészes, horror FPS játékot csinált, az angliai történet megjelent képregényformában is, valamint társasjáték is készült az eredeti, moszkvai részből. 2012-ben a film gyártása is elkezdődött, stílszerűen a Metro-Goldwyn-Mayer stúdiónál.

Ugyanis a metróban sötét van. Néhány állomáson égnek ugyan a vörös vészfények, és a leggazdagabb poliszban még fénycsövek is vannak, de az alagutak és a szegényebb állomások teljes sötétségben élik napjaikat. Kézi lámpákkal, takarékos tüzekkel ugyan ideig-óráig világíthatnak, de a járatokban az ember szembe kell hogy nézzen (ha ugyan lát valamit) legősibb és legmélyebb félelmével, a sötétséggel. A könyv atmoszférája ettől az érzéstől megragadható, így már érthető, miért akar mindenki nagyon remélni és hinni valamiben.

Artyom ideiglenes útitársai értékes információkat hoznak a metró többi részéből, így a fiú, aki addig csak a VDNH állomáson és annak vonalán mozgott, megismerkedik a hatalmak viszonyaival, a metró számtalan legendájával, és a kisöpört világ múltjából is megismer egy jókora darabot. Új ismerősein keresztül pedig önmagát és küldetését is átértékeli, Artyom múltjában ugyanis van egy fekete folt, amelynek emlékét is legszívesebben eltörölné, és pont a rejtélyes feketék betöréseinek irányában, a Botanicseszkij Szad megállónál történt esettel lehet összefüggésben. Fel kell dolgoznia kavargó érzéseit a felelőssége miatt, és az utazás arra is megtanítja, kiválasztottnak lenni nem mindig boldogság – bár előny, ha tudja az ember, tulajdonképpen mire is lett kiválasztva.

Glukhovsky regénye remek disztópia, a hátborzongató hangulatot fokozza a sötétségen kívül az az érzés, hogy ez akár velem is megtörténhetne, hiszen a budapesti metró szovjet mintára szintén atombiztos megállókkal épült, és a városi legendák titkos bunkerekről és privát vonalakról is szólnak, amelyek a parlament kiürítésére épülhettek. Talán a mi parlamentünk alatt is ott áll egy elhagyott állomás, Kreml-szörnnyel a mozgólépcsők alján.

A szorongató hangulat mellett pörgős akciórészekkel tarkított sci-fi, hitchcocki befejezése pedig semmi biztatót nem ígér a jövőre nézve.

Szerző: Murányi Kriszti

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr175614302

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.