Olvass!

KönyvesBlog

Sok olvasója életét megváltoztatta Lessing

2013. november 18. .konyvesblog.

Az irodalom számos műfajában otthonosan mozgott, és sokat tett azért, hogy megváltozzon a nők saját magukról alkotott képe. Nem rejtette véka alá a véleményét, nem csak az irodalomban, a politikában sem. Arról, hogy 2007-ben ő kapta az irodalmi Nobel-díjat, Doris Lessing cekkerrel a kezében értesült, és csak annyit mondott: „Ó, Krisztusom”.

Doris Lessing számtalan olvasójának életét megváltoztatta, és akár tetszett neki, akár nem – „bár biztonsággal lehet fogadni arra, hogy titokban tetszett neki” –-, elősegítette a nőkről alkotott közvélekedés, és a nők által saját magukról alkotott kép megváltoztatását is – írta a The Guardian című vezető baloldali brit lap vasárnap a 94 éves korában elhunyt írónőre emlékezve.

Doris Lessingnek hatvannál több műve jelent meg, az áttörést 1962-es, magyarul is olvasható Az arany jegyzetfüzet hozta meg számára. Ezt a könyvet azóta is a feminista irodalom egyik legfontosabb alkotásaként tartják számon, jóllehet Lessing maga elhatárolódott a feminista mozgalomtól. Egy ízben kijelentette: nem hiszi, hogy írásait akár feministának, akár nem feministának lehetne nevezni. Hozzátette: még nem találkozott „olyan nővel, aki ne lett volna feminista”.

Doris Lessing 1949-ben telepedett le Londonban, miután második férjétől, a német Gottfried Lessingtől elvált. Ő volt az irodalmi Nobel-díj legidősebb kitüntetettje: életének 88. évében részesült az elismerésben. Az irodalom számos műfajában otthonosan mozgott, még a sci-fi és a pszicho-thriller világában is kipróbálta tehetségét, de írásainak visszatérő központi témája a háború rettenete volt.

Charlie Redmayne, az írónő műveit Nagy-Britanniában gondozó Harper Collins kiadó vezérigazgatója vasárnapi megemlékezésében a korszak egyik kiemelkedő alkotójának nevezte Doris Lessinget. Szavai szerint az éles intellektusú, ugyanakkor melegszívű Lessing soha nem riadt vissza attól, hogy harcba szálljon mindazért, amiben hitt.

Az írónő – akinek lánykori neve Doris May Tayler volt – valóban nem tartott különösebben még attól sem, ha kijelentéseit esetleg közfelháborodás fogadta. Máig rendszeresen idézik például, amit egy spanyol lapnak a 2001. szeptember 11-i amerikai terrortámadásokról mondott. Az El Paísnak 2007-ben adott interjúban egyebek mellett kijelentette, hogy a merényletsorozat – azzal a terrorhadjárattal összehasonlítva, amelyet az észak-írországi brit fennhatóság ellen küzdő Ír Köztársasági Hadsereg (IRA) folytatott három évtizedig – „nem volt sem annyira rettenetes, sem annyira rendkívüli”, mint ahogy azt az amerikaiak hiszik.

George W. Bush volt amerikai elnökről azt találta mondani, hogy „mindenkinek elege van már ebből az emberből (...) Bush vagy ostoba, vagy nagyon okos, de mindenképpen annak a társadalmi osztálynak a tagja, amely hasznot húz a háborúkból”. Tony Blair egykori brit miniszterelnökről pedig csak annyit jegyzett meg, hogy „azt az embert kezdetektől fogva” utálta.

Arról, hogy neki ítélték a 2007-es irodalmi Nobel-díjat, otthona ajtajában, egy taxiból kiszállva, az ott várakozó riporterektől értesült, és amikor megkérdezték tőle, hogy mit szól, csak lemondóan legyintett. Később kijelentette, hogy nagyon örül ugyan, ám felmerül benne a kérdés, hogy ha – amint annak idején hírlett – az 1960-as, 1970-es években a Nobel-bizottság nem nagyon kedvelte őt, akkor most miért szerette meg hirtelen.

(MTI)

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr845641523

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.