Olvass!

KönyvesBlog

Jegesmedvék és a svéd drámák

2013. december 08. .konyvesblog.

Jegesmedvék - Kortárs svéd drámák

Napkút Kiadó, 2012, 412 oldal, 3490 HUF

A Napkút Kiadó gondozásban megjelent Jegesmedvék című antológia második darabja annak a Drámatájak sorozatnak, amelyet Szondi György és csapata azzal a céllal indított útjára, hogy a világ kortárs színműirodalmát magyar fordításban közelebb hozza és megismertesse úgy a színházi szakemberekkel, mint a műfajt kedvelő olvasókkal, színházba járó közönséggel.

Elsőként a kortárs bolgár drámairodalomba nyerhettünk betekintést (Madárezredes), most a Jegesmedvékkel északi tájra kalandozunk, Svédországot véve górcső alá. A Deres Péter által írt utószó a svéd irodalomban járatlanabbak számára röviden útmutatót ad a társadalmi és irodalmi háttérhez, amelyből e könyv szerzői is táplálkoznak – és amely nem is különbözik olyan sokban a magyar dráma-felfogástól. Deres megállapítása szerint a svédek erényeként az emelhető ki, hogy az elmúlt évtizedekben a nemzetközi (főként angolszász és német) trendeket kevésbé engedték be drámavilágukba és folyamatosan a saját hagyományaikból építkeztek – ezzel nemzetközi szinten is erőteljes jelenlétet biztosítva a maguk számára. Természetesen ez nem valamiféle minősítésként értékelendő, hiszen minden nemzet és azon belül is minden író ki-ki maga dönti el, hogy egy adott művéhez milyen formai, stiláris elemeket használ fel és honnan, mely hagyományból merít történetéhez, karakterei megformálásához.

A kiadó az alábbi hét színművet szerkesztette e kiadványba, nem titkoltan azzal a szándékkal, hogy mielőbb magyar színpadokon láthassuk megelevenedni azokat:

Lars Norén: Háború (Deres Péter fordítása)

Lars Norén a kortárs svéd drámairodalom legismertebb képviselője, akinek ebben az antológiában is megjelent művét egy felolvasó előadás keretében a Millenárison hazánkban már előadták 2005-ben. Egy igazi sorstragédiával állunk szemben, a frontról hazatérő családfő lelki nyomora az, amivel nem csak saját magának, de nekünk olvasóknak (nézőknek) is alaposan meg kell küzdenünk. A családtagok elhidegülése, az anya és a gyermekek személyes szenvedése, bukása, tagadása, remény nélküli felemelkedési vágya velőnkig hatol, a skandináv búskomorság és depresszió kézzel fogható és úgy ereszkedik ránk, mint a legsötétebb éjszaka.

Gunilla Boëthius: A föld fia (Szappanos Gábor fordítása)

Rendkívül szürreális ötletre épül ez a történet: képzeljünk el egy párt, akik gyermeket nemzenek és szerelmük gyümölcse egy tisztáson látja meg a napvilágot, csípőtől lefelé az anyaföldbe ágyazva, egész életére röghöz kötöttségre ítélve. Kalle ez a kisfiú, aki az idő múlásával a szemünk előtt felcseperedik, kamasszá és egyúttal megkeseredetté, nyerssé és gonosszá válik. Társai a magányban apja, anyja és nagyanyja, na meg egy tanítójának szegődő pap, akik gondolatiságukban, cselekedeteikben, választásaikban maguk a lecsupaszított hétköznapiság és esendőség. Sem a gyermek, sem az őt körülvevők nem vívhatják ki szeretetünket, talán még együttérzésünket sem. Ítélkeznünk könnyű is lehetne felettük, amennyiben a világunk színskálája csak két színt kínálna fel választásra: feketét vagy fehéret.

Kristina Lugn: Lopott ékszerek (Bihari-Andersson Anna fordítása)

Lopott ékszerek vagy sokkal inkább lopott szex. Elfojtva, szabadjára engedve, kielégülve – persze csak ha az ember lánya arra vágyik, hogy a korosodó pszichiátere áldozatává váljon, akinek hosszú évek során felépített önbizalmat serkentő terápiás gyógymódja a női páciensekkel való intim együttlétben csúcsosodik ki. Az abszurd felé közelítő darab központi karaktere tehát egy férfi, Rune, de maga a színmű a női monológoknak köszönhetően mégis sokkal inkább nőközpontú. Sorra kerülnek terítékre a modern, kortárs nő problémái, kétségei, gondolatai. Mindenki a magányból menekülne, miközben állhatatosan keresi a boldogság és boldogulás útját – természetesen mindhiába.

Niklas Rådström: Szörnyek (Deres Péter fordítása)

Ez az igazán nyomasztó történet megtörtént eseményeken alapul, svéd földről egy kicsit elkalandozunk Angliába, ahol egy gyermekgyilkosság felderítését követhetjük nyomon. Egy brutális gyermekgyilkosságét, amelyet gyermekek követtek el. Formailag Rådström az antik dráma felépítéséhez tér vissza, a történet kibontásában jelentős szerepet ad ugyanis a kórusnak és a karvezetőnek, akik egymásra reflektálva fokozzák a már az első mondattól jelen lévő feszültséget. Rendezés, színpadra vitel szempontjából is érdekes ez a darab, mert nem konkrét szereplőket jelöl ki az író az egyes karakterek megformálására – lehetőséget ad az alakok átkonvertálására akár egyik színészről a másikra vagy éppen egy néző bevonására az előadásfolyamba. Izgalmas a felépítés, sajnos – nem csupán morálisan – nagyon is aktuális a történet, mindenképpen jó lenne, ha viszontláthatnánk színpadon.

Jonas Gardell: Jegesmedvék (Szappanos Gábor fordítása)

Az ötödik mű olvasásakor már kicsit magunk is svéddé válunk és az antológia címadó darabjához érve cinikusan felkiáltunk: Na, végre egy kis tragikomédia! Adott egy születésnapját ünneplő idős asszony és két harmincas éveit taposó lánya, akik az ünnep alkalmából meglátogatják a mamát. Az egyik lány elvált, a másiknak sosem volt esélye férjhez menni, az anya pedig minden alkalmat ki is használ, hogy valami gonoszságot dörgöljön az orruk alá, főleg azért, mert anno az elmondása szerint fényes, sikerrel kecsegtető karrier helyett teherbe esett. És nem utolsó sorban azért, mert az ő kis kedvence egyértelműen a harmadik gyermek, a fiú, aki sikeres író – akinek a szóban forgó estén éppen interjút kell adnia a televízióban, ezért hiába is várják érkezését. Emberi minden szereplő, kicsit irigy és féltékeny a másikra, sokszor rendkívül utálatos és helyenként kegyetlen – ahogy ez már csak lenni szokott sok családban (nem csak) összejövetelek alkalmával. Ami közös bennük, hogy mindannyian magányra és szeretet nélküliségre vannak ítélve, melynek folyományaként görcsösen kapaszkodnak egy kezeik közül kicsúszni látszó kötélbe.

Mattias Andersson: Szex, drog, erőszak (Kúnos László fordítása)

Ironikus a címválasztás tekintettel arra, hogy egy idősek otthonában találjuk magunkat, ahol két 85 év körüli férfi és egy hasonló korú nő gondolataiba nyerünk betekintést, akik életük alkonyán úgy döntenek, még bevállalnák azokat a dolgokat, amiket aktív éveikben a megszokás, a belefásultság, a társadalmi elvárásoknak való megfelelés kényszere alatt eltoltak maguktól. A lehetőségeik persze korlátozottak a változtatásra, a szereplők maguk pedig a változásra, így saját személyes kis forradalmaik gőzerővel történő beindítása helyett sokkal inkább csupán számot vetnek az életükkel, a gyorsan felettük eljárt évekkel, választásaikkal, vágyaikkal, tévedéseikkel.

Lisa Langseth: A karmester szeretője (Teplán Ágnes fordítása)

A szerzők között legfiatalabb Lisa Langseth szintén kényes-pikáns témát jár körbe A karmester szeretője című monológjában. Egy fiatal, huszonéves nő érzelmi világának apró rezdüléseit, változásait kísérhetjük figyelemmel, amint személyesen vall egy idősebb, családos férfihoz fűződő viszonyáról, a vágyakozásról, az elérhetetlen szerelemről és a szerető magányáról. Örökérvényű történet, mert amíg világ a világ, benne Katarinák bizonyosan szép számmal lesznek, akár csak a fentiekben említett másik hat drámában realisztikusan ábrázolt karakterek hús-vér megfelelői.

Juccanat

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr245233331

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.