Olvass!

KönyvesBlog

Kezében sportszatyor, vállán madár

2013. december 09. Rostás Eni

td75-7720.jpgZávada Pál (fotó: Valuska Gábor)

Egy olyan születésnapi ünnepség, ahol az ünnepelt nincs jelen, felvet néhány kérdést. Ha az ünnepelt történetesen Tandori Dezső, akkor a nemlevés egyenesen „evidenciás”.  A Petőfi Irodalmi Múzeumban barátai és kollégái köszöntötték a 75 éves költőt saját versekkel, novellákkal, és választott kedvencekkel. Töredékek Hamletnek, hiány és madarak nekünk.

Évek óta sehová sem jár, magyarázza a távolmaradás okát az estet szervező 2000 című folyóirat felelős szerkesztője, Bojtár Endre. Pedig ő – aki már 1966 óta a barátjának nevezheti Tandorit – még egy táviratot is küldött, melyben megírta, mennyire örülne a jelenlétének. S bár pár soros levelét „nullafokos kérvénynek” titulálta, Tandori mégis két oldalban válaszolt rá. A felolvasást ma este profira bízták, így a költő sorai Fodor Tamás Jászai Mari-díjas színművész szájából hangzanak el. „Drága Bandikám!”, indít Tandori, és ajándék helyett annyit kér, gondoljanak rá ma este. „Nincs járásom (…), külsőt már nem tartok (…), nem vagyok látványpékes képes”, de „géni jussom fáradhatatlan”, indokolja hiányát, majd felteszi a kérdést, ami ilyentájban (ti. 75) akár jogosnak is nevezhető, bár gyanítom, más számmal ugyan, de nem volt nap, amikor eszébe ne jutott volna. „Hogy lesz ebből hetvenhat? De komolyan.”  Miért ne élnél örökké, kérdezhetnénk vissza, de már a kérdés előtt rájövünk, hogy ő már nagyon régóta örökké él. Még egy evidencia.

A legújabb Tandori-kötet, a PIM kamarakiállításának címéül is szolgáló Tandori light - Elérintés nemrég jelent meg, ám Bojtár szerint nem vehető túl komolyan. A könyv tele van búcsúverssel, de emlékezzünk csak, hogyan kezdődött a legelső kötet, az 1968-as Töredék Hamletnek –  egy búcsúverssel.„Ki szedi össze váltott lovait/ha elhulltak, ki veszi a nyakába?/ki teszi meg mégegyszer az utat.” Legyen elég ennyi elmúlás.

Helyből távol

Margócsy István, az est moderátora az ünnepelt és a társművészetek kapcsolatát említi, majd ennek bizonyítékául Jeney Zoltán zeneszerző ül a zongorához, és idézi meg Arthur Rimbaud-t a sivatagban. Marad mi marad, szavalja kizárólag az ünnepelt soraiból összeragasztott születésnapi köszöntőjét Szabó T. Anna, majd saját, 41. születésnapja előtt írt versét, a Friguszt ajándékozza tovább. „A kor porát porcikám sem akarja, megperzselten lehullok az avarba.” Dragomán György egyszer azt álmodta, hogy Tandori Dezső és Samuel Beckett sakkoznak egymással. (Természetesen Beckett volt a sötéttel.) Álmát az Ipari táj két figurával és egy sakktáblával című költeményben énekelte meg. Azok ketten adogatják egymásnak a cigarettát, kifújják a füstöt, lépnek a huszárral, teszik mindezt nagyon hosszan, annyira hosszan, hogy versben elég öt-hatszor nyomatékosítani, és máris érezzük, mennyire sokáig tart. A játék célja, hogy minden olyan legyen, amilyen volt – úgy történjen valami, hogy nem történik semmi. Kicsit talán úgy, mint ma este. Saját írása után Dragomán előadja A gyalog lépésének jelölhetetlensége osztatlan mezőn című  verset (remekül!), majd Kukorelly Endre lép a színpadra.

Választott versét, a Londoni Mindenszenteket mindenki ismeri, ezért nagyon nehéz felolvasni, bár például a Talpra, magyart! is ismeri mindenki, mégis sokan felolvassák. (Később elhangzik Margócsy választása, a Párizsi Mindenszentek is.) Az 1991-es Koppar Köldüs, amiben a vers megjelent, szerinte olvashatatlan, neki mégis megvan, ráadásul kétszer. Tandori ugyanis elfelejtette, hogy egyszer már elküldte a könyvet, úgyhogy a biztonság kedvéért elküldte még egyszer. Kukorelly felidézi az időket, mikor az ünnepelt végtelen monológokat szavalt neki a telefonba, sajnálkozik egy sort, amiért egy ilyen nagymonológot sem tudott rögzíteni, majd felolvas valamit, ami „nem biztos, hogy illik ide.” Egy nőről szól, csicseriről, csúnyáról, unalmasról, aki a DIA szakértője volt, és két Tandori-kötetet is németre fordított haláláig. Foglalkozása: csúnya lány, az írás címe, Veréb. „Elijeszted, visszaszáll.”

td75-7761.jpgNémeth Gábor

Szvoren Edina, miután a szerző előadásában is meghallgatta a választott verset, inkább másra bízná a felolvasást. A Semmi Kéz után az elégedetlenség tetején járunk, a madárijesztő pedig Istent is elijesztené. (Ha tehetném, begépelném ide az esten elhangzott Járni lehet a tetején című Szvoren-novellát. Sajnos nem tehetem, így legyen elég annyi, hogy bakancsostól, nyomortelepestől, megesett lányostól sokáig az emberrel marad.) Az ünnepelt nélküli születésnap második nagy hiányzója Parti Nagy Lajos, aki a Tandorírt verset küldte maga helyett. Neked, „(…) ki egymagad vagy nálad tandoribb.” Ismét megidéződnek a társművészetek, ezúttal Lukin Zsuzsanna dalolja, hogyan magyarázta el Ady T.S.Eliotnak a fel-fel dobott követ, és kiderül, mennyire furcsa, ha valaki hangos szopránban arról énekel, az ember csak mákostészta lehet.

Tandori Dezső = a természet talált tárgyai

Ferencz Győző szerint nemcsak azért volt nagy a választék Tandoriból, mert mennyiségileg sok, hanem mert a jellege is sokféle. A szerző személyén kívül talán van valami, ami mégis összeköti a túláradó életművet. Minden leütött betű „kompromisszumok nélkül a létet kapja telibe”. Ferencz bevallja, hogy nem sok vers mászik alig néhány olvasás után a fejébe, de Tandori írásaival többször is történt már ilyesmi. Szorgos kisdiákként fel is mondja a Nappali sötétséget (nem hagy ki se medvét, se villanót), A vívóterem címűt pedig csak azért nem adja elő, mert egy másikat választott helyette. Leguglizni sem könnyű egy verscímet, ami csak számokból, és írásjelekből áll, hát még felolvasni. Valahogy mégis sikerül.

A Tandori (1938-….) című verset egy anonim követi, hasonlóan nehézkes, ha valamit mondanunk kéne rá, mondjuk például azt, hogy a Zárójelek kifordítása. „A világban csak a világon kívül lehet létezni”, hangzik a vers mottója, méghozzá magától az ünnepelttől, aki ezt a tökéletes félmondatot egy májusi telefonbeszélgetés során ejtette el. Mesterházi Mónika néha azt hiszi, hogy tudja, mitől tandoris egy mondat. "Ez még hülyeség, vagy már a hülyeség?" – ez például szerinte teljesen, bár a következő pillanatban már ebben sem biztos. (Pedig!)

Harmadik hiányzónk a születésnapját szintén nemrég ünnepelő Takács Zsuzsa, akire még egy kis meglepetés is várt volna. Takács nincs, meglepetés viszont így is van, méghozzá Vörös István lábjegyzet, a leghosszabb című jókívánság. Gratulálni Tandorinak Takács Zsuzsával és Takács Zsuzsának Tandorival, mindkettőjüknek önmagukkal…  – eddig tudom követni, de örökkévalóságnak tűnik. Takács szövegét, mely a Tandori halandóknak, haladóknak címet kapta, ismét Fodor Tamás tolmácsolja. Ötvenkét évvel ezelőtt Takács és Tandori fél délutánon keresztül fuldokló katicákat mentett a Balatonból. Ekkor került szóba a Jékely Zoltánnál tett látogatás, meg a fekete mellé felkínált cukor hiányosságai, ám erről sokkal több nem derül ki, mert a költőnő nem szeretne anekdotázni. (Pedig igény az lenne rá.) Engem nem zavart Weöres Sándor, kommentálta Weöres halálhírét ’89-ben Tandori, ezért Takács most ugyanezzel kíván neki boldog születésnapot. Engem nem zavar, hogy Tandori volt és van. „Elfordulok/Megyek a szél/párhuzamos falain át/Kezemnél, mint nyitott csapok/süvítenek a fák.”

Maradj halott

„Én 55 éves koromra/egy félbölcs, öreg zsoké lettem”, szavalja remegő kézzel a Madárzsokét Németh Gábor (pontosan ugyanígy), majd a Visszahordás TD 75 című saját szonett-bevezetőben bevallja, hogy sokáig semmi nem jutott eszébe. Hiszen mit lehet mondani annak, aki mindent tud? Aki nincs jól, örül, hogy él, akit minden zavar? Végül úgy döntött, hogy egy szonettet mégis - Vagy vagy, vagy nem vagy. Várady Szabolcs „közbevetett bohócműsornak” gondolta magát, azt viszont még néhány órával ezelőtt sem hitte, hogy ma este a színpadon fog állni. Amint meglátta, hogy az ő neve sem maradt ki a programból, rémületében talált valamit a gépén – kész szerencse, hogy a címe (ti. Töredék Tandorinak) is illik a tematikába. Tíz évvel ezelőtt szonettnek indult, de az utolsó tercier azóta sem született meg.  „Annyit akartam csak különben is….” (Hogy?)

Utolsó igazolt hiányzónk Esterházy Péter, aki mi mást adott volna Fodor Tamás szájába, mint Az igazságot. Tandori a legradikálisabb fiatal költő, és igaz, hogy kicsit tacskószerű („csak tacskóban nincsen ekkora”), de mindig az jut róla eszébe, ami Kurtágról – a művészet legfőképp szabad és radikális. Esterházy nemcsak a születésnapja alkalmából, hanem folyamatosan gondol az ünnepeltre, sőt, élete „legtehetségesebb pillanatát” is neki köszönheti. Most épp a krimik vannak soron a Tandori-univerzumból, pontosabban a …de maradj halott!, ám ez nem a legszerencsésebb zárszó egy köszöntőhöz, úgyhogy zárás helyett inkább egy kis Horror következik. Négysornyi. „akkor inkább/el/gat-getek/Rémületemben”

Az est utolsó Tandoriját a 2000 folyóirat olvasószerkesztője választja, a Kavafisz-haiku mellé ezúttal nem jár zene Hérakleitosz mellé viszont igen. Ülök és hallgatom, és kering a fejemben a saját Tandorim, keresem a verset, ami a legjobban illik az alkalomhoz. "Azt mondják, mindig/rajtunk is múlik minden/Rajtam ne múljon."

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr875682704

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.