Olvass!

KönyvesBlog

Kínos csend az asztal körül

2013. december 06. Rostás Eni

Herman Koch: A vacsora, fordította: Bérczes Tibor

Európa, 2013, 296 oldal, 3490 HUF

het_konyve1_3.JPGÉr-e annyit egy bűzölgő hajléktalan élete, mint egy tisztes középosztálybeli családból származó tinédzseré? Mi az a határ, amin túl már nem lehet mindent a mentális állapotra fogni? A holland luxusétterem vacsoraasztalánál minden kiderül. Herman Koch első magyarul megjelent regénye majdnem tökéletes görög dráma, epikus formában elbeszélve. A főétel után viszont elfogy a lendület, és a szereplők maszkjai a kelleténél korábban hullanak a porba. A hét könyve ezúttal A vacsora, ami nem hibátlanságával érdemelte ki ezt a címet, sokkal inkább a kérdésekkel, amiket felvet. Még akkor is, ha ezek egy részét már Lionel Shriver is felvetette a Beszélnünk kell Kevinről című regényben. Mindkét mű azért tud működni, mert nincsenek egyértelmű válaszaink a kérdéseire. Legyenek bármilyen ellenszenvesek is a narrátorai, és bármilyen felháborító is a bűncselekmény, ami mozgatja a szálakat. Te ilyet soha?, tudakolja a szerző, de ha rázod a fejed, máshogy kérdezi. A gyerekedért bármit megtennél, ugye? Kéretik definiálni a bármit.

Bolha a fülben

Koch öt fogásban tálalja a tragédiát, a kardalokat pedig flashbackekkel helyettesíti. Az expozíciónak szánt aperitifben kézen fog, és bevezet a high end étterembe, ahol a látványkonyhából kikerülő tányérokon leginkább az üresség dominál, és bár olyan udvariasan ajánlgatják az étvágycsináló rozé pezsgőt, hogy könnyen azt hihetjük, ajándék, mégis tíz eurót kérnek érte a végén. Koch ezüsttálcán pakolja elénk a négyszemélyes kamaradráma szereplőit, épp annyi balladai homállyal leöntve, hogy semmiképpen ne tudjuk letenni a könyvet. Narrátorunk, Paul, kicsit mogorva, kicsit magának való, ám látszólag példás családapa egy tökéletes családban. A hangsúly a látszólagon van. Imádja a feleségét, egy szem fiának, Michelnek őszinte szemeit pedig egyenesen a családi boldogság egyik zálogának tartja, ám Koch már a 19. oldalon elülteti a bolhát a fülünkben. Míg a narrátor Anna Karenináról és a boldogtalanságról faggatja a Coelho-generátort, „(…) a boldogtalan családok – és a családokon belül is elsősorban a boldogtalan házaspárok  soha nem tudják egymás közt elrendezni a dolgaikat. Számukra létszükséglet a tanú. A boldogtalanság folyton-folyvást társaságra vágyik. A boldogtalanság képtelen elviselni a csendet – különösen azokat a kínos csendeket, amelyek akkor támadnak, amikor nincs társaság.” (12. o.), mi elkezdjük érezni a bűzt, ami a tökéletes boldogság belsejéből árad. Pedig a feleségéről, Claire-ről csupa szépet hallottunk eddig.

A vacsorán jelen van még az ellenzékiek legesélyesebb miniszterelnök-jelöltje, a nép hangja és az egyszerű emberek nagy barátja, vagyis Paul testvére, Serge Lohman, valamint bájos neje, Babette. Előbbiből „parasztos”, utóbbiból neurotikus vonzerő árad. Vacsoravendégeink minden gesztusáról lerí, hogy bárhol szívesebben lennének ma este, a feszültség már az első fogás előtt hívatlan vendégként telepszik az asztalhoz. „Ismét rám tört, mennyire nincs kedvem ehhez az egészhez, szinte fizikaivá vált az előttünk álló estétől való viszolygásom – enyhe szédülés, izzadó tenyér és kezdődő fejfájás a bal szemem felett , ez azonban kevés volt ahhoz, hogy ott helyben rosszul legyek vagy elveszítsem az eszméletemet.” (24.o.) Bár a családi vacsorák nem feltétlenül tartoznak a legkellemesebb élmények közé, ezek után biztosra vehetjük, hogy a nemakarásnak komolyabb okai vannak annál, mint hogy nem szimpi a sógorasszony.

Fecseg a felszín

Az előételként felszolgált bonyodalomban egyértelművé válnak az erőviszonyok. A boldog család csak otthon, a négy fal között működőképes, Pault ugyanis nemcsak testvérétől, de annak Burkina Fasóból származó örökbefogadott fiától, Beau-tól is kiveri a víz. „Szegénységi bizonyítványnak tartom, ha egy társalgás túlságosan hamar a filmekre terelődik.” (56.o.) A bizonyítványt hamar kicsapják az asztalra, az ember nem is gondolná, hogy milyen könnyű eljutni Scarlett Johansson melleitől a rasszizmusig.

Bár a konfliktus még mindig nem bontakozott ki teljesen, minden oldallal és small talk-kezdeménnyel egyre biztosabbá válik, hogy ez egy olyan dráma, ahol a pisztoly akkor is el fog sülni, ha senki sem hadonászik vele két fogás között. Koch – ekkor még – tökéletes arányérzékkel adagolja a feszültséget, ha rossz könyvet tartanék a kezemben, a kíváncsiság akkor is továbbolvastatná. A narrátor személyisége egyre élesebben körvonalazódik – még mindig a sötétben tapogatózunk, de már tudjuk, hogy ezzel az emberrel nem szívesen ülnénk le vacsorázni. Paul egy határozott vizeletsugár és a fajfenntartás közé is párhuzamot von, a luxusétterem mosdójában lejátszódó jelenet pedig a regény egyik legszórakoztatóbb momentuma.  

Aztán kihozzák a főételt, és feltálalják vele a krízist is. A két párt még az egyértelmű rokoni kapcsolatnál is erősebben kapcsolja össze egy, a kamasz fiaik által elkövetett erőszakos bűncselekmény. Ma este is csak azért gyűltek össze a csúcsgasztro szent vacsoraasztala körül, hogy megoldást találjanak a problémára. A látványkonyhában közben lassú tűzön forrongani kezdenek az indulatok.

Kegyetlen játékok

Michel, Rick és Beau olyanok, mint a többi tizenéves. Sapkát hordanak a nappaliban, lányokat szednek fel az iskolai buliban és béna angolsággal adják a nagymenőt. Ám a feszültséget nem a videójátékokon vezetik le, hanem idegeneket vernek félájultra. Kizárólag a poén kedvéért. Anélkül, hogy akár egy pillanatig is eszükbe jutna, a tetteiknek következményei is vannak. A „kamaszos tréfákról” videó is készül, innen pedig már egyenes út vezet a Youtube-világhírig. Mondd szépen, hogy Jackass!  (Koch könyve 2009-ben jelent meg Hollandiában, a knockout game-ről, vagyis egy erőszakos játékról, melynek során találomra kiválasztott idegeneket ütnek vagy rúgnak le a résztvevők, pedig mostanában egyre többet hallani.)

Koch megbontja a négyszemélyes kamaradrámát, és egy rövid, de minden titokra fényt derítő jelenetre Paul fiát, Michelt is bevonja a válság megoldásába. Ránk pedig elkezdi záporoztatni az egyértelműnek tűnő, de igazából megválaszolhatatlan kérdések sorát. A gyereked jövője érdekében elhallgatnál szándékosságot, emberhalált, magyaráznád elviselhetetlen bűzzel, mentális problémákkal? Börtönbe küldenéd a saját fiad, számolva ennek minden következményével?  A családi boldogság mindennél fontosabb? Majd kikacsint, mint egy vicces kedvű Haneke-hős, és le sem kell írnia, mégis tudjuk, mit akar kérdezni. Nyájas olvasó, te mit tennél ilyen helyzetben? A gyűlöletpropaganda működni kezd, ekkorra már mi is teljes szívünkből gyűlöljük a fiúkat és a narrátort, meg kicsit a szerzőt is, amiért meg merte bolygatni a lelki nyugalmunkat.

A hét könyvei voltak:

Timur Vermes: Nézd ki van itt

Roberto Bolaño: Vad nyomozók 

Iceberg Slim: Strici voltam

Kubiszyn Viktor: Foglaltház

Jeanette Winterson: Miért lennél boldog, ha lehetsz normális? 

Bereményi Géza: Vadnai Bébi

Borbély Szilárd: Nincstelenek

Charles Bukowski: Posta

Parti Nagy Lajos: Mi történt avagy sem

Murakami Haruki: A színtelen Tazaki Cukuru és zarándokévei

Thomas Pynchon: Beépített hiba

Narrátorunk kimért és lelketlennek tűnő reakcióit eddig a pontig lehetett magyarázat nélkül hagyni. Koch ismét a flashbackeket hívja segítségül, és a kerékpárboltos incidenssel mindent megmagyaráz. Paul nem nehéz eset, hanem pszichiátriai. A sztori itt kezd megbicsaklani, a feszültség tovaszáll, a szerző pedig még a regénynek ebben a szakaszában is feleslegesen homályban hagyott részletekkel traktál. Mintha nem lenne biztos benne, hogy megértjük hősei viselkedését.

„Olyan volt ez az egész, mint egy készülődő vihar, behordják a teraszról a székeket, becsukják a napernyőket, de a dolog ennyiben is marad. A vihar elvonul. Amit tulajdonképpen csak sajnálni lehet. Hisz mennyivel szívesebben nézzük, hogyan szakítja le a házak tetejét, hogyan csavarja ki a fákat gyökerestül és hajítja fel a levegőbe. A tornádókról, orkánokról és cunamikról szóló dokumentumfilmek nyugtató hatással vannak ránk. Jaj, de borzasztó, mindannyian megtanultuk, hogy ezt kell mondani, jaj, de borzasztó, de egy szerencsétlenségek és erőszak – természeti erőszak vagy hús-vér erőszak – nélküli világ valójában elviselhetetlen lenne.” (185.o.)

Mama majd mindent megold

Koch biztonsági játékos, amit eddig felépített, az tökéletesen működik. Mostanra biztosra veheti, hogy ha már majdnem eljutottunk a desszertig, nem fogunk felállni az asztaltól. De a kérdésözönt nem ússzuk meg. Mire jogosít fel egy mentális betegség? Erőszak nélkül tényleg unalmasabb lenne a világ? Akkor is ki kell állnunk magunkért, ha nem ússzuk meg vér nélkül? Ki is rendelt házi csokoládéparfét áfonyával, pirított mandulaszeletekkel és reszelt dióval? A desszertnél elkerülhetetlenné válik a nézőpontok ütköztetése, és hirtelen a politikusszerepbe belemerevedett Serge válik a lelkiismeret hangjává. Koch az összes társadalomkritikáját a hősei szájába adja, a társadalom perifériáján vegetáló hajléktalan (és a fekete zabigyerek) pedig tökéletes bűnbakká válik.

„(…) valahol bűnös, de nehogy az legyen már, hogy egy hajléktalan, aki odafekszik és lehetetlenné teszi, hogy használd az automatát, egyszer csak maga legyen az ártatlanság. Ha a jelenleg érvényes jogfelfogáson múlik, könnyen ez lesz a vége. Az ember maga körül is állandóan ezt hallja: mindig ugyanaz a lemez, hogy merre tart az ifjúság, és soha egy szó sem esik a félresiklott csövesekről és hajléktalanokról, akik ott döglenek, ahol épp eszükbe jut.” (251.o.)

Az események innentől rohamtempóban követik egymást, Koch szeretné minél hamarabb megoldani a problémát, de a végkifejlet elé odaszúr egy újabb anekdotát Paul igazi arcáról. Hátha még mindig nem értjük. Értjük, de már nem érdekel. (Inkább a többiek érdekelnének, például Claire, a mintaanya, vagy Serge lánya, az enyhén autista Valerie, akiről csak annyit tudunk, hogy létezik.) Hogy mi lesz a megoldás, az ekkorra már teljesen mindegy. A vacsoraasztalnál felmerülő kérdések már rég megülték a gyomrunkat. 

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr35678629

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.