Olvass!

KönyvesBlog

2013 legjobb könyvei: 40-31

2013. december 17. .konyvesblog.

40-31.jpg

2013 végén is egy újabb teljesen igazságtalan és szubjektív listával jelentkezünk, mert ilyen a listázás műfaja. Kiválasztottuk, mi volt szerintünk idén az 50 legjobb könyv. Természetesen csak azok közül válogattunk, amiket olvastunk. Jó bosszankodást! (50-41)

40. John Le Carré: Törékeny igazság, Agave, 2013, 336 oldal.

Öregkorára John le Carrének elszállt minden maradék illúziója is. A Törékeny igazságban már nem csak a látható ellenség nyilvánvaló fenyegetése, és még csak nem is a rideg, személytelen kormányügynökségek korrupciója és manipulatív hatalmi játszmája jelenti a legfőbb problémát, a világ rég meghaladta a hidegháborús állapotok merev harcállásait – és nem feltétlenül az előnyére. A magántőke felemészt mindent, a harcokat a profit érdekében vívják, sőt, hamisítják meg, a moralitás és a humanizmus után lehúzták a vécén a patriotizmust és az ideológiát is. Ezek is csak ügyvédek és hivatalnokok által kreált fedősztorik a pénztermeléshez. És az a baj, hogy mindez túlságosan is hihető.

56 oldalas részletben lehet beleolvasni a regénybe, amiről korábban ezt írtuk: "Már megszokott, kényelmetlen realizmusával és illúziómentességével le Carré a kémkedés egy olyan világát festi meg, amiből már nem csak a humanizmus és a moralitás hiányzik, de a hazaszeretet is. Lehet visszasírni azokat az időket, amikben mindaz, amiért az embert elárulták és feláldozták, legalább jelentett valamit, képviselt valamiféle értéket. Most már maga a cél, a küldetés, az eszme is csak egy nagy hazugság, minden csak egy fedősztori a pénztermeléshez. Le Carrétól sosem állt távol a cinizmus, de a Törékeny igazsággal egészen új lendülettel ugrik bele fejest: az idős diplomata, aki még a hazugságok felfedezése után is hisz a rendszer működésében, szemtől szembe akar megharcolni az igazságért – a régi motorosok becsületességével és tántoríthatatlanságával (valójában: döbbenetes, az új közeg szabályait nem értő naivitásával) egyenesen bemegy a külügyminisztériumba, és lerakja az asztalra a bizonyítékot. Még csak nem is egy sötét sikátorban végzi. Ügyvédek és tisztviselők tépik szanaszét szavakkal és paragrafusokkal."

39. Kőrösi Zoltán: Magyarka, Kalligram Könyvkiadó, 2013, 208 oldal

Valós személy ihlette Magyarka, a kilátástalanság elől egy osztrák bordélyba menekült magyar nő történetét, Kőrösi Zoltán regénye azonban ennél többről szól. „Mostantól minden jó lesz (...), nem is csak, hogy jobb, de jó. (...) és meglátod azt is, hogy ha valamit nagyon akar az ember, az előbb-utóbb úgyis sikerül, lehet, hogy nem úgy és nem akkor, de sikerül, ez biztos", mantrázza újra és újra az egymást követő három női generáció. Életükben mindig van egy ígéretes kezdet (egy szépnek induló szerelem, egy túlélt háború, egy rendszerváltás tele lehetőségekkel), ám a dolgok valahogy mégis félresiklanak. „Hármójuk történetében az igazán megrázó nem az, hogy a harmadik generáció végül egy osztrák bordélyban köt ki, hanem hogy mindez milyen természetességgel, szinte az események logikus folyományaként történik. Kati nem lázad, egyszerűen beletörődik, hogy neki ez jutott, ezzel egyidejűleg pedig nem csak ő, hanem a környezete is prostituálódik. Sokatmondó, ahogy a fia ráhagyja a döntést: 'Anya, a te tested, te tudod, mi az, amit kibírsz"", írtuk annak idején a boldogtalan anyaregényről, melynek szereplői az esetek túlnyomó többségében nem alakítói, csupán elszenvedői a saját sorsuknak.

38. Rájátszás, Bookline Könyvek, 2013, 120 oldal

2011-ben indult a Margó Irodalmi Fesztiválon a Rájátszás egy önálló eseményként. A zenészek és költők közös alkotásából idén áprilisra összállt egy CD és egy könyv. Összesen 17 dal, valamint az ezekhez kapcsolódó versek és novellák kaptak helyet a könyvben. A kiadványt elsősorban irodalomnépszerűsítő értékei miatt válogattuk be. A 30y énekes, Beck Zoltán a nekünk adott interjúban azt mondta: "arról szól a Rájátszás, hogy az irodalom egy nagyon korszerű ügy. Nem egy zárt szövegrendszer, amelybe a felkentek bejuthatnak, a többiek viszont nem férhetnek hozzá, ezért aztán nem is akar senki hozzájutni. A Rájátszás nem arról szól, hogy a rock n'roll zenészek nimbuszát tovább növelje, hanem hogy tíz emberből kettő, ha a koncert után hazamegy, akkor keressen rá Háy Jánosra vagy Erdős Virágra, menjen el a Katonába megnézni egy Grecsó-darabot, és alkosson róla véleményt.

Erdős Virág, Grecsó Krisztián, Háy János, Karafiáth Orsolya, Kemény István és Szálinger Balázs a költők, és Beck Zoltán (30y), Kardos-Horváth János (Kaukázus), Kollár-Klemencz László (Kistehén), Szűcs Krisztián (HS7), Takáts Eszter a zenészek. A produkció sikeresen mutatkozott be, a nyári fesztiválszezonban az Ördögkatlanon, a Művészetek Völgyében és a Szigeten is lehetett látni a költőket és zenészeket, december 29-én pedig a Trafóban fejezik be az évet.

Néhány dal tőlük: Karácsonyod, Van egy ország, Ezt is elviszem, Még egy mondat, Pont oda.

37. Ugron Zsolna: Erdélyi menyegző, Libri Könyvkiadó, 2013, 350 oldal

A tizennégy éves Báthory Anna éppen esküvőjére készül, sorsának alakulásába azonban semmiféle beleszólása nincsen. Életének folyását a nagypolitika, ellenlábasai mohósága, és a hosszú távú politikai érdekek irányítják. A tizenhetedik században az önálló akarattal, vagyonnal és vágyakkal bíró nőkre könnyen rásüthették a boszorkány-bélyeget, és ez ellen a fejedelmi rokonság sem nyújtott mindig védelmet. De meddig mehet el vágyai teljesítésében egy fiatal nő a tizenhetedik század eleji Erdélyben, hogyan érvényesítheti akaratát a férfiak uralta világban, elkerülhető-e a megbélyegzés, kezébe veheti-e saját sorsának alakítását?, csak néhány azon kérdések közül, melyeket Ugron Zsolna új regénye feszeget. A szerzőnek ez az első történelmi regénye, ennek ellenére biztos kézzel és részletgazdagon ábrázolta a fejedelmi udvar intrikákkal terhes hétköznapjait, a burokban nevelt, majd a társadalom által kitaszított fiatal nő vergődését, a három részre szakadt ország politikai játszmáit. Szereplői kezét Ugron Zsolna egyébként nem engedte el, készülő A nádor asszonyai című regénye Esterházy Miklós birodalmi herceg és az őt körülvevő asszonyok életébe enged majd bepillantást.

36. Sirokai Mátyás: A beat tanúi, Libri, 2013, 72 oldal.

Olyan verseskötet, amit simán lehet prózaként is olvasni? A beat tanúi ráadásul olyan scifi világot teremt, amilyet a zseniális francia-magyar animáció, Az Idő Urai óta nem találtunk. Szokatlan, bátor utazásra viszi a szerző az olvasót, kiszállni lehetetlen. Ilyeneket ír például:

I.4.

Féktelen áradások idején, mikor a felső vizek az alsókkal keverednek, a horizontugrás lehetségessé válik. A tájolásnál az elrugaszkodó a négy irányt szem előtt tartva nyírfákat keres, melyek jelzőpóznái lesznek az ugrás során. Mivel a tajgán gyakoriak a nyírek, ezeket elméjében megjelöli. A nyírfák erejüket a földből szívják, s amikor a fa vízben áll, erőegyensúlya megbomlik, az energia pedig a törzs víz alatti részére koncentrálódik.
A kéreg finoman fluoreszkál, a víz szapora gyűrűket vet a törzs körül. Az elrugaszkodó négykézlábra ereszkedik, könyékig, térdig a vízbe merülve. Amikor mind a négy iránybó lérzékeli a fákban vibráló energia gyűrűit, és megsejti, hogy az északi flórabirodalom rakétái évezredek óta kilövésre készek, vadul megindul alatta a tajga, és elérkezik az ugrás pillanata.

I.9.

A testtájak színének gyermekkori változásai az emlékek elültetésének idejét jelzik. Az én élete nem a születéssel, hanem az első emlékekkel kezdődik, az éntudat pedig beágyazottabb, ha korai emlékekhez kapcsolódhat. Ezért a gyermekben minél előbb emlékeket kell kialakítani, melyek segítségével később visszautazhat a tajgára. A legerősebb emlékek, akár a holtak és az állatok együttábrázolásai, a lehetséges, és nem a jelen világba engednek bepillantást.
Ha az első emlékek négy évesnél későbbi életkorból valók, a felnövő könnyen, de túl korán a testidegenség élményének hatása alá kerülhet, amit megfelelő felkészültség hiányában nem lehetőségként, hanem betegségnek él meg. Ha a gyermeki színeváltozás napjaiban az elemek hírt adnak magukról, az emlékek közbenjárás nélkül kialakulnak, és a bányató partján falként felmagasodó víz, a nevüket naponta elsuttogó gödrök, a belső szobákban szarvasalakká sűrűsödő levegő, vagy a bozótprédikációt tartó tűz üzenetét hordozzák. Az üzenet emlékezéskor mindig a felnövő háta mögül hangzik el, mintha követné valaki, akinek arca rettenetes, holott fényes, mert választott gazdája mögött mehet.

III.9.

Mire a dunnaludak belemosódnak az egyre fehérebb naplementékbe, ketten alszanak a mellek gongjai alatt. A ludak gágogását visszahordják és újrasírják a vezetékek, a szelek, a szökésben meghátrálók és az elzavart kilincselők.
A vonulás önkívületéről sírnak, az alakzat erejéről, az egyik oldalról, amitől nem maradhatnak le, és a másikról, ami lemaradásra hívogat. Arról, hogy máshogy morajlanak a sós és az édes vizek, hogy a morajlás hallható az utak mentén és az elvaduló erdei ösvényeken is, hogy a hegyek délen könnyebbek és magasabban lebegnek. Arról, hogy a szél és a lélek nem szent, de erejük megforgatja a fenyvesek, a hajnalok és a hajnal katedrálisainak turbináit, és arról, hogy ahol ketten alszanak, az előbb ébredő megvárja a később elalvót.

35. György Péter: Állatkert Kolozsváron - Képzelt Erdély, Magvető, 2013, 452 oldal.

Egy képzelt helyről, Erdélyről ír idei könyvében György Péter. Sokféle Erdély van, máshogy hozzuk létre Magyarországról, máshogy Kolozsváron és máshogy a politikai közbeszédben. Erdély érzékeny és érdekes téma, mert ahogy György Péter a Népszabadságnak nyilatkozta: "Erdélyhez azért ért mindenki, amiért a focihoz. A foci sem szakkérdés, az identitás része. Erdély is az".

Az előszó így kezdődik (a linken teljes terjedelmében el lehet olvasni): 

"2012 december végén a Műcsarnokban egy, az intézmény jövőjéről szóló konferencián, Szombathy Bálint előadásában kitért saját helyzetének ismertetésére. "Tizenkét éve élek Magyarországon", mondta, "odaát úgy könyvelnek el, mint aki már eltávozott, ideát pedig úgy, mint aki meg sem érkezett. Sem itt, sem ott nem vagyok hát, valahol egy határsávon, a senki földjén érzem magam, miközben pedig úgy gondolom, mindenkié vagyok, legalábbis az szeretnék lenni. Oly jó lenne már egyszer ezt a fajta határt is elmosni." Tudnivaló, hogy a konferenciát megelőző, Mi a Magyar? című kiállításon bemutatott Szombathy bemutatta egyik performance-video- dokumentációját, amelyben levizelte a szerb-magyar határt.

Az őt követő előadó, Dr. Máriás is visszatért a menekült tapasztalatára. "Sokan segítettek rajtam", mondta, "az egyik azért, mert egy több kultúrával felvértezett, ezért kulturálisan nyitottabb, megértőbb figurát látott bennem, a másik azért, mert a magyarság legszámkivetettebb közösségéhez tartozó menekültnek tartott. Minden segítség egyaránt rengeteget számított, minden segítség egyformán embert mentett.” Hosszan sorolhatóak azok a szövegek, amelyekből visszaköszön az exterritórium élménye. Ahogyan azt Végel László írja egy 1969-es élményéről: „A pesti utazás ötlete először tetszett a szüleidnek, de az apád váratlanul megmakacsolta magát... Újra elindulhatott volna, de most már nem a zöld határon, hanem vonaton, hogy lássa, miféle világ az a Magyarország, de meggondolta magát. Soha nem értetted meg, miért. Meglehet, nem akart találkozni azzal a valósággal, amit a Kossuth-rádióból ismert.” Visky András, szinte magától értetődő természetességgel jegyzi meg egy helyütt: „Az én hazám nem Magyarország.” A magyarországi idegenség, kívülállás retorikája feltűnik Orbán János Dénesnél is, aki amúgy – hosszú időn át okkal - igencsak otthon érezte magát a magyar irodalomtörténetben. „Bútor, mely szerelmünket elbírta, / nem létezett. A város peremén, / ahol éltünk, / a szerelem állt vastagon / a földön és a falakon..... Felnőtté tett. Mosolyra alig volt idő./ Két szeretkezés között dolgoztunk. Ő / főzött, mosott, vasalt, festett. / Én írtam. Vagy jártam Budapestet..... De nem volt ez a testek harca. / Ő főzött , mosott, vasalt, festett./ Én írtam, bármit – persze pénzért, / s végiglopkodtam Budapestet.”

 

34. D. Tóth Krisztina: Jöttem, hadd lássalak, Bookline Könyvek, 290, 2013.

Az eddig főként újságírói és tévés munkásságáról, Lolababa-történeteiről, és gyerekkönyvéről ismert DTK első regényéhez egy sokkal érzékenyebb témát választott. Saját édesanyja történetét írta meg, ami néha olyan, mint a megtestesült angol álom, néha olyan, mint egy hollywoodi svindlersztori, néha meg olyan igazságtalan és megható, mint egy romantikus lányregény. Bora a snájdig brit gróf, és a tejben-vajban fürösztés ígérete helyett Takács Mikit választja, és bár ennek a történetnek sem egyértelmű hepiend lesz a vége, sokkal jobban jár vele, mint egy szélhámos arisztokratával. Az asszony halálos ágyán emlékszik vissza a Mi lett volna, ha? jegyében telt életére, ám végül a szívére hallgat. A háttérben halkan szól az Omega címadó dala. Ehhez a könyvköz készült könyvtrailer is Kovács Patrícia főszereplésével. 

Így kezdődik a könyve, amiből a linken hosszabban is lehet olvasni: 

– Graham Leaver? Martin Gregory vagyok, a BBC riportere.

– Hogyne, tessék!

– Ez itt egy kép önről ENSZ katonai egyenruhában. Meg tudja magyarázni, miért pózol ENSZ-békefenntartó tisztként?

– Miért kéne megmagyaráznom? Az Emirátusokban egy létező, óriás beruházás zajlik, amelyet ma már a kollégáim folytatnak. Én kiszálltam belőle.

– Beszámolt az arab ügyfeleinek arról, hogy ön elítélt csaló? Hová megy? Mi csak néhány kérdést szeretnénk föltenni… Ön ezen a fényképen jogtalanul visel ENSZ-tiszti egyenruhát. Vajon az arab ügyfelek tudják az igazat, hogy ön valójában kicsoda?

– Na, és ki vagyok? Mondja meg maga!

– Ön egy 64 éves elítélt csaló.

– Én nem csaltam! Egyetlenegy jogerős ítélet született ellenem, még 1987-ben.

33. Csabai László: Szindbád Szibériában, Magvető Könyvkiadó, 2013, 596 oldal

„Nem krimiíró vagyok, hanem egy író, aki krimit is ír, pontosabban detektívtörténetet. Még inkább egy detektívről szóló történetet", mesélte a Könyvesblognak Csabai László, akinek hősét, a gyerekkorát Bagdadban töltő, majd a regénybeli Nyárligeten nyomozóvá érő Szindbádot a Magvetőnél idén tavasszal megjelent kötetében ezúttal Szibériába vetette el a sors. Láger, éhezés, kilátástalanság jut osztályrészéül, míg azután egy váratlan fordulatnak köszönhetően nyomozó nem lesz megint, Nyárliget helyett azonban már a szibériai tajgán kell üldöznie a bűnt. Az első kötetre jellemző enyhén nosztalgikus, kedélyes atmoszféra itt már nyomokban sem fedezhető fel, írtuk a Szindbád Szibériában című regényről megjelent kritikánkban: „Szikár, kicsit talán kiábrándult ez a narrátori hang (...), amely ennek ellenére mégis megőrzött valamennyit a líraiságából". „Csabai László nagyregényében feltárulnak a negyvenes évek Szovjetuniójának hétköznapjai, a sztálini rezsim működésének elképesztő, már-már mulatságos abszurditása, a kontinensnyi Szibéria lenyűgöző tájai, ősi kultúrája, s mindezt jellegzetesen „csabais", vagyis egyszerre dermesztően pontos és mégis finoman költői tekinteten keresztül látjuk" – írta róla a kiadója (a könyvből olvass el egy részletet itt).

32. Esterházy Péter: Egyszerű történet vessző száz oldal - a kardozós változat, Magvető, 256, 2013. 

„A múló évtizedek azt mutatják, hiába gondolom én azt, hogy az úgynevezett önéletrajziság csupán foma vagy hangütés, tehát hogy sokkal absztraktabbak az írói, az íróinak nevezhető eljárásaim, mint azt a névleges személyességem mutatja, Önök, olvasók, többnyire mégis azt gondolják, én* én** vagyok. Hát legyen." – Esterházy (továbbiakban E. P.) már új könyvének első lapján szemrehányást tesz nekünk. Ne gondoljuk, illetve ha akarjuk, gondoljuk csak nyugodtan, a végén úgysem nekünk lesz igazunk. Pedig még az is lábjegyzetbe van foglalva, hogy mikor illik nevetnünk. Ritkán, nagyon ritkán. Mi lehet a műfaja egy könyvnek, ami a tizenhetedik századról szól, a huszonegyedikben íródott, de kikacsintanak benne a huszadikra is? Természetesen történelmi regény, amelyben a hősöknek különösen valósághű nevük van, és (E.P.-i értelemben vett) oldalanként eltérő izzású libidójuk. Akad benne pár sokat megélt asszony, aki Balzacra vár, hogy végre jól meg legyen – írva, meg néhány kard- és fakanálforgató snájdig legény, aki leginkább a konyhában vagdalkozik. A történet pofonegyszerű. A kortárs irodalmi kánonban jó, az Esterházyk közt erős átlagos.

31. Colum McCann: Hadd forogjon a nagyvilág , Magvető, 428 oldal, 2013.

1974. augusztus 7-én Philippe Petit, a francia légtornász átsétált a Világkereskedelmi Központ ikertornyai közé kifeszített kötélen. Produkciója lenyűgözte a katonaanyukákat, akiknek a fiai szépséges vízibivalyokról számolnak be levelükben, és biztos, hogy a new yorki prostituáltakat is lenyűgözte volna, ha épp nem azzal lettek volna elfoglalva, hogy elhalásszák a kuncsaftokat a saját anyjuk elől. Az ír szerző hőseinek sorsa úgy fonódik össze, mint egy drámai telenovellában, hepiendből pedig csak annyi jut, amennyi mellett nem feledkeznek meg arról, hogy ez egy igen-igen kemény, kemény világ. De legalább forog. „Tizenöt éves koromig egyszer sem fogtam kuncsafot. Besétáltam a török szálló előcsarnokába. Valaki odafüttyentett. Minden fej odafordult, különösen az enyém. Aztán jöttem rá, hogy nekem fütyültek. Ott helyben elkezdtem riszálni magam járás közben. Kezdett benőni a fejem lágya. Az első strigóm azt mondta: – Amint megszakad a szerencsés széria, drága,gyere haza hozzám. Harisnyakötő, forrónadrág, magassarkú. Bosszúszomjasan vágtam neki a placcnak. Az egyik, amit hamar megtanul az ember: nem szabad hagyni, hogy a nyitott ablakon becsüngjön a haja. Ha mégis, akkor az őrültek elkapnak a fürtjeidnél fogva, odarántanak, aztán hülyére vernek." A részlet itt folytatódik tovább. A szépséges borítóért hatalmas piros pont jár a Magvetőnek.

ELŐZMÉNYEK A KÉPRE KATTINTVA

50-41.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr935696490

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.