Olvass!

KönyvesBlog

2013 legjobb könyvei: 20-11

2013. december 19. .konyvesblog.

 20-11.jpg

2013 végén is egy újabb teljesen igazságtalan és szubjektív listával jelentkezünk, mert ilyen a listázás műfaja. Kiválasztottuk, mi volt szerintünk idén az 50 legjobb könyv. Természetesen csak azok közül válogattunk, amiket olvastunk. Jó bosszankodást! (50-41, 40-31, 30-21) 

20. Bereményi Géza: Vadnai Bébi, Magvető, 2013

Tizenöt évvel Az arany ára című könyve után Bereményi Géza egy könnyed, izgalmas és szórakoztató szerelmi történettel tért vissza. A Vadnai Bébi megtörtént esetet dolgoz fel: a szerző barátjának édesanyja mesélni kezdi életét és szerelmeit. A kritikánkból hosszabban idézünk most:

"A Vadnai Bébi csak áttételesen szól erről a fantasztikus, ám elég léha és könnyű nőről, mégis nagyon mai a történet: bizonyos szempontból mindegy, hogy a negyvenes, a hetvenes vagy a kétezertizes években játszódik egy nőről vagy szerelemről szóló történet. Akkoriban nem az Ankerbe jártak a legjobb lányok bulizni, viszont az biztos, hogy akkor és ma is ugyanúgy ment a hülyítés.

A hetvenes évek világa mellett Vadnai Bébi visszaemlékezéseiből szépen felépül a negyvenes évek is: mi a különbség a két kor között? Mi az egyén viszonya a háborúhoz és a békéhez? A béke persze kommunista béke, nem valódi, mert nyomozók jönnek, nyomozók mennek. A negyvenes évekre a háború nyomasztó, fullasztó légköre a jellemző, a hetvenes évekére a gyanakodás, a titokzatoskodás. A háború és a béke nem sokban különbözik. Nyelvezetében sokkal inkább: Bereményi sodró lendületű, olvasmányos leírásait a korszak nyelvezetének megidézésével éri el, és nem lesz zavaró vagy modoros.

A kerettörténetben egy fiatal író, Dobrovics Péter egy fura, zárt közösség tagja, egyik barátjának apja után kezd nyomozni, így jut el Vadnai Évához, akit csak Bébinek neveztek. Bereményi Dobrovicsot magáról mintázta, ahogy Doxát egyik barátjáról."

Részlet a regényből.

19. Szlankó Bálint: Mire jó a demokrácia?, Kalligram, 2013, 206 oldal

"Ezt a rövid könyvet azért írtam, mert meggyőződésem, hogy Magyarországon a demokráciára, a demokrácia hatékony működésére leselkedő egyik veszélyt az jelenti, hogy az emberek többsége igazából nincsen teljesen tisztában azzal, hogy pontosan miért is jó az a rendszer, aminek elvileg a hívei kellene legyünk" - szögezi le Szlankó Bálint, akit nem lehet azzal vádolni, hogy kispórolta volna állításai mögül az élettapasztalatot. Szlankó tudósított már a háborús Afganisztánból, ejtették túszul Szíriában, de írt könyvet a brüsszeli politikai játszmák hétköznapjairól vagy a magyar honvédség afganisztáni szerepvállalásáról. Tehát látott ő már diktatúrát és demokráciát is testközelből, így érdemes odafigyelni, mikor összeveti a kétféle berendezkedést. Idei könyvében sorra veszi az utóbbi években egyre divatosabb demokrácia-kritika leggyakrabban hangoztatott tételeit, és rámutat a mögöttük húzódó alapvető tévedésekre. Sokszor épp a demokratikus intézményrendszer idegesítő teszetoszasága óvja meg társadalmainkat a hirtelen és visszafordíthatatlan irányváltásoktól, valamint a legvadabb rémképeinket is meghaladó korrupció elharapódzásától. A barátságos terjedelmű könyv rendkívül olvasmányosan és elgondolkodtatóan járja körül ezeket a politikai dilemmákat, nem tagadva el a demokrácia hibáit és veszélyeit sem, ám egyértelműen cáfolva a haszontalanságáról és meghaladottságáról szóló felszínes kinyilatkoztatásokat.

18. Bartók Imre: A patkány éve, Libri, 2013

A magyar könyvpiacon döbbenetesen bátor és őrült történettel állt elő Bartók Imre, és rögtön trilógiával! Az Ellisen és Poe-n szocializálódott fiatal szerző New Yorkot választotta regénye helyszínéül, mely a történet szerint hamarosan egy globális bioapokalipszis kiindulópontjává válik. Növénnyé változtatott családok, brutális csonkolások és megmagyarázhatatlan terrorcselekmények kavalkádja várja az olvasót, na, meg három ismert – és különleges képességekkel rendelkező – óvilági gondolkodó, a megszokottól teljesen új szerepben. A regény olyan brutálisan indul, hogy annak idején 20 oldal elolvasása után interjút készítettünk a szerzővel.

"A felesége már az ágyban feküdt. Belépett a félhomályos szobába. Egyetlen gyertya égett az éjjeliszekrényen, mellette dísztelen, fekete hajgumi és egy vízzel félig teli pohár. A kétszárnyú ablakok előtti nehéz függönyök, amelyeket a gyerekek délelőtti bújócskázásuk során húztak össze, beengedtek némi fényt az utcáról. A férfi egy lila kendővel letakart tálcát tartott a kezében. Előrelépett, majd maga mellé tette a földre.

A felesége meztelen volt, alatta a lepedő egészen sima, mintha alig egy órája vasalta volna. A takaró mellette hevert a földön, csak két nagyobb párna maradt az ágyon, annak támaszkodott fiatalkori vonalait veszített törzsével és még mindig kölyökállatra emlékeztető fejével. Karját oldalra vetette, csípője valamelyest megemelkedett, lábai a felsőcomb bensőjénél éppen csak összeértek. Leborotválta a szőrzetét ott, ahol korábban még soha – délután úgy érezte, hogy a Bosszú Szelleme jelenik meg előtte, és ő utasítja erre. A pirulákon keresztül szólt hozzá. Házasságuk évei alatt egyikük sem foglalkozott ezzel, de a férfi most mégis örült, hogy jobban láthatja így, bár kissé
hiányzott neki az ismerős, dús prém. A szubtrópusi éghajlat. A nő is örült, hogy jobban látják. Az agyában habzó több százezer neuron és azok bonyolult kapcsolódásai vasárnapi álmukat élték.

Felemelte bódult fejét, és rámosolygott. Pillantásának súlya tompán hullott a másik örvénylő tekintetébe.

A férfi közelebb lépett, és finoman ráhelyezte a bilincseket. Először a bal csuklójára, majd a másikra, miközben végigfuttatta vérfoltos mutatóujját a bőr dúsan erezett felszínén. Az acélszerkezetet egyetlen óvatos mozdulattal zárta rá, majd az ágykerethez csatolta. Kriminalisztikai tanulmányaiból tudta, hogy ezek a könnyű, olcsó bilincsek korántsem elszakíthatatlanok, de abban is biztos volt, hogy a felesége nem fog tudni kiszabadulni belőlük. És nem is akar, elvégre semmi oka sincs rá. Hiszen ő sem akar mást, mint együtt átlépni vele a reggelbe, amelyben nincs több kétség, nincs homály.

A reggelbe, amely sosem ér véget." 

A részlet még hosszabban.

17. Jeanette Winterson: Miért lennél boldog, ha lehetsz normális? Park Kiadó, 264 oldal, 2013

Miért lennél boldog, ha lehetsz normális?, szegezi neki időről időre a címbeli kérdést nevelőanyja a kis, örökbe fogadott Jeanette-nek. Nem érti, és gyakran nem is akarja érteni lányát, frusztrált boldogtalansága pedig az írónő gyerekkorának egyik alapélménye lesz. Az asszony által felállított merev szabályrendszer gúzsba köti a fiatal lányt, aki tizenhat évesen végül a saját lábára áll. Ha nehezen is, de boldogul. Az olvasó azonban nem dőlhet hátra kényelmesen a karosszékében, Winterson ugyanis előreröpít minket huszonöt évvel az időben. Mrs. Winterson ekkor már nem él, az író pedig elhatározza, hogy kideríti, kik is voltak a valódi szülei. Winterson egyik nagy bravúrja, hogy miközben saját dickensi gyerekkorát taglalja, egy pillanatra sem hagyja, hogy memoárja önsajnálatba fulladjon. Lendületes és humoros, közben mégis nyers, sokszor magával szemben is. „Nagy tanulságok persze nincsenek", írtuk a regényről, „csak egy kifordított anyaregény, gyönyörű, áradó prózával, és a szeretet mibenlétét és sokféleségét firtató, időnként szúrós, kellemetlen válaszokat eredményező kérdésekkel".

16. Szécsi Noémi: Gondolatolvasó, Európa Könyvkiadó, 256 oldal, 2013

Szécsi Noémi már a Nyughatatlanoknál tudta, hogy nem engedi el szereplői kezét, idén ősszel pedig meg is érkezett a folytatás, az első emigránsregényből megismert páros utódaira koncentráló Gondolatolvasó. A jobb sarokban a siket Fülöp, a balban a színésznői babérokra törő lánytestvére látható: kettejük között pedig a tizenkilencedik századvégi Európa feszül, amely egyelőre még nem értékeli kellően azokat, akik önként lépnek le a többségi társadalom által számukra kijelölt útról. Álomszerű, kicsit lebegő világ ez, ahová az önhibáján kívül passzivitásra kényszerített főhős vezeti el olvasóit. „Nagyon sok mindent összeolvastam erről az időszakról (...)" – mesélte el Szécsi Noémi a Könyvesblognak. „Mindenféle történetem, tudásom van az egészről, és a kort érzékeltetve nagyon könnyű lett volna elmesélni ezeket. De azt gondoltam, hogy teljesen értelmetlen lenne egy ugyanolyan regényt megírni, ha van ez a narrátor. Tehát valahogy különlegessé kellett tennem a történetét, érzékeltetnem kellett az olvasóval, hogy ő bizonyos információs forrásokkal nem rendelkezik, bizonyos érzékszervek nem működnek nála, és ezáltal nem tudja érzékelni a valóságot. És hogy ez egy ilyen különleges valóság legyen, emiatt választottam ezt a lebegést."

Olvass bele a regénybe, és nézd meg a könyvhöz készített trailert!

15. Neil Gaiman: Óceán az út végén, Agave, 2013, 192 oldal

Nyolc éve az első könyv, amit Gaiman felnőtteknek írt (pedig eredetileg csak novellának szánta), és megérte a várakozás: az Óceán az út végén misztikus, varázslatos, katartikus és felemelő, mindenképpen a szerző egyik legérettebb, legkerekebb műve. Egy szinte felfoghatatlanul eposzi hátterű fantasy-történet összehajtogatva bensőséges, lírai és nosztalgikus mesévé barátságról és felnőtté válásról, áldozathozatalról és emlékekről, a világ felfedezéséről és megértéséről. Az év talán legszebb könyve.

Kritikusunk elalélt a regénytől: "Az első szó, ami eszembe jut, az a varázslat. Nem elsősorban a könyvbeli eseményekkel, hanem magával a könyvvel kapcsolatban. Neil Gaiman első felnőtteknek szóló regénye a 2005-ös Anansi fiúk óta az a fajta mű, amit olvasva újra felfedezzük magunkban a gyereket, újra kitágult szemekkel bámuljuk a csodákat, amikre a világ és az ember képes, meghatódunk, szörnyülködünk, félünk, elámulunk, és örömmel hagyjuk, hogy átjárjon minket a meglepő erejű katarzis. Az Óceán az út végén kicsit olyan hatással van az emberre, mint egy, az olvasással ismerkedő kis lurkóra A kincses sziget vagy a Pán Péter. Az Óceán az út végén varázslat."

Neil Gaiman a nekünk adott interjúban kiemelte, hogy "ez a mostani a legszemélyesebb és legintimebb könyvem, amit valaha írtam. Jól látja, hogy benne van a gyermekkorom, azon kívül pedig az a mindenféle furcsaság, ami hajlamos beszivárogni a Neil Gaiman-könyvekbe."

14. Rubin Szilád: Zsebtükör, Magvető, 380 oldal, 2013.

„Rubin Szilárd életművének újrafelfedezése az utóbbi tíz év egyik legnagyobb szenzációja." Már nem emlékszem, mikor bólogattam ennyire lelkesen fülszöveg első sorának olvastán, pedig akkor még bele sem lapoztam a könyvbe. A 2012-ben megjelentetett Rubin-pályarajz után a szerkesztő, Keresztesi József most még több titkot villant fel az életműről, szépprózán, esszékbe bugyolált kritikákon, válogatott leveleken, és majd' az összes publikált versen keresztül pedig egy sokkal komplexebb Rubin-portré néz vissza ránk a Zsebtükörből. Az 1 270906 0282 személyi számú állampolgár, a szellemíró, az MDF 323. tagja, Pilinszky bizalmas barátja, a mellőzött, meg nem értett zseni és a lírai ő" - vázoltuk, hogy mire számítson az olvasó, aki a kezébe veszi a huszadik század egyik legzseniálisabb magyar írójának legújabb gyűjteményét. Számíthat még például Mozart altesti poénjaira, egy (a szerző szerint) csapnivaló novellára, alapos film-, színház-, és könyvkritikákra, és sötét, depresszív versekre és néhány utalásra a Csirkejátékra. „Ha Calvino téli éjszakán utazó (magányos) hőse magyar lenne, Rubin Szilárdnak hívnák."

Részletet itt olvashattok

13. Murakami Haruki: A színtelen Tazaki Cukuru és zarándokévei, Geopen, 333 oldal, 2013.

„Murakami Haruki új könyve nem mestermű, de olyan könnyedén ránt magával, mint távoli országból érkező gyorsvonat menetszele, ha túl közel merészkedünk a peron széléhez. Ha szerencsénk van, az utolsó pillanatban sikerül a biztonsági sáv megfelelő oldalára húzódnunk, de az élmény még sokáig ott zakatol a fejünkben. A vágány mellett tessék vigyázni!" – írtuk kritikánkban Murakami várva várt új könyvéről. A címszereplőt egy fájdalmas kamaszkori emlék gyötri, ám egy kedves ismerős ráveszi, hogy tegyen pontot az ügy végére, és ne elégedjen meg a balladai homállyal. Finnországig tartó zarándokútját Liszt Ferenc Honvágya kíséri. A regényből természetesen nem hiányozhat a mágikus realizmus sem, „bizarr, de nagyon élethű álmokkal, és magyarázatot nem kínáló anekdotákkal. Haida apjának, és Midorikavának, a különleges hatalommal felruházott titokzatos zongoristának története még a Murakami-univerzumban is különösen erős és borzongató, olyasmi, amin hetekig töpreng az olvasó, pedig pontosan tudja, hogy sosem fog rájönni az igazságra." Kezd gyanús lenni, hogy talán maga a szerző sem tudja az igazat.

12. Parti Nagy Lajos: Mi történt avagy sem, Magvető, 2013

"Parti Nagy Lajos szerint Az irónia határáig érkeztünk el, ami a kötetindító szövegének címe is. Ebben a világ legtermészetesebb jelenetét olvassuk: egy férfi fut a Margitszigeten, vele szemben egy pasi és egy nő. Amikor elhaladnak egymás mellett, beindul a magyaros mocskolódás, a minden hupikékes dominóban összeesküvést látó, mindent a másiknál jobban tudó arcoskodás. Egy pillanat alatt a rekortánon is gyűlölködő ellenségekké válnak az emberek. Már nincs vicc, nincs humor, mert nincs már közös nyelv, két részre oszlott a nyelvkészlet is, nincs egy szó se, amin ugyanazt értené két random ember. PNL pedig kihasználja, hogy a nyelv tud kemény, erőszakos, önző, kegyetlen lenni, mert mi magyarok jelenleg ilyenek vagyunk, szavakkal háborúzunk" - mutattuk be kritikánkban Parti Nagy Lajos elbeszéléskötetét, ami nagyon élesen írja meg, milyen világban is élünk mi így együtt.

"Szomorú ország ez? Szomorú" - olvashatjuk az egyik novellában. Az idén 60 éves Parti Nagy Lajos könyvének elbeszéléseiben vajon a mondat vagy a történet volt meg előbb? "A mondat hamar valami történetféle lesz – amelyben, abban ahogy az érintettek elbeszélik, ott a karakter –, a történet meg eleve mondat, szó, nyelv" - magyarázta el a vele készült interjúban.

11. Khaled Hosseini: És a hegyek visszhangozzák, Libri Könyvkiadó, 498 oldal, 2013.

Feláldoznád az egyik gyerekedet, csak hogy megmentsd a többit? Ezzel a legtöbb szülő által értelmezhetetlen kérdéssel nyit Khaled Hosseini legújabb regénye. A regénybeli Szabúr már meghozta ezt a döntést, és lányát, a hároméves Parit egy gazdag kabuli családnál hagyja, fiával, Abdullahhal pedig visszatér szülőfalujába. Az apa azonban nem számolt a két testvér közötti erős érzelmi kötelékkel, nem csoda hát, ha Pari és Abdullah egész életükben keresik-kutatják egymás nyomát. Bár az ő történetük alkotja az És a hegyek visszhangozzák gerincét, a regény nem csak róluk szól. Rajtuk keresztül ugyanis Hosseini látszólag teljesen idegen szereplőket ránt be a cselekményfolyamba, és teszi az ő történetüket egyenértékűvé a testvérpár már a kezdet kezdetén szétváló meséjével. A regény különlegességét azonban nem is igazán történet, ez az egymásba gabalyodó, össze-összekoccanó, majd szétváló mesefüzér adja, hanem az a technika, ahogyan a kihagyás és az elhallgatás eszközével előszeretettel játszó Hosseini mindezt előadja. „Nála különösen jól teszi az olvasó, ha a legjelentéktelenebb, egy-egy pillanatra felbukkanó alakokra is odafigyel, könnyen lehet ugyanis, hogy az egyik történetben még névtelen-arctalan senki a következő történet főszereplője vagy éppen narrátora lesz. A szemek így kapcsolódnak azután szépen lassan egymásba, majd érnek körbe szinte észrevétlenül" – írtuk a hét könyvének is kikiáltott regényről.

ELŐZMÉNYEK A KÉPEKRE KATTINTVA

50-41.jpg

40-31.jpg

30-21.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr945699343

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.