Olvass!

KönyvesBlog

Ulickaja: Mintha egy Orwell-mű megíratlan fejezetébe csöppentünk volna

2014. február 06. .konyvesblog.

Fotó: Valuska Gábor

A szólásszabadság egyre nagyobb mértékű korlátozása, valamint a mindennapi életet befolyásoló túlszabályozottság és önkényes bürokrácia miatt csütörtökön, a Guardianben megjelent cikkében mélységes aggodalmának adott hangot Ljudmila Ulickaja. Publicisztikájában az orosz írónő azt írta: aggasztja, hogy az orosz hatóságok olyan kulturális ideológiát próbálnak az emberekre ráerőltetni, mely sok tekintetben a szovjet propagandára emlékeztet, emellett megrémíti, hogy a bírói rendszer egyre nagyobb mértékben függ ezektől a hatóságoktól.

Ulickaja mindezek miatt úgy döntött, hogy aláírásával támogatja azt az orosz hatóságoknak címzett nyílt levelet, amely a szólásszabadság korlátozása ellen tiltakozik. Ulickaja ezen korlátozás legfrissebb példájaként annak a tévécsatornának a bezárását nevezte, amelynek egyetlen bűne az volt, hogy „feltett egy egyszerű kérdést”. Utóbbi arra vonatkozott, hogy fel kellett-e volna áldozni Leningrádot, hogy ezzel megmentsék több százezer ember életét. Leningrád ostroma 70 éve történt, az áldozatok számát 600 ezer és 1,5 millió közé teszik. A kérdést sokan a leningrádiak és a fasizmus ellen hősiesen harcoló oroszok megsértéseként értékelték, emlékeztetett rá Ulickaja, és bár a felháborodás nyomán a tévécsatorna bocsánatot kért, ez azonban kevésnek bizonyult.

Korábbi cikkeink Ulickajáról:

Nem akarok többnek mutatkozni, de kevesebbnek sem (interjú)

Ljudmila Ulickaja 70 éves

„Hiszek abban, hogy a sajtónak alapvető joga, hogy ehhez hasonló kérdéseket tegyen fel a múltunkról, a jelenünkről és a jövőnkről” – szögezte le Ulickaja, aki szerint a kérdés egy olyan érzékeny pontot érintett, mely nagyon is aktuális jelenleg Oroszországban, és amely – véli az írónő – mindannyiunkat aggodalommal kellene, hogy eltöltsön. Az orosz állam ugyanis nagyban hozzájárul a nacionalista érzelmek felszításához, és egy olyan képet próbál kreálni az orosz történelemről, melyben minden szép és jó volt. Szerinte sokan igenis igaznak vélnek mindent, amit az orosz történelemről mondanak nekik, igaznak vélik, amit a mai oroszországi eseményekről hallanak, így azt is, hogy az orosz hatóságok nem vétenek hibát, és mentesek minden bűntől. Szerinte ez olyan, mintha egy Orwell-mű megíratlan fejezetébe csöppentek volna, melyben a hatóságoknak mindig, minden körülmények között igazuk van, aki pedig ezt meg meri kérdőjelezni, annak kiátkozás jut osztályrészéül.

Az Ulickaja által említett nyílt levelet eddig több mint kétszáz szerző írta alá, köztük van például Günter Grass, Salman Rushdie, Margaret Atwood, Jonathan Franzen, Neil Gaiman. Ide kattintva megtekinthető az aláírók névsora.

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr385801702

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.