Olvass!

KönyvesBlog

Borbély Szilárd: Minden testben Krisztust ölik meg

2014. február 20. .konyvesblog.

 Tatarszentgyorgyi-megemlekezes_6.jpg

És meghalunk mind itt
Az élet számára.
(A vakon született szekvenciája)

„Borbély Szilárd mellbevágó életrajzi fikciója után minden porcikánkban érezzük majd az életet. De főleg a szívünkben és a gyomrunkban”  - írtuk a Nincstelenekről pár hónappal ezelőtt. A tragikus hirtelenséggel elhunyt debreceni egyetemi tanár, költő és regényíró 2013-ban robbant be az irodalomba igazán első és egyetlen regényével, a Nincstelenekkel, amit minden rendes év végi szavazáson a legjobbak között emlegettek, a Könyvesblogon a legjobbnak választottunk. Mészöly-díjat kapott, az Aegon Művészeti Díj legjobb 10 könyve közé választották regényét. Meghalt Borbély Szilárd.

Tizenegy éves korában Borbély Szilárd kitalálta, hogy megváltoztatja a sorsát. Más életet akart, mint ami adatott, ezért különböző gyakorlatokkal próbálta függetlenítenie magát kortársaitól, családjától. Már akkor tudta, hogy „meg kell ölnie magában a szüleit”, csak így tud menekülni a sorsától.

„Kakukkfiókának születtem, és amikor ezt észrevették, kidobtak a fészekből”, vallotta, és mikor gyerekkoráról írt, úgy érezte, elárulja a gyökereit. Első regényében, a Nincstelenekben is múltjába repített, de olyan erővel, hogy emlékei a húsunkba martak. Miközben a könyvön dolgozott, visszatalált gyerekkori dühéhez és gyűlöletéhez, a kész szövegbe pedig túl sok saját tapasztalat került ahhoz, hogy könnyű szívvel azt mondhassa, az egész csak fikció.

„A nyelv a legkegyetlenebb

Nem emberi

Csupán jelek játéka és szabályok hideg rendje"

– írta 2004-ben A hangok emblémája című versében. A Nincstelenek mondatai viszont nagyon is emberiek, bármennyire is tiltakozunk az ellen, hogy ilyen is lehet. 

Interjúiban fájdalmas természetességgel beszélt a nyomorról, a cukros-zsíros kenyérről, ami, ha éhes az ember, mindig ugyanolyan finom. Nem tudta, hogy a nincs miatt lázadozik a teste, vágyai sem voltak, „nem szabadott, hogy legyenek”. Borbély görög katolikusként élt és nevelkedett, betéve tudta a liturgiát. Az istentisztelet volt az egyetlen esemény, ami megkavarta a hétköznapok állóvizét, a mise volt az ünnep, amely hétről hétre megszakította az állandó fizikai robotot. A gyerekkorában magába szívott vallásosság egész életében mellette maradt, beszivárgott verseibe, átszőtte drámáit, regényét.

2000 karácsonyán szüleit rablótámadás érte, a támadók megölték édesanyját, édesapja hat évvel élte túl.

Borbély nem vigaszért menekül az irodalomhoz, helyette kiírta magából a felfoghatatlant. A tragédiáról szól az Egy gyilkosság mellékszálai című, interjúkat és esszéket tartalmazó kötet, a szintén a történteket feldolgozó Árnyképrajzolóban pedig a prózát választotta kifejezőeszközéül. A két kötet közös pontja az Egy bűntény mellékszálai című novella, ami az egyik legmegrendítőbb novella, ami valaha íródott a magyar irodalomban: a boncolási jegyzőkönyvet és a gyanúsítottak vallomását a főszereplő fikcióként olvassa és szövegelemzi, mintegy külső nézőpontból. Itt hangzik el az a fontos és szép mondat, hogy "minden testben Krisztust ölik meg". A gyászmunka írássá alakult át, kötetében is, amelyben többek között Radnóti Miklósról, Kertész Imréről, Dosztojevszkijről és Nádasról is ír.

A gyilkosságot a pályáján igazi áttörést hozó Halotti Pompa című kötetben írja ki újra magából. Egy felfoghatatlan személyes tragédia megrázó, és nyugodtan hozzátehetjük, gyönyörű emlékműve. A fegyelmezett szerkezetű kötet az egyházi irodalom és a klasszikus költészet szerkezeti és nyelvi megoldásaiból építkezve végzi el a fájdalmas gyászmunkát, amelyben a brutális gyilkosság áldozatává lett édesanya és a megfeszített Krisztus sorsa mindvégig egymásra vetül. Az évtized legjobb könyvei szavazásunkon a Halotti pompát ötödik helyre választottuk, hatása alól olvasója talán sosem szabadulhat. Nem kíméli az olvasót, de ami még ennél is megrendítőbb, nem kíméli magát, az árván maradt gyereket sem. Minden sora vezeklés, egy újabb ostorcsapás.

„Az örökké valóság

olyan, mint a fejsze

amellyel egy gyilkos

vert valakit fejbe.”

Tudta, hogy túlságosan komor és szomorú lett mindaz, amit eddig írt. Pedig nem így akarta, nem így képzelte, de a sors keményen bánt vele.

„El nem tudom mondani, hogy szégyellem magam az egész költői tevékenységem miatt. Ez egy borzasztó szégyen. Gyalázatos helyzet, hogy sorsom megalázó részleteiről még beszélnem is kell. Mert ez valamiképpen a feladatom, hogy vállaljam ezt a dolgot és a vele járó szégyent. De úgy tekintek az életemre, hogy az egy nagyobb erőnek az eszköze. Eszemmel tudom, hogy ez ma a közgondolkodás szerint ostobaság vagy valamiféle pszichés defektus, eszelősség. De mégis azt gondolom, hogy nem én számítok, és ezért igyekszem ráhagyatkozni arra, amit belső sugallatom szerint tennem kell. Hiszek abban, hogy van ilyen költői, írói értelemben vett sugallat is. Ezt próbálom követni.”

- nyilatkozta 2011-ben a Literának.

Bár a Debreceni Egyetemen tanított, lélekben tatainak vallotta magát, úgy érezte, Debrecen sosem fogadta be igazán. Mintha egész életében szabadkozott volna munkája, sőt létezése miatt is, nem tartotta magát írónak, csak egy dillettánsnak, aki ír. Ha mindenképpen skatulyába kellett volna zárnia magát, akkor a költő skatulyáját választotta volna. A költő úgyis csak arra jó, hogy az ujján számolgassa a szótagokat.

Ehhez képest a Nincsteleneket beválasztották az Aegon Művészeti Díjra esélyes 10 legjobb könyv közé Esterházy Péter, Gergely Ágnes, Krasznahorkai László könyveinek társaságában. A győztes nevét csak áprilisban árulják el.. Mészöly írásain keresztül találta meg azokat a szerzőket, akik példát jelentettek számára. Magáról 2014 januárjában,  a Mészöly-díj átvételekor azt mondta, hogy nem prózaíró volt, hanem lírikus, de a Mészöly-mondatok a sűrítésük miatt lírai töltetet is nyertek számára.

„Az életem az mindenütt követ/ha alszom is csak azt hiszem hogy nem/ha alszom az élettel alszom el/ha ébredek életre ébredek/az élet bennem mindig láthatatlan/csak jön meg megy bennem mozog beszél/vagy én beszél ő hallgat engemet/az életem én nem is ismerem/az élet folyton történik velem/nem jó nem rossz hanem csak életem/az életemről én beszélgetek/másoknak akiktől elbúcsúzom/az életemmel azt hogy itt vagyok/nem is tudom mit mondhatnék neki/ha elhagyna az élet engemet.” Mi sem tudunk mit mondani. Nekünk még búcsú sem járt.

(in: Borbély Szilárd: Mint. minden. alkalom., 1995.)

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr315824049

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.