Olvass!

KönyvesBlog

Senki sem teszi meg helyetted neked

2014. február 28. Kiss Orsi

Szilasi László: A harmadik híd

Magvető, 2014, 352 oldal, 3490 HUF

het_konyve1_1_1.JPG

Na, most akkor kinek a regénye is ez? A Kanadából hazatántorgott és az érettségi találkozóra hívatlanul beállító mikrofonfrizurás Nosztávszkyé, vagy az egykori osztálytárs Denié, aki egy vizespohár unikum fölött türelmesen szívja magába az elmúlt harminc év összes elvadult történetét? Vagy Foghorné, aki még gimnazistaként egy házibuliban Nosztávszky helyett szeretkezett a szépséges Zsarnótzay Margittal, évekkel később pedig a Dugonics téren hegedülte össze a napi meginnivalót? Vagy Szegedé, ahol ezúttal a melegedők, a ferencesek ingyenkonyhája, a privilegizált kapualjak, a szélfútta hidak és a város által kivetettek bokortanyái között vezet az út? Mely útnak igazából nincs sem eleje, sem vége, hanem egyszerűen csak van, Szilasi László pedig ráállít minket, és közben mesél unortodox szerelemről, bűnről és bűnhődésről, meg egy gyilkosságról, vagy inkább kettőről. A harmadik híd a hét könyve (olvass bele a kötetbe itt).

Közel négy évet kellett várni arra, hogy a Szentek hárfájával kritikai és közönségsikert arató Szilasi László (kritikánk és részlet a kötetből itt) új könyvvel álljon elő. Pedig ahogy a Népszabadságnak adott interjújában elmondta, szinte még be sem fejezte az elsőt, máris belefogott a következő regényébe: „A regényírás nagyon erős drog, hamar világos lett, hogy függővé váltam”. 

Szilasi tripje ezúttal Szegedre vezet. A harmadik híd a játékfilmesek egyik kedvenc toposzával indít: érettségi találkozó (a harmincadik), gyűlnek az egykori osztálytársak, lehet találgatni, vajon kit takarnak a meggyűrt arcok. Évtizedes sztorik buknak elő, ki kivel mikor, vagy éppenséggel miért nem. A háttérben közben halkan jajong Fenyő Miklós és a Várni rád. Kellően dermesztő pillanat. Itt botlik megint egymásba a Pestről hazalátogató Sugár Dénes és Nosztávszky Feri, egy izgága, túlmozgásos, mikrofonfrizurás alak, aki még csak nem is abba az osztályba járt, ahová a többiek. Legalább annyira rejtélyes figura, mint az osztály egykori alfahímje, Foghorn Péter, aki ha hinni lehet a pletykáknak, akkor utcazenész lett, vagy lufiállatka-árus. Vagy gipszkartonozó, idős úriasszonyok kényeztetője, betanított munkás, esetleg dinnyeárus. Vagy egyik sem. A legutolsó hírek szerint leginkább halott. A Kanadát megjárt Nosztávszky azonban a jelenlevőknél jobban ismeri Foghornt, és ragaszkodik is ahhoz, hogy megossza Denivel az ő történetét („Nem úgy volt az, Deni. Semmi sem úgy volt.”)

Alternatív valóságok egész sora bontakozik ki A harmadik hídban, melyben az egyes elbeszélők mintha újra- meg újrarajzolnák a főbb szereplők kontúrjait. A laza, elnagyolt vonalakból kialakul egy kép, csak azért, hogy aztán jöjjön valaki és durva ceruzájával teljesen más körvonalat rajzoljon neki.

Noszta tehát mesél. Mesél Kanadáról, majd egy kicsit sem dicsőséges hazatérésről, amelynek a vége a szegedi Nagyáruház külső fűtéscsöve melletti vacok lett. Mesél a járdáról felszedegetett dekkekről meg a Burger King teraszán hagyott maradékok begyűjtéséről, meg mesél egy férfiról, aki világoskék pufidzsekijében rendszerint a József Attila szobor előtt hegedült. Ő volt Foghorn. Hozzácsapódik azután Noszta, az Új Fiú, és ezzel egy alternatív városi létezés veszi kezdetét, melynek sarokköveit a ferences reggeli, a Dugó téri koncert, a máltai ebéd és melegedő, valamint a ferences vacsora adja. Nyomában egy egész kis társaság, egy hierarchikus, bonyolult belső viszonyrendszerrel rendelkező csapat, amelynek tagjai már a hivatalos, anyakönyvi nevüket is elveszítették az utcai hétköznapokban: „Márs utálta Engelszt, mert Engelsz, Márs szerint, egyszer lopott tőle. Engelsz utálta Fondü Henriket, mert Fondü, szerinte, lenézte őt. Fondü Henrik meg Mársot utálta, mert Márs, az ő meglátása szerint, nagyon agresszív ember.”

Céljuk, hogy viszonylag problémamentesen és kellemesen túléljék a napokat, egyiket a másik után. Nosztáról pillanatok alatt lemállik minden, amit a társadalom az elmúlt évtizedekben ráaggatott. Nincs már neve, se stabil lakhelye, pillanatok alatt kikopik a hivatalos nyilvántartásból. Egyike lesz a város alaktalan, mégis meghatározott napi rutin szerint lézengő, a többségi létezők számára láthatatlan, rosszabb esetben kellemetlen figuráinak. Miközben ide-oda sodródik, feltárul előttünk történetük: a fiatal lányé, akit a legkedvesebb nevelőtanára erőszakolt meg az intézetben, vagy az árva fiúé, aki az állami rendszerből kipottyantva egyszerűen nem talált semmilyen fogódzót. A legkevesebbet azonban mégis a csapat vezéréről tudunk meg: ismerjük a kiindulási pontot, a fiatal Foghornt, az elegáns kívülállót és irigyelt csajozógépet („A gimnázium utolsó félévében, arcpirító önbizalommal, még azt is megengedhette magának, hogy az igazit nem találván, egész egyszerűen nem járt senkivel.”) és a jelenbe futó véget, az ok-okozati összefüggések azonban végig homályban maradnak.

A hét könyve - a sorozat többi részét a linkre kattintva olvashatod!

Miközben az utóbbi évek másik emlékezetes hajléktalanregényében, Kerékgyártó István Rükvercében, pontról pontra magyarázatot kapunk arra, hogy a főszereplő Vidra hogyan végezhette magányosan, ruha nélkül a Mechwart liget egyik padján, addig A harmadik híd csak fel-felvillant egyet ezen lehetőségek közül. Szilasi László magát a létezést ábrázolja, azokat a mindennapokat, melyek csúcspontjait egy tányér meleg leves, egy potyacigaretta, vagy egy elhagyott palack jelenti, benne néhány korty zavaros pálinkával. Közben mindvégig ragaszkodni látszik a tárgyilagos, és mindenféle drámaiságot nélkülöző narrátori hanghoz:

„Valamikor régen, amikor még olvastam, azért szerettem a detektív- és kémregényeket, mert azokban, ha mégy az utcán, és teszed az apró, unalmas kis dolgodat rutinból, annak mindig van jelentősége. Harcolsz ezzel is a gonosz ellen, a nagy küzdelem egyik apró eleme az is, ha csak rakosgatod a lábaidat egymás után, előre. A mi valóságunkban ez nem így volt. Ott minden az volt, ami csak az, semmivel sem több.”

És aztán amikor az ember már kényelmesen abba a hitbe ringatta magát, hogy egy sajátos szubkultúrát bemutató szociografikus regényt tart a kezében, benne egy rakás otthontalannal, akkor Szilasi egy óriásit csavar az egész cselekményen és magán a fókuszon is (legyen elég annyi, hogy gyilkosság gyilkosságot követ), ezzel pedig nem csak a sztorit helyezi új megvilágításba, de a szereplők egy részének szerepét és a történetben elfoglalt helyzetét is. A műfajról már nem is beszélve: A harmadik hídban hiába van ugyanis gyilkosság, és hiába van benne nyomozó – akkor sem krimi. Lehet tehát újrakeverni a kirakós darabjait, átgondolni, tologatni őket ide-oda, közben azon agyalni, hogy kinek van most éppen igaza. Kicsit valószínűleg mindenkinek, hiszen ahogy a hajléktalan létből végül kikapaszkodó Noszta mondta: „ahogy én emlékszem, úgy van pontosan”.

A narrátor Nosztávszky végül úgy lépett ki (talán túlságosan is könnyedén) a hajléktalanságból, mint egy lyukas cipőből, és egy rakás tapasztalattal gazdagabban visszatért a kispolgári létbe. Lelkén érezhetően nem hagytak nyomot az utcán töltött hónapok, ahhoz ez a hang túlságosan távolságtartó és tárgyilagos és részvétlen. Saját akkori életét, és mindazt, ami társaival később történt, szenvtelenül szemléli, néha már egykedvűen, és ebben nagyban hasonlít a regény utolsó fejezetének mesélőjére. Mindketten mintha egy kicsit kívül állnának a saját életükön. Mintha itt is meg akarnák úszni, és arra játszanának, hogy a regény egyik vissza-visszatérő és váltakozó kulcsmondatához hasonlóan („én megiszom neked, jó?”, „Megölöm helyetted neked.”, stb.) valaki más végezze el helyettük a piszkos munkát. Vagy a kellemetlent, a rosszat. És az erősek meg is teszik, de néha még ők is elfelejtik. Vagy csak nem elég erősek hozzá.

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr305834895

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.