Olvass!

KönyvesBlog

Kemény férfiak, bűnös városok

2014. március 10. Rusznyák Csaba


fmiller00.jpgAlig volt 22 éves, amikor rajzolni kezdte a Marvel Fenegyerek képregényét, ráadásul az a munkája máig az idén már 50 éves karakter leghíresebb és legjobb érájának számít. Az amerikai Frank Miller aztán dolgozott többek közt Batman, Rozsomák és Pókember történeteken, Alan Moore-ral együtt komoly szerepet játszott a tengerentúli képregényművészet „felnőtté válásában”, és sikerre vitte saját sorozatait, többek közt a 300-at és a Sin Cityt, illetve belekóstolt a filmgyártásba is. A mostanra legendás – bár az utóbbi 10 évben kissé megtépázott ázsiójú író-rajzoló főleg sötét, komor, noiros sztorikkal operál, romlottságról, brutalitásról, korrupcióról, kemény férfiakról és veszélyes nőkről mesél.

Miller Mickey Spillane és Dashiell Hammett könyvein nőtt fel, és akkor is kalapos, viharkabátos, súlyos árnyékokba burkolózó emberek rajzaival tömte tele a portfólióját, amikor New Yorkba ment, hogy munkát kapjon valamelyik képregénykiadónál. A Marvelnél csak meresztették a szemüket, hogy jó, szépek ezek a kontrasztos képek tökös fickókról, de ők szuperhősökben utaznak, vagyis általában véve nagyon is színes és – bár a képregények naiv, kedves ezüstkorának már jó ideje vége szakadt, és a bronzkor mind témáiban, mind kivitelezésében sötétebb tónusai uralkodtak – kellemes hangvételű történetekben. Mégis kapott néhány megbízást a kiadótól (ekkor rajzolt Pókembert), ahol végül meglátott valamit Fenegyerek akkoriban épp nem túl sikeres (sőt, a sorozata megszűnésének határán táncoló) alakjában.

fmillerspider.jpg
Unszolására a szerkesztő 1979-ben nekiadta a széria rajzolói teendőit, de ez még kevés volt: Miller elégedetlen volt az íróval, és mivel az eladások továbbra is riasztóan alacsonyak voltak, a Marvel „nincs vesztenivalónk” felkiáltással átadta neki az írói feladatokat is. A széria 1981-es, 168. száma volt az első, ami már szinte teljes egészében Miller keze munkáját dicsérte – a minőségi ugrás óriási és azonnali volt. A B-kategóriás karakterrel az író szabadjára engedhette kreativitását, és beinjekciózhatta a szuperhőskérpegényeket a noir stílusjegyeivel. Az utcák sötétek, koszosak és esősek, illetve lerobbantabbak lettek, a város úszott a bűnben, Fenegyerek pedig nem annyira jelmezes gazemberek, mint inkább a szervezett alvilág realisztikusabb alakjai ellen harcolt – mintha ez a kissé expresszionista, hosszú árnyékokkal teli New York nem is ugyanaz lett volna, mint amiben Pókember tevékenykedett.

fmillerdd01.jpg

Miller emellett olyan elemeket és figurákat vezetett be a sorozatba, amik annak azóta is elválaszthatatlan részeit képezik: a nindzsákból álló, The Hand nevű szervezetet, Wilson Fisket, az alvilág Vezérét, és persze Elektrát, a főhős új szerelmét – akit az író a széria történetének egyik leghíresebb részében megöletett Fenegyerek Célpont nevű nemezisével. Elektrát a férfi félholtra veri, elmetszi a nyakát, és felnyársalja – a nő saját vérében kúszva jut el a főhős karjaiba, ahol aztán kileheli a lelkét.  És bár Gwen Stacy, Pókember barátnőjének halála 1973-ban már kirázta a rajongókat abból a hitből, hogy egy szuperhős szíve választottját nem érheti komoly baj, Elektra meggyilkolásának nyersessége, brutalitása példa nélküli volt az akkori mainstream képregényekben – sőt, a jelenet még ma is sokkoló. Miller megteremtette a „szuperhős-noirt”, megváltoztatta a zsáner játékszabályait, és a B-kategóriás Fenegyereket a Marvel egyik legmenőbb és legsikeresebb karakterévé tette.

fmillerwolverine.jpg
1982-ben Chris Claremonttal, az X-Men akkori atyjával közösen írta és rajzolta Rozsomák első saját, négyrészes sorozatát, ami itthon Adósság és becsület címen jelent meg, és amit a tavalyi (elfuserált) Farkas mozifilmhez is alapul vettek. Ez a brutális és ellenállhatatlanul stilizált bosszúsztori csiszolta igazán azzá a karaktert, ami és ennek köszönhetően eresztett mély gyökereket a japán kultúrába. De Miller következő igazán nagy dobása a Batman: The Dark Knight Returns volt 1986-ban. Ez az az év, amiben Alan Moore Watchmenje is megjelent, és leginkább e két mű a felelős az amerikai képregények „felnőtté válásáért”. A Watchmen és a TDKR kifinomultsága, komplexitása megmutatta, hogy a comicok igenis képesek érett, komoly közönséget megszólítani.

fmillertdkr.jpg
Miller szatirikus disztópiája, hasonlóan Moore klasszikusához, a tipikus szuperhősmítosz deheroizálása: a társadalom velejéig romlott, a karhatalom korrupt és zsarnoki tendenciákat mutat, a főszereplő pedig egy öreg, a szenilitás és a skizofrénia határán egyensúlyozó megszállott (a saját elhivatottsága és idealizmusa csapdájában vergődő Superman ábrázolása hasonlóan újszerű volt). A Watchmen a karakterit tekintve perifériális mű, ám a TDKR a legnagyobb, legnépszerűbb hősöket mutatta meg egészen új fényben, tragikus és morbid, sőt, groteszkbe hajló képsorokkal, erőteljes vizuális kontrasztokkal, virtuóz, akkoriban szokatlanul merész és változatos panelelrendezésekkel. (Miller egy ilyen fogásának köszönhetően égett bele örökre a lehulló gyöngyszemek képe a Wayne szülők gyilkosságának témájába – egyébként pedig a TDKR egyes motívumai inspirálták a jövőre bemutatásra kerülő Superman/Batman mozifilmet.) Ugyanebben az évben tért vissza az író Fenegyerekhez is: a Born Again, amiben a félelem nélküli ember élete a Vezér machinációinak köszönhetően atomjaira hullik, a karakter legnagyobb hatású, definitív története.

fmillerdd02.jpg
A Batman „születését” bemutató 1987-es Az első év továbbvitte az addigi Miller-képregények tradícióit (bár ezt már csak írta, a rajzoló a briliáns Dave Mazzuchelli volt) -  a Bruce Wayne és James Gordon útkeresését párhuzamosan bemutató sztori mély és realisztikus pillantást vetett az élhetetlen, erősen stilizált, bűnben és korrupcióban fuldokló Gothamben tengődő figurák lelki nyomorúságába. Noha a nagyjából realista, sötét és komor Batman messze nem a The Dark Knight Returns és Az első év találmánya, e két képregény nélkül a karakter ma mégsem lenne ugyanaz - és a vele készült mozifilmek is egészen másképp festenének.

fmilleryearone.jpg
A ’90-es évek elején Miller életre hívta saját sorozatát, a Sin Cityt, amit legkönnyebben úgy lehetne jellemezni, hogy ez az „ultimate noir”. A bűnös város romlott nőivel, kemény, brutális antihőseivel és kegyetlen emberszörnyetegeivel az író a végletekig fokozta a műfaj jellegzetességeit, elvetve mindenféle árnyalást és visszafogottságot. A fekete-fehér (szürkeárnyalatok nélküli), lehengerlő látványvilágú, egyszerre nyomasztó és gyönyörű kontrasztokkal teli Sin City (a szereplőket mintha folyamatosan fel akarná falni az állandó eső- vagy hóesés, vagy csak a sziluettjük mögött terjeszkedő masszív háttér) az abszolútumok képregénye, totális „style over substance”.
fmillersincity.jpgBár a hardboiled krimi, a noir motívumai máig elkísérik pályafutásán Millert, alkalmanként belekóstolt más műfajokba is. Ennek leghíresebb példája a 300, a spártai harcosok legendás története, amit egy 1998-as, négyrészes sorozatban írt meg. A szikár, vérmocskos, gyönyörű „szélesvásznú” (a hagyományos képregényes formátumot merészen és látványosan felrúgó) képeken életre kelő történelmi kaland a rettenthetetlenség, a kitartás és persze a macsóizmus gátlástalan ünnepe. Újabb stilisztikai bravúr, amibe a szerző noirjainak szélsőségessége is szépen átszivárgott – bár a 300-at már sok kritika érte a tények ferdítése (mind az ütközeteket, mind az egymással szemben álló kultúrák bemutatását tekintve). Miller ezeken kívül írt még disztopikus szamurájtörténetet (Ronin) és szatirikus sci-fi-akciót (Give Me Liberty, Hard Boiled) is.

fmiller300.jpg
A 2000-es években azonban egy sor képregénnyel jelentkezett, ami mind a kritikusok, mind az olvasók részéről rendkívül negatív visszhangot kapott: a The Dark Knight Strikes Again-t (a TDKR folytatása), az All-Star Batman and Robin-t és a Holy Terror!-t (ami eredetileg szintén Batman-sztorinak készült) ráadásul nem csak karakteridegen mivoltuk, immár megbocsáthatatlan túlzásba vitt végletességük, hanem adott esetben propagandatermészetük miatt is erősen kritizálták. Jelenleg Miller elvileg a Xerxesen, a 300 folytatásán dolgozik (immár három éve), valójában azonban ideje nagyját elveszik a filmiparbeli tevékenységei.

fmillerhardboiled.jpg
Már a ’90-es évek elején szerencsét próbált Hollywoodban: őt kérték fel a Robotzsaru 2., majd a Robotzsaru 3. forgatókönyvének megírására. Ezeket azonban a stúdió annyira átírta és kilúgozta (a különbség a második rész eredeti története, hangvétele és a kész film közt valóban óriási), hogy kiábrándultságában Miller úgy döntött, végleg hátat fordít az álomgyárnak. De később, amikor Robert Rodriguez megkereste a Sin City kapcsán, meggondolta magát: Rodriguezzel együtt írta és rendezte meg a képregényei lehető leghűbb, szinte kockáról-kockára, szóról-szóra történt adaptációját. Rodriguez maga is inkább (egy másik médiumra való) fordításnak nevezte a filmet, mint feldolgozásnak, és a Sin City valóban, történetileg, hangulatilag és stilisztikailag is páratlanul tökéletes leképezése az eredetinek.

fmiller300rise.jpg
A Sin City (és a 300 egy évvel későbbi) adaptációjának sikere, és az abban való aktív szerepvállalása meggyőzte Millert arról, hogy érdemes elidőznie a filmek világában. 2008-ban Will Eisner legendás képregényei nyomán megírta és megrendezte a rendkívül harsány és parodisztikus Spirit – A sikító város című filmet, ami azonban a Sin City-féle stílus túlságosan oda nem illő ráerőszakolása volt a gyökeresen más hangvételű alapanyagra. A Spirit minden szempontból kudarcnak bizonyult. Mostanában mutatják be szerte a világon a 300 folytatását, a 300: A birodalom hajnala című filmet, ami elvileg Miller (kiadatlan, sőt befejezetlen) képregényén, a Xerxesen alapul. Augusztusban jön a Sin City folytatása, az A Dame To Kill For, amit Miller ismét Rodriguezzel közösen ír és rendez – de az első résszel ellentétben most eredeti, képregényes formában még nem létező sztorik is lesznek benne. Ha pedig Rodrigueznek hinni lehet, akkor Miller jelenleg már a Sin City 3 történetein dolgozik.

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr545838202

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.