Olvass!

KönyvesBlog

U35: Ayhan Gökhan

2014. április 11. -Vass-

Ayhan Gökhan: János és János

Kalligram, 2013, 76 oldal, 1800 HUF

ayhan gökhan pár.jpg

Fotó: Valuska Gábor

Ayhan Gökhan 1986-ban született Zuglóban, édesanyja magyar, édesapja török anyanyelvű. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem magyar szakán végzett. Katolikus és meseíró. Első verseskötete 2010-ben jelent meg a József Attila Kör gondozásában, Fotelapa címmel, második verseskötetét tavaly adta ki a Kalligram Kiadó. Jövőre jelenik meg első mesekönyve a Kolibri Kiadónál. Kedvenc szerzői Kosztolányi Dezső, Heltai Jenő és Albert Camus. Az interjúkat és cikkeket tartalmazó blogja itt érhető el.

Melyik könyv volt rád a legnagyobb hatással? 

Albert Camus A pestis című könyve. Minden évben újraolvasom. Ilyen mondatok vannak benne: „A rossz, mely a világon van, csaknem mindig a tudatlanságból ered, s a jóindulat, ha nem felvilágosult, ugyanannyi kárt okozhat, mint a gonoszság.” Gyönyörű, nem?

Kik azok a szerzők, akikhez nem sikerült közel kerülnöd?

Heltai Jenő, Kosztolányi Dezső, Karinthy Frigyes és Császár István. Szörnyen sajnálom, hogy velük nem találkozhattam. Az élő szerzők közül hála Istennek mindenki nyitott és kedves volt, így akivel szerettem volna, találkozhattam. Tandori Dezsővel mondjuk csak levél formájában sikerült kapcsolatba kerülnöm.

Ha egyetlen sort/mondatot kellene kiemelned az eddigi munkáidból, mi lenne az?

Ezerszer inkább idéznék mástól, mint magamtól.

Ha egy képzőművésznek önálló tárlatot rendezhetnél, ki lenne az? 

Karátson Gábor.

Mi az a zene, ami írásra ösztönöz, mi az, ami kikapcsol?

Ezek minden pillanatban jól jönnek: Paganini capricciói, Bartók Concertója, Mandarinja, Ysaÿe darabjai, Kodály Háry Jánosa és Mozart Szöktetés a szerájból című operája.

Ki az az alkotó, akivel a legszívesebben működnél együtt?

A Feleségem. És vele együtt is működöm, lásd a blogunkat.

Életed filmje egy... olyan film, amit Bergman és Pasolini rendezett együtt.

A sport... az egyik legjobb emberi találmány. Én is minden másnap élek vele, kijárok edzeni a Városligetbe.

Három óra múlva... ebédidő, szóval mindjárt megyek is, főzök valamit.

A nők... Azt hiszem Taine mondta, hogy „a nőt szeretem, nem a nőket.” Nálam a Feleségem a nők.

Tragédia vagy komédia?

Komédia! Unom már a tragédiákat. Nem olyan barátságos ez a világ, hogy mi is hozzáadjuk a magunk tragédiáját feleslegesen. Amióta drága Borbély Szilárd meghalt, minden frusztrációm eltűnt, megszabadultam a „tragédiáimtól”. Nem érdekelnek többé. Boldog vagyok, hogy élek.

Kávé vagy tea? Kávé és utána még egy kávé.

Gyros vagy pizza?  

Természetesen gyros! Csak Bécsben, a Duna-parton árusító törököktől, az itthoni nem túl jó. Magyarországon pitában adják, ami nagyon rossz, és drága is, ami nagyon nem szép tőlük.

Jégbefordult

Nem ismerhető fel a fulladás elváltoztatta hang
a túlvilág halandói közt. A kétszintes túlvilág oldalán
elszármazott nehéz istenek sem értik
az általuk könnyen meggyilkoltak beszédét. Az újból
találkozások közelségében lassan visszanyerik
ugyanazt a beszéd-technikát, amit már
a tökéletes beszédben külön-külön és egyneműen fejtett el

mindegyikük majdnem-hirtelen. Hideg hajnali
órákban az én beszédem óvatos és piszkos,
mint kétszer két erőszakkal kitörölt múlt
találkozása újból. Tedd feljebb a fűtést, mondanád, talán,
jégbefordult földúton, a padlón, akárhol. A hangom
mélyül, akár a pincelépcső,ahogy közelebb megyek hozzánk,
lejjebb megyek hová, anélkül. Mi sugallja azt,

mintha örökké a hátadat látnám, fordulsz akármerre, fordul
akárki hozzám. Hogyan tehetném, mondd, egyszerre jóvá,
amit több év alatt sem sikerült? A Stefánia úti
közértből szatyorban négy sör, arany ászok, piros
cigi, zöld ruhás sportszelet. Káros
márkanevek tartanak életben. Gonosz és gonosz
istenek állnak a fulladás csatornái előtt.

 

Milyen beszélgetések ürességében

Mint egy mondat, ami többé semmilyen
formában nem hangzik el, megtiltotta
neki a beszéd, megtiltotta neki az akármi,
s bentragadt, megrekedt, nem enged el.
Ehhez képest kell folytatnom az életem.
Abbahagyott szakasztól egy másik szakaszba,
másik színbe értékelni át az előzőt, az időt,

a saját életemet, mert az a tiltott másik többé
nem értékelhető, nem használható. Valódi
életet kell mostantól élnem. Az előző
megkezdett, roncsolt szerkezet nézve messziről
ugyanazt a hitegetést nyújtja, mint amikor még
benne hittem. Ezt az életet én találtam ki,
s az a másik az elejétől idegen, mint kihűlt égitest

körülöttem kering. Hószagú, sárszagú, nem közös
égitest. Már nem tartozom hozzá, már nem
tartozom neki. Ennyi hitegetéssel áltatott, mert ennyi
hitegetéssel mondatok letilthatóak, beszédek
kiüresíthetnek egy hozzá-közel életet. Milyen beszélgetések
ürességében éltem? Nem árulom el. Nem.
Nem vitt sehova, nem, nem, de nem.

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr1005988448

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.