Olvass!

KönyvesBlog

A kovbojnadrág és a Gazdálkodj okosan! fénykora

2014. május 20. .konyvesblog.

Jampecek, kovbojnadrág; Gazdálkodj okosan!; kvarcórát, zsebrádiót és orkánkabátot csempésző kamionsofőrök; tvisztelős házibulik, Budai Ifjúsági Park. Mi a közös ezekben a szavakban? Hogy körülírnak egy egész korszakot. Egy korszakot, amit mi, rendszerváltás után születettek már nem ismerhettünk.

Gazdálkodj okosan!-t ugyan még mi is játszottunk, de leginkább csak nevettünk rajta: „50 forintos mozijegy? Jó is lenne!” „Kinek kéne egy ilyen béna táskarádió?”. Jampeceket a Made in Hungaria című filmen kívül nem nagyon láttunk, ahogy tvisztet sem, a farmer pedig számunkra már nem jelent semmit, csak a ruhatárunk egyik alapdarabját. Kamionos ismerősünk nincs: ha kell valami, megvesszük a boltban, ha meg esetleg mindenképpen külföldi cuccot akarunk, hát megrendeljük e-bayen. Hammer Ferenc könyve (...nem kellett élt vasalni a farmerbe – Mindennapi élet a szocializmusban (MaDok Füzetek 8., Néprajzi Múzeum, 2013) ehhez képest egy egészen más világot mutat be: egy világot, mely a szüleink, nagyszüleink generációja számára még maga volt a rideg valóság. A négy tanulmányt tartalmazó kötet a mindennapi élet kultikus tárgyai, szereplői és helyszínei felől megközelítve segít jobban megérteni ezt a valóságot: a szocializmust, történelmünk egyik legellentmondásosabb korszakát.

1. A farmerviselet alakváltozásai a szocialista Magyarországon

„Először is, a farmer a szocializmussal kapcsolatos kortárs emlékezet szempontjából igen fontos kérdés. Igazából a kutatás kezdetéül szolgáló az a felismerés volt, hogy csaknem minden negyven fölötti ismerősöm rendelkezett részletes, cizellált, szemmel láthatóan alaposan karbantartott, érzelmekkel átitatott és nagy kedvvel felidézett történettel az első farmernadrágjairól, míg például sokan nem tudták felidézni első nyakkendőjükhöz vagy magas sarkú cipőjükhöz fűződő emlékeiket. A vágyak és az érdekek egy különös tájképe rajzolódik ki a feltárt történetek során, és a feltárt emlékezés olykor átcsusszan a szocializmus alatti életre emlékezés szokásos fogalmi rácsozatán, azaz – olykor a beszélő számára is meglepő módon – a szokásostól eltérően történik a farmerrel kapcsolatos emlékezés. Ily módon a farmertörténetek rávilágítanak a kommunista múlt egyes, hermeneutikailag, azaz politikailag fontos aspektusaira.”

Az első tanulmány a farmerviselés történetén keresztül írja le a mindennapi élet legfontosabb szociokulturális változásait a szocializmusban. A kutatás alapját mintegy 140 visszaemlékezés képezi, melyekben az emlékezők első farmernadrágjuk történetét mesélik el. Megtudhatjuk: az első farmerek 1956 után, mintegy véletlenül kerültek az országba, a legtöbb a nyugati segélyszállítmányokból vagy rokoni ruháscsomagokból. Mivel a farmer az itthon ismert ruhadarabok közül leginkább a segédmunkások szürke vagy kék cejgnadrágjához hasonlított, eleinte egyáltalán nem volt népszerű viselet, nemsokára viszont a nyugatiasság szimbóluma (és ezzel párhuzamosan státusszimbólum) lett. Különösen igaz ez az eredeti Levi’s-re: ezért még a szülők félhavi fizetését sem szégyellték elkönyörögni az igazán elszánt fiatalok. A szocialista kultúrpolitika kezdetben tűzzel-vassal harcolt a „burzsoá” viselet ellen (jórészt az ötvenes évek elejének a jampecek öltözékét támadó retorikáját felhasználva), a ’60-as években viszont farmer-fronton is konszolidálódott a helyzet: 1968-ban még maga Kádár elvtárs is felszólalt a farmert támadók ellen, mondván „a párt, az ifjúsági szövetség nem divattervező cég, és nem fodrászipari ktsz, és nem is kell ilyesmivel foglalkoznia”. A ’70-es években a farmer olyannyira elterjedt, hogy már egyáltalán nem számított botrányos ruhadarabnak: helyét hamarosan átvette a bőrnadrág.

2. Táblás játékok és más elképzelt valóságok az 1950-1970-es években Magyarországon

„A Monopoly és a Gazdálkodj okosan! világképe eléggé pontosan megjeleníti a liberális demokrácia, illetve a kádárizmus társadalmi interakcióinak alapmintázatát. Ezek a mintázatok megmutatják, mit várhat el egy polgár a többiektől, megmutatja, mitől jut valaki előre az életben, miben áll a verseny lényege, az élet mely területe különített el a verseny számára, mely életszférák függetlenek a versenytől és legfőképpen, miben mutatkozik meg a hatalom természete az illető társadalomban”.

A hidegháborúban mindkét fél előszeretettel alkalmazott a mindennapokkal kapcsolatos vizuális propagandát, mely bizony időnként váratlan helyeken is felbukkant: például a társasjátékokban. Az ötvenes években „piacra dobott” Földmivesszövetkezeti Társasjáték például nem igazán értelmezhető másként, mint propagandaként: a „Ki nevet a végén” stílusú társasban a szerencse döntötte el, hogy a játékos a jutalmat ígérő piros, vagy a büntető türkizkék mezőre került-e, ahol ilyen stílusú versikék voltak olvashatók: „Nem vagy te jó ember, néped látja kárát/Mert behoztad a Défosz-ba a zsivány kulákját./ Hűtlen vagy ügyünkhöz, kulák a barátod/Orrodnál vezetnek és ezt te nem látod./Dolgozó parasztnak vagy te ellensége/Menj vissza hát négyet, s tanuljál belőle.”

Később, a hatvanas években a társasjátékok tematikája kezdett elszakadni a propagandától: ekkor már lehetett politikailag semleges, sőt, egészen nyugatias, például világutazással vagy űrutazással kapcsolatos társasokat gyártani és vásárolni Magyarországon. A hatvanas években készült el a Gazdálkodj okosan! is, mely a betiltott Monopoly által hagyott űrt volt hivatott betölteni, csakúgy, mint elődje, a Tervjáték. Hammer aprólékosan összehasonlítja a Monopolyt és a Gazdálkodj okosan!-t, megállapítva többek között azt, hogy a Kádár-kort reprezentáló játék sokkal inkább bevonja a magánéleti szférákat a játékba, mint a jórészt az üzleti életre korlátozódó Monopoly. Egyáltalán: a Gazdálkodj okosan! valójában nem ad lehetőséget önálló gazdálkodásra (és gondolkodásra) hiszen a játék végkimenetele inkább a szerencsén múlik, nem a taktikán, ráadásul a játékosok végig ki vannak szolgáltatva a mindenható banknak.

Hammer a Gazdálkodj okosan! két változatát (a hatvanas, illetve a nyolcvanas években kiadatottat) is összehasonlítja egymással: a különbségek rávilágítanak a két korszak közötti változásokra. Az újabb változatban már nagyobb a játékosok önállósága, viszont ezzel párhuzamosan jóval több önkontrollra van szükségük, ha sikeresek akarnak lenni.

3. Benzinszagú Szindbád – a kamionos mint népi hős a szocializmusban

„A kamionosok közellátási missziója a hetvenes évek elején kezdődött. Portékájuk többnyire bécsi és olasz nagykereskedelmi áruházakból származott, mindamellett az általuk meglátogatott minden ország kínált valami különlegességet. A Német Demokratikus Köztársaságból például nyers sonkát hoztak, amit itthon megfüstöltettek. Lengyelországból olcsó, de jó minőségű porcelánétkészlettel és hasonló textíliával tértek haza. Romániából népművészeti tárgyak, a Szovjetunióból olcsó, de sokszor gyenge minőségű gépek (fúrógép, csónakmotor, színes tévé) származtak. Jugoszlávia, a Kelet és a Nyugat között fekvő átmeneti szféra egyrészt eredeti nyugati termékekkel vagy helyi utángyártott változataikkal (Adidas cipő, hanglemez) szolgált, másrészt pedig eredeti jugoszláv termékekkel, mint a Cezar konyak, a rumpuncs vagy a Vegeta”.

A kamionos a szocialista Magyarország mentalitástörténetének egyik tipikus alakja. Azon kevés figurák egyike, aki átlépheti a határokat: ez már önmagában mitizálja, és a népmesei hősökhöz teszi hasonlóvá alakját. Ráadásul a kamionosok egyben azok is, akiken keresztül a nyugat (és a kelet) mesés árucikkei az országba jutnak. Alakjukhoz rengeteg anekdota, mese, legenda és igaz történet kapcsolódik – még az irodalomban is megjelennek, elég csak Bodor Ádám Mustafa Mukermanjára gondolnunk. „Árubeszerző” tevékenységük nagyban elősegíti a „szocialista fogyasztói társadalom” kialakulását. A határon elkobzott tárgyak listáiról kiderül: a nyolcvanas évektől nem annyira a valóban hasznos használati tárgyak, mint inkább a szórakozáshoz szükséges technikai kütyük és apró luxuscikkek (például videomagnó, pornókazetta, zenélős öngyújtó, parfüm, stb.) voltak a legnépszerűbb, kamionosoktól rendelt termékek – csupa olyan holmi, melyeket a magyarok a nyugati jólét megtestesítőinek tartottak.

4. Az éjszakai élet mint populáris nyilvánosság a szocializmusban

„Láthatóan minden korszak és minden kulturális alapállás számára lényeges az éjszakai élet kontextusa, beszéljünk Swing Tóni táncáról a tánciskolában (Dalolva szép az élet, 1950) vagy Bódy Gábor táncáról (mint katolikus pap) A kutya éji dala (1983) egyik utolsó jelenetében a Fiatal Művészek Klubjában. Már a nyolcvanas évek többféle módon fog hozzá a házibuli feldolgozásához. A Hungária együttes szeplőtelen retró-vállalkozásában (Limbó-hintó, Hotel Menthol), a Megáll az idő (Gothár Péter, 1981) bulijeleneteiben vagy éppen a Caola Exotic dezodor reklámjában az 1964 feliratot viselő, gondosan antikra barnított jelenetben (lófarokkal, szalagos magnóval és tviszttel) a házibuli már egy magától értetődőnek tűnő közös referenciát sugall az 1980-as években.”

A záró tanulmány az állam és a társadalom kapcsolatrendszerének változásait mutatja be az éjszakai élet néhány jellemző formájának elemzésén keresztül. Nem vizsgál minden szórakozási lehetőséget: elsősorban Budapestre koncentrál, ezen belül is csak azokra a szórakozási módokra, melyek az adott korszakot különösen jellemzik. A Rákosi-rendszert a megmaradt maroknyi luxus-mulató (Moszkva Étterem, Pipacs, Anna Bár) reprezentálja: ezekre a helyekre csak a politikai elit tagjai járhattak szorongás nélkül (bár tulajdonképpen ők sem): minden vendég gyanús volt és mindenkit meg is figyeltek. A hatvanas-hetvenes évek jellemző szórakozási formái egyrészt a magánlakásokban tartott fél-privát rendezvények (házibulik, különféle művészeti körök klubestjei, stb.), illetve a fél-nyilvános városi szórakozóhelyek (presszók, KISZ-klubok, Budai Ifjúsági Park, stb.) voltak. Megfigyelésre még ekkor is (és tulajdonképpen mindvégig) számíthattak a szórakozók, hiszen a nagyobb klubok (például Józsefvárosi Ifjúsági Klub, Kassák Klub, Almássy téri Szabadidőközpont) mindegyikében legalább egy beépített informátor tevékenykedett. Mégis, a lassanként egyre szabadabbá váló légkör lehetővé tette, hogy a hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján már a későbbi ellenzéki mozgalmak alapjai is szerveződni kezdjenek az éjszakai élet infrastruktúráját használó fiatalok körében.

A MaDok programot a Néprajzi Múzeum indította 2003-ban, a kortárs tárgyi világ megőrzése, és a jelenkor múzeumi dokumentációja céljából. A program részét képezik a MaDok Füzetek, melyekben a témában írt tanulmányokat, hazai és nemzetközi tudományos eredményeket jelentetik meg. Hammer kötete a nyolcadik, több szempontból is rendhagyó MaDok füzet: egyrészt ez az első kötet a sorozatban, mely a rendszerváltást megelőző időkkel foglalkozik, másrészt az első olyan füzet is, melyet egyetlen szerző írt (aki ráadásul nem is muzeológus).

Hammer Ferenc az ELTE BTK Média és Kommunikáció Tanszékének adjunktusa. Szociológiából doktorált, történelemből habilitált, kutatási témái a jelen és a félmúlt mindennapi életének tereihez, időihez, tárgyaihoz és cselekményeihez kötődnek, kimondottan a médiával kapcsolatos vizsgálatai a populáris médiaműfajokra, illetve a konvergens digitális tartalmakra irányulnak.

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr776180205

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.