Olvass!

KönyvesBlog

Az argentin nyomozó Párizsig megy egy grandiózus gyilkosságért

2014. május 22. m.anna

Pablo de Santis: Párizsi rejtély, fordította: Dornbach Mária 

Kossuth Kiadó, 2014, 280 oldal, 2542 HUF

Pablo de Santis Párizsi rejtély című regénye a párizsi világkiállítás ideje alatt játszódik: a különleges atmoszférájú történetben megismerkedünk a világ legjobb tizenkét detektívjének szigorú szabályok szerint működő titkos társaságával, és adjutánsaikkal, azaz segédeikkel. Santis regényében a detektívek közmegbecsülésnek és áhítatnak örvendenek, tudományos cikkeket írnak mesterségükről különböző neves szaklapokba, és ha kell, külön detektívakadémiát nyitnak, hogy megkeressék utódjukat.

A különösen szépen, míves nyelven megírt, cizellált regény főszereplő-narrátora, Sigmundo Salvatrio álmában sem reméli, hogy Craig, a neves Buenos Aires-i detektív adjutánsa lehet, hiszen az szemmel láthatóan már kiválasztotta kedvencét: amikor azonban a detektívakadémia legjobb tanítványát megölik, maga a mester keveredik gyilkossági ügybe. A megtépázott nimbuszú mesterdetektív természetesen egy ilyen skandalum után nem utazhat a párizsi világkiállításra, így mestersége címerét, a titokzatos fegyverekkel és műszerekkel kibélelt botot Salvatrio viszi el helyette.

Párizs azonban egy még nagyobb szentségtöréssel, az egyik detektív brutális gyilkosságával fogadja a fiatal, lelkes és természetesen borzasztóan zöldfülű detektívsegédet, aki tanúja lehet egy korszak és világrend talán utolsó dicsőséges perceinek, az új generáció követeként viszont felháborító kérdéseket tesz fel (például, hogy lehet-e egy segédből detektív).

A regény egyszerre steampunk, A rózsa neve, Harry Potter és Sherlock Holmes, a lassú cselekményszövés hamar ráébreszt minket, hogy az egyedi atmoszféra és Santis különleges gondolatcikornyái adják az olvasmányélmény lényegét. A regényt számtalan nyelvre lefordították, 2007-ben pedig elnyerte a rangos Planeta-Casamérica, valamint az Argentin Irodalmi Akadémia díját. Magyarországon a Kossuth Kiadó ez évben indított Spanyol krimik sorozatának első darabjaként jelent meg. A neves író a Könyvfesztivál alkalmából Budapestre látogatott, és válaszolt kérdéseinkre.

Furcsa volt a regény olvasásakor, hogy a cselekményt rövid bevezetés után Buenos Airesből a világ másik végére, Párizsba viszi. Miért választotta éppen ezt a helyszínt?

A tizenkilencedik század vége, huszadik század eleje izgalmas és változatos időszak. Buenos Airesben például ekkor indultak meg azok a nagy építkezések, amelyek során az addigi kisvárosból, ahol jóformán mindenki ismerte a másikat, egy nagy, egymástól elidegenedett emberekből álló metropolisszá vált. Salvatrio még a régmúlt díszletei közül utazik Párizsba, ami azonban már a megújulás lázában ég. Számomra íróként a világkiállítás rendkívül érdekes színpad volt. Elképzelni, hogy az egész világból megjelennek ott különböző nációk, hogy mindenki szeretne kitenni magáért, bebizonyítani, hogy mi mindenre képes, lekörözni a többi nemzetet, megmutatni a tudása teljességét. A jelenlévők békés eszközökkel, mégis le akarják győzni egymást, csupáncsak a tudományos és technikai újításaikkal és eredményeikkel. Ahol azonban ennyi ember van, az a helyszín nem maradhat steril, tele van felfűtött érzelmekkel és indulatokkal. Így válik ez a mechanikus, fogaskerekekből álló világ a szenvedélyek és a hiúság fellegvárává, ezért szimbolikus és fontos, hogy az első gyilkosság pont az Eiffel-torony vasszerkezetében történik.

Valóban nagyon erős az atmoszférája a könyvnek. Úgy éreztem, hogy a megjelenő nőalakok közül inkább az idősebbek, a múltat képviselő nőalakok az árnyaltabbak, jobban megrajzoltak, míg a fiatalok gyorsan keresztülhaladnak a történeten, nem nagyon hagynak bennünk mély nyomot. Mintha még a főszereplő kapcsolatait is átszínezné valami nosztalgia a múlt iránt.

A nosztalgia minden emberre jellemző tulajdonság, és magának a regénynek is alapvető problémája az elmúlás, a szereplők körüli világ folyamatos megváltozása. De azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy Salvatrio egy fiatalember, és az ő korában még egyik nagyon intenzív érzés lobban fel a másik után, ez is elnagyolja a női figurákat, hol az egyikőjük kerül előtérbe, hol a másik. A regény második részében aztán Craig felesége lesz az, akivel Salvatrio szenvedélyes, erotikus viszonyba kezd.

A folytatásra mindenképpen rá akartam kérdezni. Hiszen itt van a tizenkét detektív és az ő kísérőik, de más mellékszereplők is, akiknek a történetszálai csak megszakadnak, nincsenek igazán elvarrva.

A tizenkét detektív társasága feloszlik a regény végén, az ő történeteikkel nem kívántam tovább foglalkozni. Inkább Salvatrio és az ő további sorsa érdekelt. Visszamegy Buenos Airesbe, és ott nyomoz tovább, miközben ez a szerelmi szál történik, és a város korábban említett átépítése zajlik. Számomra nagyon fontos, hogy a múltban játszó, erős atmoszférájú történetek megfelelően kidolgozottak legyenek. Hiába erősen misztikus, vagy egzotikus, minden jellemzőjének igaznak kell lennie, az adott közeg akkori jellemvonásaiból kell táplálkoznia.

Mégis, a rengeteg szereplő és mellékszereplő bemutatása közben van az olvasónak egy olyan érzése, hogy az egész történet elmosódott, olyan, mint valami fátyol, ami a szöveg mélyén rejlő lényeget takarja.

Fontos számomra a filozófia, én olyan történetet kívántam írni, amikor nem is a bűncselekmény, vagy annak brutalitása az igazán fontos, hanem a szereplők gondolkodása, ahogy önmagukat látják, a világgal kapcsolatba lépnek, ahogy a többi szereplővel kommunikálnak. De meg kell találni a harmóniát, hogy egy valós térben és időben lévő helyszín is egyszerre legyen misztikus és igaz, és a bűneset is felfedje a mélyebb filozófiai történéseket, de ne feledkezzünk meg a konkrét áldozatról sem. Azért is szeretem a krimijeim cselekményét a múltba helyezni, mert most már a reáltudományok oldják meg a rejtélyeinket, a DNS-elemzés, a helyszínelés, a fizikai nyomokkal való pepecselés a hideg fényű laborokban. Ez a tizenkilencedik század végi idősík azonban lehetőséget nyújt, hogy a krimi legrégibb gyökereihez nyúljak vissza, olyan szerzőkhöz és művekhez, mint Poe vagy Sherlock Holmes, ahol a bűncselekmény egyes elemeinek szimbolikus jelentősége és tartalma volt, és ilyen módon történetvezetésük a filozófiához és a logikához is közelebb állt, mint a modern krimiben.

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr426189867

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.