Olvass!

KönyvesBlog

Meghalt Maya Angelou

2014. május 28. .konyvesblog.

(Kép forrása)

Nyolcvanhat éves korában meghalt Maya Angelou kortárs amerikai költő, író, rendező, emberi jogi aktivista, aki aktívan részt vett a feketék polgárjogi küzdelmében az Egyesült Államokban. Halálhírét az észak-karolinai Wake Forest Egyetem jelentette be szerdán, amelynek 1982-től professzora volt.

Angelou 1928-ban született St. Louisban. Gyermekkorában megtapasztalta a szegénységet, a szegregációt, a brutalitást és a nemi erőszakot. Már első műve, az 1969-ben megjelent I Know Why the Caged Bird Sings (Tudom, miért énekel a rab madár) című önéletrajzi regénye bestseller lett, ő volt az egyik első afroamerikai írónő, aki nagy közönségsikert arató könyvet írt.

Írói munkásságára nagy hatással volt mások mellett Charles Dickens, William Shakespeare, Edgar Allan Poe, Douglas Johnson és James Weldon Johnson. Hat önéletrajzi műve, öt esszékötete, számos verseskötete jelent meg. Részt vett több színdarab, film készítésében, számos díjjal tüntették ki, legutóbb 2012-ben az amerikai Nemzeti Könyvdíj életműdíját kapta. Aktívan részt vett a feketék polgárjogi küzdelmében, együtt dolgozott Martin Luther Kinggel és Malcolm X-szel.

Bill Clinton amerikai elnök 1993-as beiktatására írta az On the Pulse of Morning című versét, amelyet személyesen olvasott fel az eseményen. A Clinton házaspár közeli barátja maradt, és 2008-ban támogatta Hillary Clintont a demokrata párti elnökjelöltségéért folytatott küzdelmében Barack Obamával szemben. Oprah Winfrey mentora volt, még akkor ismerkedtek meg, amikor Winfrey egy helyi tévétársaság riportere volt.

Angelou színészként is szerepelt számos színdarabban, filmben és tévéműsorban, 1977-ben például a Gyökerek című tévésorozatban, amiért Emmy-díjra is jelölték.

Georgia, Georgia című forgatókönyve (1972) volt az első, fekete nő által írt eredeti forgatókönyv, amelyet megfilmesítettek, és a 90-es évek végén játékfilmet is rendezett: az Odalent a deltán egy nőről szól, akinek kisiklott drogozás miatt az élete, és visszatér őseinek a Mississippi deltájában lévő házába.

(MTI)

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr326224001

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.