Olvass!

KönyvesBlog

Bájos burzsoázia

2014. május 29. barraban

Bánffy Katalin: Ének az életből

Helikon Kiadó, 2014, 352 oldal, 2967 HUF

Bánffy Miklósnak, az egyik leggazdagabb erdélyi család sarjának tündöklése és bukása tipikus 20. századi, közép-európai rémtörténet. Az íróként, grafikusként, díszlettervezőként, színházi rendezőként és külügyminiszterként is jeleskedő Bánffy a második világháború után mindenét elvesztette. Kastélyát lebombázták, vagyonát elszedték, hitelét porig rombolták, szegényen és betegen, méltatlan körülmények között halt meg 1950-ben. A hányattatott sorsú, háborúk és diktatúrák tiporta gróf lánya, Bánffy Katalin akkor már évek óta Marokkóban élt. Katalin maximális odaadással gondozza édesapja szellemi örökségét mind a mai napig: angolra fordította az Erdélyi Trilógiát, és sokat foglalatoskodik színésznő anyja, Váradi Aranka hagyatékával is. Hazai reputációját főleg ennek köszönheti: 2012-ben állami kitüntetést kapott Magyarországon.

A grófnő azonban nemcsak szülei, de saját emlékeit is sokra becsüli. Nyolcvanvalahány éves fejjel, egykori naplói alapján írta meg visszaemlékezéseit fiatal éveiről, családjáról, a korabeli Erdély felső osztályának csillogó-villogó életéről, előkelőségeiről. A memoár valójában arról szól, hogyan cseperedett fel, majd pasizott és bulizott egy grófkisasszony – vagy ahogy szólítják: a komtesz  a harmincas-negyvenes években Bonchidán, Budapesten, és az ország különböző szegleteiben található főúri kastélyokban. Majd hogyan tűnik el az országból 1947-ben, hogy legközelebb csak a rendszerváltás után, a magyar fővárosba tartó repülőgép fedélzetén lássuk viszont.

Az ifjú Katalin kacér és kísérletező. Miközben a tanulás  vigasságok  bonchidai pancsikolások háromszögében telnek-múlnak idilli napjai, lassan elsajátítja a csókolózás művészetét, boldog-boldogtalannal flörtöl, sőt egy ízben épphogy megmenekedik a nemi erőszaktól. Kedves és utálatos nevelőnők, szolgák, tanárok, hasonszőrű dúsgazdag és gondtalan lánypajtások, jóképű, széles vállú arisztokrata ifjak és katonatisztek veszik körül a kikapós grófkisasszonyt az arisztokrácia napfényben fürdő világának fő- és mellékalakjaiként. Az Ének az életből tulajdonképpen egy coming of age-regény és egy road-story egyben. Pezsgő magánéletet, vidám utazgatásokat és nyaralásokat, színházi és operalátogatásokat, női áskálódásokat és éhes férfiszemeket bemutató epizódok sorjáznak a könyv lapjain szép számmal. Mögöttük sokáig csak elvétve dereng fel a történelmi háttér: a világháború előérzete.

A háború persze szétzúzza a legfelhőtlenebb sorsokat is, ha azok útjában állnak, a magánélet a történelem kíméletlen kerekei alá kerül. Elkezdődnek a bombázások, az ide-oda menekülés Erdély és Budapest között, előrevetül Bánffy Miklós élettragédiája, az arisztokrácia, a szemétdombra vetett társadalmi osztály végnapjai. Katalin trónról való letaszítattása és a tragédiák közepette történő felnőtté érlelődése során sóhajtozva vágyik a halálra, közben a külföldre távozni óhajtó vőlegények közül szemezget. Amikor pedig a szép szál amerikai tengerésztiszt megjelenik a színen, otthagyja frissen szerzett munkáját és gyorsan férjhez megy hozzá. Egyrészt vonzalomból (egy helyütt azt írja, szerelemnek nem nevezné az érzést, ami Ted Jelenhez kapcsolta), másrészt a mielőbbi külföldre menekülés és a bélistás tisztogatások elkerülése érdekében is.

Bánffy leginkább így ír: „A lelkem virágos rétek fölött repülne a tavaszi széllel…”, és a Bánk bánból, a Rómeóból vagy Arany Jánostól idéz. Imádja a sejtelmes, befejezetlenséget sugalló három pontot a mondatok végén, a könnyes, szívfájdító tájleírásokat. Nyelve annyira távoli és anakronisztikus, mintha nem néhány évvel ezelőtt, hanem zsenge lánykorában írta volna könyvét – s valószínűleg újra csitrinek is érezte magát munka közben. A regényt csordultig átitatja a kertek bársonyos pázsitjának, az erdők-mezők dús fűrengetegének zsenge illata, a pompázatos lakomák ínycsiklandó aromája, a tarkabarka vigasságokon lebegő parfümök és méregdrága konyakok bukéja, a vágtató paripák szabadság-szaga. A több mint 300 oldalas könyvbe csak kevés jutott a történelem véres lapjaiból.

Az arisztokrata gőg át-átüt az írónő sorain. Nevelőnőjét nem becsüli többre egy kotnyeles, életét megkeserítő vénkisasszonynál, és mintha a háború kiszolgáltatott pillanataiban, az éhezés, a bujkálás, az óvóhelyeken kuporgás nyomorúságában sem szívesen közösködne az alsóbb osztályokkal. „Fölényesen nézhettem a hosszú embersorokat a péküzletek előtt, vagy az Andrássy út 60. komor tömbjét, a lófráló orosz katonákat… Úgy éreztem, mintha felettük lebegnék” – írja, amikor már a tengerésztiszt jegyese, és a változás szele megérintette. Döntse el az olvasó, ez szimpatikus-e. Az viszont kétségtelen, hogy ha fogékonyak vagyunk a burzsoázia diszkrét bájára, a korabeli bálok, lovaglások, bonchidai angóranyúl-tenyésztések romantikájára, és kíváncsiak vagyunk arra is, milyen volt 70-80 évvel ezelőtt dúsgazdag nemesi származású tinédzsernek lenni, kellemesen elandalodunk majd Bánffy Katalin stílusán.

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr646210842

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.