Olvass!

KönyvesBlog

Orosz csajok és Lenin, a légyölő galóca meg a túlontúl nagy birodalom

2014. június 18. Kiss Orsi

M. Nagy Miklós: Ha nem is egy bomba nő... - Szerelmesregény

Cartaphilus Könyvkiadó, 2014, 440 oldal, 2152 HUF

Nevében a titokzatos „M” nem jelent semmit, a foci az egyetlen olyan dolog, amiben az ember hűséges, a spanyol éra nem ütött be, Oroszország pedig még neki is kiismerhetetlen. Az Európa Könyvkiadó igazgatójának, M. Nagy Miklós regényének bemutatóján jártunk.

A rendszerváltás után szocializálódott magyar olvasó bolyonghat úgy az orosz irodalomban, mint én kedd este a Fogasház két udvara között. Az utolsó előtti pillanatban esem be, épp időben ahhoz, hogy a moderátor Vámos Miklós névfejtegetésébe csöppenjek. Az ezúttal regényíróként debütáló M. Nagy Miklós (civilben az Európa Könyvkiadó igazgatója, nem mellesleg műfordító, esszéista) meséli, hogy nevében az „M” nem szimbolizál semmit, annak idején csak azért kellett beilleszteni a nevébe, hogy így különböztesse meg magát egy már aktív Nagy Miklós nevű kritikustól.

A felütésből kiderül az is, hogy miközben a szerelemben és a kedvenc író kiválasztásában sem feltétlenül marad hűséges az ember, „a férfi életében az egyetlen, amiben hűséges, az a foci”. Az évek során azonban úgy alakult, hogy nem drukkol az oroszoknak sem fociban, sem jégkorongban, szavaiból mégis az derült ki, hogy a kedd éjjeli orosz-koreai meccsen nem az utóbbinak fog szorítani (csak a rend kedvéért: 1:1 lett a vége).

„Egy bombázó nő állt a ház ajtaja előtt, a neveket nézte a kaputelefon tábláján. Kicsit molett, kicsit tán nagyseggű, de bombázó. Ott állt tanácstalanul, én meg vacakoltam a zárral, mintha nehezen tudnám kinyitni, és közben megszólított.

– Mondja, van itt a harmadikon rúdtánc... vagy valami ilyesmi?

Néztem, ráncoltam a homlokom: mintha gondolkodnom kellene ezen. Hogy hátha van. Ha nem is rúdtánc... de valami ilyesmi. Őrületesen feszült rajta a vörös miniruha, alatta fekete harisnya, az alatt vörös magas sarkú cipő. Lehet, hogy egy rókadémon? Feljön hozzám, kitakarít, kivasal, felvarrja a gombot a zakómra, süt nekem szalonnás rántottát: én leszek a szegényember, akit elhalmoz a szerelmével... amíg meg nem unja, és vissza nem akar menni a maga titokzatos világába. Hogyan szexelhet egy rókadémon?

– Hát, nincsen – ocsúdtam végül. Én is a harmadikon lakom, és még soha nem láttam ott semmilyen rúdtáncos lányokat. – Itt biztos, hogy nincs rúdtánc...vagy ilyesmi.

Róla jutott eszembe a diszkó... Mert volt ott valami félmeztelen rúdtáncos lány, akivel Lüszi versenyezni kezdett: melyikük a szexibb? A hajlékonyabb? Kto boleje gibkaja? Én meg nem tudtam, kit nézzek, őt vagy a magyar lányt...

Néhány hétig káposztaszag töltötte be a lakást. Káposztaleves, dinsztelt káposzta, káposztasaláta. Főleg scsi: káposztaleves. Mert az nem hizlal. Örültem neki, én se akartam hízni. Kockás hasam lesz! Naná, egy ilyen jó nő mellett össze kell szednem magam! Tíz guggolás, tíz felülés, tíz fekvőtámasz. És így ötször, hatszor, hétszer, nyolcszor, kilencszer, tízszer, tizenegyszer... Éjszaka gyakran begörcsölt a vádlim, néha meg a bicepszem, de sebaj... A szerelemért és egy ilyen mesés orosz nőért meg kell szenvedni.” (Részlet a kötetből)

Azt, hogy Ha nem is egy bomba nő... című új könyvében száz sztori legyen, már az elején kitalálta, mint ahogy azt is, hogy „orosz irodalom és orosz nő is legyen benne: ha volt koncepció, ez volt az első”. Elmeséli, hogy eredetileg a Tiszatájba kellett volna egy tanulmányt írnia a mai orosz irodalomról, ezt azonban nem tudta időben szállítani („ekkor lettem igazgató”), az ígéret azonban kötötte, és ekkor született meg az első tíz sztori, majd a történetek – ahogy fogalmaz – elkezdték magukat tovább írni. És született egy narrátor is, akivel M. Nagy nem ápolt jó viszonyt, már csak azért sem, mert az író életéből elég sokat beemelt a szövegbe. M. Nagy Miklós végül sokat húzott, de saját bevallása szerint még így is sokat megírt, „amit nem kellett volna”.

A könyv ugyan arról (is) szól, hogyan alakult ki írójának Oroszország iránti vonzódása, M. Nagy Miklós azonban sietve leszögezi, hogy életének „sok más része is van”. Nagyon szereti például a spanyol és az amerikai kultúrát, olyannyira, hogy néhány éve szilárdan eltökélte, hogy életében elérkezett az ideje egy spanyol korszaknak – végül „mégsem így alakult”. A Szerelmesregény alcímmel futó könyv egyértelműen egy ambivalens szerelem története, ez kiderül abból is, amikor M. Nagy Miklós arról beszél, hogy első történetének hősnőjéhez hasonlóan Oroszország neki is túl nagy, és hosszú távon nem érezné benne otthonosan magát. „Oroszország közepén időnként rettegés fog el, itt semminek nincs vége; beláthatatlan, kifürkészhetetlen világ számomra” – meséli az író-műfordító-igazgató, aki végül a lapok közé csap, a tizedik történetből pedig kiderül az az orosz tankönyvekből annak idején kifelejtett faktum, hogy Lenin nagy galócafaló volt, és az egyszerű polgárt, aki bár szerette a gombát, de nem szerette a galócát, bizony páros lábbal rúghatták ki a kommunista pártból.

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr456336105

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.