Olvass!

KönyvesBlog

Most akkor tényleg egy svájci írta meg a Nagy Amerikai Krimit?

2014. június 29. Kiss Orsi

Joel Dicker: Az igazság a Harry Quebert-ügyben, ford.: Boros Krisztina

Göncöl Kiadó, 2014, 680 oldal, 2856 HUF

het_konyve1_1_3.JPG

A hetvenes évek közepén rejtélyes eset rázza meg az unalmas amerikai kisváros lakóinak életét. Egy fiatal lány nyom nélkül eltűnik: mikor utoljára látták, arca véres volt, és egy férfi kergette az erdőben. Az egyetlen szemtanút agyonlőtték, a lány holtteste nem került elő. Egészen 2008-ig, amikor a Híres Amerikai Író kertjében, a hortenziabokrok tövében a munkások emberi csontvázra nem bukkannak. A nyomok egy irányba, a híres Harry Quebert felé mutatnak: Amerika egy bálvánnyal kevesebb lesz, miközben új idol van születőben. Az ihlettelenséggel küzdő fiatal író, Marcus Goldman ugyanis vakon bízik mestere és barátja ártatlanságában, és elhatározza, hogy felgöngyölíti az esetet, tapasztalatait, benyomásait pedig könyvben rögzíti. De maradhat-e pártatlan, aki érzelmileg ennyire közel áll az állítólagos tetteshez? Meddig mehet el az író, és meddig a kiadó a szenzációs körítésben? Tisztára lehet-e mosni egy bemocskolt életművet, és tényleg mindenki gyanús, akinek valaha köze volt Nola Kellerganhez? Számunkra a legfőbb kérdés azonban mégis az: most akkor tényleg egy svájci írta meg a Nagy Amerikai Krimit? Az igazság a Harry Quebert-ügyben a hét könyve.

Joël Dicker neve jóformán ismeretlenül cseng itthon, ami annyira nem is meglepő, tekintettel arra, hogy a 29 éves svájci írónak a napokban jelent meg a második regénye magyarul (az Apáink utolsó napjai című első regénye 2010-ben elnyerte a négyévente kiosztandó genfi írók díját). Az igazság a Harry Quebert-ügyben francia nyelvterületen két éve igazi irodalmi szenzációnak bizonyult, több díjat elnyert, szerepelt a Goncourt rövidlistáján, és eddig vagy harminc nyelvre lefordították. A cselekménye kizárólag az Egyesült Államok keleti partvidékén játszódik, Amerika ugyanakkor viszonylag későn figyelt fel a könyvre, amely ott május végén jelent meg a Penguin gondozásában. Dicker sztorijának a legnagyobb sikere talán éppen abban rejlik, hogy mindenki megtalálja benne az ízlésének valót: az európai anglománoknak ott van az amerikai helyszín, a krimikedvelőknek a gyilkossági szál és a nyomozás, az irodalmi utalások kedvelőinek a számtalan apró allúzió, és így tovább. Az ereje azonban a gyengesége is egyben. A Nagy Amerikai Krimi cím kiosztása itt ugyanis csak időleges lehet, még ha Dicker legalább olyan ambiciózusan törekszik is annak megszerzésére, mint fiatal íróprotagonistája, Marcus Goldman.

Mi ez?

Az igazság…-nak mindent összevetve már a műfaji meghatározása sem egyértelmű. Kézenfekvő kriminek nevezni (a 15 éves Nola Kellergan 1975-ben eltűnik, az egyetlen személyt, aki utoljára látta, agyonlövik a saját házában, a lány holtteste 33 év után kerül elő Harry Quebert kertjéből, a nyomozás millió szálon fut tovább), nagyon erős benne a szerelmi szál (hiszen központi eleme a kamaszlány és a kezdő író titkos románca), a kötet azonban ugyanígy begyömöszölhető a thriller vagy éppen a fejlődésregény kategóriájába (hiszen az eset nem kevés érzelmi és szakmai tanulságot hoz az ügyet felgöngyölítő Marcus Goldman életébe), de akkor sem járunk nagyon távol az igazságtól, ha alkotói kudarctörténetként jellemezzük a regényt.

Hőse és narrátora a fiatal Marcus, egy jóképű, becsvágyó író (középiskolai beceneve: Nagymenő), aki már túlvan egy bestselleren, kiadója azonban hiába sürgeti, egyszerűen képtelen a kettes számú sikerkönyvet megbízhatóan szállítani. Végső elkeseredésében felkeresi egyetemi mentorát és jó barátját, a szintén író Harry Quebertet, aki a New Hampshire-beli Aurorában él magányosan. A látogatás nem sikerül valami fényesen, Quebert nevét azonban hamarosan megint felkapja az országos média: a kertjében a munkások ugyanis emberi csontvázra bukkannak. A holttest egy 33 éve eltűnt kamaszlányé, Nola Kellergané, akibe Quebert halálosan szerelmes volt, és akivel meg akart szökni. A gödörben megtalálják Quebert bestsellerének kéziratát is, rajta egy üzenet: Isten veled, Nola drága.

Ki ez?

Minden körülmény Quebert ellen szól, aki Amerika egyik legnagyszerűbb írójából pillanatok alatt Amerika egyes számú ellensége lesz: egyetemi állásából kirúgják, műveit kiveszik a tantervekből, könyvei eltűnnek a boltok polcairól:

„Ennél mélyebbre már nem lehetett süllyedni, nem egészen két hét alatt Harry mindent elveszített. Betiltott író, elbocsátott professzor, országosan gyűlölt ember lett belőle. Bárhogy végződjön is a nyomozás és a per, neve örökre besározódott, írói munkásságáról többé sosem eshet szó anélkül, hogy elő ne jöjjön az a Nolával töltött nyár, a kulturális rendezvények, botránytól tartva, többé nem veszik be a programjukba Harry Quebertet. Intellektuális villamosszék várt rá”.

Marcus talán az egyetlen, aki mélységesen hisz az ártatlanságában: szimatol, kérdezősködik, kombinál, utánajár, miközben az ihlettelenségből éppen ez, egészen pontosan egy új kötet ígérete vezetheti ki. De mennyire etikus a barátunk kálváriájából karriert szövögetni, mennyire lehet biztos az író abban, hogy az igazságnak a teljes szelete jutott a birtokába, milyen kiadói érdekek határozzák meg egy könyv tartalmát, és befolyásolhatja-e a per kimenetelét, hogy mi jelenik meg a szezon legnagyobb dobásának szánt kötetben?

Miért van ez?

Az infóhalmaz növekedésével a rejtélyek száma exponenciálisan nő, és ahogy egy jó krimihez illik, lassan mindenki gyanúba keveredik. Dicker megbízhatóan szállítja a kedvelt irodalmi toposzokat (a látszatra kedélyes és kiegyensúlyozott kisváros, ahol mindenkinek van valamilyen rejtegetnivalója, az alkotói válsággal küzdő író figurája, a sokarcú és kiismerhetetlen Lolita megjelenése, a rejtélyes Dél mítosza, a szégyennel és titkokkal terhelt családok szerepeltetése), és látszólag ügyesen merít olyan irodalmi nagyságoktól, mint Roth, Mailer vagy Capote, Marcus anyjának alakjában pedig egyszerűen nem lehet nem a Woody Allen-i vonalat felfedezni:

„– Van egy ötletem, Markie.
– Micsoda?
– Ismered a nagy Szolzsenyicint?
– Az írót? Hát persze! Hogy jön ő ide?
– Tegnap este láttam róla egy dokumentumfilmet. Micsoda áldott véletlen, hogy megnéztem azt a műsort! Képzeld, a titkárnőjét vette feleségül. A titkárnőjét! És ma kibe botlok? A titkárnődbe! Markie, ez egy jel! Nem is csúnya, és majd szétfeszítik a hormonok. Tudom, a nők megérzik ezt. Termékeny, engedelmes, kilenchavonta gyereket szül neked! Majd én megtanítom a gyereknevelésre, az összes kis lurkó olyan lesz, amilyennek én szeretném! Hát nem csodálatos lenne?”

A regény egyik legkarakteresebb alakja azonban mégis Roy Barnaski kiadóvezető, aki gátlás nélkül készíti elő a terepet Amerika következő kedvenc könyve előtt. Ha kell, átveri a saját szerzőjét, és még a botrányból is képes előnyt kovácsolni, melyet azután díszdobozban és tisztes felárral dob piacra. Az egymillió dolláros honorárium nála „reklámcélú befektetés”, a Facebook-felhasználók meg „ingyen dolgozó szendvicsemberek”. Az időzítés maga a nagybetűs művészet, a lényeg, hogy beszéljenek a könyvről, szálljon a por, pörögjenek a pénztárgépek, menjen a műsor: „Goldman, az emberek érdeklődését a végtermék iránt kilencven százalékban a show kelti fel!”

Akárcsak egy jól összerakott showműsorban, óhatatlanul itt is akadnak üresjáratok, a sztori utolsó harmadába pakolt csavarok és „vörös heringek”, pontosabban azok halmozása, időnként szükségtelenül megakasztják vagy lelassítják a katartikus végjátékig vezető narrációt. Dicker prózája ugyanakkor könnyed, sodró lendületű, még ha akadnak is benne – főként az írás természetével kapcsolatban elhangzó – értelmezhetetlen („A könyv egy derekas meccs.”) vagy közhelyes („Írni olyan, mint szeretni valakit, mindkettő nagyon fájdalmassá válhat.”) megállapítások. Dicker időbeli ugrásai azonban jól kiegészülnek, a szövegismétlések hatásosan megerősítenek, vagy éppen más fénybe vonnak addig biztosnak vélt sejtéseket, a részigazságok közötti űr kitöltése pedig egy folyton váltakozó, de talán éppen emiatt izgalmas igazságolvasatot eredményez.

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr886435733

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.