Olvass!

KönyvesBlog

„A költészetnek vége. Az európai műveltségnek vége”

2014. július 27. .konyvesblog.

 

Babits Mihály és Ady Endre (Fotó: Székely Aladár)

Krúdy, Juhász és Móricz lelkesedtek, Babits tanácstalan volt, Ady és Kosztolányi a magyarságot, Kaffka Margit pedig a férjét féltette – így fogadták nyugatos íróink az első világháború hírét.

1914. július 28-án, egy hónappal Ferenc Ferdinánd trónörökös meggyilkolása után kitört háború. A szarajevói merénylet tulajdonképpen csak a casus belli volt, hiszen nemzetközi konfliktusok ekkor már évtizedek óta éleződtek, és csak idő kérdése volt, hogy a „balkáni lőporos-hordó” felrobbanjon. A háború kitörésére tehát számítani lehetett, a következményeket azonban még a szakértők sem tudták pontosan megjósolni. Mindkét fél a gyors győzelemben reménykedett: „Mire a falevelek lehullanak, itthon lesztek!” ígérte Vilmos császár a központi hatalmak katonáinak. Mi tudjuk: nem így történt, az akkoriak közül azonban sokakat megtévesztettek az ígéretek és hazafias jelszavak. Budapest ünnepelt: „Éjen a háború!” „Vesszen az orosz cár!” „Megállj, megállj, kutya Szerbia!” – ezeket a kiáltásokat lehetett hallani leggyakrabban az utcákon. A lelkesedés-hullám bizony még legnagyobb íróink, költőink némelyikét is megérintette.

Akik lelkesedtek

A háború éltetői közé tartozott többek között Krúdy Gyula, aki a háború kitörésétől a magyarság összefogását várta. 1914. augusztusában például ezt írta:

„Magyarok lettünk újra – még az is, aki nem szívesen teszi. Ebben az országban, amelynek határait most északról és délről a magyar bajonett védelmezi, nincs másnak helye, mint magyarnak. A magyar kar és magyar vitézség, amelyet évtizedek óta „rozsda marja, nem ragyog” ismét fölemelkedett az elidegenedett, elpuhult és elnemzetietlenedett országnak a védelmére. Ez az ország a miénk, magyaroké, a mi vérünk omlott érte ezer esztendeig, és hűségesen, önfeláldozással kínáljuk fel életünket újra, meg újra, midőn a nemzet becsületét oltalmazni kell.

Hallgassátok meg e katonavonatokról felhangzó másvilágiasan dörgő dalt: magyar.

Kérdezzétek meg a határon elesett sebesülteket: magyar szó és magyar éljen zendült fel a szuronyhalmokban. Tudakozódjatok, elmaradt –e egyetlen magyar is a harcmezőkről, akit a felséges úr hívott? Széles ez országban kardot szeretnének kötni még a nyomorékok is és az anyák könnytelen szemmel eresztették el fiaikat.”

A lelkes szavak ellenére egyébként maga Krúdy (három fivérével ellentétben) sosem vonult be katonának – a kaszárnya helyett inkább a Royal Szállóba költözött, ahol aztán különféle szerelmi bonyodalmakba keveredett.

Móricz Zsigmond

Juhász Gyula is örült a hadüzenet hírének – igaz, csak egy darabig, a valós harcok kirobbanásakor hamar rádöbbent a háború borzalmasságára. Addig azonban ilyen verseket írt:

Csodálatos napok! Magára lelt a lelkünk,
Mely meddő és beteg békében veszni tért,
Ó első, legnagyobb és tiszta győzedelmünk,
Meglelte a magyar szavát, szívét, hitét!

Rákóczi-induló! Ott zeng ma lelkeinkben,
Mint föltámadt erő, mint újult diadal
S békülten néz reánk az égből a nagy Isten:
Ez áldott nép enyém, e hű, e szép, magyar!

Ó hol van már a bús, fásult és léha szellem,
A fanyar Budapest, a már-már idegen?
Az ország szíve ma a világ szíve, melyben
Ott dobban a dicső Világtörténelem!

Fenséges nagy napok! Új csillagok születnek
S a régi csillagok új lánggal fénylenek.
Vonuljatok dalos, harcos, népregimentek,
Új törvényt vés Klió és új történetet!

Ma forróbb lett a csók és fénylőbb a tekintet,
Ma zengőbb az ige és a világon át
Egy igazabb Jövő érctrombitái zengnek
S e Jövő őrei ti vagytok, Katonák!

Dicső nehéz napok! Virasszunk és vigyázzunk!
Legyen mindenki egy és föl a sziveket!
Egész világ reánk, sorsdöntő népre, bámul
S Hadúr figyel reánk a csillagok felett.

Szeged, 1914. augusztus

Móricz Zsigmondot a Duna közepén érte a trónörökös halálának híre. Lánya, Móricz Virág így ír erről:

„Ebéd után lementek a Duna-partra, beültek a ladikba, melyet evezővel hajtott a révész. A pócsmegyeri református paphoz készültek. Mikor a ladik a folyó közepén csobogott, valaki bekiáltott a partról: megölték a trónörököst! A krónika szerint apám azt mondta: „Kitört a háború” (...) de még senki nem hitt neki. Az egész ország gyűlölte a komisz királyjelöltet, valóságos mámor tört ki, hogy megszabadultak tőle.”

Később, mikor Móricz jóslata beteljesedett, ő is átvett valamit környezete lelkesedéséből:

"Kigyúlt a lélek lámpása, a fantázia: valótlan hírek röpülnek, mint álomsirályok az árbocon, s egyszerre mindenki vitatkozik, és meghallgat, meggyőz és megért s olyan üdék a koponyák, hogy szinte foszforeszkál az ész… Már nem elég az igazság, már szárnya kél a semmiségeknek, már bugyborékolnak a hadi virtusok: „egy rezervista tiszt beugrik az úton egy kocsiba s rászól a kocsisra, hajtson a Lehel-kaszárnyába...Csupa költemény, csodálatos a rég latin ige: inter arma-silent Musae… Ime, a fegyverzajban szárnyal a képzelet… S az ember úgy érzi az életet, mint soha. S az ember úgy érzi az életet, mint soha. A Halál templomában lihegjük az Élet imáját legbuzgóbban…."

Egy röpke pillanatra még a később pacifizmusáról elhíresült Babits is megingott, legalábbis júliusi, Gyermekek és háború című cikkében ezt írta:

"Ó vajha az elesettek testei a jövő béke útját szőnyegeznék puhára! De legalább változik a világ: jobb?! rosszabb?! Kell a más! Kell már erőnknek, lelkünknek, szemeinknek! Kell, máskép nem volna! Jaj most, te puha ember, gyenge ölni, gyáva halni! Most érezze méltóságát, aki férfiú! Veszélyből, halálból, ki akarna asszonnyá menekülni? Maradhat-e Achilles a lányok között?"

Az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy Babits inkább tanácstalan volt, mint lelkes, hiszen már az idézett cikk is ellentmondásos érzelmeket fejez ki a háborúval kapcsolatban, augusztustól pedig már egyértelműen pacifista verseket írt.

Egyébként a „lelkesedők” is nagyon hamar, legfeljebb egy-két hónapon belül kiábrándultak, és onnantól kezdve a béke érdekében szólaltak fel. Érdemes kiemelni Móricz későbbi munkásságát, akit háború-ellenes novelláiért írótársai még Nobel-békedíjra is jelöltek – igaz, nem hivatalosan.

Akik rettegtek

Voltak azért olyan íróink is, akik már a legelső pillanattól kezdve ellenezték a háborút és rettegtek a következményeitől. Közéjük tartozott természetesen Ady Endre, akire már korábban is jellemző volt, hogy szokatlan éleslátással szemlélte az ország és Európa problémáit - ő volt az, aki már a boldog békeidők látványos fejlődéseinek közepette is a „magyar Ugarról” beszélt verseiben és cikkeiben. A háború az első pillanattól fogva iszonyattal töltötte el, költészetének középpontjába pedig a magyarság féltése került – persze sok iróniával és a legtöbbször ostorozó hangnemben:

A mesebeli János

(...)

Kellesz a nagy arénára
Akkor is, ha életednek
Életed lesz majd az ára.

Ha már egyszer idegenbe
Valamikor ide bujtál,
Rohanj jól kimelegedve.

A király-lyány: mese, János,
De nincs élőbb a mesénél
S mese ellen minden káros.

Bajban van a messze város,
Gyürkőzni kell a Halállal:
Gyürkőzz, János, rohanj, János.

1914

Meglepő módon Ady nagy ellenlábasa, Kosztolányi Dezső is nagyon hasonlóan reagált a háború kitörésének hírére. Felesége így emlékezik:

„Nyárra ismét Párizsba indulunk, de szerencsére már nem merünk egészen odáig menni. Velencében maradunk. Az uram itt egyre az olasz napilapokat bújja, állandó feszültségben él. Háború lesz – mondogatja. – Egészen biztosan háború lesz. Vége az életünknek. A magyarságnak vége. A mi életünknek már vége. A költészetnek vége. Az európai műveltségnek vége.”

Kosztolányihoz hasonlóan Karinthy is gyűlölte a háború gondolatát – olyannyira, hogy még saját, ép vakbelét is megműttette, hogy ne vigyék el katonának. Azért legendás humorérzéke a nehéz időkben sem hagyta el: a rettegő Kosztolányinak például több ízben „hivatalos” behívót küldött postán...

Kaffka Margitot Perugiában ért a háború híre, ahol Bauer Ervinnel volt nem hivatalos nászúton – ekkor ugyanis papíron még nem voltak házasok. A háború meghozta ezt is: bár a rettegő Kaffka először a közös öngyilkosságot javasolta szerelmének, végül mégis inkább a gyors esküvő mellett döntöttek, hiszen így az írónő a szegedi kaszárnyában lakó férje közelében maradhatott. Kaffka Margit 1914-es naplóját főleg Ervin és a kettejük szerelmének féltése tölti ki, de az emberiség sorsa iránt érzett aggodalom is megjelenik:

„Telis tele vagyok részvéttel valamennyi szenvedő, vérző ember iránt, valamennyi elszomorodott homo sapiense iránt a világnak – és halálos aggodalommal várom az enyéim sorsát. Nem értem meg a bombavető asszonyokat.”

Nem Kaffka Margit volt az egyetlen, akinek a háború magánéleti változást hozott: Ady például éppen júniusban-júliusban vívta a maga személyes háborúját Csinszka kezéért a lány apjával (és persze őrlődő, tanácstalan önmagával is); Kosztolányi pedig a harcok kitörésekor döntött úgy: mégis szeretne gyermeket. Egyébként a nyugatosok nagy része végül – többnyire egészségügyi okokból kifolyólag – sohasem lett katona; az említett írók közül egyedül Móricz töltött el hosszabb időt a fronton önkéntes haditudósítóként.

Szerző: Illés Zsófia

 

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr846523999

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.