Olvass!

KönyvesBlog

Jo Nesbø: Egy könyv 90 százalékát az olvasók írják

2014. augusztus 23. Kiss Orsi

Könyves magazin 2014. nyár

Színes, 96 oldalas magazin, csak könyvekről és írókról

Mit találsz a magazinban?

  1. Grecsó Krisztián és a Viharsarok
  2. Interjú Sofi Oksanennel és Szegedy-Maszák Marianne-nal
  3. Saiid és a slam poetry
  4. X-Men és a másság
  5. A modern fantasy kezdetei

Fontos tudni!

  1. A magazint megrendelheted online kedvezménnyel: Bookline
  2. A Libri boltokban és újságárusknál is megvásárolható
  3. Még több infó a magazinról>>

 

Libri-Shopline, 2014, 96 oldal, 870 HUF/5 pont + 199 HUF

 

Fotó: Valuska Gábor

Jo Nesbø ma egyike a világ legmenőbb krimiíróinak. Néhány évvel ezelőtt csapot-papot, pénzes állást és saját zenekart hagyott ott azért, hogy írhasson. Sokévnyi kínlódás következett ez után, ám első könyvei megjelenésével szinte azonnal sikeres lett. Kultuszt teremtett Harry Hole-sorozatával, regényeit pedig sorra filmesítik meg. De az írást még mindig nem tudja munkának tekinteni, a krimi pedig olyan számára, mint egy interaktív játék. A norvég írót Thaiföldön, skype-on keresztül értük utol. „Írni szoktam itt, és ha nem írok, akkor sziklát mászom”– mondja, miközben negatív hősökről, a jó krimi titkáról és dalszövegírói tapasztalatairól mesélt nekünk.

Magyarul legutóbb megjelent regényében, a Police-ban volt egy rész, ahol a rendőrkapitány, Mikael Bellman a bűncselekmények megoldását a hegymászáshoz hasonlította, mondván, időbe telnek, és tele vannak viszontagságokkal. A regényírás is hasonlít a hegymászásra?

Tizenöt-tizenhat évnyi írás után még mindig nem nagyon tudom ezt az egészet munkának tekinteni. Tehát, hogy a kérdésre válaszoljak, nem igazán. Vannak napok, amikor nehezen megy az írás, de valójában úgy érzem, kivételezett helyzetben vagyok amiatt, hogy írhatok. Soha nem kellett alkotói válsággal küzdenem. Van egy újságíró barátom, és ő mindig azt mondja, fegyelmezett író vagyok, hiszen olyan sokat írok. Mindig próbálom megmagyarázni neki, hogy egyáltalán nem vagyok fegyelmezett, csak szeretek írni, ilyen egyszerű.

Akkor nincs is valamiféle terve vagy menetrendje, amikor belevág egy könyvbe?

Mindig van tervem, mielőtt ténylegesen nekifognék az írásnak. Általában szinopszist szoktam írni, kettőt-hármat is. Tulajdonképpen részleteiben megtervezem a könyvet. De amikor nekiállok az első fejezetnek és leírom az első mondatot, nincs az az érzésem, hogy egy könyvet írok, sokkal inkább, hogy újramesélek egy történetet. Ez az én módszerem, amely lehetővé teszi, hogy az olvasóimat úgy szólítsam meg, mintha egy tökéletes történet birtokában lennék, és megkérném őket, jöjjenek egy kicsit közelebb, hogy elmesélhessem azt nekik.

A Kísértet végén, amely a kilencedik Harry Hole-regénye volt, úgy tűnt, leszámolt hősével. Tudja, mit szóltak az olvasók, hogy megölte Harry Hole-t?

Nem tudom, igyekszem kerülni a kapcsolatot az olvasókkal, nem nagyon beszélgetek velük.

Ezt komolyan mondja?

Igen, íróként így könnyebb. Könnyen elronthatja az embert, ha túl sokat beszélget az olvasókkal. Szóval, nem tudom, hogyan reagáltak rá.

Megfordult már a fejében a gondolat, hogy végérvényesen megszabadul Harry Hole-tól?

Magában a karakterben van egyfajta logika, amely meghatározza, hogyan fogja végezni. És majd lesz egy vég. De az nem olyan lesz, hogy amikor már elegem van Harryból, akkor elteszem láb alól. Amikor a harmadik regényemet, a Vörösbegyet írtam, készítettem egy történetvázlatot Harry életéről. Ehhez a storyline-hoz tartom magam, ez azonban nem azt jelenti, hogy feltétlenül végig is kell követnem, hiszen a sorozatot még azelőtt be tudnám fejezni, hogy a végére érnék. De van egy tervem Harryval kapcsolatban.

Hány könyv van még az ő karakterében?

Azt nem árulom el (nevet). A Police, azt hiszem, már a sorozat tizedik része, és arra jöttem rá, hogy akár ez is lehetne az utolsó. Nem mondom, hogy ez lesz az utolsó, de most egy másik, önmagában is megálló kötetet írok. Tehát az biztos, hogy néhány évig most nem lesz új Harry-könyv. De majd meglátjuk, mi történik.

Miközben a Police-t olvastam, végig az volt az érzésem, hogy ez az a könyv, ahol a hős legalább annyit küzd a maga belső démonaival, mint a bűnözőkkel, ráadásul egy adott ponton még a saját erkölcsi értékeit is megkérdőjelezi. Mit gondol, valóban ennyire vékony a határ a morálisan jó, valamint aközött, amit erkölcstelennek, rossznak tartunk?

Nem gondolom, hogy lennének olyan egyetemes vagy időtlen szabályok, amelyek definiálnák a jó erkölcsöt. A háborús időkben például a morál nagyon más, mint béke idején. Harry egy olyan figura, aki állandóan háborúban áll, tehát az erkölcsre ő lehet, hogy másként tekint, mint a többi ember. Harrynak az okoz nagy küzdelmet, hogy olyan ember legyen, amilyen lenni szeretne. A hősökről szóló sztorikban nem az az érdekes, hogy fizikailag túlélik-e a kalandot, hanem hogy részesülnek-e a megváltásban. Hogy pokolra jutsz-e, abban nagy szerepet játszik, hogy a kritikus pillanatokban vajon a megfelelő erkölcsi döntést hozod-e meg.

A cikk eredetileg a Könyves Magazin 2014. nyári számában jelent meg. Teljes terjedelmében elolvasható a magazinban.

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr866625967

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.