Olvass!

KönyvesBlog

Így lett Rajkó a kicsi gádzsóból

2014. augusztus 24. Kiss Orsi

Erdős István: Rajkó

Tilos az Á Könyvek, 2014, 168 oldal, 1692 HUF

A Rajkóval korosztályt, korszakot és kontinenst is váltott Erdős István. Aprótörpe indiánok című kötetei tavaly, illetve tavalyelőtt jelentek meg a Pagonynál (főleg az óvodáskorúakat célozva), a friss kötet azonban egyértelműen a kiskamasz olvasóközönségnek íródott.

Talán a cím és a borító grafikája teszi, hogy elsőre valamennyien cigány főhősre asszociáltunk, pedig a fülszöveg elég világosan eligazít. A történet szerint a húszas években egy család (apa, anya és a fiuk) automobillal akar átkelni a havasokon. A családfőnek a helyiek hiába beszélnek farkasokról, medvékről, hegyi rablókról, a gróf hajthatatlan, és még időben el akar érni a család hegyi kastélyába. Az úton azonban rablótámadás éri őket, melyet egyedül a fiú él túl. Ő zenész cigányokkal találkozik az erdőben, akik befogadják a traumatizált, megszólalni képtelen gyereket. A közös megpróbáltatások, nehézségek, élmények hatására, és persze a zenének köszönhetően a fiú kicsi gádzsóból egy idő után Rajkó lesz, a család befogadja. Közben az ügyben nyomozó csendőrök, élükön a korlátolt és nehéz felfogású Suhajda hadnaggyal, a cigányokat gyanúsítják, és hajtóvadászatot indítanak a karaván után.

A történet kiindulópontjában részben Jókai A cigánybáró című kisregényét, de különösen az ez alapján készült Szaffit idézi: utóbbiban az árván maradt nemesfiút ugyancsak vándorcigányok vették magukhoz és nevelték fel. (Jókainál Botsinkay Jónást „egy arab utcai művész” vette pártfogásába, aki „a maga mesterségére kitanította, békát, majmot játszani, a tenyerein sétálni, s a lába ujjával a fülét megvakarni, tüzes parazsakat és éles késeket elnyelni, s más efféle hasznos dolgokra”.) Erdősnél a zene lesz a közös kommunikációs pont a néma fiú és a cigányok között: a nemesi környezetből érkező, a hegedűt kezdetben zsibbadt ujjakkal pengető Rajkó fokozatosan enged fel, és engedtetik be ezáltal egy kívülről teljesen zártnak, és homogénnek tűnő világba. Utóbbi kapcsán természetesen hamar kiderül, hogy a közösség egyáltalán nem olyan egységes, mint azt a külvilág gondolná. Ott van például a Vendel nevű másodhegedűs fiú, aki a családi hagyománnyal ellentétben nem prímás, hanem mozdonyszerelő szeretne lenni; kezdetben ő az ellenpont, az obligát zsörtölődő, aki rossz szemmel nézi az idegen érkezését a közösségben.

A történet narrációja egyébként kettős: az utazás és a támadás történetét, majd a cigányokkal közös életet Rajkó egyes szám első személyben meséli el, míg például a csendőrök nyomozását (vagy inkább szerencsétlenkedését?) egy harmadik személyű nézőpontból ismerjük meg.

A kisregény gyenge pontja egyébként éppen a sztereotip határvonalakban keresendő, melyeket a szerző súrol, feszeget, de igazán áttörni nem tud. A Rajkóban a csendőrök például mind szűk látókörűek és ostobák, még ha a Suhajda mellé beosztott Winkler tizedes egyfajta józan ellenpólust is képez, az összképen azonban javítani nem tud. A befogadó cigánycsaládok tagjai pedig a nehézségek ellenére mind élelmes, jó kedélyű karakterek, és még a harapós kedvű Vendelről is kiderül, hogy akadnak szimpatikus pillanatai. Holott Erdős István láthatólag törekedett arra, hogy leverje a romantikus mázat, és a mindennapok felfestésében tabutémák is elő-előkerülnek (például a kötetben szereplő ikrek apjáról gyakorlatilag kiderül, hogy az anyjuk tudta és beleegyezése nélkül hozta el a gyerekeket közös otthonukból), ezeknek azonban nincsen megnyugtató feloldásuk a történetben. Arról nem is beszélve, hogy a kisregény egyik kulcsjelenetében, amikor a hadnagy végre letartóztathatná az általa – amúgy tévesen – bűnösnek vélt zenész cigányokat, egyfajta ki nem mondott lovagias gesztus hatására mégis szabadon engedi őket (ami azután a későbbiekben nem akadályozza meg őt a további üldözésben).

Mindettől függetlenül persze ez még fontos könyv, már csak azért is, mert kulcspozícióba, aktív státuszba emel egy korábban csak marginálisan megjelenített társadalmi csoportot, pontosabban ennek tagjait (érdekes párhuzam egyébként, hogy az Aprótörpe indiánokban ugyancsak egy kisebbség tagjai válnak főszereplővé), végeredményben mégis egy kísérlet, beváltatlan ígéret marad. Ám ha a Rajkó folytatódik (márpedig a mostani befejezésben vastagon benne van a folytatás lehetősége), a történet ívének szétszálazása, a különböző, akár alternatív életpályák felfestése lehetőséget adhat a realistább, belemenősebb történetmesélésre is.

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr106606169