Olvass!

KönyvesBlog

Grecsó: Mindenkinek van saját Viharsarka

2014. szeptember 16. Rostás Eni

grecsókrisztián.jpg

Fotó: Valuska Gábor

A Pletykaanyu, az Isten hozott, a Tánciskola és a Mellettem elférsz viharsarki történetei után eltávolodott kicsit a szülőföldjétől, de épp csak annyira, hogy új regénye, a Megyek utánad olyan olvasók számára is teljesen átélhető legyen, akik még sosem fogtak a kezükbe rotakapát. Úgy érezte, épp a párkapcsolatokról szóló meséit nem banalizálhatja az eddigi munkáiból megismert naturális szexualitással, könyveire egy hatalmas patchwork foltjaiként gondol, és tudja, hogy hiába magyaráz, sosem fogják elhinni neki, hogy amit ír, az csak fikció. A József Attila-díjas költővel, 2012 Aegon-díjasával, Grecsó Krisztiánnal beszélgettünk tabukról, tojássütésről és arról, hogy mekkora súlya van a kamaszkorban elkövetett hibáknak. Hőse, Daru úgy véli, női lelke van, ő viszont tud tipikusan buta férfi lenni – azt is elmesélte, hogy miért. 

A volt barátnőid közül hánynak küldesz majd dedikált példányt a regényből?

Ha azt mondanám, hogy ez fikció, azt nyilván senki nem hinné el, de értem a provokációt, és bírom a humort. A könyv úgy épül fel, hogy minden fejezet alapvetően egy részproblémára koncentrál, például a szülőkkel való viszonyra, a felnőtté válásra a szerelemben. Nyolc kapcsolatot ábrázolni a maga teljességében lehetetlen lenne. Egyetlen olyan kapcsolatom sem volt, ami csak egy szeletből állt volna, de ha azt mondjuk, hogy a korábbiaknak egy-egy szeletét vettem ki, és gyúrtam össze, akkor meg már túlságosan el van emelve a dolog. Hogy hány kötetet kell dedikálni, hány helyzetet kell majd rendbe rakni, azt nem tudom megjósolni, pontosan emiatt, mert a részigazságok kimagyarázhatatlanná teszik.

Milyen stációkat jártál végig a Daruval való kapcsolatodban, miközben ezt a könyvet írtad?

Megdöbbentő élmény volt, hogy azokban a nehéz helyzetekben, amiket kiskamaszként átéltem és fiatal felnőttként megmosolyogtam, most felnőttként egy pillanatra sem látszott úgy, hogy ne lett volna hatalmas a kockázat. Bármi félrecsúszhatott volna, de akkor nem gondoltam bele, hogy mennyi minden múlik rajtuk. Mindig hajlamos voltam úgy kezelni magam, mint akinek jó természete van, emiatt végtelenül könnyen megbocsájtottam magamnak. Könnyű volt azt gondolni, hogy azt a kicsit, amit én csináltam, el lehet nézni nekem, pedig épp ezekből a kicsikből adódtak össze a súlyosabb dolgok. Sok olyan pályát látok, ahol nem alakult ilyen jól, ha például elmész egy osztálytalálkozóra, két-három ember már nem él. Volt egy borzasztóan megható sztori nálunk is, az osztályból az egyik srác hajléktalan lett, és írt egy levelet, hogy így nem akar eljönni, ám a találkozó miatt most erőre kapott, és megpróbálja összeszedni magát. Bődületesen sok kárt tudott okozni az ember magának és másoknak is. Azáltal, hogy végiggondolod a saját köreidet, és rájössz, hogy micsoda maflásokat voltak képesek megbocsájtani neked, megszeretsz embereket. Lesznek néhányan, akiktől bocsánatot fogok kérni, ha találkozom velük.

Kerestél önigazolást, amikor ezt írtad?

Amikor az előmunkálatokat csináltam, akkor igen. A Daru-novellákat azért nem tudtam használni, mert azokban még sok alibizés, önigazolás, mellébeszélés volt, sokszor írtam valódi szituációkról, olyan is volt, hogy kiírtam magamból valamit. Sokkal kockázatosabb ügy lett volna, ha úgy adom ki, de alapanyagnak jó volt. Mikor elkezded a munkát, és egymás mögé másolod a novellákat, hirtelen van 150 ezer leütésnyi szöveged, és akkor megnyugszol, hogy haladsz. Mikor kész vagy, akkor abból a szövegből egyetlen hang sem marad, de közben mégis volt valami, ami megtámasztott, ami odaengedett a valódi történethez.

Könyves magazin 2014. nyár Színes, 96 oldalas magazin, csak könyvekről és írókról 

Libri-Shopline, 2014, 96 oldal, 870 HUF/5 pont + 199 HUF

 

 

Amikor a saját életed az alapanyag, akkor hol húzod meg a határokat? Vannak tabuk?

A szexualitás az összes könyvemben nagyon frekventált témakör volt. Viszont azt vettem észre, hogy egy olyan könyvnél, ami alapvetően a szerelemre koncentrál, a párkapcsolat tükrében mutat meg egy sorsot, nagyon kockázatos a testiség. Éreztetem ugyan, hogy a testiségen mi múlik, de azt gondoltam, hogy a naturális jelenetek ezt a könyvet egyszerűen tévútra viszik. Akkor nagyon nehéz lett volna azt mondani utána, hogy ez valójában énkutatás, személyiségfúrás, és nem egy rózsaszín izé. Az összesben lehetett szex, ebben nem. Itt megvan az érintés szentsége, miközben az életben nincs mindig meg, itt tétje van a dolognak. Olyan viszont nem volt, hogy elkezdtem gondolkodni, hogy mennyit merjek megírni magamból, mert az olvasó a végén úgyis azt gondolja majd, hogy én vagyok. Tudod, mit vettem észre? Azt, hogy ez könyvben egyáltalán nem zavar, interjúban viszont nagyon.

Daru a regényben arra gondol, hogy neki női lelke van. A te lelkeddel mi a helyzet?

A mikrohullámú rezgéseket néha nem fogom. Egy kapcsolatban olyan jó, ha nem kell mindent kimondani, ha érzi a másik a szomorúságon, az elhagyatottságon, hogy hogyan kéne. Ez a szenzorom ki tud kapcsolni, tudok az a tipikusan buta férfi lenni, aki nem érti, aztán meg veri a fejét a falba. Közben meg valami olyasmi van velem is, amit a kamasz Darunál írok meg, hogy tulajdonképpen érti ő mindig, hogy mi van, de valami nem engedi, hogy azt tegye, amit kellene. Olyan kényelmes nem érteni, de utólag persze őrült rossz. Jó lenne, ha ezt a wifimet nem kéne újra és újra bekapcsolni, mert mindig lekapcsolódik magától. Kicsit olyan, mintha mindig készenlétben kellene állni, erre persze bátran mondhatja egy nő, hogy akkor inkább szól, de ne érezze úgy, hogy te mindig kapcsolgatod magad.

És mi van, ha a regényben tulajdonképpen nem is hét nőről van szó, hanem csak egyről? Hiszen minden nőben van egy kis Lili, egy kis Sára.

Ezt a másik oldalról is nézném, mert akkor lehetne azt mondani, hogy a főhős mindig ugyanazokat a köröket futja mindenkivel, hiába mások az elvárások, az élethelyzetek. Mindig ugyanazokba a csapdákba esik bele, és ugyanazt provokálja ki. Bár ez nem feltétlenül van így, mert Eszter történeténél például arról szerettem volna írni, hogy egyszerűen csak elmennek egymás mellett, mert ilyen is van. Ennek a sztorinak a pártörténete a válás, Grétával, a feleséggel is éppen ez a helyzet. Ezekben a történetekben lehet önvizsgálatot tartani, hogy miért hurcolod magaddal a múltat, rendben van-e, ha ugyanazzal a hangsúllyal becézel valakit, mint korábban, mert az a kényelmes, azt szoktad meg. Vagy pedig új életet kezdesz, és nem akarod azonnal lezülleszteni a kapcsolatot a bejáratott pályákra. Van egy nagyon közhelyes jelenet az Oltári nő című filmben, amikor Richard Gere azt veti Julia Roberts szemére, hogy még azt sem tudja, hogy szereti a tojást. Erre a nő végigsüti, és kipróbálja az összes változatot. Hollywood nagyon furán bánik a metaforákkal, ez egy nagyon nagy dramaturgiai húzás. Mint amikor egy új kapcsolatban megnézed, mit hoz ki belőled a másik, és akkor megkérdezed magadtól, hogy tényleg úgy szereted-e a tojást, ahogy korábban. Közös tereitek lesznek, és sokszor kiderül, hogy egy csomó dolog egyáltalán nem úgy van, mint ahogy eddig gondoltad. Ez a regény is úgy jött egyébként, hogy új életet kezdtem, és ennek a tükrében egyszer csak megláttam magam, és arra gondoltam, hogy most hol van az, ami eddig mögém került.

Kapcsolódó anyagok:

Grecsó háromszor: humorista, rocksztár, nők bálványa

A nők tesznek valamilyenné

Megyek utánad - részlet

A Petőfi híd egy érett férfi

A Megyek utánad bemutatóján elég ironikusan nyilatkoztál a családállításról. Adott valamilyen pluszt, hogy részt vettél egy ilyen terápián?

Valóban ironikusan kezeltem, pedig nagyon megrázott. Minden interjúban megkérdezték, hogy mennyire ismerem ezt a módszert, és annyira idegesített, hogy nem tudok rá mit válaszolni, hogy utánanéztem. Nem volt elég, mert ezt nem lehet elképzelni, és amikor megkeresett egy nő, aki ilyesmivel foglalkozik, hát elmentem. A Hellinger-féle családterápián nincs pszichodramatikus helyzet, nem kell eljátszani semmit, a résztvevőt csak arra kéri a terapeuta, hogy mondjon ki például egy olyan egyszerű állítást, hogy Anyu, felnőttem. Aztán ott áll előtte egy vadidegen ember, és nem képes neki kimondani, még most is kiráz tőle a hideg. Az én állításomban fordítva volt, ott egy darabig nem tudtam, hogy ki kicsoda. Nem igazán akart beindulni, majd egyszer csak az egyik srác azt mondta: „Énrám senki sem figyel”. Még a hangsúly is pont olyan volt, mint az öcsémé, a gyereköcsémé, amikor számon kér. Abban a pillanatban borult is minden. A saját állításáról nem beszél az ember, mert az borzasztóan intim, de ami nagyon érdekes ebben, hogy úgy borulsz ki, hogy nincs olyan dolog, amit ne tudtál volna előtte. Semmi nem fog kiderülni, nincs meg a freudi helyzet, tudod te azt nagyon jól, hogy mi a baj. Annyira megviselt, hogy nem is tudtam rászánni magam, hogy még egyszer elmenjek. Bár már az is eszembe jutott, lehet, hogy az már sok lenne, hiszen egyébként is mindig az egómat tépem. Hagyni kell egy kicsit.

Az interjú teljes terjedelmében a Könyves magazin nyári számában olvasható.

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr546702431

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.