Olvass!

KönyvesBlog

Jeff VanderMeer: „Abszurd, logikátlan rendszerekben élünk”

2014. szeptember 27. .konyvesblog.

Jeff VanderMeer

Az idei könyvmegjelenések különleges és izgalmas darabja volt Jeff VanderMeer új weird fiction (a sci-fi és a horror hatásos elegyével kiegészült) trilógiája. A három regény kevesebb, mint egy év alatt jelent meg, ráadásul - több országban, egy időpontban - egészen érdekes kreatív kampányokkal jutott el az olvasókhoz. Noha szinte már majdnem mindent megírtunk a könyvekről, és arról, mit érdemes tudni az úgynevezett X Térség titkairól, hogy hol és hogyan jönnek a képbe John le Carré kémei, Lovecraft szörnyei és a kafkai borzongás, azért maradt még bennünk némi kétely és kérdés. A szeptember elején megjelent Fantomfényről, az egész Déli Végek-történet lezárásáról, a műfajok keveredéséről és saját olvasmányélményeiről kérdeztük Jeff VanderMeert.

Idén Locus- és BSFA-díjat kaptál a Wonderbook: The Illustrated Guide to Creating Imaginative Fiction című könyvért. Mit érdemes erről a műről tudnunk?

A Wonderbook egy útmutató a kreatív íráshoz, műfajában egyedülállóan teljesen illusztrált, és emellett egyfajta inspirációként és ösztönzőként is szolgál a más médiumokban való kreatív tevékenységekhez. 250-nél is több kép került bele, játékos ábrák és gyönyörű illusztrációk, amelyek nagyon jól helyettesítik a magyarázó szövegeket, de van benne még vagy 100 ezer szó is, például esszék olyan szerzőktől, mint Lev Grossman, Lauren Beukes vagy George R.R. Martin.

Jeff VanderMeer: Fantomfény

Fordította: Bottka Sándor Mátyás, Agave 2014, 336 oldal, 3180 HUF

 

Legutóbb, amikor februárban beszéltünk, a Déli Végek regénysorozatod első része éppen megjelent, azóta a második és harmadik kötet is elérhető már. Milyenek a végső benyomások erről az „egy év – három regény” kiadási stratégiáról?

Azt hiszem, az egész sokat vesztett volna a lendületből, ha a regények csak hosszú évek elteltével jelennek meg. Akik mondjuk jobban szerették az Expedíciót, vagy később a Kontrollt, egyszerűen mindig túl messzire sodródtak volna a korábbi művektől. És az is tény, hogy ez a kiadási módszer a népszerűsítésben is sok egyéb lehetőséget adott. Mindenesetre biztos lesznek, akik majd azzal érvelnek, hogy a Déli Végek-trilógia inkább egy három részből álló nagyregény, én viszont mindig is úgy gondoltam, hogy három különálló műről van szó. Mind egy kicsit más, mint a többi, például az Expedíció természeti világa után a Kontroll inkább egy rémálomszerű, kafkai alapszituáció felé mozdul, sötétebb és viccesebb is például.

Gondolod, hogy ez a kiadási stratégia a könyves sorozatoknál idővel népszerűbb lehet?

Nem minden sorozattípushoz és műfajhoz ajánlanám, de a Déli Végek-trilógia esetében jól működött. Egyébként már Dickens óta vannak mindenféle folytatásos regények, szóval nem új módszerről van szó, inkább csak egy régi leporolásáról. Egyszer egy amerikai kritikus mondta, hogy a könyvek nagy mennyiségű fogyasztásával és gyors elolvasásával együtt jár, hogy sokszor felületesen végiglapozzuk, átfutjuk csak őket, és mintha ez a kiadási módszer is valahogy ezt erősítené. De én inkább úgy látom, hogy ez a típusú fogyasztási szokás, legyen az éppen olvasás, sokszor inkább csak egy nagyobb elmélyülést eredményez, mint például amikor a feleségemmel egymás után, néhány hét alatt megnéztük A Drót összes epizódját.

De rizikós is lehet, a hosszú távú kiadási stratégiával együtt jár, hogy az első kötetek után, a visszajelzések alapján az író tud változtatni a folytatásokon, esetleg ha akar, idomulhat az elvárásokhoz. Vagy ez eleve nem befolyásoló tényező?

Én soha nem változtatok a könyveimen, regénysorozataimon a kritikusok visszajelzései miatt, mert hát őszintén, legtöbbször olyan sokféle vélemény érkezik, és különben sem szerethet mindenki mindent. Egyébként a Déli Végek-trilógia még nem volt teljesen kész az első rész, tehát az Expedíció kiadásakor, nagyjából annyi volt meg belőle, hogy pont elegendő időm maradt úgy befejezni a maradék két könyvet, ahogy akartam. Összességében az egész egy nagyon intenzív, magával ragadó írásélmény volt. Minden percét imádtam.

Az egész trilógia nagyszerű marketingkampányt kapott, együttműködve több országgal. Szereted ezt a fajta kreatív munkát is, vagy ráhagytad a kiadókra?

Minél elkötelezettebb vagy, minél több ösvényt taposol ki a munkáid előtt, jó eséllyel annál több potenciálisan érdeklődő olvasó ismerheti meg őket. Ez a korábbi könyveimnél talán még fontosabb is volt a sok szürreális elem miatt, és mert többnyire a történetek teljesen kitalált világokban játszódtak. A Déli Végek esetében egy olvasónak könnyebben össze tudom foglalni, hogy egy olyan furcsa, ősi vadonban játszódó expedícióról szól, ahol valami megmagyarázhatatlan esemény történt, és szinte rögtön mindenki érti az ötletet. Így sokkal kisebb az igény, hogy én is be legyek vonva.

De el kell mondanom, hogy a magyar és a többi kiadó annyira ötletesen, okosan csinált mindent, hogy igazából nem is nagyon volt rám szükség. Persze ettől függetlenül írtam egy csomó kiegészítő szöveget, és adtam vagy 100 interjút, különböző országok különféle médiumainak. Egyszerűen, mert nagyon hiszek ezekben a regényekben, és mert így esélyem nyílt olyan dolgokról beszélgetni, mint az állatvilág, a természet, a környezetünk, az ökológiai válság, és ez nagyon fontos nekem.

Az Expedíció után a második regény, a Kontroll meglehetősen más olvasmányélmény. Miért döntöttél úgy, hogy nem klasszikus, lineáris folytatásokat írsz?

Nem szeretem ismételni magam, és a trilógia ötlete a kezdetektől az volt, hogy a három történet ne közvetlenül kapcsolódjon egymáshoz, tehát ne mindig úgy kövessék egymást, hogy a második regény pontosan ott folytatja, ahol az első abbahagyta. Nem akartam a biológus történetét azonnal előszedni a második könyvben, sem azt, hogy a harmadikban a cselekmény javarészt megint a Déli Végek ügynökség körül játszódjon. Sok nagyszerű és sokkal lineárisabb könyvsorozat van, ezzel nincs is gond. Én remélem, hogy olvasók értékelik, hogy én nem így döntöttem, és hogy lehetőségük van valami mást is kipróbálni. 

Kapcsolódó anyagok:

Az X térség nem az a hely, ahol szívesen vakációznátok

Belső világunk természete

Továbbra sem ismerjük az X Térség titkát

VanderMeer tökéletes befejezést írt a Déli Végek-trilógiának

Minden, amit Jeff VanderMeer univerzumáról tudnod kell - A-tól Z-ig

A Kontrollnak is megvan a maga nyomasztó, sötét hangulata, de a vadul burjánzó természetből a szürke, barátságtalan hivatali világban találjuk magunkat. Honnan jött az ötlet, hogy a weird fictiont és egyéb hatásokat John le Carré kémvilágával keverd?

Mindig is nagyon szerettem le Carré műveit, nagyszerű írónak tartom. Úgy gondolom, hogy azok a titkok, amelyek az Expedícióban előkerültek, nem csak azt vetették fel, hogy mi az X Térség funkciója, de azt is, hogy mi végre jött létre a Déli Végek ügynökség. Egyébként is elég mély bizalmatlanság van bennem a kormányintézetek felé, és kíváncsi voltam, milyen dolgok mehetnek végbe egy ilyen helyen. Miközben az alaptéma maradt az X Térség rejtélye, közben ott ez a titokzatos, különc hatalom, egy hivatal, aminek mindenféle bizarr dolog van a működésében. Szóval ez az egész teljesen természetesnek tűnik nekem, de ha megnézzük, valójában mi magunk is elég abszurd rendszerekben és rendszerek szerint élünk, a logikusság lenne a céljuk, de közben teljesen logikátlanul működnek.

Ha már szóba kerültek az X Térség titkai, kifejezetten szerettem, hogy a cselekmény nem egyszerű, tiszta és egyenes, és nem kapunk mindenre konzekvens választ. Sok olvasó viszont nehezen tolerálja ezt.  

A három könyvet úgy alkottam meg, hogy később újra el lehessen őket olvasni, és mindig egy kicsit változzanak, főleg a többi regény ismeretében. Például hiszem, ha valakinek az Expedíció jobban tetszett, mint a Kontroll, az utolsó kötet, a Fantomfény elolvasása után a Kontrollt is jobban megszereti majd, egy teljesen más könyveket fog jelenteni, mint amilyennek elsőre látta. És ugyanez igaz abban az esetben, ha az Expedíció tetszett kevésbé. Persze igen, vannak, akik nem szeretik az ilyen csavarokat a regényekben, de ez rendben van. Örülök, hogy van olvasóközönségem, akiket ez az egész érdekel, és ami azt illeti, nagyon örülök, hogy milyen sokan szerették az első két felvonást, és milyen sokan várják már a harmadikat.

Az olyan korábbi műveidben, mint az Ambergris-ciklus, gyakran keverted az irodalmi műfajokat, és ezt átvetted a Déli Végek-trilógiánál is. Mik a legnagyobb nehézségek, amikor ilyen változatos módon írsz?

Nos, azt hiszem az egyik fő nehézség, hogy írás közben nem igazán tudod az összes olvasói igényt figyelembe venni, valaki mindig teljes mást szeretne, mint a többiek. De ez rendben van, én is ilyen vagyok. Viszont az a komplexitás és különleges rétegződés, ami a végén létrejött, és hogy a megálmodott világot teljes egészében meg tudtam mutatni, ráadásul pont úgy, ahogy akartam, azért nagyon megérte törekedni. És mindig érdemes arra is gondolni, hogy olvasók kapjanak valami váratlant, hogy a könyv adta válaszok se feltétlen azok legyenek, amelyeket remélnek vagy várnak.

Az Expedíció és a Kontroll után a Fantomfény megint más, ugyanakkor részben kombinációja az első két műnek. Mit érdemes tudni a sorozat lezárásáról, lesz nagy finálé?

Igen, ez jó megfogalmazás, a Fantomfény leginkább kombinációja a korábbi két történetmesélési formának, de mégis valami teljesen más. Ez egyébként főleg az 5 különböző szereplő nézőpontjának köszönhető. Az biztos, hogy kiderül majd, hogy végül mi történt a biológussal, és persze lesznek egyéb válaszok, de ehhez legalább annyit kell a múltban, mint a jelenben kutakodni. És ahogy mondtam, a Fantomfény után biztos mindenki teljesen máshogy áll majd hozzá az első két részhez.

Látsz arra lehetőséged, hogy a későbbiekben, valamilyen formában visszatérsz majd az X Térség világához?

Nem valószínű, bár most még dolgozom egy rövid történeten, egy novellán, ami közvetlenül az X Térségben kialakuló események előtti napon játszódik majd. Hamarosan befejezem.

Nem csak fikciót, de könyvkritikákat is szoktál írni, például a Guardiannek és az LA Timesnak. Olvastál idén valami igazán jót, amit nekünk is ajánlanál?

Nagyon szerettem Julie Elliott első novelláskötetét, ami októberben jelenik majd meg a Tin House gondozásában. Evie Wyld könyve, az All the Bird Singing, és Smith Hendersontól a Fourth of July is nagyszerű. És nemrég olvastam először Margaret Atwood Oryx & Crake (magyarul Guvat és Gazella címen megjelent az Európa Kiadónál 2012-ban) regényét, és egyszerűen imádtam.

Szerző: Andok Tamás

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr336673009

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.