Olvass!

KönyvesBlog

Az író, akinek nem mondjuk ki a nevét

2014. október 15. Kiss Orsi

(Kép forrása)

„A doktor egy júliusi napon, pénteken, késő este érkezik” – ezekkel a szavakkal kezdődik Michael Kumpfmüller könyve, a tavaly magyarul is megjelent Az élet gyönyörűsége. Utóbbi hőse, alanya és tárgya Kafka, az immáron nagybeteg író, akinek utolsó hónapjait Dora Diamant aranyozza be. Kettejük fiktív beszámolójából épül fel a kötet, melyet a német szerző mutatott be a budapesti Goethe Intézetben.

Michael Kumpfmüller itthon talán nem tartozik az ismertebb német írók közé, Kafka azonban elég erős húzónév ahhoz, hogy a bemutató kezdetére megteljen a Goethe Intézet emeleti terme. A beszélgetőtárs Forgách András, aki talán szintén érezte, hogy kicsit meg kell ágyaznia a kötetről folyó beszélgetésnek. Viszonylag távolról indítunk tehát, és sok apró részlet derül ki az íróról. A disszertációját például a sztálingrádi csatáról írta, Durst (Szomj) című regényében pedig egy megtörtént esetet dolgozott fel, mikor is egy anya hagyta szomjan halni a gyerekeit. Kiderült róla az is, hogy tavaly kisebb kultúrdiplomáciai botrányt okozott, amikor egy francia díj átvétele után, melynek körülményeit ő maga a FAZ-ba írt cikkében merő viccnek nevezte („úgy éreztem magam, mint egy statiszta egy Ben Hur-filmben”, mondta erről most Budapesten), ki merte jelenteni, hogy márpedig francia-német barátság – francia kulturális körökben legalábbis – szerinte nem létezik.

Michael Kumpfmüller: Az élet gyönyörűsége - Kafka utolsó szerelme

Fordította: Nádori Lídia, Libri Könyvkiadó, 2013, 264 oldal, 2542 HUF

 

Egy díjnak, pontosabban egy ösztöndíjnak köszönhette, hogy elkészülhetett Nachricht an alle című regénye (az Alfred Döblin-díjat Günther Grass alapította a hetvenes évek végén, és még megjelenés előtt álló prózai művek befejezését segítik elő vele), ezt a művét azonban utóbb a kritikusok atomjaira szedték: „A kiadó hat héttel a megjelenés után azt mondta nekem: halott a könyved”. Kumpfmüller teljesen maga alatt volt, ami az olvasó szempontjából csak azért érdekes, mert nagyjából ez volt az az időszak, amikor elkezdett dolgozni Az élet gyönyörűsége című regényén. Kafkát mindig is szerette, már diákként mindent elolvasott tőle, és érdekelte Dora Diamant alakja is. Sokat kutatott, felkereste a szóba jöhető helyszíneket, és hamar elhatározta azt is, hogy – ahogy ő mondta – duettben, azaz Kafka és Dora váltakozó perspektívájából fogja megírni a történetet.

Kumpfmüller írás közben amúgy is az alapos tervezés híve, „strukturálisan készen kell lennie, alaposan végig kell gondolnom, különben nem tudok írni”, vallja. Először múlt időben kezdte el Kafka és Dora történetét, de miután a (német) elbeszélő múlt használata nagyon eltávolította a beszélőt, a jelen idejű narráció mellett döntött. A kötetben Kafka családneve nem hangzik el, legtöbbször doktorként, ritkábban Franzként emlegetik. Érdekesség ugyanakkor, hogy a regény – egyfajta sajátos ívet húzva – a doktor szóval kezdődik, az utolsó mondatban pedig a Franz keresztnév szerepel. (Utóbbiért Kumpfmüller a testvérének mondott köszönetet, mert ő volt az, aki, még amikor nagyban dolgozott a regényen, nekiszegezte a kérdést: „Tudod, mi lesz utolsó mondat?” Az írónak akkor még fogalma sem volt, de ahogy elhangzott a kérdés, már tudta, hogy az utolsó mondatban szerepelnie kell a Franz névnek.) Kumpfmüller egyébként láthatóan kedveli azt a kétértelműséget, melyet a doktor szó sugall, hiszen ez esetben jogász, nem pedig orvos végzettségű emberről van szó, ráadásul a szöveg egy halálba tartó személy elbeszéléséből épül fel, de sajátos magyarázatot ad arra is, hogy a családnév miért nem szerepel a szövegben: „Ha egyszer Kafkát mondasz, akkor már csak hallgatni tudsz utána, vége a szövegnek”.

Kumpfmüller mindenesetre felkutatott Kafkáról mindent, amit csak tudott („mindent tudni akarok, amit meg lehet tudni”), de persze így is maradtak lyukak, hiátusok. Ezen a ponton vált azonban fontossá a fikció („ hogy hol húzom meg a határt”), de a jelek szerint Kumpfmüller nem bánta, hogy a regény nem fed fel minden egyes apró részletet, hiszen – ahogy ő fogalmazott – „egy szövegnek nem kell mindent elmondania”.

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr716794619

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.