Olvass!

KönyvesBlog

Rembrandt - Az életben seggfej, a munkában zseni

2014. október 31. Rusznyák Csaba

Már kézbe venni is remek érzés. Nagy, gyönyörű, vaskos, masszív és még az illata is jó. Aki kicsit is otthon van a magyar képregénykiadásban, az tudja, hogy enyhén szólva is vacak a helyzet az utóbbi pár évben – de ilyen kiadvány még a jobb időkben is jó, ha szökőévente egyszer piacra került (jellemzően valamilyen külföldi kulturális alapítvány támogatásával, mint most is).

Remmie op de Dam_RGB.jpg
A Rembrandt az itthon megjelent képregényköteteket nézve csakis a Maus és a Persepolis sorába illik: komoly, felnőtteknek szóló, drámai erejű mű, amely tökéletesen alkalmas rá, hogy hirdesse ennek a médiumnak a (nálunk még mindig alig elismert) létjogosultságát. De igazából még ez is teljesen mellékes. A lényeg az, hogy a Rembrandt egy minden szempontból kiemelkedő alkotás.

A képregény elkészítésére, a nagy holland festő életének elmesélésére részben az amszterdami Rijksmuseum kérte fel Typex író-rajzolót (a borítón idézett Nick Cave szimplán csak a legnagyobb holland művésznek nevezi őt Rembrandt után), aki ezzel a 240 oldalas graphic novellel reagált.

Typex: Rembrandt

Fordította: Wekerle Szabolcs, Libri Könyvkiadó, 2014, 240 oldal, 3192 HUF A

 

És senki ne higgye, hogy valami hagyományos, száraz, ekkor-ez-történt, akkor-meg-az-történt jellegű életrajzi könyvvel van dolga. Typex persze részben nagyon is a műfaj hagyományai szerint halad: a dramaturgiát a festő életének fordulópontjaira építi fel, olyannyira, hogy ilyen értelemben simán kiváltja mondjuk a róla szóló Wikipedia-szócikket – ugyanakkor nyilván sokkal többet ad, és nem csak érzelmi, művészeti értelemben.

TypexRembrandt_Nachtwacht_RGB.jpg

Typex alaposan beleásta magát Rembrandt életébe, a kötet tele van izgalmas, színes részletekkel, nüanszokkal, ha úgy tetszik, műhelytitkokkal – a puszta tényeknél mindig előbbre valónak tartja az emberi pillanatokat, és nem fél feltárni a festő személyiségének árnyoldalait sem. Mert Rembrandt nem volt egy kifejezetten kedves ember, vagy akár fogalmazhatnánk úgy is, hogy egy seggfej volt. Nem is mindig csak a külvilág, hanem például akár saját gyermekei számára is. 

Már akkor sem egy joviális, életvidám ember, amikor az első oldalakon megismerjük, felesége, Saskia halála után (a jelenet a kötet egyik legerősebbike) pedig még inkább befelé fordul. Typex zseniportréja kíméletlen, ugyanakkor félelmetesen életszagú: önzés, gyűjtőmánia, a pénzügyek, a „való világ” dolgainak elhanyagolása, mimózaság, az apátia ritkán eloszló köde.

Bemutató. Typexszel, akinek Rembrandt című 230 oldalas, színes képregénye a napokban jelent meg, Bayer Antal szakíró, a Magyar Képregény Szövetség ügyvivője beszélget a kiadványról a Szatyor Bárban (1111 Budapest, Bartók Béla út 36.) 2014. november 5-én este 6 órától. A belépés ingyenes.

De ettől a Rembrandt még mindig nem feltétlenül lesz szokatlan, merész életrajz (ahogy az idősíkok közti, alkalmankénti ugrálásoktól sem). Attól lesz az, ahogyan Typex a sztorit elmeséli: a főszereplőt az életébe ilyen-olyan úton-módon betévedő emberek, szeretők, feleségek, cselédek, alkotótársak, gyermekek szemén keresztül láttatja. Távolságot tart Rembrandtól, azt sugallva, hogy megpróbálni is felesleges belehelyezkedni a fejébe, és igazán megérteni és megszeretni – csak az alapján ítélhetjük meg… illetve dehogy is ítélhetjük meg, hogy jövünk mi ahhoz… az alapján ismerhetjük meg, amilyen hatást akár a személye, akár a művészete által gyakorolt a körülötte lévőkre és a szélesebb világra.  

rembrandt181.jpg
Nem mindig szép, amit látunk, de tudjuk jól, hogy a zsenialitásnak ára van.

Rembrandton kívül azonban megismerünk még mást is a képregényből: a XVII. századi Amszterdamot. Olvasás közben fel sem tűnik, milyen lenyűgöző tablót kapunk a hely- és korszellemre jellemző vallási szigorról, a prüdériáról (és az azalatt burjánzó, és fel-feltörő bujaságról) vagy éppen a pestisjárványról, olyan szépen szövődik bele az egész a festő élettörténetébe. Typex rajzai lendületesek, erőteljesek, határozottan vezetik a szemet – ahol kell, eposziak, ahol kell líraiak, panelszerkezetük hol egyszerű és hagyományos, hol formabontó, a szerző nem fél sem attól, hogy rengeteg szöveget használjon, sem attól, hogy oldalakat rajzoljon meg egyetlen szó nélkül. Egyes megoldásai (arcai, barnás színárnyalatai) ráadásul konkrétan Rembrandt stílusát idézik.

Fel kell szépen tenni a polcra, és aztán sűrűn le kell szedegetni onnan, belelapozni, nézegetni, olvasgatni. Van miért.

cb_rembrandt03.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr216842283

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.