Olvass!

KönyvesBlog

ByeAlex mindent feláldozna az írásért, zombikkal és perverzióval sokkol

2014. november 06. Rostás Eni

máté alex nem byealex-5122.jpg

 

Fotó: Valuska Gábor

Ha Márta Alexről (vagy ahogy az ország nagy része ismeri, ByeAlexről) eddig csak annyit tudtunk, hogy a kedvese egy olyan lány, akkor első regénye okoz majd néhány kellemetlen percet. Ha életünk legnagyobb könyvélményének  Igor Ostachowicz társadalomkritikus zombiregényét, az Űzött lelkek éjszakáját tartjuk, valószínűleg ez is tetszeni fog, de ha már az iskolában is gyűlöltük a Manson-pólós, tornacipős kölyköket, akik az összes nyomorukat és frusztrációjukat a társadalomra vetítik, Özséb biztos, hogy nem lesz a barátunk. A huszonhat éves öngyilkosjelölt ugyanis páros oldalakon leginkább Istenről elmélkedik, a páratlanokon meg jobb híján kiveri. "Egy biztos, a zsidók és a keresztények nem képzelhették komolyan, hogy Isten végtelen lény, hiába magyarázta aztán a katolikus egyház összevissza a Bibliát. Egy végtelen lény nem teszi próbára Ábrahámot, nem teszi próbára Évát és Ádámot, Káint vagy Ábelt, mert tudja a történet végét. Miért akarná Isten folyamatosan untatni magát?"  

Egy reggel elege lesz az álszent, menzakajaszagú világból, és úgy dönt, most már tényleg hagyja őt békén mindenki. Mivel Özséb nem egy kellemes figura, valószínűleg még azt is hozzáteszi, hogy a büdös picsába. Utolsó napját hisztérikus fuckbuddy-k, házmestertempóba belekövült, mogorva öregemberek, lezuhanó helikopterek és postaládába gyömöszölt, bűzölgő zacskók szegélyezik, ám a hang még ilyenkor sem marad csendben a fejében. Véget nem érő monológokban értekezik halálról, látszatról, képmutatásról, és persze selejtes, romlott, pitiáner embertársairól, akik nélkül még az Avas is sokkal kellemesebb hely lenne. "Az emberek minden fontos ideát, eszmét, tant a normális, az átlagos, a közönséges, az unalmas szintjére degradáltak. Nem tudatosan, hanem a környezetük áldozataiként. Olyan ostoba világot teremtettek maguknak, ahol a valódi értékek elvesznek, mert nincs idő a szellemi kiteljesedésre. Azt gondolom, ez is egy fejlődési fok. Az elme csak szunnyad, de sosem alszik igazán. Olyan világban élünk, ahol az emberek nem szeretik azt, amit nem tartanak normálisnak."

Márta Alex: Özséb - Egy öngyilkos Miskolcon

Ulpius-ház Kiadó, 2014, 126 oldal, 2800 Ft

 

Aztán néhány pillanatra mindenki élőhalottá változik. Bár a szerző bevallja, hogy zombikkal felütni a cselekményt nagyon olcsó húzás, mégis a fejletépést választotta, hogy meglepje az olvasót. A meglepetés olyan jól sikerült, hogy kell néhány oldal, amíg kiheverjük, hogy mégsem a zombitámadás a legelegánsabb mód az öngyilkosságra, és kénytelenek vagyunk tovább hallgatni a miskolci mizantróp monologikus ámokfutását, miközben néha még az is eszünkbe jut, hogy nem is beszél akkora hülyeségeket. (Ezt egyébként igen nehéz és kínos bevallani.)

Márta Alex szeretné végleg maga mögött hagyni a fátyolos tekintetű bölcsészfiú karakterét, hogy újra csak ahhoz a néhány emberhez szólhasson, akikhez az Eurovízió előtt. A borítóra még az is rákerült, hogy Özséb nem ByeAlex regénye. Hogy utat nyit-e neki az undergroundba, abban nem vagyok biztos, de hogy elüldöz majd néhány érzékeny lelkű rajongót, abban teljesen. Első lépésnek pedig valószínűleg ez is megteszi. Mivel nem életrajzi könyvet, hanem fikciót írt, kíváncsiak voltunk, mi van a bölcsészkardigán és a kötött sapka mögött, és leültünk vele beszélgetni szépirodalomról, provokációról és Istenről. Bár ma még főleg az Eurovíziós dalfesztivál jut róla eszünkbe, biztos benne, hogy tíz év múlva inkább a könyveire emlékszünk majd. Fő- és főleg antihősének semmi köze Horányi Özsébhez, sőt Boldog Özsébhez sem, egy idős rajongója mégis kézzel írt levélben kérte, hogy ne jelentesse meg a könyvet, mert a trágár szavakkal csak meggyalázza a kereszténységet.

„Ebben a könyvben többször olvasható az a szó, hogy pénisz; csak mondom, hogy nehogy meglepődjenek” – így kezdődik a hivatalos könyvajánló. Miért volt olyan fontos, hogy erre felhívd a figyelmet?

Nagyon becsülöm azokat az embereket, akik az elmúlt három évben támogattak, és tudom, hogy van köztük olyan, akinek nem való ez a könyv. Fiatalok kérdezgették, hogy mikor vehetik már meg, és én mindig megírtam nekik, hogy inkább ne vegyék. Ragaszkodtam hozzá, hogy tegyünk rá 18-as karikát, de a kiadóm szerint ettől csak még jobban keresik majd. Az Özséb egy agymenés, és biztos, hogy kevés ember tudja majd őszintén szeretni. Mit fog erről gondolni például egy ötvenes nő, aki engem csak az Eurovízióval azonosít…

A regényből több derül majd ki rólad, mint a dalaidból?

A dalaim is én vagyok, és a könyv is az én agytekervényeim szüleménye, de emellett nagyon sok mindent csinálok még, amit eddig nem fedtem fel. Most például egy új zenés projekteken dolgozom, és lehet, hogy ha azt meghallja valaki, akkor azt mondja majd, elmebeteg vagyok. Nem szeretem azt, aminek a Kedvesem mutat engem. Az a dal a barátnőmről szól, de ettől még nem leszek egy nyálas balfék. Már a legelső interjúmban is elmondtam, hogy metálzenekarokon nőttem fel, és a mai napig ezt a világot szeretem  szinte kizárólag horrorfilmeket nézek, ilyen játékokkal játszom, mert engem ez kapcsol ki. Ezt a barátaim is furcsának találják, de hát ez van, ilyen vagyok. Vegyük például az A Serbian filmet, vagy Az emberi százlábút – aki ezeket írta, tudta, hogy merészet alkot, de attól még nem gondolom, hogy gonosz ember lenne.

Szerinted te merész könyvet írtál?

Az én világom szempontjából nem. Már tavaly meg akartam jelentetni valamilyen írást, volt is egy novellaötletem, de akik azt a novellát elolvasták, azt tanácsolták, hogy semmiképpen ne jelentessem meg, várjak még vele. Azt mondták, hogy ha ezt valaki a Kedvesem után olvassa majd, azt fogja gondolni, hogy becsaptam. Most úgy éreztem, itt az ideje, hogy elkezdjem kiadni a kézirataimat. Irodalmi szempontból nagyon sznob vagyok, vannak hardcore szépirodalmi ötleteim, de ahhoz, hogy ezeket megírjam, még sokat kell írnom és olvasnom, mert amikor elolvasok mondjuk egy Márquezt vagy egy Saramagót, azt érzem, hogy teljesen fölösleges írni bármit is. De erőlködni nem szoktam, egyszerűen leülök és írok. Csak kell egy karakter és egy jó sztori.

A kisregény főhőse, Özséb elég elviselhetetlen fickó, aki legszívesebben egy olyan bolygón létezne, ahol nincsenek emberek. A Nietzsche iránti rajongásod miatt lett nihilista?

(nevet) Lehet, hogy azért, bár szerintem ő nem igazán nihilista. Inkább a körülmények áldozata, aki mindenki mást tekint nihilistának. Bár ez persze valahol őt is azzá teszi. Próbáltam szimpatikussá tenni ezt az egyébként teljesen idegesítő figurát, de nyilván sokszor az látszik, hogy milyen szánalmas. Filozófiai kérdéseket is szerettem volna érinteni a könyvben, de csak felületesen, mert azt akartam, hogy Özséb olyan ember legyen, aki alapvetően értelmes, foglalkozik ilyen kérdésekkel, tanulta is, de azért ne menjen bele a mélységeibe, mert azt senki sem olvasná el.

máté alex nem byealex-5118.jpg

Özséb gyakran elég éles társadalomkritikát fogalmaz meg, de bármennyire is ellenszenvesnek találtam a karakterét, néha mégis kénytelen voltam egyetérteni vele.

Igen, de az ilyesmit nem mondja ki az ember. Én szócsőnek használom őt, és ha a cselekedeteit nem is, de a gondolatait azért nagyrészt magaménak tudom érezni. Azt hiszem, elég súlyos problémáim vannak az emberekkel, és lehet, hogy ez érződik is ebben az írásban. Nem utálom, de roppant felületesnek és képmutatónak tartom őket. Ha például kiragadsz a könyvből néhány részletet, és leírod a bulvárban, akkor hozzászól hatszázezer olyan ember, aki nem is olvasta, vagy akit nem is érdekel az egész.

„Testnedvekről írt első regényében ByeAlex”, „Vécében turkál az Eurovízió kötött sapkás sztárja” - Ilyesmikre gondolsz?

Ezeken annyit röhögtem írás közben. Miután a szerkesztőm elolvasta az ominózus jelenetet (főszereplő: egy nejlonzacskónyi fekália és egy postaláda – a szerk.) , közölte, hogy gyomorforgatónak találja, és néha félre is kellett tennie a könyvet. Rákérdeztem, hogy akkor ez most jót vagy rosszat jelent-e. Azt mondta, jót, mert ha rosszat jelentene, akkor azon gondolkodott volna közben, hogy miért nem írtam meg undorítóbban. Szerintem vicces, ő viszont inkább felháborítónak tartotta.

Hiába figyelmeztetsz a trágár szavakra, vagy teszed ki a 18-as karikát, sokakat meglepsz majd ezzel a könyvvel. Mi lesz a következő lépés, mostantól akkor író szeretnél lenni?

Igen, mindent feláldoznék érte.

De akkor miért a zenéléssel kezdted, és miért nem az írással?

Túl fiatal voltam még hozzá. Tudod, hogy hány szart írtam életemben, amit soha nem mutattam meg senkinek? 17 éves koromban például egy Maddox nevű karakterről írtam, aki gyűlöli az apját, és meg akarja ölni. Negyvenéves koromra szeretnék egy ötszáz oldalas könyvet egy fa életéről. Kitaláltam egy fát, ami alá ha leül az ember, azonnal megöregszik és meghal. Az érdekel, mire inspirál ez a fa másokat, de ahhoz, hogy ezt meg tudjam írni, még nekem is öregednem kell.

Hogy állsz a kortárs magyar irodalommal?

Nagyon keveset olvasom. Utoljára Szerb Antalért rajongtam, egyszerűen imádom a magányosan bóklászó, gondolkodó hülyéket. Egy könyvnél szerintem az a lényeg, hogy ne akarjon nekem mondani semmit, csak vessen fel jó kérdéseket.

Márta Alex kedvenc könyvei:

Gabriel García Márquez: Száz év magány (Márqueztől szinte mindent felsorolhatna, kivéve A pátriárka alkonyát, mert az szerinte olvashatatlan)

José Saramago: Káin

Ámosz Oz: Rímek életre, halálra

Philip Roth: Kiégés

Karel Čapek: Harc a szalamandrákkal

George Orwell: Állatfarm

Mi a legfontosabb kérdés, amit a könyvedben felvetettél?

Egy elég nevetséges kérdés igazából. Az, hogy mi van Istennel, meg velünk, meg a lelkünkkel.

Közelebb vagy a válaszhoz most, mint a regény megírása előtt?

Soha nem fogom teljesen megtalálni a választ, de minden nap azt gondolom, hogy közelebb vagyok hozzá. Van, hogy megdorgálom magam, hogy mennyire szánalmas ezen gondolkodni – Isten, ugyan már, 2014 van, haver. Aztán a következő pillanatban meg azt gondolom, hogy teljesen ösztönösen agyalok rajta. A halál kérdése nálam elég komoly lelki probléma, nem tudom feldolgozni. Tudod, amikor jönnek az ilyen hülyeségek, hogy akkor a halálom után már nem is emlékszem majd magamra?

Szerinted Özséb mit ad majd az olvasóidnak?

Azok, akik nem félnek, és nincsenek begyepesedve, szórakozni fognak rajta. A menedzserem megkérdezte, hogy szerintem mi értelme van a könyvemnek, én meg mondtam, hogy semmi. Ez tényleg egy agymenés, amúgy teljesen hétköznapi agymenés, hiába mondják majd rá például azt, hogy undorító. Azt akartam, hogy Özséb kicsit rádöbbentse az olvasókat egy-két dologra, hogy rájöjjenek, hogy attól, mert hasonló gondolataik vannak, még nem teljesen hülyék.

Tényleg Miskolc a legjobb hely az öngyilkosságra?

Miskolc megérdemli, hogy beszéljünk róla. Nyolc évet éltem ott, és most azon gondolkodom, hogy visszaköltözöm. Persze csakis egy lepattant lakótelepi lakásba  inspiráció gyanánt, meg hogy érezzem a nosztalgiát.

Ezt például Csepelen nem tudnád megcsinálni?

Nem ugyanolyan a kettő szerintem. Miskolcon mindenféle ember él együtt, szinte már össze vannak nyomva. Az Avas kicsit veszélyes, nem tudom, hogy Csepel mennyire az. De nálam már nincs veszélyfaktor  inkább átmennek a másik oldalra, mint hogy pont engem verjenek agyon, mert senki nem akar címlapra kerülni. Egyébként én sem.

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr886866001

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.