Olvass!

KönyvesBlog

Egy nap alatt összegyűlt a 3 millió forint a Nyugat+Zombikra!

2014. november 07. valuska

Reggel indult el a Nyugat+Zombik közösségi finanszírozási kampánya, és este 11 óra után már át is lépte a célként beállított 12 ezer dolláros (3 millió forint) összeget Csepella Olivér. Egy éve indult el a sikertörténet, amikor a Cink felkapta a képregény kreatív anyagait. A jelenlegi adatok szerint 461 ember dobta össze a 3 millió forintot, ami elképesztő, amit még elképesztőbbé tesz az a tény, hogy 24 óra se kellett ennyi pénz megszerzéséhez.

"A történet egy estét ölel föl, mikor a New York kávéházban reked hét irodalmár (Ady Endre, Babits Mihály, Csáth Géza, Karinthy Frigyes, Kosztolányi Dezső, Móricz Zsigmond és Tóth Árpád), egy pincérnő (Kata), egy 1000 éves pogány sámán és megszámlálhatatlan élőhalott" - írta nekünk a délelőtti anyagban Csepella.

A sikertörténet innentől kezdve sem lassíthat, hiszen elindul a munkafolyamat, a gyártás, és meglepődnénk, ha nem gyűrűzne tovább. A produkció innentől kezdve minden költségét behozta, sőt már kicsit pluszos is. Ha folytatódik az adományozás, akkor ki lehet jönni kicsit nagyobb példányszámmal, lehet terjeszteni az ismert könyvesboltokban, és a közösségi hájpolás plusz vásárlókat hozhat.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr436877167

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.