Olvass!

KönyvesBlog

"Megette, és a testében vitte magával"

2014. november 09. valuska

het_konyve1_1_7.JPG

A Konzum legártalmatlanabb leírásában is zsírszag van, egy sima dugásból is kikerekedik egy visszataszító, fehér váladékozással járó nemi betegség, a műtétet úgy fotózzák, mintha a Playboyba készülne a fotósorozat, a mellrákos nővel zajló szexjelenetben pedig a főszereplő férfival együtt tapintjuk ki szex közben a csomókat. Az elsőkönyves szerző, David Cronenberg regényében az ismert témák, testhorror, technikai világ, perverzió és erőszak izgalmasan és jó ritmusban bukkannak fel. A kezdő író valójában iszonyú tapasztalt,, filmjei jelentős része kihagyhatatlan, és ahogy negyven éve mindig, most is azzal szembesít, amivel életünk jelentős részében egyáltalán nem nézünk szembe: a testet imádjuk és ünnepeljük minden nap, miközben az uralma alatt állunk. A Konzum, előre szólok, sokak számára visszataszító lehet, de ha elindulunk Cronenberggel a bioprózában, akkor borzasztó jól fogunk szórakozni.

David Cronenberg első regénye összetett, szórakoztató, perverz, húsalapú próza, amit iszonyú lelkesen falok, mert minden oldalon azt bizonyítja, hogy működő és beteg testek vagyunk, amit ha nem ismerünk fel, akkor minden sokkal nehezebb lesz az életben. Utoljára Daniel Pennac Testnapló című regénye volt ennyire testközeli élmény (hét könyve volt), abban a francia író főhőse gyerekkorától kezdve úgy írja meg az életét, hogy a testét helyezi központi helyre. Így zárja a saját történetét: “azért halunk meg, mert testünk van, és minden halállal egy kultúra enyészik el”. Cronenberg ezen annyiban csavar, hogy történetében mindenki elsősorban izzadó, elélvező, étkező, öregedő vagy beteg test, vagyis mindig a test határozza meg az én-t, nem fordítva.

A test összeköt

Nathan és Naomi újságírók, előbbit az etikátlan orvosi gyakorlatok, utóbbit a bűnügyek érdeklik, és bár látszólag párkapcsolatban élnek, valójában repülőtereken és szállodákban találkoznak csak. Mindkettő saját ügyében nyomoz, és mindent megfigyelnek, folyamatosan fotóznak, videóznak, voyeurködnek. A megfigyelés mindig a hatalomról és az uralkodásról szól, ezért izgalmas a Konzumban, hogy ki, mikor és mit vesz fel, illetve milyen sikerrel.

David Cronenberg: Konzum

Fordította:  Hegyi Pál, Európa Könyvkiadó, 2014, 392 oldal, 3290 HUF A

Első mondat: Naomi bekerült a képbe.

 

A Konzum eleinte kriminek mutatja magát egy erős testhorroros vonulattal: a filozófus házaspár férfi tagja, Aristide Arosteguy megöli és megeszi a beteg Célestine-t, amiről videó is készül (nem spoilerezem el, de ennél betegebbet és szebbet még nem olvastam). A házaspár nemcsak filozófiai, tudományos és oktatói munkáik miatt népszerű, hanem aktív közösségi szexuális életük miatt is. Az egyik tanú így számolt be:

“Két testben egy lélek, ahogy mondani szokás. A nő beteg volt, értik? Haldoklott. Láttam a tekintetében. Valószínű agydaganat. (...) Szerintem megváltás volt neki a halál. Megkérte az urát, hogy ölje meg, az meg beleegyezett. És aztán, hát igen, azután pedig megette. (...) - Minél többet meg akart tartani belőle. Ezért aztán megette, és a testében vitte magával, bárhová is menekült” (19. old.).

Arosteguyék lehetnek a posztmodern megfelelői Jean-Paul Sartre és Simone de Beauvoir kettősének.

Az újságíró, Naomi ered a történet nyomába, aki fiatal, magabiztos, motivált, és persze a kihívásokat keresi. Barátja, a fotós Nathan mindeközben Budapesten a Molnár Klinikán nyomoz a névadó professzor után, aki elhiteti rákos betegeivel, hogy benne még bízhatnak. Kettőjüket egy elég undorító nemi betegség és rengeteg technikai segédeszköz köti össze, ráadásul ez a két téma egy okoskodó szexjelenetben csúcsosodik, amikor Naomi a Blackberryjét iPhone-ra cseréli, sőt az új telefonjával Nathan farkát fotózza (utólag kiderül, hogy itt kapta el a betegséget). Ez leírva sok lehetett egyszerre, pedig kifejezetten izgalmasan kapcsolja össze főszereplőinket a test és technika segítségével.

A regény tehát két szálon fut: az egyiken Naomi felkeresi Japánban a teljes elvonulásban élő Aristide Arosteguyt, hogy interjúra és vallomásra bírja, de helyette a filozófushoz költözik, hogy minél jobban megértse a karizmatikus férfit. Csendes, intim ismerkedés indul el, hirtelen szétfoszlik a nagy nyomozati munka, és a helyét átveszi a gyermeki érdeklődés, hogy végre valamit megérthet Naomi, amit a világon senki más nem érthet meg. Például arra is rákérdez, hogy tényleg megette-e a feleségét:

“Látja, most eszem, igaz? És természetesen ez teljesen megszokott, normális dolognak tűnik. De számomra az evés már nem jelenti többé ugyanazt. Utána egy hétig nem tudtam enni. Még vizet is alig tudtam magamba diktálni. Kis híján itt haltam meg Japánban, egy idegen ország földjén. Mégis épp ez az idegenség segített abban, hogy kiszakadjak Európából, Franciaországból, ennek az egész úgynevezett bűnügynek a hálójából.” (175. old.)

A másik szálon Nathan látszólag a nemi betegsége után nyomoz Kanadában, de belefut persze valami sokkal csúnyább történetbe. Nathan felkeresi azt az orvost,, Dr. Roiphe-ot, akiről nemi betegsége a nevét kapta, és meggyőzi, hogy interjúzzon vele. Persze ez is csak figyelemelterelés volt, hogy a szerző utána egy sokkal durvább sztorit dobjon be, ugyanis az orvos lánya sem normális: “Az ön lánya, Chase egy körömcsipesszel kis darabokat szel le saját húsából, a nyesedékeket babakonyhába való apró, műanyag tárnyérkákba teszi, majd gyerek-evőeszközzel megeszi” (165. old.). A Kanadában élő orvos minden játékba belemegy, ha cserébe Nathan segít megírni neki a Konzum - egy különleges kór anatómiája című könyvet.

Még a Dropbox is előkerül!

Az elsőkötetes Cronenberg filmrendezőként az Existenzben, A légyben, a Videodrome-ban már jobbról-balról megmutatta, hogy a hús nem csupán alkotóelemünk, hanem leglényegünk is, és hogy a testet hiába imádjuk önfeledten, valójában az uralkodik felettünk sérülékenységével, betegségeivel.

A technika és a test elválaszthatatlanok egymástól, mert mindennek a testünkhöz van köze, amikor Skype-olunk, látjuk és halljuk egymást, amikor a digitális fényképezőgépen objektívet cserélünk, amikor iPhone-on követjük, mennyit futunk, mennyit ver a szívünk, hány kalóriát fogyasztottunk, esetleg milyen feladatokat kell elvégeznünk. Minden helyzetben a technika is mi vagyunk, ahogy egy interjúban mondta Cronenberg, leválaszthatatlan rólunk. A biológiai testünk nyúlványaiként működik minden technikai készülék az iPhone-tól a Nikonon át a Macbookig: ezek a kiterjesztések nemcsak a mindennnapi életünk alaptartozékai (az idősödő filozófus említi meg, hogy minél rosszabb állapotban van, annál több szerepet vesz át a telefonja), hanem testünk részeivé váltak. Mihez kezdünk egy olyan világban, ahol nem tudunk rögtön a Google-ban rákeresni valamire? Ha nem tudjuk a legtökéletesebben rögzíteni (még pontosabban: megteremteni/újrateremteni) digitálisan a valóságot? A technika annyira áthatja a regényt, hogy az egyik oldalon még egy tumoros női mellből lógnak a csövek, míg a következő oldalon már szénszálas gépekről, Nikon-objektívekről és Dropboxról is szó van. Ez utóbbiról soha nem gondoltam volna, hogy regényben látom majd.

“Ameddig még élek, csupán egyetlen szexepilem maradt, az pedig nem más, mint a vég igézete, az elmúlás illata. A pusztulás parfümjét árasztom, ebből táplálkozik az én végzetes vonzerőm. Hiszen téged is ezzel csábítottalak el, nem igaz?” - mondja a mellrákos Dunja az őt fotózó Nathannak, akivel kölcsönösen elcsábítják egymást. Miközben regény behúzza az olvasóját, látszólag minden eszközével azon dolgozik, hogy folyamatosan elidegenítse őt, érezze kutyául magát, miközben ilyen beteg dolgokról olvas. Ennek ellenére sok ponton a határhelyzetek élessége miatt kifejezetten érzékeny és izgalmas lesz a szöveg.

Látott már szép rákos nőt? Haldokló, magatehetetlen, összeaszott testek, kihullott hajak, testsúlyukat vesztett betegek, orvosi műszerek ugranak be olvasóként, miközben ez csak a betegséggel vívódó test. Viszont a betegség teljesen átveszi a hatalmat az ember felett.

Ha a rák uralkodni kezd a testen, akkor minden mást elrejt, vagyis a kérdésre nem lehet normálisan válaszolni - ezt gondoltam eddig, mert a Konzum az egyik legelterjedtebb és legkegyetlenebb betegséget radikálisan új szempontból ábrázolja. Erotikusan, szenvedélyesen vezet közel Nathan fényképezőgépe segítségével egy beteg nő testéhez. A test betegségével azonosítjuk az én-t, és ha szexuálisan érdekessé válik a nő, akkor perverziónak tartjuk az érdeklődést, mint a következő példában:

“Annyi rákos nő van manapság. Gondolod, hogy új szépségeszmény van kibontakozóban? A rákos beteg mint szépségideál? Végül is a heroin köré is kialakult egy halálvágykultusz” - ezt szintén Dunja mondja, aki az egyik oldalon a mellébe helyezett titániumgolyókról beszél, majd utána róla írja a narrátor, hogy “Az újabb operáció során felnyitott emlőiből kiemelték az apró daganatokat. A műtőlámpa kék fénye alatt húsa és vére magenta árnyalatú pasztává és szilikonná alakult át.”

Eleinte féltem attól, hogyan teremti meg a filmes Cronenberg a regény világát, mert vizuálisan hihetetlen erős volt. Attól is féltem, hogy ez csak egy sértődött rendező meg nem valósult forgatókönyve. A 20. oldalra megnyugodtam, mert a Konzum valóban önálló munka, tényleg regénynek íródott és szuperbeteges világa behúzott, elfogadtam a szabályait. Cronenberg regényében visszaköszönnek filmes munkái, a korai időszakból A légy, a Videodrome, a Meztelen ebéd és a Karambol, a kétezres évek erőszakmozijain át (Gyilkos ígéretek és Erőszakos múlt) a Veszélyes vágyat érintve az utóbbi évek kifejezetten gyenge munkájáig, a Don DeLillio regényéből készült Cosmopolis (a filmről és a regényről is írtunk) fogyasztói világának okoskodásáig. Mégis a Konzum inkább a korai, a sikerét és hírnevét megteremtő alkotásokra emlékeztet. Az egyik interjújában azt mondta Cronenberg, hogy most nincs filmes projektje, viszont egy új regényt nagyon írna. Én várom.

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr676879579

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.