Olvass!

KönyvesBlog

Péczely Dóra: „Régi mániám, hogy az irodalmat a kortársak felől kezdjük el tanítani”

2014. november 28. Kiss Orsi

péczely1.jpg

Fotó: Valuska Gábor

Ha beszélgetni akarunk a gyerekünkkel öt év múlva is, nem árt, ha tudjuk, mit olvas – hangsúlyozza Péczely Dóra, a Tilos az Á Könyvek főszerkesztője. A kiadó a Pozsonyi Pagonyból kinőve egy éve alakult, és könyveivel kimondottan a tizenkét év feletti korosztályt célozza meg. Csakhogy pont ők azok az olvasók, akik már nem feltétlenül fogadják el azt a könyvet, amit apu vagy anyu a kezükbe nyom. De mi alapján választanak a kamaszok, mennyire nyitottak a felnőtt közösség által tabuként kezelt témákra, és miért meglepő még mindig sokaknak, hogy az író nem egy halott bácsi a tankönyvből? Péczely Dórával a Pagony és a Tilos az Á vadiúj budai könyvesboltjában beszélgettünk a borító szerepéről, az egymást bevonzó könyvekről, és a meghatározó szerzői brandekről.

Nagyjából egy éve indult útjára a Tilos az Á Könyvek, ha három szóval kellene jellemezned az elmúlt időszakot, mi lenne az?

12+, 14+ és 16+. Kicsit bővebben: kiknek, kitől és hogyan. Bő lére eresztve: melyik korosztálynak, milyen témában, milyen nyelven.

A Tilos az Á Könyvek a gyerekkorból éppen kilépő, már kamaszodó, önálló elképzelésekkel és véleménnyel rendelkező olvasókat igyekszik megcélozni. Kiadói emberként hogyan látod, mivel tudjátok ti megszólítani a fiatal olvasókat?

Amikor kialakítjuk a féléves tervünket, nagyon figyelünk arra, hogy mindenféle korosztályban gondolkodjunk. Arra elég gyorsan rájöttünk, hogy a 12+-os címkével lényegében nem mondunk semmit, hiszen az minimum három korosztályt takar. Az egyikbe a 12-14 évesek, a másodikba a 14-16 éves korosztály, a harmadikba a 16 és 18 év közöttiek tartoznak. A boltban is az volt a koncepciónk, hogy a klasszikusok közül is kerüljenek be könyvek: nem csak a kötelező olvasmányok, de olyan könyvek is, melyeket mi olvastuk akkoriban, amikor a 16+-os kategória még nem is létezett. Ezek ugyanolyan érdekesek lehetnek, főleg azoknak a fiataloknak, akik nem találják meg rögtön a kulcsot például Bulgakovhoz. Nekik érdemes olyan könyveket megjelentetni, amelyek az őket foglalkoztató problémákról is szólnak.

Emellett igyekszünk olyan problémákra is koncentrálni, melyekről azt gondoljuk, jó, ha tudnak róluk a gyerekek. Gondolok itt Bódis Kriszta új könyvére, a Carlo Párizsban című kötetre: erről először azt gondolhatnánk, hogy egy hangulatos történet a francia fővárosból, közben pedig itt játszódik Magyarországon. Mert itt is létezik egy Párizs: egy romatelepet hívnak így, ahol az Eiffel-torony egy hatalmas pózna. Ebből a regényből sokat meg lehet tudni arról, hogy itt és most hogyan élnek azok a cigánygyerekek, akikről nagyon keveset tudnak a kortársaik. Ez a könyv pont olyan, mint a Trevor volt, amelyben egy tizenkét éves kisfiúról – bizonyos külső jelek alapján – a társai döntik el, hogy meleg, ezután pedig kiközösítik.

Tapasztalataid szerint egyébként a fiatal olvasók mennyire nyitottak a felnőtt közösség által sokszor tabuként kezelt témákra?

Még túl rövid idő telt el, hogy ezt pontosan fel tudjam mérni. Egy tizenhat évesnek nehéz a kezébe adni egy könyvet, hiszen a szülők és a tanárok sem ismerik sokszor az új kiadványokat, a gyerekek meg közben olyan könyveket olvasnak, melyek elképesztő problémákat vetnek fel. Kedvenc példám Az Éhezők viadala: az, hogy ez a regény disztópiává fogja kinőni magát, az egyszerűen nincs benne a köztudatban. Ez a könyv például nagyon fontos kérdéseket érint, de ha a gyerekek nem beszélnek arról, hogy mit olvasnak – csak olvassák, mint egy jól megírt és felépített, szélsőséges helyzeteket tárgyaló könyvet –, akkor ezek a tizenhat évesek magukra fognak maradni a kérdéseikkel. Pedig a könyveknek az lenne a legfőbb szerepük, hogy utána legyen is kivel megbeszélni az olvasottakat, és ugyanez vonatkozik az összes ifjúsági könyvre. Ha a szülők, a tanárok nincsenek tisztában azzal, mit olvas a gyerek, akkor nem fognak tudni beszélgetni róla.

péczely2.jpg

Az ifjúsági irodalom abban is különleges, hogy szemben például a gyerekkönyvekkel, már nem a szülő, hanem a fiatal olvasó választja ki a könyvet. Hogyan látod, ők milyen szempontok alapján választanak?

Nagyon érdekes, de azt látom, hogy a borító az elsődleges. Még egy évvel ezelőtt sem gondoltam volna, hogy ez ennyire fontos szempont, de mára már egyértelmű. Minden kamasz, akivel beszélgettem erről, a borító alapján dönt. Talán azt is meg kellene tanítani a gyerekeknek, hogy hogyan tájékozódjanak arról, milyen könyvek jelentek meg. A gyerekeknél az első számú referencia a barát, a baráti társaság. Az internet is egyre nagyobb szerepet játszik, és fontos, hogy tudják a gyerekek: léteznek olyan kiadók, melyeknek a honlapjáról vagy a Facebook-oldaláról első kézből szerezhetnek információkat a nekik szóló könyvekről. Mi az első pillanattól ragaszkodtunk hozzá, hogy a könyveken jelölve legyen az alsó korhatár, például 12+ vagy 14+, ami a szülők dolgát könnyíti meg. Ugyanakkor azon még dolgozunk, hogy hogyan juttathatnánk el a fiatal olvasókhoz még jobban az információt.

Maguk a könyvek is elindíthatnak egyébként egy hullámot: a Szent Johanna gimit szoktam példaként mondani, ahol a főhősnő olvasásmániás, és ezzel divatot, az olvasás divatját indította el. Azt látom, hogy arról a könyvről, amely bekerül valamilyen módon a fiatalok látókörébe, minden esetben elmondható, hogy nagyon jól ráérez az ő gondolkodásukra, a nyelvükre, a lelkivilágukra, valami olyasmire, amit én meg se tudok fogalmazni. Egy kamasz választását sok tényező meghatározhatja, a borító, a barátok véleménye, és az, hogy akar, tud-e tájékozódni arról, hogy milyen könyvek születnek. Amikor az új bolt kínálatát állítottuk össze, akkor rengeteg kérdés felmerült bennünk is: például minél szélesebb választékot adjunk, vagy inkább a szerintünk jó könyvek legyenek elérhetőek itt?

Ez a dilemma kicsit emlékeztet arra, amikor arról vitázunk, hogy minőségi könyvet olvasson-e a gyerekünk, vagy mindegy, hogy mit, csak olvasson…

Erre viszont nekem egyértelműen az a válaszom, hogy szinte mindegy, mit olvas. Ha ugyanis olvas, akkor változik az ízlése, általában megnőnek az igényei, miközben egyik könyv bevonzza a másikat.

Az előbb emlegetett Az Éhezők viadala és az ahhoz hasonló könyvek mennyire lehetnek belépők a felnőtt irodalomba? Aki szereti ezt a történetet, az mennyire tud majd értelmezni például egy orwelli disztópikus világot?

Szerintem fogja tudni. Csakhogy Az Éhezők viadala olyan rettenetesen kegyetlen világot idéz meg, ami után nem tudom eléri-e a gyerek ingerküszöbét akár az 1984, akár a Szép új világ. Ez az ingerküszöb ugyanis elég magasan van már. A disztópia egyébként pont az a típusú olvasmányélmény, amelynél a gyerek, miután megérti, hogy miről van szó, tudatosan elkezdi keresni az ilyen típusú könyveket. Mindenkiben nyilván nem zajlik le ez a folyamat, de az, aki – hogy más példát mondjak – a Csillagainkban a hibát szereti, az valószínűleg elolvassa a szerző többi könyvét is. Ezen a ponton pedig belép a szerző a képbe, és a választásnál az ő személye is egy szempont lesz.

péczely3.jpg

Amikor elhatározzátok, hogy milyen könyveket fogtok a következő félévben kiadni, akkor inkább szerzőben, vagy témában gondolkodtok?

Mind a kettőben. Nekünk például fontos, hogy azokat a szerzőket, akiket elkezdtünk kiadni, továbbépítsük. A döntésnél persze fontos az is, hogy kiknek szól majd a könyv. A jövő félévben is lesznek 16+-os könyveinknek, de 14+-os könyvünk viszonylag kevés van, külföldiekben és magyarokban is. Ha felkérünk egy szerzőt, akkor először mindig meg szoktam kérdezni, hogy őt melyik korosztály érdekli, kikhez tud szerinte leginkább szólni.

Mi dönti el egyébként, hogy egy könyv 16+-osnak vagy 14+-osnak számít? Kívülállóként nagyon nehéz meghúzni a határt…

Keskeny ez a mezsgye, de ha egy könyvben például a szexualitás szóba kerül, akkor az Magyarországon már 16+-osnak számít. Nem tudjuk ugyanis, hogyan kell megszólalni ebben a témában a tizennégy éves korosztálynak. Tavaly találtunk egy német könyvet, ami nagyon ígéretesnek tűnt. 14+-os volt Németországban, és rögtön az első oldalon olyan jelenet volt, amiről mi azt gondoltuk, hogy nálunk ez inkább 18+-os. A skandináv területeken és Németországban sokkal bátrabbak a korhatár-megjelölésben, mi pedig egyelőre még tapogatózunk ez ügyben. A korhatárcímkéknél ez például egy vízválasztó: a szerelem gyakorlatilag bármikor jöhet, a szexualitás, a durva szavak kevésbé. Kemény Zsófi új regénye, az Én még sosem, például gimnazistákról szól, egy nagyon szabadszájú könyv, ezért kapott 16+-os megjelölést.

Ez az a korosztály talán, amelynek a tagjaira nagyon hatnak még a reklámok, és fontosak számukra a márkák. Mennyire fontos, hogy brandként jelenjen meg a szerző is?

Szerintem fontos. Kiadóként nekünk nagyon fontos, ha az olvasó levesz például egy Tasnádi István-regényt a polcról, akkor már tudja, hogy kiről van szó. Vagy ha úgy reklámozunk egy kiadványt, hogy az egy újabb könyv az Időfutár szerzőjétől, akkor az már neki referencia legyen.

Bemutató. November 28-án 17 órától két felvonásban mutatja be az őszi-téli könyveit a Tilos az Á Könyvek. A rendezvényen először látható A kőmajmok háza című regényből készült film egy részlete, a rajongók kvízjátékkal indulhatnak az Időfutár nyomába, de lesznek látványos Tesla-kísérletek, egy pincetúrán kiderül, milyen az igazi sötétség, mint ahogy az is, hogy tulajdonképpen ki az a Carlo. Kemény Zsófi slam-körítéssel mutatja be új regényét, az est házigazdája Mavrák Kata Hugee lesz. Részletekért katt ide.

Összességében mi a benyomásod, a magyar prózaszerzők mennyire szeretik kipróbálni magukat az ifjúsági irodalomban?

Alkati kérdés, van, aki érti, hogy megváltozott a világ, és szeretne is szólni a tizenévesekhez, van, aki pedig még mindig furcsállja, hogy ez egy létező kategória. Sokan azt is mondják, hogy nincsenek gyerekversek, csak jó és rossz versek vannak. Utóbbival egyetértek, de azt gondolom, hogy igenis léteznek gyerekversek, és nem tartom problémának beszélni erről. Az Éhezők viadala például szerintem felnőtt könyv, mégis a kamaszok olvassák. A szereplői kamaszok, és hogy ennyire jól felépül a világa, és ennyire komoly, életbe vágó problémákkal is foglalkozik, ezért azok a kamaszok olvassák elsősorban, akiknél ez a könyv nagyon elkapott valamit, nagyon beletalált valaminek a közepébe. A szerző személye Magyarországon nagyon fontos, főként a magyar szerzőké, akikkel személyesen is lehet találkozni. Dávid Ádám szokott rendszeresen órákat tartani például a Millennium expresszel és A Virág utcai focibajnoksággal, és többször előfordult, hogy szülők jöttek oda hozzám utána, és köszönetet mondtak, hogy a gyerekük tizenkét vagy kilencéves korában élő írót láthatott, miközben ők már felnőttek voltak, amikor ugyanez megtörtént velük. Tulajdonképpen még mindig itt tartunk.

Elvégre a köztudatban az író sokáig egy halott ember volt…

Így van. A tankönyvek is főleg halott szerzőkkel vannak tele. Volt rá példa, hogy két iskolában megkértem a diákokat, hogy soroljanak fel élő magyar írókat. Az egyik egy szakközép volt, a másik egy gimnázium. Az előbbiben egyetlen élő írót tudott megnevezni az osztály, a gimnáziumban kicsit többet. De még mindig ott tartunk, hogy sokszor el kell mondanunk: vannak szerzők világszerte, akik nektek írnak, a ti problémáitokról, a ti nyelveteken. És utána lehet azt mondani nekik, hogy ha elolvastad ezt a könyvet, és tetszett, akkor tessék, itt van Bulgakov, aki szintén érdekes dolgokat írt. De még mindig a hagyományos utat követjük, vagy nem is marad idő a kortárs irodalomra. Nekem egyébként nagyon régi mániám, hogy a költészetet a kortársak felől kellene elkezdeni tanítani, és most már azt mondom, hogy kortárs regényekkel is lehetne árnyalni a képet, akár tematikusan, akár népszerűségi faktor szerint.

A kötelezők kapcsán merül fel mindig, hogy a gyerekek nem tudnak mit kezdeni a 100-150 éves szövegekkel, a másik oldalon meg ott van az az akár jogosnak is mondható elvárás, hogy ismerje a gyerek a nagy magyar szerzők műveit. Szerinted ezt az ellentmondást hogyan lehetne feloldani?

Nagyon fontos a klasszikusokat is olvasni, és nem igaz, hogy a gyerekek egyáltalán nem szeretik és nem értik azokat. Én annak sem vagyok a híve, hogy például az Egri csillagokat mindenáron száműzzük az iskolai olvasmányok közül. Azt is látom, hogy iszonyatos energia a tanároknak, hogy újragondolják, mit is tanítsanak. Közben azonban látom azokat a példákat is, amelyek azt mutatják, hogy igenis meg lehet próbálni, és igenis vannak jól működő kísérletek. Nagyon jó lenne persze, ha a tanárok kapnának erre irányuló segítséget, ezek közé tartozik például a Betűfaló program, amely segíthet, elindíthat abban, hogy hogyan kell beszélni ezekről a művekről. A szülőknek pedig talán picit jobb lehetőségük van a tájékozódásra. Ugyanakkor tény, hogy az a gyerek, amelyik olvas, a szülő számára szinte követhetetlen mennyiségű könyvet olvas el. Sok szülő jött már hozzám kétségbeesve, hogy adjak tanácsot, mit olvasson a gyerek, miután már ezt is elolvasta, meg amazt is.
Én azt érzem, hogy egy hosszú folyamat kezdetén vagyunk, nem szabad türelmetlennek lenni, sem a gyerekekkel, sem a tanárokkal, sem a szülőkkel szemben. A mai gyerekek sokkal inkább a jelenben élnek. Az Abigél nekem nagy kedvencem volt, holott már akkor is történelem volt, amikor én olvastam, mégis egy nagyon érdekes világot tárt fel. Ugyanakkor már a mi gyerekkorunk is történelem ezeknek a gyerekeknek. Őket elsősorban az érdekli, mi van velük most, mit gondolnak mások, mit gondol erről a barátja, és ha beszélgetni akarunk a gyerekünkkel öt év múlva is, nem árt, ha tudjuk, mit olvas.

Te egyébként milyen könyveket olvastál ebben a korban?

A Mary Poppins nagyon nagy kedvencem volt, a gyerekeim azonban egyáltalán nem érdeklődnek iránta. Próbáltam megszerettetni velük, de magamra maradtam ezzel a rajongással. Korán elkezdett érdekelni a történelem, Druon Az elátkozott királyok című könyvét többször is elolvastam még a gimi legelején. Egy darabig rengeteg sci-fit és disztópiát olvastam, a Szép új világ volt számomra a meghatározó. Érdekes módon nagy Maupassant-rajongó voltam, sok Shakespeare-t, és rengeteg is novellát olvastam. A kötelezők esetében sem éreztem soha a kötelező jelleget, amikor olvasni kellett, akkor eléggé mindenevő voltam.

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr36930881

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.