Olvass!

KönyvesBlog

Zsidózásnak számít, ha zsidó viccet mondunk?

2014. december 01. valuska

– Hogy mennek a dolgai mostanában, Glücklich?
– Ne is kérdezze! Rosszul, nagyon rosszul!
– Hát az hogy lehet? Alig két hete, hogy örökölt a nagybácsijától...
– Hol van az már?!
– A múlt héten pedig meghalt a kedves nagymama. Utána is maradt egy tekintélyes összeg.
– Ami igaz, az igaz, szép summa volt.
– Akkor meg mit panaszkodik? A múlt héten is örökölt, az azelőttin is,
– Na ja, de ezen a héten még semmit se örököltem, és már csütörtök van!

A fenti vicc az egyik kedvence Dés Mihálynak, aki Hacsak úgy nem címmel állított össze egy antológiát a zsidó viccekről. Mi különbözteti meg a jó viccet az antiszemita poénkodástól? Hogy kell viszonyulnunk ezekhez a viccekhez a mai érzékeny, túlságosan politikai korrekt nyelvi környezetben? A jó viccek nem politikailag korrektek, de nem mindegy, hogy zsidók nevetgélnek önmagukon vagy szélsőséges csoportok gúnyolódnak rajtuk. Érzékenységről, kontextusról, valamint a Holokauszt és a vicc viszonyáról kérdeztük e-mailen Dés Mihályt, a zsidó alapvicc-antológia szerkesztőjét. Extraként elolvasható a könyv 11 oldalas bevezetője.

Zsidózásnak számít, ha zsidó viccet mondunk?

Zsidózásnak az számít, ha valakinek a jó édes-bús zsidó felmenőjét bizonyos negatív felhanggal emlegetik, netán feltételezett izraelita származása alapján azt a következtetést vonják le, hogy az illető egy aljas, szemét vérszívó kapitalista, plutokrata, demokrata, antidemokrata bolseviki felforgató.

Hacsak úgy nem... - Zsidó alapviccek Dés Mihály válogatásában

Corvina Kiadó, 2014, 148 oldal, 1990 Ft

 

A zsidó viccek alapja a karakterizálás, jellemzően negatív tulajdonságokat nagyítanak fel. Mikor és hogyan válik a humor sértővé?

Sértővé akkor válik valami, ha annak tartják. Nincs feltétlenül köze sem a szándékhoz, sem a tartalomhoz. Ha valaki kételkedne állításom igazában, gondoljon arra, hogy már megint mi a túrótól sértődött meg a párja, vagy a mamája, vagy a gyereke. Pedig ugye, éppen ellenkezőleg, maga csak azt akarta neki mondani, hogy... Zsidó vonatkozásban is pont így van ez, csak kicsit jobban. Egyrészt,mert néhány külső tényező miatt – kétezer év átmeneti antiszemitizmusa, Auschwitz, ilyesmi...– nagyobb az érzékenység. Másrészt pedig a zsidó kultúra – és benne a humor– nagy nóvuma az önkritikai képesség, sőt kényszer. A zsidó viccek egy jó része nagyon is általánosan emberi zsidó típusokat, tulajdonságokat tesznek nevetségessé, és ez gyakran olyan jól sikerül nekik, hogy már-már antiszemitizmusnak hatnak.

Számít, hogy egy zsidó vicc milyen időben, kontextusban hangzik el?

Csak az számít. Ahogy egyik olvasóm felhívta rá a figyelmem, ez afféle Cyrano-effekt: „Mert magamat kigúnyolom, ha kell, / de hogy más mondja, azt nem tűröm el!” Amikor az egyik –a kötetemben nem szereplő– viccben gratulálnak Kohnnak, hogy milyen szép órája van, és az azt válaszolja, hogy „Hát igen, a drága nagyapám adta el nekem a halálos ágyán”, akkor az ha akarom vemhes, de ha egy becsületszóra nem antiszemita zsidó meséli hahotázva egy másiknak, akkor meg nem vemhes.

A zsidó vicceknek van területi vagy nyelvi különbségei? Ön hosszú ideig élt Spanyolországban, ott mennyire volt megszokott, hogy zsidó vicceket mondanak?

Nincs a humornál kontextusfüggőbb, közösségibb, cinkosabb műfaj. Legtöbbször nyelvi nüanszokra épül, helyi figurákat figuráz ki, aktualitásokra utal, olyasmikre, amik csak annak érdekes, aki ismeri őket.
A spanyolok jószerével 500 éve nem láttak zsidót, de a feleségem andalúz falujában azt azért tudják, hogy milyennek is kell lenni a zsidó orrnak (véletlenül minimó Cyranóinak), az egyik barcelonai munkahelyén pedig az amúgy igen progresszív közhivatalnok kartársa arról tartott neki kiselőadást, hogy milyen a zsidók fülcimpája. Ezek szerint erre is van elmélet. Vagy az egyik közismert zsidó vicc csattanójával szólva: erre is van igény... Viszont zsidó vicceket nem ismernek, legfeljebb csak zsidózókat. Ahhoz, hogy egy jó kis pesti vicc spanyolul életre keljen, az argentinokhoz kell fordulni, mert ott van egy hatalmas, viccre éhes zsidó közösség, ergo van hozzá megfelelő nyelv.

Mi a különbség a második világháború előtt és után született zsidó viccek között?

Azon adornói kérdésre, hogy lehet-e viccelődni Auschwitz után, az a válaszom, hogy nemcsak lehet, de érdemes is, valamint az, hogy a humorérzék nem vész el, csak átalakul. Ahol van jelentős zsidó közösség, a zsidó humor él és virul. Persze másképp virul ott, ahol meg-, vagy inkább túlélték a Holokausztot, és másképpen ott, ahol csak hírből ismerik. De mintha mindenütt szabadszájúbb, bátrabb és szemtelenebb, azeszebb lenne a zsidó humor. Az amerikai kontinensen olyan témák is belekerültek a repertoárba, mint a homoszexualitás, nálunk viszont – ha lehet– még szkeptikusabbak és közéletibbek lettek a Kohn és Grün viccek. Legalábbis ami a szocializmus korszakát illeti. Merthogy a rendszerváltás óta ezen a területen is inkább csak nosztalgiázás folyik.

Miért gondolja halálosan komolyan ezt a viccválogatást, ahogy az előszóban írta?

Ismétlés a tudás anyja. Vagy apja. Vagy inkább a nagyfaterja? Na mindegy, ezt most ne firtassuk. A lényeg, hogy csak azt tudom ismételni, amit kis kötetem előszavában írtam: hogyne venném halálosan komolyan? Hát én is csak Karinthyn nevelkedtem, én is tudom, hogy humorban semmiképp se válhat nevetségessé az ember. Nem politika ez vagy micsoda.

A Hacsak úgy nem című antológia 11 oldalas bevezetője itt elolvasható. Példákkal, sztorikkal és magyarázatokkal járja körbe Dés a zsidó viccet. 

Hacsak úgy nem_zsidó viccek_bevezető

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr136940375