Olvass!

KönyvesBlog

Fogva tartanak a Csillagok háborúja képsorai

2014. december 06. .konyvesblog.

A héten jelent meg új fordításban felújítva a Csillagok háborúja-trilógia három kötetben. A sorozat magyar könyvborítóit George Lucas is bekérte nagyban. A borítók nagy vitákat váltott ki, ahogy ez lenni szokott minden Star Wars-témában, ezért a tervezővel interjúztunk. Bajtai András írt az első, Babiczky Tibor a második kötetről. Benedek Szabolcs szerint a könyvek a kultusz részei, mégha nem is ezekre épült a kultusz maga, és pont emiatt a filmek képi világa fogva tartja az olvasót, aki nem tudja felszabadítani a képzeletét.

Másik idő, másik galaxis.

Kezdetben volt a film. Azután a könyv.

A regényekért – akár a mozijegyekért – sorba kellett állni. A megyei könyvtárban elő kellett jegyeztetni őket. Hosszú hónapok teltek el, mikorra megérkezett az értesítő: „Kedves Olvasónk, az előjegyzett tétel öt munkanapon belül átvehető”. Igyekezni kellett, mert az öt munkanapot onnét számolták, hogy postára adták a nyílt levelezőlapot. Ám mi annak ellenére is föltétlen el akartuk olvasni a regényeket, hogy réges-rég kívülről fújtuk a trilógia összes jelenetét.

Egyik délután bekopogott a napközibe Gyuri édesanyja. Váltott pár szót a napközis tanárral, aki bólogatott, majd integetni kezdtek felénk. Kimentünk a folyosóra.

– Megvannak a jegyek – mutatta Gyuri édesanyja. – Megyünk a moziba.

Csak ekkor jutott eszembe, hogy a szüleink előző este egyeztettek erről.

Gyuriék egyike voltak azon keveseknek, akiknek volt a lakásukban telefon.

Nálunk is büszkélkedett a nagyszoba sarkában, a külön neki szánt kisasztalon egy méregzöld, kalimpálva csilingelő, bakelit szagú készülék. Anyámék akkor igényelték meg, amikor a lakótelepre költöztünk. Néhány év múlva megérkezett. „Iker”-nek mondták, ugyanazt a vonalat egy másik előfizető is használta. Ha fölvettük a kagylót, és a hallgatóból szaggatott síphang szólt, akkor tudtuk, hogy „valakivel beszél az iker”. Amíg nem fejezte be, nem bírtunk telefonálni. Máskor se mindig. Néha a szaggatott sípolás nélkül is hosszú percek teltek el, mikorra meghallottuk a vonalat jelző tárcsahang.

Szóval, Gyuri édesanyja egyik este fölhívta anyámat. Azt kérdezte, elmehetek-e másnap moziba velük. Természetesen úgy, hogy ő lesz a felnőtt kísérő. Hogy miért pont engem szemeltek ki, fogalmam sincs, mindenesetre anyám igent mondott. A film címét viszont elfelejtette, arra emlékezett, hogy űrhajós, és állítólag nagyon menő, alig lehet rá jegyet kapni, de nem kell aggódni, Gyuri édesanyja napközben elintézi.

A Vörös Csillag mozi pénztára délután kettőkor nyitott. Amennyiben menő filmre akartunk menni, pénztárnyitásra oda kellett érni. Iskola után egyből a mozihoz loholtunk, aztán izgulhattunk, hogy mire a pénztárablakhoz érünk, lesz-e még jegy. A legélelmesebbek egy órával a nyitás előtt már markolták a rácsot.

Gyuri édesanyja nem loholt. Kigyalogoltunk az állomásra, és fölszálltunk a buszra. Időszerűnek éreztem föltenni a kérdést, miszerint tulajdonképpen mit fogunk megnézni.

– Az a címe, hogy A Birodalom visszavág. Nagyon jó lesz – válaszolta Gyuri édesanyja, majd elmesélte, hogy telefonon előre lefoglalta a jegyeket, úgyhogy neki nem kellett aggódnia, hogy fog-e kapni, csupán végig kellett állnia a sort.

Sci-fibe illő ötlet volt. Addig senkinek eszébe nem jutott, hogy telefonon tetessen félre jegyeket.

Nem értettem mindent a filmből, a hiányzó láncszemek a legközelebbi papírgyűjtéskor kerültek helyükre.

A papírgyűjtés hetén nem volt számonkérés. Leckeírás helyett a környéket jártuk, és hol kis kocsival, hol puszta kézzel szállítottuk a papírt, amit péntek kora délutánig osztályonként elkülönítve őriztek a tornaterembe vezető folyosón, az öltözőkben és a tornaszertárban. Színes magazinokból és újságokból mindig több volt, mint fekete-fehér napilapokból. Azokat sehol nem tették félre nekünk. Velük borították be a spájzban a polcokat. Vagy betették a fonott kosarak és a gyümölcsös ládák aljába. Velük lehetett ablakot pucolni, és kisámfázni az éppen nem használt cipőt. Nem is hiányoltuk őket. A Fülesben, az Ifjúsági Magazinban, a Pesti Műsorban és a Film–Színház–Muzsikában mindig több volt az érdekesség és a néznivaló.

A fosztogatás a méricskélés után kezdődött, amikor már kiderült, hogy melyik osztály mennyi papírt szedett össze és hányadik helyezést ért el a versenyben. El lehetett vágni a madzagokat és kiszedni a kötegekből a kiszemelt példányokat. Ugráltunk az újsághalmok tetején, és igyekeztünk kimazsolázni a legizgalmasabb, legérdekesebb dolgokat.

Nem kellett keresgélni, ott hevertek a szemünk előtt. Több kupacban, összekötve. Képregények, fölvágatlanul, borító nélkül. Letéptük a zsinórt, belemarkoltunk. Rögtön fölismertem a Gyurival látott filmből a bátor és derék fehér ruhás fiatalembert, a szépséges hercegnőt, a vagány űrhajókapitányt, a nagy, szőrös majmot, a robotokat, és a gonosz, fekete űrlovagot.

Géza vízilabdázott. Az ágya mellé kiakasztott, falvédőnek használt szőttesen sorra gyűltek az érmék és a hasonló relikviák. Nem csak ezért irigyeltük. Hanem mert a meccsek miatt járta az országot. Közben olyasmikkel találkozott, amiket mi hírből se ismertünk. Most is tudta, miről van szó. Látta a filmet az egyik budapesti meccs után:

Csillagok háborúja.

Sikerült egy példányt megszereznem. Óvatosan föltéptem a lapokat, és amíg a rajzokat nézegettem, füleltem, Géza mit beszél. A Birodalom visszavág a Csillagok háborúja folytatása. Ezért nem értettük a moziban teljesen a történetet.

Szétosztottuk a zsákmányt, a fölvágatlan képregényből mindenkinek jutott. Kifelé menet belefutottunk a vészjóslóan villogó tekintetű Sebőkné tanárnőbe.

– Hadd lássam, mi van nálatok!

Az élen haladók motyogni kezdtek valamit arról, hogy ezeket találták, de nem itt, a kötegek között, hanem még kint, az utcán…

– Találtátok. Még jó, hogy nem azt mondjátok, hogy a nyomdában ajándékozták egyenesen nektek. – Sebőkné tanárnő férje a nyomdában dolgozott. Ezek az ívek a Csillagok háborúja képregény leselejtezett próbanyomatai voltak. Sebőkné tanárnő a saját kis Polskiján hozta be őket az iskolába. – Kérem az összest. És örülhettek, hogy megússzátok ennyivel. Nagyon szégyelljétek magatokat! Megloptok egy osztályt, mások munkáját akarjátok tönkre tenni…Hát micsoda dolog ez?!

Az élen haladók nekikeseredett arccal adták át a náluk lévő példányokat. Hátul visszasomfordáltunk a szertárba, és bedugdostuk a képregényeket a nadrágunkba. Úgy jöttünk elő, mint aki semmit nem tud az egészről. Sebőkné tanárnő bennünket is falhoz állított a kérdéseivel. Értetlenül széttártuk a kezeinket. Belenézett a táskánkba, a tornazsákunkba, a kabátunk zsebébe. A nadrágunkba nem nyúlt bele.

Onnantól fogva nem múlt el nap anélkül, hogy a Csillagok háborúja ne került volna szóba.

Az alapfilmet évekkel a magyarországi premier után, egy telt házzal tartott matinévetítés alkalmával láttam először – feliratosan, és mivel nem vittem magammal a szemüvegemet, meresztgetni kellett a szemem. Amit a szövegből nem bírtam kisilabizálni, azt kikövetkeztettem a képregény nyomán. Az erőlködéstől megfájdult a fejem, de csak az számított, hogy végre én is láttam. Végre én is tudom, miről van szó, nem maradtam le semmiről.

Zánkán, a Balatoni Úttörővárosban még valamelyest lobogott az úttörőmozgalom hajdani lángja, a Csillagok háborújának tehát komoly vetélytársa akadt. Ennek ellenére a lázadók és a birodalmiak küzdelme a piros nyakkendős díszletek között is állandó megbeszélnivalót adott. Ráadásul voltak a szobánkban olyan fiúk, akiknek falujába még nem jutott el A Jedi visszatér. A megyeszékhely ifjúságának képviseletében nekem jutott az a megtisztelő feladat, hogy részletekbe menő alapossággal elmeséljem nekik a záró epizód tartalmát. Nem egyszer: többször. Ha egyik este befejeztem, a következő estén kezdhettem elölről megint. Nem érdekelte őket, hogy a film megnézése előtt megtudják, hogy a szőke ifjú tényleg a gonosz űrlovag fia, mi több, a gyönyörű hercegnő a testvére. Átmenetileg sem akartak kimaradni a közös nemzedéki élményből.

Azt viszont nem értettük, hogy A Birodalom visszavág elején miért írják ki, hogy V., A Jedi visszatérnél pedig hogy VI. epizód. Kerestük a hiányzó részeket. A Robur című ifjúsági sci-fi magazinban megjelent egy kisregény: A Jedi-kristály, Alan Dean Fosternek, az Allien-sorozat alkotójának a tollából. Próbáltuk elhelyezni a történetben, a Csillagok háborúja és A Birodalom visszavág közé. (Tényleg e két rész között jelent meg eredetileg is, de végül nem került a hivatalos kánonba.)

Forgatom az új kiadásban megjelent trilógiát. A borítók nagyon dögösek, nem véletlenül keltették föl George Lucas figyelmét. A szöveg szépen tördelt, könnyen olvasható. Aztán lapozgatás közben egyszer csak tolulni kezdenek bennem az emlékek. Látom magam előtt a rég elveszett képregények fakó oldalait, érzem a combom alatt a Vörös Csillag mozi ülésének plüss borítását, hallom a szigorú tekintetű, szódásüveg-szemüveget viselő könyvtárosnő szigorú hangját, ahogy kibetűzteti velem a szerző nevét: J-A-M-E-S K-A-H-N: A Jedi visszatér. Nem, nincs bent, miért is lenne. Elő kell jegyeztetni. Majd megy az értesítés, ha átvehető. Addig elégedj meg, kisfiam, a trafikban vásárolt tenyérnyi filmfotókkal.

A regények fontosságát növelték a filmekben nem látható jelenetek, a mozivászonról lemaradt információk. Például hogy kik voltak Luke haverjai a Tatuinon. Vagy hogy A Jedi visszatérben használt fénykardját saját maga fabrikálta, Obi-van elhagyatott kunyhójában. És azt is Donald F. Glut A Birodalom visszavág című könyvéből tudtuk meg, hogy kicsoda Boba Fett.

Az első regény első magyar kiadásénak első mondata ez volt: „Másik idő, másik galaktika”. Utóbbi mostanra „galaxis”-sá változott. Harminc évvel ezelőtt Leia az Obi-vannak küldött hologramos üzenetében a Clone elleni háborúról beszélt, most a klónháborúról. (Ezek szerint nem kamu, hogy Lucasnak már eredetileg is a fejében volt a teljes sorozat.) A Jedi-lovagokból jedilovagok lettek, és Obi-van elbeszélésében Anakin Skywalker itt már nem olvadt fémbe, hanem az előzménytrilógiának megfelelően forró lávafolyamba esik. Más dolgokat viszont az új kiadás se igazított a filmekhez: Owen bácsi továbbra is Obi-van testvére, és Anakin állítólag nem tudott arról, hogy gyerekei születnek.

Mindent összevetve nincsenek jelentős változások. Miért is lennének, hiszen az új kiadáshoz az eredeti magyar fordításokat használták föl. Ami szembeötlő, hogy igazából mennyire gyönge szövegek. A karakterek nincsenek megrajzolva, a történetszerkesztés esetlen, az érzelmek hol felszínesek, hol színpadiasak, a dialógusok papírízűek. Ráadásul mindent a szánkba akarnak rágni. Tudhatnák, hogy amúgy se tudnánk olvasás közben szabadjára engedni a fantáziánkat. Fogva tartanak a filmek belénk rögzült képsorai.

Tömegével lehetne idézni a rossz hasonlatokat, a túlírtságokat, a fájdalmasan kopogó mondatokat. És a következetlenségeket. Thripio időnként megvonja a vállát, Vader jelenléte pedig úgy zúzza szét a körülötte lévők bátorságát, akár elefánt a tojáshéjat. Ezek szerint réges-régen, egy távoli galaxisban is tudták, hogy néz ki az elefánt.

Talán az első, Lucas által jegyzett könyv szövege zörög a leginkább, és a harmadik a legjobban megírt (szerzője, a zenészként is ismert James Kahn egyébként több filmet is megregényesített). De ez nem számít. Nem számít ez se. A kultusz nem a regényekre épül, a regények viszont a kultusz részei. A rajongók nyilván be fogják szerezni az újabb és újabb kiadásokat, azoknak pedig, akik számára – e sorok írójához hasonlóan – az eredeti, az alaptrilógia az egyetlen és igazi, ez most egy időutazás egy nem is olyan régi és nem is olyan távoli galaxisba.

Mert a Csillagok háborúja összekovácsolt bennünket. Azok, akik addig utálattal néztek egymásra, és nem voltak hajlandóak a másikkal szóba állni, hosszú párbeszédekben vitatták meg a filmek jeleneteit. Ha a buszon hallottam, hogy két srác a Csillagok háborújáról beszélget, nyugodtan odamehettem hozzájuk, és szóba elegyedhettem velük. A lányok vagy a bátor és derék, szőke, fehérruhás ifjúba voltak szerelmesek, vagy a vagány űrhajókapitányba; a fiúk az elbűvölő szépségű hercegnőbe. Amikor az osztályfőnöki órán gyakorolt önjellemzés során be kellett mutatni magunkat, mindenki a Csillagok háborúját nevezte meg nem csak kedvenc filmjeként, de legkedvesebb könyveként is. És persze onnét kerültek ki a kedvenc színészeink.

A felnőttek csodálkoztak, nevettek rajtunk. Fogalmuk se volt arról, hogy mi történik velünk.

Egyik este a Magyar Televízióban levetítették a Csillagok háborúját. Mindnyájan nagyon készültünk rá. A felnőttek azért, hogy végre megtudják, miért vagyunk megőrülve. Mi pedig azt reméltük, végre megértik, miről van szó.

Jócskán megvágták a filmet. Mindnyájan csalódottak voltunk. Mi amiatt, hogy csupán egy csonka verziót láttunk viszont, a felnőttek azért, mert továbbra se értették, mit eszünk ezen. Aztán a csalódás pár nap alatt szertefoszlott. A Csillagok háborúja a miénk maradt. Nem kellett osztoznunk senkivel.

Benedek Szabolcs

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr906959443

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.