Olvass!

KönyvesBlog

Aspergeres genetikus és francia sztárközgazdász Bill Gates kedvenc könyvei között

2014. december 10. .konyvesblog.

 

A világ leggazdagabb embere (VLE) idén is közzétette kedvenc könyveinek listáját. Bár saját bevallása szerint sem így tervezte, az idén olvasott öt kedvenc könyvének nagy része üzlettel és közgazdasággal foglalkozik, de azért akad köztük szórakoztató-elgondolkodtató regény is. A listán szereplő könyvek közül nem mindegyik 2014-es, de Gates-hez csak mind idén jutott el. Olyan is akad, ami magától a szerzőtől.

John Brooks: Business Adventures (Üzleti kalandok)

Nem sokkal azután, hogy 1991-ben először találkoztak, Warren Buffett kölcsönadta Gates-nek John Brooks könyvét, ami igazából egy gyűjtemény a New Yorker üzleti cikkeiből az ’50-es, ’60-as évekből. Gates épp annyira szerette a könyvet, mint Buffett, és mióta először olvasta, többször is újra elővette. Most a Xerox-ról szóló fejezetet olvasta újra, amit a honlapjáról le is tölthettek. Gates szerint a Business Adventures egy mellőzött klasszikus, a kedvenc üzleti könyve, amit valaha olvasott.

Kapcsolódó cikk:

Bill Gates dicsérte, egyből bestseller lett

Thomas Piketty: Capital in the Twenty-First Century (Tőke a huszonegyedik században)

Piketty volt olyan kedves, és egy órán keresztül beszélgestett Gates-szel a könyvéről, mielőtt a VLE befejezte volna a recenzióját. (Remek módszer, jövőre lehet, hogy bevezetjük – a szerk.) Bár Gates-nek voltak aggályai Piketty bizonyos állításaival kapcsolatban, a legfontosabb dologban egyetért a francia közgazdásszal. Az egyenlőtlenség egyre nagyobb problémát jelent, a kormánynak pedig szerepet kéne vállalnia a csökkentésében.

Joe Studwell: How Asia Works (Hogyan működik Ázsia)

Studwell könyve választ ad a fejlődésgazdaságtan két legnagyobb kérdésére. Hogyan érhetnek el tartós és jelentős növekedést olyan országok, mint Japán, Tajvan, Dél-Korea és Kína? Miért képes erre olyan kevés másik ország? A titok három lépésben összefoglalható: 1. meg kell teremteni a mezőgazdasági kistermelők gyarapodását segítő feltételeket 2. a mezőgazdasági többletből származó haszonból olyan gyártóbázist kell létrehozni, amely az exportra fókuszálna 3. a két ágazatot támogatni kell a kormány által ellenőrzött pénzügyi intézményekkel. Gates szerint a könyv mezőgazdasággal foglalkozó része különösen éleslátó, és mind neki, mind alapítványa komplett mezőgazdasági csapatának volt min gondolkodnia utána. Például azon, hogyan lehet az ázsiai modellt Afrikában alkalmazni.

Graeme Simsion: The Rosie Effect (A Rosie-effekt)

Az idén magyarul is megjelent A Rosie-projekt folytatása az egyik legjobb regény, amit Gates az utóbbi években olvasott. (A listán tehát a második rész szerepel, és nem az első, ahogy a sajtóközlemény nyomán máshol megjelent - a szerk.) Az Egyesült Államokban csak december 31-én jelenik meg a könyv, ezért az új-zélandi író személyesen ajándékozta a második részt Gates-nek, és feleségének, Melindának, akik már az első résznek is hatalmas rajongói voltak. A VLE szerint a folytatás is remekül sikerült, és épp elég új elem épült a sztoriba, hogy még mindig friss, és izgalmas maradjon. Ráadásul arról is elgondolkodtat, hogy miért tudnak működni a párkapcsolatok, és hogyan kell időt és energiát fektetnünk beléjük, hogy jobbá tegyük őket.

Gates és felesége Graeme Simsionnal beszélget

 Vaclav Smil: Making the Modern World: Materials and Dematerialization 

2013-ban megjelent könyvében Smil azt vizsgálta, hogyan használja az ember a különböző anyagokat - a szilíciumtól a fán át a cementig és a műanyagig. Ha valaki azt állítaná, hogy egyre kevesebb anyagot használunk, a VLE csak elküldené neki ezt a könyvet, hogy rájöjjön, tévedett. Az adatokhoz való vonzódásával és szkepticizmusával Smil megmagyarázza, hogyan teszi olcsóbbá a dolgokat az, hogy képesek vagyunk kevesebb anyag felhasználásával is előállítani őket – például kevesebb alumíniumot használunk, hogy megalkossunk egy üdítősdobozt. Smil valamelyik könyve egyébként szinte minden évben helyet kap Gates listáján. 

Forrás: GatesNotes

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr446970779

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.