Olvass!

KönyvesBlog

Se szomorkodás, se öröm, avagy miért nem értjük az életet

2015. január 11. valuska

"Nincs bennem jobbító szándék, mert nem hiszem, hogy ezen lehetne jobbítani. A globalizmus kultúrája egy öngyilkos kultúra. Természetesen az öngyilkossághoz minden civilizációnak joga van." Kötter Tamás

Kötter Tamás pont ott folytatta, ahol abbahagyta, sőt szerintem pontosan ugyanazokkal a szereplőkkel és kiüresedett, jelentés nélküli helyszínekkel, amelyekben első, rövidebb elbeszéléseket tartalmazó Rablóhalak című könyve is játszódott. Mondjuk a Dögkeselyűk is rövidebb, látszólag egymástól független, de mégis egymást át-, kereszt- és újraíró történetelemekből épül fel. Kis túlzással a Rablóhalakról írott cikkben elég lenne kicserélni a könyv címét. A kiüresedés ritkán ilyen szórakoztató.

Kötter Tamás: Dögkeselyűk

Kalligram, 2014, 312 oldal, 2465 Ft

 

A történet egy ügyvédi iroda és dolgozóinak világát mutatja be, a dramaturgia az egész vékonyan felépített környezetvédelmi per köré szerveződik, mert az ügyvédi iroda egy multinacionális céget képvisel a környezetvédők ellen: egy nagy, Tesco-szerű áruházat szeretnének építeni, de a kinézett területen az egyik fél szerint láp és autómosó, a másik szerint élő fauna és flóra található. A két felet mindössze az iroda üvegháza választja el egymástól, amelyet sajnos nem megfelelően hangszigeteltek, így behallatszik, amikor őket szidják. Az ügyvédi csapat közel négy éve foglalkozik az üggyel, ez alatt senkinek sem volt ideje és ereje elolvasni az anyagokat, amit nem csodálok, mert a történeteket Kötter különböző szakvéleményekkel szakítja meg, amelyek rohadt unalmasak. Ezt onnan tudom, hogy mindaddig érdeklődve olvastam, amíg rá nem jöttem, hogy a szerző itt is kiszúr az olvasóval, mert ezek valóban érdektelenek, olvasáskor pont úgy érzem magam, mint bármelyik szereplő: én is háromszögeket és halálfejeket kezdek rajzolgatni.

Tehát egy nagymenő ügyvédi iroda dolgozóit ismerjük meg jó felületesen. Valójában teljesen mindegy, milyenek ezek a szereplők, mit dolgoznak, milyen céljaik, milyen álmaik, milyen munkájuk és sikerélményük van, mert még nagy figyelemmel is megjegyezhetetlen, ki kicsoda. Se igazi karakterek, se identitások nincsenek, így vélemények se. Mindegy, mert annyira ugyanolyanok, hogy meg sem lehet különböztetni őket. Látszólag ennél jobban nem lehet meghatározni a multi környezetet, akármilyen jó is lenne.

A Dögkeselyűk bizonyos szempontból pofátlan tréfa, mert nem sokban lép tovább a Rablóhalakon, mintha Kötter megírta volna újra ugyanazt a könyvet a kiégett, jómódúnak beállított főszereplőkkel, a történet nélküli, áldozatként szereplő titkárnőkkel és feleségekkel, a Hello Babyvel, a Baldasztival, a Nomurival, a Trafiq-kal, az Ötkerttel és így tovább. Egyébként a Magyar Nemzet-interjúból az derült ki, hogy közel egyszerre írta a kettőt. Ha minden jól megy, akkor Kötter újra és újra ugyanazt a könyvet fogja megírni, mindig hasonló végkövetkeztetésre jutunk majd, legyen a főszereplőnk Viktor, Gyuri, Ernő, Barna, Karcsi vagy bárki. Mert lényegtelen, kik a szereplők, milyen világban élnek, mit dolgoznak, mert mindenki ugyanúgy mulat, eszik, bulizik és csajozik.

A sok macsómonológban a nők rendesen elvesznek, ugyanolyan cserélhető eszközök, mint egy balatoni nyaraló, egy Mercedes vagy Lexus, egy Doxa vagy Patek Philippe. Ez egy hímsoviniszta világ hímsoviniszta elbeszélőjének prózavilága, amelyben nincs helye olyan női szereplőnek, aki egyenlő a férfiakkal. De ki akar egyenlő lenni ilyen férfiakkal? Senki, ez Kötter trükkjének a lényege: a látszólagos férfitársadalomban sok rendkívül bizonytalan, önmagát és másokat hitegető férfi keresi a helyét, a klasszikus férfiszerepek elvesztek, csak nyomokban emlékszik rá mindenki. A Viktor nevű főnök hatalmával és pénzével próbál nőket felszedni, persze olyanokat, akik számára fontosak ezek a jellemzők. Az ügyvédi iroda virtuális világában mindenki egészségesnek, okosnak, erősnek és jómódúnak tűnik, de ez kizárólag látszat, hiszen mindenki hordozza saját defektusát, és a könyv ezek elhallgatásával árul el egyébként elég sokat. A Dögkeselyűkben helyett kapott két női szólam is, de azok is belesimulnak Kötter homogén világába.

Ez a próza úgy meséli el a teljesen értéktelenné váló világot, az érdektelenné váló szereplőket, hogy mindeközben az olvasó számára is letükrözi ezt, ami bravúros. Rengeteg ismétlésből és felsorolásból építkeznek az egyes részek (ezeket önállóan megálló elbeszéléseknek nem nevezhetjük), amely ismétlések és felsorolások a különböző részekben is megismétlődnek, így a regény valóban addig ismétel meg mindent, hogy a végén teljesen jelentés nélkülivé válik. 

A küzdelem földje című első rész kezdése szinte refrénként tér vissza a többi történetben is különböző változatokban:

“Péntek délelőtt van. Az irodámban ülök, az asztalomnál. Előttem annak az ügynek az aktája, amelyet tegnap vagy tegnapelőtt, vagy kedden, vagy hétfőn, vagy a múlt héten adott ide a főnököm, hogy nézzem át. Az aktával ma még nem foglalkoztam, és lehet, hogy tegnap sem.” (13)

A könyv felénél jöttem rá, mennyire szórakoztat ez az értéknélküliség, a moralizálás teljes hiánya, a batemani porszívóval üresre tisztított lelkek motiválatlansága, a teljesen lényegtelen párbeszédek, a megkülönböztethetetlen karakterek, a simán felcserélhető helyszínek. A Dögkeselyűk pedig pont ettől szuper olvasmány és izgalmas, kritikai leírása egy társadalmi csoportnak.

Mintha létezne egy Kötter-generátor, amellyel néhány koordináta megadásával tetszőleges szövegeket lehet előállítani. Más könyvek esetében pont azt kérném számon a szerzőn, hogy a karaktereket, az őket átölelő munkakörnyezetet, kapcsolatokat, Budapestet töltse fel tartalommal, tudjuk meg, az ügyvédi irodát vezető Viktorról, milyen, amikor nem játssza meg az agyát, nem tölt fel kamu képeket a Facebookra, amikor egy pillanatra elbizonytalanodik. Mutassa be a szerző, milyen ez a jómódban, pénzköltésben és felvágásban erős budapesti környezet. Viszont a Dögkeselyűknek pont az a lényege, hogy nem lehet feltölteni semmit tartalommal, annyira üres itt minden és mindenki.

Itt utalnék vissza a cikk mottójára: Kötter nem hisz ebben a társadalomban, nem kötődik semmihez, nem szeret senkit, üres tekintettel nézi az üvegházban pornót néző ügyvédeket, akik próbálják egymással elhitetni, hogy a legjobb csajokkal kavarnak, a legviccesebb poénokat mondják, a legmenőbb autókkal hajtanak és csak a Michelin-csillag alapján választanak éttermet. A regényből ezzel szemben az derül ki, hogy ezek az emberek a multinacionális cég elsőre vonzónak látszó, sikert és biztonságot ígérő világában pont azt nem értik, mitől jó vagy rossz az élet. Mi a különbség abban, ha Mercedest vagy Lexust vezetünk, ha a Klasszban vagy a Borkonyhán eszünk, vagy ha nem pornót nézünk munka közben, hanem dolgozunk. Kötter nemzetközi ügyvédi irodájában nincsenek értékek, nincs jó és rossz, és mivel szomorkodni sincs miért, ezért örülni sem lehet semminek. Ennél a semminél nincs nyomasztóbb dolog egyébként, és ennek a semminek a megmutatása a Dögkeselyűk legkomolyabb erénye.

A Dögkeselyűkben, ahogy a történet szereplőinek életében is, teljesen lényegtelen, ki kicsoda. Kötter pofátlanul kiürített mindent, amit a történetmesélésről gondolhatunk. Úgy mesél el egy 300 oldalas történetet, hogy abban nemcsak nem történik semmi, de ami történik, azt is sikeresen jelentékteleníti el. A regénye mottójában, illetve a stílusával sokszor megidézett Bret Easton Ellis egy moralizáló, álnaiv romantikusnak tűnik Kötter mellett, mert bár a két szerzőt nem lehet együtt emlegetni, ám a minimalizmusból és a kiüresedésből még nem olvastam ennyire erős és szórakoztató szöveget.

A Rablóhalak és a Dögkeselyűk megmutatta, hogy ebben a szűken felépített világban a saját eszközkészletével jól mozog Kötter, kérdés, hogyan és merre lehet innen elmozdulni, mert az első két könyv annyira szorosan kapcsolódik egymáshoz, hogy nehéz lesz folytatni.

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr657060293

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.