Olvass!

KönyvesBlog

Drasztikusan csökkent a Kindle-eladás, feltámadt a papírkönyv

2015. január 12. .konyvesblog.

wat_sized.jpg

Waterstone's Brüsszelben

Ha hihetünk a hét elején megjelent eladási adatoknak, akkor a könyv (a papírra nyomott, tintával szedett, kemény- vagy puhaborítós) feltámadt hamvaiból, és lenyomta a Kindle-t. Legalábbis Nagy-Britanniában.

A szigetország legnagyobb könyvesboltláncának, a Waterstone's-nak eladási adatai azt mutatják, hogy 2014 decemberében a papírkönyvek értékesítése 5 százalékkal nőtt a 2013-as decemberi adatokhoz képest. Az ügyvezető, James Daunt szerint a Kindle egyszerűen eltűnt, a könyveladások hónapról hónapra szerény növekedést mutatnak, decemberben pedig az egész évi eladásaik negyedét bonyolították. A Foyles nevű brit könyvesbolthálózat rájuk tudott kontrázni, náluk a decemberi emelkedés 8,1 százalékos volt az előző évhez képest. Sam Husain, a hálózat vezérigazgatója szerint 2015 a papírkönyvek éve lesz, amit például az is bizonyít, hogy még Mark Zuckerberg újévi fogadalma is a könyvekhez kapcsolódott.

Bár az eladási mutatók tényleg nagyon pozitívak, és mi is nagyon örülnénk, ha itthon is egyre több könyvet vásárolnának, a Telegraph szkeptikus, és megvizsgálta, hogy valóban újjáéledt-e a könyv fizikai formátuma, és ha igen, számít-e ez egyáltalán valamit.

Azt a Waterstone is elismerte, hogy a növekedés jelentős csökkenés után következett be. A papírkönyvek piacára igencsak rájárt a rúd az elmúlt években - nemcsak az ekönyvolvasók piacra kerülése miatt, hanem például azért is, mert egyre több könyvesbolt zárt be. Az elmúlt öt évben a könyvesboltok száma 9,5 százalékkal csökkent. Jelenleg 2547 könyvesbolt működik az Egyesült Királyságban, ennél még autókereskedésből is több van, pedig új kocsit kicsit ritkábban vesz az ember, mint új könyvet. Tavaly a csökkenés már csak 1,6 százalékos volt. (Ez például annak köszönhető, hogy az könyvek mellett újságokat, irodaszereket, játékokat és ekönyv-olvasókat árusító WH Smith bezárta néhány boltját.)

Daunt szerint az ingatlanpiac is veszélyes lehet a könyvkiadásra, és te is bajba kerülhetsz, ha a sétálóutcán van a boltod, ahol más kiskereskedők sorra zárnak be. Hogy mi történik a szomszédos üzletekkel (függetlenül attól, hogy milyen terméket vagy szolgáltatás kínálnak), az a könyvesboltra is hatással van. Minden nehézség ellenére a Watertone's és a Foyle is új boltok nyitását tervezi 2015-ben, és van néhány jel, ami a független szektor feltámadását jelzi.

A Telegraph megkérdezett egy Robert Topping nevű könyvkereskedőt is, akinek Bath-ban és Ely-ben van könyvesboltja. Épp karácsony előtt nyitotta meg harmadik üzletét, melynek helyszíne St Andrews lett. Ez a bolt szerinte az elmúlt 20 év legnagyobb független könyvesboltja Nagy-Britanniában. Topping teljesen biztos abban, hogy van élet a papírkönyvekben, és úgy véli, hogy az ekönyvek csak a hájp miatt lettek népszerűek. Szerinte az emberek sokkal többet beszélnek arról, hogy helyi vállalkozásokat támogatnak ahelyett, hogy amerikai adócsalóknak adják a pénzüket. A tavalyi év meglepetése Topping üzleteiben egyébként Ian Bostridge operatenor könyve, a  Schubert’s Winter Journey volt. 

Sem Topping, sem a Waterstone's vagy a Foyle eladásai nem tükrözik azonban az online és az áruházláncokban történő eladásokat is magába foglaló szélesebb piac állapotát. Az eladásokat vizsgáló Nielsen Bookscan szerint 2008-ban 237 millió könyv fogyott, ám 2013-ban ez a szám 184 millióra esett vissza. A csökkenés 22 százalékos volt. Az eladások 2014-ben is csökkentek, bár 2013-hoz képest mindössze 1,7 százalékkal, 181 millió eladott példányra. A csökkenés lassulása már csak azért is bíztató, mert 2014-ben nem voltak a Szürke50-hez, a Harry Potterhez vagy egy új Dan Brown-regényhez hasonló gigabestsellerek.

Daunt sokkal inkább az ekönyvolvasók eltűnéséről beszél, mint a tényleges ekönyvekéről, ennek pedig az lehet az oka, hogy aki Kindle-t akart, az már korábban vásárolt magának egyet.  Számos olyan olvasó is akad, akik nem az ekönyvolvasóikon olvasnak Kindle- vagy Nook-könyveket, hanem az iPadjükön, vagy egyéb tabletjükön, így az egyik eszköz árát megspórolják. Az ekönyvpiac ráadásul lassú emelkedést mutat - becslések szerint 2014 januárja és decembere között 64 millió ekönyvet adtak el, 2013-ban ez a szám még csak 57 millió volt. Minden harmadik megvásárolt könyv digitális formátumú, vagyis az ekönyvek megjelenése nem ölte meg a fizikai könyvek piacát, és nem is valószínű, hogy a közeljövőben megölné. Ráadásul még se könyves Spotify, se könyves Netflix nem jelent meg a piacon.

A Nosy Crow nevű gyerekkönyvkiadó ügyvezető igazgatója, Kate Wilson szerint a gyerekolvasók esetében az ekönyvek sokszor ép az ellenkező hatást váltják ki, hiszen nincs annál unalmasabb, ha csak a teleírt oldalakat kell böngészniük az orruk alá dugott tableten. Viszont az olyan ekönyvek eladása, amelyek interaktívak, zenélnek, animációkat mutatnak, jelentősen növekedett. Wilson úgy véli, ez az olvasás jövője, ám a harc az olvasó idejéért sokkal izgalmasabb, mint a harc azért, hogy milyen felületet válasszanak az olvasásra. A lényeg nem az, hogy papír- vagy digitális könyvet vesz-e a kezébe, hanem az, hogy egyáltalán olvas-e.

A Kiadók Szövetségének (Publishers Association) elnöke, Richard Mollet szerint senki nem sóhajt fel megkönnyebbülve, hogy a könyv feltámadt, mert nagy a verseny a piacon az egyéb tartalmakkal. Még mindig nagy a harc azért, hogy a vásárló bemenjen a könyveboltba, de az eladási mutatókat látva a piac egy pillanatra mégis fellélegezhet. Az emberek még mindig szoktak olvasni.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr677061393

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.