Olvass!

KönyvesBlog

Hosszú: mire képes az író, ha elveszik a kedvenc Miki egerét?

2015. január 18. Kiss Orsi

hosszuuuuu.jpg
A NAR nem a NER édestestvére, mégis roppant mértékben izgatja az emberek fantáziáját. Mármint azokét, akik megszállottan olvasnak, azután kényszeresen írnak is róla. A NYTimes most épp annak próbált utánajárni, mi ez a megszállottság a Nagy Amerikai Regény körül, és miért nem tudnak ők maguk végre lepattanni róla. A hét kétségtelenül egyik legérdekesebb angol nyelvű irodalmi cikke egy másik mániáról szól, melyet John Updike egészen kiskorában fejlesztett ki magában, és amely időnként egészen elvetemült lépésekre is sarkallta. De lesz a Hosszúban családmese, regénybe és vászonra kívánkozó irodalmi playboykodás, meg a sokat szidott ponyva renoméjának újrafényezése.

Updike képregényben nem ismert pardont

John Updike 9-10 éves lehetett, amikor egy szép napon a helyi újságot lapozva hiába kereste kedvenc Miki egér-képsorait. A kiskamasz Updike, aki amióta az eszét tudta, rajongott a képregényekért, erre tollat ragadott, és tiltakozó levelet írt a szerkesztőségnek. Azt sajnos nem tudjuk, hogy a levélnek lett-e foganatja. A The Paris Review szuper cikkéből azonban kiderül, hogy néhány évvel később sem volt szívbajos, és több képregényrajzolót megkeresett azzal, hogy küldjenek neki eredeti grafikákat. A képregény-imádata azután kitartott egy életen keresztül, és képregényes utalásokkal teletűzte a legkülönbözőbb műfajú munkáit. A cikket jegyző Jeet Heer meggyőződéssel állítja: aki meg akarja fejteni Updike tehetségének titkát, az nem hagyhatja figyelmen kívül az író képregény-szeretetét. A teljes cikkért érdemes ide kattintani >>

Pocsék verseket írt, de kit érdekel, amikor ilyen élete volt?

James Laughlin neve itthon talán önmagában nem mond sokat, mindenesetre nem csodálkoznék, ha egyszer film készülne az életéről. Laughlin pont az a típus volt, akire azt mondják, hogy csak megszületnie volt nehéz: gazdag család sarja volt, vonzó, jóképű férfi, imádták a nők. Még egyetemista volt, amikor Laughlin apuka százezer dollárt adott neki, amiből megalapíthatta a New Directions nevű kiadóját. Utóbbi alapjaiban határozta meg a huszadik századi amerikai irodalmat, és olyan szerzőknek biztosított megjelenési lehetőséget, mint az akkor még kevésbé ismert Ezra Pound vagy William Carlos Williams. Amerikában ő adta ki először Nabokov műveit, de Tennessee Williams, Henry Miller és Dylan Thomas kiadójaként is ismert. James Laughlinról most két könyv is megjelent, az egyik egy életrajz, a másik pedig a verseinek gyűjteményes kiadása. Utóbbi inkább csak a hardcore rajongóknak ajánlott, mentora, Ezra Pound ugyanis a fiatal Laughlin költészetét egy ízben reménytelennek nevezte, és akkor azt tanácsolta neki, fejezze be mindenképp a Harvardot, és fogjon inkább valami értelmes dologba. További részletek erre >>

Családmese Saly módra

Saly Noéminek most már nagyon kinézne egy saját családregény. A Literán rendszeresen 2flekkenben meséli el azt, amit sokkal hosszabban is szívesen olvasnánk tőle családról, főzésről, nagyikáról, varázslatos szobákról, férfivesztette nyakkendőkről, apró csillagokat virágzó zöldikékről. A zölddiós példabeszédéért ide kell kattintani >>

Hogyan mentette meg a ponyva az irodalmat?

Paula Rabinowitz az amerikai ponyva szerepéről, funkciójáról írt terjedelmes tanulmánykötetet, melyet a The Daily Beast ismertetett. 1930-60 között ezeknek a puhafedeles köteteknek az volt az egyik legfőbb jellemzőjük, hogy amellett, hogy olcsóak voltak és a borítóikon már egy ejtett ruhapánt is egyértelmű szexuális üzenettel bírt, szinte bárhol hozzájuk lehetett jutni. Nem meglepő tehát, ha széles néptömegek, köztük az egyre több elköltendő pénzzel rendelkező kékgallérosok vásárolták ezeket a könyveket. Kiadóik szinte bárkit megjelentettek, akiről úgy vélték, hogy jól eladható, utóbbit pedig hangzatos szlogenekkel és reklámkampánnyal segítették. A puhafedeles köteteknél sokszor elmosódott a határ a sekélyes szórakoztatás és a magasirodalom között. Amerikában a holokausztról szóló első könyvek egyike a Five Chimneys (Öt kémény) címet kapta a keményfedeles kiadásban, míg ugyanez a kötet korábban a puhafedeles változatban a hangzatosabb Túléltem Hitler kemencéit címet kapta. A kötetet egyébként a magyar származású Lengyel Olga jegyezte. A puhafedeles könyveknek a borítója gyakran gagyi volt, a tartalmuk ugyanakkor nem ritkán szépirodalmi, alacsony áruk pedig több millió új olvasót teremtett.

Régi mánia: hajsza a nagy amerikai regény után

A NYTimes minden héten két írót kér fel arra, hogy fejtsék ki a véleményüket valamilyen könyves témában. Legutóbb arra voltak kíváncsiak, hogy mi ez a nagy mánia a Nagy Amerikai Regénnyel (NAR) kapcsolatban. Cheryl Strayed szerint például hülyeség azt állítani, hogy csak egyetlen ember létezik egy adott korban, aki rendelkezik azzal a szellemi bátorsággal, kreatív erővel, érzelmi intelligenciával, ami egy olyan regényhez kell, amely azután a sokszínű Amerikáról megmondja a tutit. Adam Kirsch pedig úgy vélte: minél mélyebbre ássa be magát egy regény az amerikai társadalom és lélek sötét bugyraiba, annál nagyobb az esélye, hogy klasszikussá váljon (ilyen volt a Moby Dick, A nagy Gatsby, de még a Zabhegyező is). Ezen könyvek megírását és elolvasását Kirsch szerint ugyanaz a javíthatatlan idealizmus táplálja. Példaként Allen Ginsberg Amerika című költeményének egyik sorát hozta fel („Amerika mikor leszel már angyali?”). Szerinte amíg ez foglalkoztat bennünket, addig a regényírók a kérdést újra és újra fel fogják tenni.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr667078955

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.