Olvass!

KönyvesBlog

A kölcsönös szerelem boldogtalansága

2015. január 21. .konyvesblog.

2014 augusztusában jelent meg először magyarul Scott Spencer 1979-es, mára klasszikussá érett szerelmes regénye, melyet megjelenésekor több mint húsz nyelvre fordítottak le, és kétmillió példánynál is több kelt el belőle.

Főhősei, a 17 éves David és a 16 éves Jade őrülten szerelmesek egymásba, együtt élnek a lány családjánál. Noha a szabadelvű szülők rögtön befogadták és támogatták a fiatalok féktelen románcát, Jade apja végül kitiltja Davidet a házból. A fiú arról ábrándozik, mekkora szeretettel és hálával fogadják majd vissza, ha megmenti őket valamilyen szörnyűségtől. Ezért a mindkettejük számára gyötrelmes elszakítás 17. napján tüzet gyújt a ház verandáján, tervei szerint csak akkorát, hogy ne okozzon nagy bajt. Ha a tüzet észreveszik, kiszaladnak a házból, és ő segít majd eloltani, egyúttal újra láthatja Jade-et. Ám a család kollektív LSD-eufóriában tölti a délutánt és magatehetetlenül szemlélik, amint házuk a tűz martaléka lesz. Sikerül mindenkit kimenteni és David a kórházban bevallja tettét. Szülei (kommunista zsidó ügyvédek) közbenjárására börtönbüntetés helyett pszichiátriai kezelésre küldik, és majd csak három évi bent tartózkodás után engedik haza. Ezután próbálja újrakezdeni életét, megkeresni a Butterfieldeket és folytatni szenvedélyes viszonyát Jade-del, ám cselekedeteinek szörnyű következményei lesznek.

Scott Spencer: Végtelen szerelem

Fordította: Borbás Mária, Európa Könyvkiadó, 2014, 484 oldal, 3137 HUF

 

Az idén 70 éves amerikai Scott Spencer eddig 11 regényt írt, két legismertebb műve – melyeket Nemzeti Könyvdíjra is jelöltek – a Végtelen szerelem és a Papírhajók, előbbit, és a Waking the Dead című könyvét meg is filmesítették. Spencer a New York Times-nak nyilatkozott egyszer úgy, hogy a szépirodalmi alkotóknak olyan témákat kellene újra megmutatniuk, melyeket a ponyvaírók és a mozik mintegy kisajátítottak maguknak: szerelem, érzékiség, szenvedély. A Végtelen szerelem – bár címével talán egy romantikus lányregény ígéretével kecsegtet és Lionel Richi Endless Love című száma is inkább a finoman erotikus, szemérmes szerelem képzetét keltette sokakban – érzelmektől és erotikától fülledt, egyúttal zavarba ejtően komor és melankolikus írás. A spenceri szerelem ijesztő és sötét, tragikusan őrült, emberfeletti erejű, romboló. A két tizenéves véget nem érő szexuális aktusainak pontos, aprólékos leírása – hol voltak még ekkor a 2010-es évek sorozatban gyártott erotikus regényei! – a boldog beteljesülés ígérete helyett vészjóslóak.

David nem csupán Jade-et, de a lány családját is imádta, és onnantól fogva, hogy befogadták, lett számára minden jelentőségteljes. Ezzel szemben kommunista, zsidó származású szüleivel való viszonyában a kamaszkori meg-nem-értettség és intellektusbeli fölény dominált. Beszippantotta a Butterfieldek liberális szelleme, tagja lett e számára tökéletes családnak, és szenvedélye az elfogadhatatlan kitiltás ellenére az életét alapjaiban megváltoztató tettre sarkallta. „Tizenhét éves voltam, szívem legsürgetőbb parancsainak hű követője, amikor letértem a mindennapi élet ösvényéről, s egyetlen pillanat alatt leromboltam mindent, amit szeretek.” – szól a regény első mondata.

A fiatalok féktelen szerelme olyannyira magával ragadó, hogy David apja új viszonyt kezd, Jade anyjának pedig akkor van először orgazmusa, amikor Jade és David először szeretkezett a házban, mi több, lánya az ő pesszáriumát használta. David egyébként szokatlanul intim kapcsolatban van Ann-nel – sokan gondolták azt, hogy viszonyuk volt (még maga Jade is!) – és először Annt találja meg szabadulása után a széthullott család tagjai közül.

Szinte felfoghatatlan az a szenvedélyes szerelem, amit David Jade iránt érez. Sem az idő, sem gyökeresen megváltozott élethelyzete nem változtat érzésein, szerelme élteti és fogva tartja, nélküle teste és lelke is kiüresedett („az elgáncsolt szerelem megfosztott érzékeimtől”). Figurája mégsem kelt szimpátiát: őrült szenvedélye már-már erőszakos, és tulajdonképpen az végig kimondatlan marad, hogy a szexen kívül mi élteti ezt a szerelmet. Azt gondolja, minden onnan folytatható, ahol a tűzeset előtt abbahagyták, holott évek teltek el (ő három évet a pszichiátrián töltött, míg Jade közben elköltözött Chicagóból, iskolákba járt, és legutóbb leszbikus kapcsolata volt), ki hinné, hogy semmi sem változott!

A Jade-del való újratalálkozás utáni szex közbeni eufóriát hirtelen a magány érzése váltja fel. A szexjelenetek jellemzően a kívülálló tárgyilagosságával, aprólékosan leírtak, egészen olyan témákig, mint a menstruáció ideje alatti szeretkezés testnedveinek részletezése  érzelmek és erotika helyett a visszataszító látvány dominál. Sokkoló, zavarba ejtő jelenetek, ellentmondásos figurák, a szenvedélyes kapcsolatban is elvágyódó, magába forduló jellemek – a végtelen, kölcsönös szerelem boldogtalanságának áldozatai. Virágok, rózsaszín felhők helyett ez a szerelem sötét és reménytelen, önmaguk kiteljesedése helyett David és Jade elveszítik magukat a kapcsolatban. Kétségbeesett, fájdalmas útkeresés, megindító és elrettentő példa egy gigantikus szerelem erejéről.

Szerző: (szoke)

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr617093177

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.