Olvass!

KönyvesBlog

Mezítelen erőszaktevő tartja rettegésben a várost

2015. január 30. .konyvesblog.

olvasonk_szerint_2.JPG

Az irodalmi Nobel-díjas Patrick White mellett valószínűleg az 1937. június 1-jén Wellingtonban született és tegnap elhunyt Colleen McCullough a legismertebb ausztrál prózaíró, aki a diplomája megszerzését követően Sydney-ben, majd az Egyesült Államokban neurofiziológusként dolgozott. Az első két regényét, az 1974-es Timet, valamint a három évvel később megjelent Tövismadarakat is az USA-ban írta meg, melyek közül ez utóbbi nemcsak meghozta számára a világhírnevet, de biztosította azt az anyagi függetlenséget is, melynek köszönhetően immár teljes erővel az írói munkásságára koncentrálhatott. A Morgan szerencséje, A gránitember, a méltán ünnepelt Róma-sorozat és számos más könyvsikere bizonyítják, hogy McCullough bármihez ért is, az rögvest arannyá változott. Nem meglepő, hogy Carmine Delmonico nyomozó megteremtésével a krimi műfajában is maradandót alkotott: a százados a Hiányzó holttestek és a Túl sok a gyilkosság után a 2014-ben magyarul is megjelent Mezítelen valóságban nyomoz tovább.

Colleen McCullough: Mezítelen valóság

Fordította: Nagy Nóra, Európa Könyvkiadó, 2014, 448 oldal, 2797 HUF A+

 

Annak ellenére, hogy a Mezítelen valóság a Delmonico-sorozat harmadik, magyar fordításban pedig jelenleg elérhető utolsó darabja (angolul ezt további két kötet, a The Prodigal Son és a Sins of the Flesh követi), a mű a megelőző részek ismeretének hiányában is tökéletesen érthető. A helyszín most is a New York melletti kisváros, Holloman, amelynek női lakosságát egy erőszaktevő tartja rettegésben: a férfi betör áldozatai otthonába, amíg azok távol vannak, meztelenre vetkőzik, majd a hazaérkezőt több órán keresztül bántalmazza mind fizikailag, mind szexuálisan, az aktusok közötti szünetekben olyan könyvet olvasva, melyet a lakásban lévő kötetek közül választ. Távozása előtt minden áldozatának felmutat egy táblát „Ha egy szót is szólsz bárkinek, véged. Didus ineptus vagyok” felirattal. Maggie Drummond azonban a fenyegetés dacára feljelentést tesz a rendőrségen, aminek következtében ő az utolsó, aki túléli a férfi támadását.

Carmine Delmonico százados nem marad tehát munka és problémák nélkül. Sőt! Nem elég, hogy a rejtélyes erőszaktevő megfoghatatlannak látszik, a helyi bevásárlóközpont méregdrága üveg-, kristály- és porcelántárgyakat áruló boltjába szinte napi rendszerességgel törnek be ismeretlen vandálok, ellenséges csoportok talán rejtegetnek fegyvereket a helyi gimnáziumban, talán nem, a híres tudós, Kurt emberrablók áldozatává válik, és mindennek a tetejébe Julian, Carmine kisfia éppen a mindenencirkuszolós korszakát éli, tökéletesen kiborítva a százados szülés utáni depresszióban szenvedő feleségét. Öröm az ürömben, hogy Delmonico nyomozó nem marad segítség nélkül: az irodában az ambiciózus és tehetséges, ugyanakkor túlságosan is makacs gyakornok, Helen MacIntosh, az utcán pedig a Sétáló Úriemberek nevű polgárőrség tagjai igyekeznek némi terhet levenni a főnök válláról.

McCullough sodró lendületű történetvezetése már az első oldalon megragadja az olvasó figyelmét, melyet aztán egy pillanatra sem enged el. Nincs itt helye kilométer hosszú expozíciónak, ennél in medias resebb már nem is lehetne a kezdés, mely a maga naturalisztikusan ábrázolt, nyers brutalitásával egy jó erős arcul csapás erejével hat.

A regény nagy erénye – a csavaros és több szálon futó történet mellett persze – a pontos, gondosan felépített jellemábrázolás, mely nem áll meg a főbb szereplőknél, noha természetesen az ő kidolgozásuk a legösszetettebb. Delmonico százados határozott férj, aki rajong nála 10 centivel magasabb feleségéért, akaratos fiát egyetlen kedves gesztussal megszelídíti, őszinte segítséget igyekszik nyújtani depressziós beosztottjának, Helent szigorúan, mégis kellő mozgásteret biztosítva terelgeti a nyomozóvá válás rögös útján. Apropó Helen! Az ő személyisége tartogatja a legtöbb meglepetést: izgalmas végigkövetni, hogyan válik a befolyásos, kőgazdag apuci kislányából vérbeli kopóvá – mindezek mellett a karaktere olyan csavart tartogat, mely a történet végén valódi hidegzuhanyként rázza fel az olvasót.

Az egyetlen gyenge pontja a regénynek, hogy nem göngyölít fel minden eseményláncot, marad egy-két elvarratlan szál, ez a mulasztás azonban a nagy egészre, elsősorban pedig a többszörös csattanóra vajmi kevés befolyással bír. A Mezítelen valóság története nem ér véget a kötet végével, a könyv becsukása új fejezetet nyit, mely még hosszú napokig nem fog befejeződni. Elsősorban ezért érdemes elolvasni a regényt. 

Szerző: Moller Barbara

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr167123097

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.