Olvass!

KönyvesBlog

8 ember, aki megváltoztatta Lena Dunham életét

2015. február 14. Rostás Eni

 

Far too excited to find this at the Puerto Vallarta airport. Muchas gracias, mi amigas! (Oh Jesus I AM my mother)

A photo posted by Lena Dunham (@lenadunham) on

Miután a Random House 2012 őszén 3,7 millió dollárt fizetett Lena Dunham első könyvének jogaiért, az egész online sajtó arra volt kíváncsi, hogy a „kivételes irodalmi tehetségként” beharangozott Dunham írásban is beváltja-e majd a hozzá fűzött reményeket. Huszonéves barátnőkről szóló sorozata, a Csajok abban az évben a legnagyobb tévés szenzációnak számított - a vakmerőtől a generációsig mindenféle hangzatos jelzővel illették. 2013 szeptemberében megjelent a Not That Kind of Girl, ami Nem olyan csaj – Egy fiatal nő útmutatója az élethez címmel hétfőtől magyarul is olvasható lesz. Dunham öt fejezetnyi esszét gyűjtött össze benne életről, halálról, szexről, testképről, szorongásról, kendőzetlenül őszintén, fanyar humorral, és jelentős adag öniróniával. Sorra veszi a férfiakat, akikkel lefeküdt, bepillantást enged legtitkosabb és legmegalázóbb dokumentumába, a fogyókúrás kalórianaplójába, elárulja, hogy miért szereti New Yorkot, és azt is, hogy mi van a táskájában.

Lena Dunham: Nem olyan csaj - Egy fiatal nő útmutatója az élethez

Bookline Könyvek, 2015, 320 oldal, 3192 Ft

 

A néha egy tinilány mikroblogjára vagy épp Youtube-vlogjába illő fejezetek, listák és lávsztorik mellett azonban számos olyan kérdésre is rávilágít, amit egy testével és az élettel ismerkedő fiatal lány talán csak egy névtelen internetes fórumon merne feltenni. Lena Dunham memoárja nem váltja meg a világot, de fontos témákat tárgyal - nemi erőszakot, áldozathibáztatást, étkezési zavart, OCD-t, depressziót, endometrózist. Teszi mindezt olyan őszintén, néha már tolakodóan őszintén, hogy csak az emlékeztet rá, hogy egy Brooklynban nevelkedett művészgyerek első 27 évének történetét olvassuk, hogy nem vegetás tésztán él a főiskolán, és a McDonalds helyett filmsztároknak árul gyerekruhát. Dunhamet emlegették már generációja hangjaként, a 2010-es évek mumblecore királynőjeként és az utóbbi idők egyik legsikeresebb self-made womanjeként is, de kapott már hideget-meleget, amiért a tévében mutogatja teljesen átlagos, vagyis nem modellalkatú testét. A Csajok indulása óta megosztó és megkerülhetetlen, de esszékötetének ironikus, banális és végletekig realista történetei a filmvásznon, vagy szépprózaként sokkal jobban működnének. Minél öregebb ugyanis az ember, annál kevésbé érdekli mások neurózisa. Van elég baja a sajátjával.

Ahelyett, hogy listába szednénk szexuális partnereit, és kiszámolnánk, hogy 2010-ben összesen hány kalóriát fogyasztott, kiválasztottunk 8 embert a könyvből, akik hatással voltak Dunham életére. 

Igor

Azokban az időkben, amikor a számítógépek megjelentek az iskolákban, Dunham nem lelkesedett túlzottan a modern technikáért, sőt, tanárai szerint valódi ellenségeskedéssel viszonyult „a ronda, tömzsi robotokhoz”. Mikor az első Apple felbukkant a nappalijukban, Dunham leküzdte technofóbiáját, és ötödikes korára már épp annyit lógott a cseten, mint kortársai. Kilencedikben összebarátkozott az új lánnyal, Julianával, aki punkkoncertekre járt, hamis személyije volt és tetoválása, a szűzhártyájától viszont már rég sikerült megszabadulnia. Egyik partifotóján Dunham, vagyis Trixiebelle86 kiszúrta magának Igort, a kékszemű orosz vegánt. Juliana közbenjárására még aznap este felvillant az első csetbuborék, benne a 15 éves Dunham következő három hónapját leginkább meghatározó üzenettel: „Szia, Igor vagyok.” Míg a környezetében pubertáskodó fiúk tudomást sem vettek róla, Igor a cseten elküldött fotó alapján Christina Aguilerához hasonlította, a lány pedig úgy érezte, végre talált valakit, aki ugyanolyan kívülállónak érezi magát, mint ő. Ráadásul hímnemű valakit. Első személyes találkozójukon csak Dunham jelent meg, a fiú pedig később cseten kért bocsánatot távolmaradása miatt, ám a meghiúsult randi után üzeneteinek száma fokozatosan csökkent. Hónapokkal később Juliana elmesélte barátnőjének, hogy Igor túladagolta a metadont, lenyelte a saját nyelvét és meghalt. A halálhír olvastán Dunham csak annyit akart tudni, mondta-e a fiú a haverjainak halála előtt, hogy már nem kedveli. Igor nickneve egy évvel később villant fel ismét a csetszobában, de amint Dunham rásziázott, a név azonnal eltűnt.

Barry

Dunham hétéves volt, amikor először hallotta a nemi erőszak kifejezést, és még húsz sem, amikor egy két lábon járó, ’80-as évekbeli aerobic-videó, Barry jóvoltából testközelből is megtapasztalta. Barrynek ironikus hipszterbajsza volt meg republikánus nézetei, Dunham pedig egyetértett a barátnőivel abban, hogy leginkább a hátborzongató jelző passzol rá. Barry egy sörrel és Xanax-szal felturbózott buliból kísérte haza Dunhamet, hiába figyelmeztette a lányt egyik barátja még a pakolóban. Kiesett néhány perc, majd a következő snittben már a koliszoba padlóján tekeregtek, a Laokoón-csoport kígyóinak szerepét pedig Barry farka alakította. Erőszakos volt és követelőző, de Dunham végig arról győzködte magát, hogy ami történik, az tényleg a saját döntése. Néhány kicsavart pozitúrával később lakótársa jukkájának egyik ágán felfedezte az óvszert, aminek nem a bánatos szobanövényt, hanem őt kellett volna védenie az egyéjszakás szex nem kívánt következményeitől. Azonnal kidobta Barryt a szobájából, másnap pedig újabb nevet iktatott a szexpartnereit felsorakoztató adatbázisba. A fiú neve mellé az orgazmushiány és az extrém erőszakosság került. Barrynek másnap fogalma sem volt, hogy előző este kinek a vaginájában kirándult, Dunham pedig sosem tett feljelentést, nem hordozta körbe szégyenmatracát a kampuszon, sőt elsőre igazából fel sem fogta, hogy mi történt vele. Amikor szobatársa közölte, hogy őt bizony megerőszakolták, csak nevetett, ám a következő héten még mindig olyan fájdalmai voltak, hogy fel kellett keresnie anyja nőgyógyászát. Időközben az is kiderült, hogy a fiúnak nem Dunham volt az egyetlen áldozata. A Nem olyan csaj megjelenése után felbukkant egy Barry nevű Oberlin-diák, akire ráillett a memoárban szereplő személyleírás. Az „igazi Barry” tagadta a vádakat, és kártérítést követelt. Ő valószínűleg nem tudta értelmezni azt az egyszerű mondatot, miszerint a könyv néhány szereplőjének neve nem fedi a valóságot.

 

Nellie

Első személyes találkozójuk előtt Dunham hallomásból már ismerte Nellie-t, „a csodás brit drámaírót”, szőkített hajjal, sápadt arccal, modern Jeanne d'Arc-nak öltözve. Egy New Yorker fesztiválon találkoztak először, a Dunhamnél alig két hónappal fiatalabb lány pedig élőben leginkább egy fontos halott művészhez, például John Keats-hez vagy Edie Sedgwickhez hasonlított. A következő találkozásukra Londonban került sor, és egy Oscar Wilde-i karakterrel zsúfolt klub, valamint egy puccos halétterem után Dunham egy igazi művészkommunában találta magát - huszonegyedik századi brit romantikus költők, egykori gyerekszínészek, és állatfület viselő művészlányok között. Mindezt egy olyan házban, ami akár a legutolsó Mike Leight-film, a Mr. Turner díszletéül is beillett volna. Dunhamet lenyűgözte Nellie személyisége és munkássága, és brit lány is egyértelművé tette, hogy érdeklődik iránta. Még az sem zavarta, hogy újdonsült amerikai barátnője vörösbort hányt a padlóra. Ám végül hiába cseréltek telefonszámot, az androgün drámaíró örökre megmaradt Dunham plátói girl crush-ának.

Grace

A könyv megjelenése után nemcsak „az igazi Barry” felbukkanása kavart botrányt, de azok a fejezetek is, melyekben Dunham húgához, a hat évvel fiatalabb Grace-ez való viszonyát taglalja. Az olyan bekezdések miatt, mint amiben elmeséli, hogy bekukkantott Grace lába közé, azonnal a jobboldali sajtó kereszttüzébe került, és azzal vádolták, hogy szexuálisan zaklatta testvérét. Dunham a vádakra egy nagy LOL-lal reagált, és azt is kifejtette, hogy csak gratulálni tud, ha a vádaskodó újságírók gyerekkorukban sosem villantottak kuki vagy nunit társaiknak. Grace egy egész fejezetet kapott a memoárban - Dunham elmeséli, mennyire nem örült a betolakodónak, amikor hazahozták a kórházból, mennyire tehetségesnek tartja a húgát, és azt is, hogyan coming outolt neki 17 éves korában egy tányér pad thai felett. Grace természetesen megvédte nővérét a vádaktól, az amerikai írónő, Emily Gould pedig egy egész cikket szentelt annak, hogy elmagyarázza, miért nonszensz már feltételezni is, hogy Dunham szexuális ragadozó. A bekukkantós incidens egyébként épp a legjobbkor történt, ugyanis a legtöbb gyerekhez hasonlóan Grace is szeretett oda nem illő tárgyakat gyömöszölni a testnyílásaiba. Dunham kíváncsisága miatt nem kellett napoknak eltelnie, hogy édesanyjuk felfedezze a kavicsokat kisebbik lánya lába között.

Laurie 

Tiny Furniture (teljes film)

"Anyám találta fel a szelfit.” – kezdi a szexjeleneteket, valamint a nyilvános vetkőzést taglaló fejezetet Dunham. Anyja, Laurie Simmons fotóművész, már a hetvenes évek elején maga felé fordította a kamerát, és bár korábban is voltak, akik saját magukat fényképezték, Dunham szerint ő tökéletesítette a különösebb szándék nélküli önfotózás. A Nem olyan csajból kiderül például, hogy Simmons mindenféle fura munkát elvállalt, amikor New Yorkba költözött, volt ételstylist, árult billiárdgolyót és egyetlen egyszer még egy japán üzletember mellett is escortoskodott. Laurie Simmons és Grace egyébként nemcsak a memoárban kaptak kitüntetett figyelmet, de mindketten szerepeltek Dunham második filmjében, a Tiny Furniture-ben. Az anyját és a húgát alakították. (A filmben a Csajok Jessája, Jemima Kirke, és Alex Karpovsky, vagyis Ray is felbukkant. – a szerk.) Miután a Tiny Furniture-t bemutatták, egy ismeretlen tinifiú lépett oda Dunhamhez egy austini színház előtt, hogy előadja, mennyit jelentett neki, hogy a lány olyan kendőzetlenül, és a saját tökéletlenségével nem törődve mutatta meg testét a filmvásznon. Mióta látta, ő is sokkal jobban érzi magát a bőrében.

Audrey

Dunham végigrettegte a gyerekkorát. A tejtől az alváson át a helyettesítő tanár véreres szeméig mindenhez irracionális félelemmel közeledett, ezért elég hamar visszajáró vendég lett különböző terapeuták várójában. Robyn volt a harmadik terapeuta, akit meglátogatott, és végül évekre ő lett a befutó. Épp olyan volt, mint azok a göndörhajú, selyemblúzos anyukák, akiket különböző tévéshow-ban lát az ember, és nemcsak kérdezett, de hagyta, hogy tőle is kérdezzenek. Dunham egészen 15 éves koráig dolgozott együtt Robynnal, aki számos módszerrel igyekezett kezelni OCD-jét. Az egyik foglalkozás után a váróban összefutott Robyn lányával, Audrey-val. Hamarosan kiderült, hogy Audrey tábori barátja, és Dunham iskolai barátja, Sarah, ugyanaz a személy, és a két lány matricákkal dekorált borítékokban kezdett üzengetni egymásnak. Robyn helytelenítette a levelezés, mert nem volt túl etikus magánélettel keverni a munkát, de nagyon sajnálta a dolgot, mert szerinte a két lány eléggé hasonlított. Olyannyira, hogy végül egy főiskolán kötöttek ki, és a gyerekkori tiltást maguk mögött hagyva végre barátok lehettek. Dunham szerint ez volt az egyik legfurább dolog, ami valaha történt vele.

Nathan

Ötödik osztályban Dunham új történelemtanárt kapott. Nathan nemcsak Mezopotámiához értett kiválóan, de azt is tudta, mi a teendő egy bajba jutott hörcsöggyerekkel. A férfi hamar észrevette, hogy Dunham mennyire szeret írni és olvasni, és azt is, hogy nincsenek barátai. Gyakran ebédeltek együtt, a tanár mesélt neki elhunyt feleségéről, irodalomról és az új nejéről is, a lány pedig életében először örömmel ment iskolába. Egy idő után Nathan elkezdte Lenámnak szólítani, masszírozta a nyakát, miközben az osztályhoz beszélt, és szívecskéket rajzolt a táblára, akárhányszor Dunham kimondta, hogy ’like’. A lány örült a figyelemnek, de retteget attól, hogy mit gondolhatnak róla az osztálytársai. Mikor egy társa méltatlankodott a kivételezés miatt, Nathan az ő háziját is le akarta ellenőrizni, ám egy egydolláros bankjegy kíséretében nagy halom befejezetlen lecke hullott ki a lány táskájából. A férfi magához vette a pénzt, és közölte, hogy majd az óra után jelentkezzen érte. Dunham az óra után így is tett, ám azt megtagadta, hogy a tanár ruhája alá nyúljon a bankjegyért. Nathan nem értette, mi a problémája. Olyan jól elbeszélgettek, de ha cselekednie kell, máris beijed?

Meg Ryan 

Delusional Downtown Divas - The Next Big Thing

Diploma után, de még jóval a Csajok forgatása előtt Dunham kilenc hónapot húzott le a Peach and the Babke nevű luxus gyerekruhaboltban, 175 dolláros gyerekpulcsik és két barátnője, Isabel valamint Joana társaságában. Fizetése napi száz dollár volt, és már a sikeres állásinterjúért is 25 dollárt kapott. A ruhabolt unalmában Isabellel és Joanával életre hívta a Delusional Downtown Divas (Zavarodott belvárosi dívák) című internetes minisorozatot, ami három olyan lány kalandjait követte, akik szüleik miatt a New York-i művészszcéna közelében nőttek fel - vagyis a saját életüket. Tizenöt perces sikereiken felbuzdulva Dunham úgy döntött, épp eleget üvöltözött vele a főnöke, amiért nem a megfelelő méretű babaleggings-et adta el Gwyneth Paltrow-nak, és úgy érezte, többre vágyik. Hamarosan elkezdődött a Csajok forgatása. Meg Ryan egyszer járt a boltban, nem vásárolt semmit.

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr727105503

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.