Olvass!

KönyvesBlog

Ukrán irodalom az orosz birodalom árnyékában

2015. február 16. .konyvesblog.

 bhpfwqscmaaggqo.jpg

Szerhij Zsadan esete az oroszbarát tüntetőkkel Harkovban

Ukrajna háborúban áll Oroszországgal, amely kvázi tulajdonaként tekint rá – az ukránok számára tehát minden eddiginél fontosabb lett, hogy pontosan meghatározzák maguk és a világ számára, miben is áll az ő ukránságuk. Ahhoz, hogy a kortárs ukrán irodalomról beszélhessünk, és megértsük az aktuális trendeket, vissza kell nyúlnunk a kilencvenes évek elejéig, a Szovjetunió széteséséig és a független 1991-es Ukrajna létrejöttéig. A Birodalomban úgy tekintettek az ukrán népre és annak kultúrájára, mint valamiféle regionális érdekességre, megpróbálták kvázi skanzenbe zárni. Így aztán a Szovjetunió szétesése után az ukránoknak meg kellett találniuk identitásukat. Ez a keresés azonban máig tart, és közelmúlt történései nem könnyítik meg az ukránok dolgát.


andrei-kurkov.jpgUkrajnában a legnagyobb problémát az ország kelet-nyugati irányú megosztottsága okozza Ahogy az a híres ukrán publicista, Mikola Rjabcsuk a
Két Ukrajna című tanulmányában is olvasható: „Jóllehet a kettősség szinte mindegyik posztkommunista országra jellemző, Ukrajna jelenlegi (alul)fejlettségében meghatározó a szerepe. A kettősség részint Ukrajna területi, kulturális és nyelvi megosztottságából, részint viszont a szovjet totalitarizmus által az ukrán társadalomra gyakorolt atomizáló hatásból fakad.” De ezt a nyelvi megosztottságot semmiképp sem szabad leegyszerűsíteni, nem arról van szó, hogy aki ukránul beszél, az ukrán, aki oroszul, az orosz. Jó példa erre Andrij Kurkov író, aki noha oroszul írja műveit, mégis ukránnak vallja magát. Manapság az ukrán identitás leginkább egy politikai fogalom, nem nyelvi vagy etnikai kérdés. A mai ukrán társadalom megosztottságát és még inkább elveszettségét, a múlttal kapcsolatos meghasonlás és a vele együtt jelenlévő nosztalgia ambivalens összekapcsolódását szépen foglalja össze a kortárs ukrán irodalom egyik legfontosabb alkotója, Jurij Andruhovics Az én Európám című, Andrzej Stasiuk lengyel íróval közösen jegyzett esszékötetében: Ezeken a földeken Európa és Nem-Európa között milliószám élnek emberek, akiktől elrabolták a hajdani Paradicsomot - most zavarodottak ó, dühösek, fáradtak. A múlt iránti szerelmük az eget ostromolja, az >>egykoriak<< sajátos alfajai ők.

Az identitáskeresés és önmeghatározás az irodalomban is nagyon erősen érezhető. A Szovjetuniótól való búcsú jegyében először is különböző irodalmi csoportosulások jöttek létre. Ilyenek voltak a Bu-Ba-Bu (a burleszk, a rendetlenség és buffonata ukrán megfelelőinek kezdőbetűit rejti a rövidítés), amelynek többek a között a Magyarországon is ismert szerző, Jurij Andruhovics az egyik alapítója, a Lu-Ho-Sad (a név a tagok neveinek kezdőbetűiből áll össze) és a Propala Hramota (Elveszett dokumentum).  

andruchowytsch_juri_copyright-susanne-schleyer-suhrkamp-verlag.jpgA Bu-Ba-Bu tagjai a műveiket jellemző paródiának, iróniának, „karneváli” stílusnak köszönhetően („karneváli elemek” megjelenésével az irodalmi művekben megkérdőjelződik vagy felfüggesztődik a világot egyébként uraló rendszer) lerombolták a szocialista rezsim kánonját. Elég csak a magyar nyelven is megjelent Andruhovics-könyvre, a Rekreációra gondolni, ahol a Feltámadó Lélek Ünnepére készülnek a művészvilágot képviselő és a földi élvezeteket finoman szólva sem megvető szereplők. „Ránk köszöntött a nap, midőn a Fényes Kozák Lélektől lebírván reszketés és félelem lett úrrá a gonosz és a reakció sötét erőin! Itt az idő, hogy megmutassuk magunknak és az egész civilizált világnak, mily dicső apák fiai vagyunk, s kiknek forró Vére folyik ereinkben. Ezen a napon kell egy ünnep, mely egyesít bennünket az alkotás és építés iránti osztatlan lelkesedésben. Csortopil, az ősi erők – akárcsak a mi egész, szenvedéssel teli történelmünk – ünnepleni hív. A Léleknek fel kell támadnia! – olvasható az ünnepre való meghívóban. Noha már széthullott a Szovjetunió, és a rendezvény szellemi mondanivalója tökéletesen szemben áll a régi szovjet ünnepségekével, az esemény külsőségei mégis minden ízükben szocialisták, szovjetek. Miután elszabadulnak az indulatok, és a vodka is már patakokban folyik, egyszer csak katonák veszik körül a várost, hőseink azt hiszik, hogy fogságba estek (ergo minden visszatért a régi kerékvágásba), kiderül. hogy a katonai támadás sem más, csak egy performansz.

Nem véletlen, hogy Andruhovics neve számos irodalmi jelenség kapcsán előkerül, ő ugyanis a mai ukrán irodalom egyik legmeghatározóbb alakja. Ír regényt, esszét, verset; prózai művei szinte kivétel nélkül az ukrán vagy a kelet-európai történelemre, történésekre vagy az ukránságra mint olyanra reflektálnak. Művei közül jó néhány magyarul is olvasható, az említett Rekreáció mellett ott van Moszkoviáda, amelynek már a címe sem elhanyagolható, az Íliász és az Aeneis analógiájára (a szláv nyelvekben Iliada, Eneida) valamifajta hőseposzra enged következtetni. A regény a posztszovjet psziché – abszurd és szürreális, de rendkívül pontos – diagnózisa. 

A felívelő ukrán publicisztika

A publicisztika műfaja Ukrajnában egyre nagyobb teret hódít, legnagyobb fenegyereke a már említett Mikola Rjabcsuk, aki egyike azoknak, akik a kezdet kezdetétől (tehát a társulási szerződés alá nem írásától) fogva kemény hangvételű írásokban igen élesen bírálják Moszkvát, illetve az előző ukrán vezetést. Mellette természetesen innen sem hagyható ki Andruhovics, ugyanis az ukrán irodalmi szcéna prominens személyisége sem hagyhatta szó nélkül azt, ami az országban zajlott, zajlik. Leghíresebb talán az a magyarul is olvasható nyílt levele, amelyet a „nyugati világhoz” címzett néhány nappal Janukovics bukása előtt, és amelyben felvilágosítja a világ népeit arról, hogy mi zajlik Ukrajnában. Beszélt arról, hogy az országban emberiségellenes cselekedetek folynak, felhívta a figyelmet a mesterlövészek jelenlétére a Majdanon, illetve arra, hogy a „rendfenntartó” erők már a kórházakból is kirángatták a sérülteket, hogy ismeretelen helyekre, kihallgatásra vigyék őket. Nem szabad elhinni – írja –, hogy szélsőséges elemekkel, provokátorokkal lenne tele a Majdan, hiszen például ő és a családja is nap mint nap ott volt. Andruhovics egyébként megkapta a Hanna Arendt-díjat az Ukrajna függetlenségéért való küzdelemben való részvételért. 

51eyjrxvlql_sy344_bo1_204_203_200.jpgMindez leginkább azért érdekes, mert jól látható, hogy az ukrán irodalmi élet képviselői is reagálnak az aktualitásokra, noha ezt abból kifolyólag, hogy ennyire frissek az események, szépirodalmi műfajokban még nem igazán tudták megtenni. Kivétel ez alól Andrij Kurkov, akinek idén jelent meg Ukraine Diaries: Dispatches from Kiev című könyve, amelyben a Majdan történéseit dolgozza fel. A könyvben naplószerűen írja le a forradalom történetét, megmutatja, hogyan jutott idáig az ország. Megfigyelte a Majdanon harcoló embereket, az ő történeteik, a téren hallható különböző sztorik és pletykák mentén ismerjük meg a mai Ukrajnát. Kurkov egyébként Oroszországban született, oroszul is ír, de saját bevallása szerint ő egy „oroszajkú ukrán állampolgár”. 

Az ifjak és a még ifjabbak

Az eggyel fiatalabb generáció is hallatja a hangját mind az aktualitásokat illetően, mind az identitás vagy saját maguk keresésében. Közülük Szerhij Zsadant ismerheti a magyar közönség, akit idén márciusban oroszbarát tüntetők vertek meg brutálisan Harkovban. Zsadan könyveiben a posztszovjet munkásosztály életét festi le: a Depeche Mode-ot a kilencvenes évek ukrán Trainspottingjaként szokás emlegetni, Vorosilovgrád címmel másik magyarul olvasható regényében pedig egy nagyvárosi juppi megy vissza szülővárosába, hogy átvegye bátyja benzinkútját.

Ehhez a nemzedékhez tartozik még a magyarul egyelőre nem olvasható, de már több nyelvre fordított költő, író, újságíró és kiváló műfordító Natalia Sznyadanko, illetve a leginkább költőként ismert Andrij Bondar. Ők, akik a hetvenes évek derekán születtek, a Birodalom széthullásakor kezdtek felnőtté válni. Ennek megfelelően hőseik is két kultúra, a kommunista és posztkommunista határán keresik identitásukat. Itt azonban ukránságuk értelmezése mellett saját maguk megtalálása lesz a fő cél, hiszen már nincs a Szovjetunió, ilyen értelemben nincs mi ellen lázadni, elvileg már létezik a független Ukrajna, csak éppen úgy tűnik, nem tudnak vele mit kezdeni. Ahogy a Vorosilovgrád főhőse igen találóan megfogalmazza: „Mindannyian pilóták akartunk lenni. A legtöbbünkből végül lúzer lett.” Az abszurd, az irónia, a „karneváli” stílus viszont itt is megmarad, bőven van kapcsolat a két generáció között,

A legifjabb generáció legismertebb képviselői Lubko Deres és Szofija Andruhovics (a már sokat emlegetett Jurij lánya). A magyar közönséghez azonban még az ő műveik sem juthattak el. Deres műveiben már csak az irónia, a fekete humor maradt meg az előző generációkra jellemző stílusból, ehhez viszont erőteljes feszültségkeltés és a valóság brutális ábrázolása társul. Szofija Andruhovicsnak eddig három kötete jelent meg, a legutóbbi, a Felix Ausztria éppen mostanában – ez akár Magyarországon is érdekes lehet, mivel az Osztrák-Magyar Monarchiáról van benne szó.

113125f.gifKülönleges színfoltja napjaink ukrán irodalmának Okszana Zabuzsko, akit némiképp provokatív hangvételű regényei és elbeszélései tettek ismertté. Munkáit az teszi különlegessé, hogy az ukrán identitás keresése keveredik bennük a feminizmus elemeivel. Leghíresebb könyve, amelyet előszeretettel titulálnak „feminista botránykönyvnek” – bár a helyzet korántsem ennyire egyszerű –, a Terepvizsgálatok az ukránok szexuális életéről magyarul is megjelent. A könyvben a szerző egy olyan társadalom képét mutatja be, ahol az embereket az intim szférájukban is középszerűségre és egyszerűségre ítélték. A kötet egyetlen nagy monológként, monodrámaként is olvasható, és amellett, hogy a kommunizmust és a totalitarizmust okolja az emberi psziché kiüresedéséért, egy nagy szerelem történetét is elmeséli.

Hiába tehát a különböző életkorok, az identitás, az ukránlét keresése lépten-nyomon előkerül az irodalomban (is). Elnézve a jelen helyzetet, a gyakorlatilag háborúvá fajult válságot, nem túl valószínű, hogy a nagyon közeli jövőben helyükre kerülnek a dolgok, és az ukránok megtalálják az ő ukránságuk mibenlétét. Bár ki tudja, lehet, hogy éppen ez segít.

Szerző: Németh Orsolya

(a szerző a SzlávTextus főszerkesztője)

A cikk eredetileg a KönyvesMagazin téli számában jelent meg.

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr827179977

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.