Olvass!

KönyvesBlog

Az öt legígéretesebb elsőkönyves: Totth Benedek

2015. április 01. .konyvesblog.

totth-benedek_mg_7515.jpg

Fotó: Szombat Éva

A Könyves Magazin februári számában exkluzív fotósorozatban mutattuk be az öt, általunk legígéretesebbnek tartott írót, aki tavaly jelentette meg első prózakötetét. A következő öt napban a blogon is bemutatjuk őket (tegnap Mán-Várhegyi Réka volt soron). Mindenkinek ugyanazt a néhány kérdést tettük fel, és mindenkit próbáltunk a könyvéhez illő környezetben lefotózni. Totth Benedeket évekig műfordítóként ismertük (itt podcastoltunk vele), és tavaly jelent meg első regénye, a nihlista kamaszokról szóló Holtverseny, amely 2014 egyik legnagyobb könyves meglepetése volt. Nálunk a hét könyve lett, a Top50-es listánkon a negyedik helyig jutott, és a jelek szerint film is készül belőle.

Ha íróként egyetlen mondattal kellene jellemezned magad, és eggyel a regényedet, mit mondanál?

Most ismerkedem ezzel az íróval, egyelőre még olyan, mintha másvalaki lenne.

Háborús regény a kamaszkorról.

Ha egy írót választhatnál a magyar és/vagy világirodalomból, akitől tanácsot kérhetnél az írásról, ki lenne az, és miért?

A kedvenc szerzőimmel készült interjúkból, beszélgetésekből általában mindent megtudok, ami érdekel. Ez alól talán csak Cormac McCarthy jelent kivételt, ő nagyon ritkán áll szóba újságírókkal. Szívesen megkérdezném tőle, hogyan élte túl az Átkelést.

Könyves Magazin

Libri-Shopline, 2015, 72 oldal, 870 HUF/5 pont + 199 HUF

 

Mi volt a legfontosabb dolog, amit írás közben, illetve a könyve publikálásáért küzdő íróként megtanultál?

Azt hiszem, egy regényt csak abbahagyni lehet, befejezni sosem. És abban is egyre biztosabb vagyok, hogy kizárólag olyasmivel érdemes foglalkozni, amit akkor is megírnál, ha biztosan nem jelenne meg.

Elsőkönyvesként mi volt a legnagyobb sokk, ami ért?

Ez az egész elsőkönyvesség kisebb-nagyobb sokkok sorozata. Az első sokkot akkor kaptam, amikor elolvastam a nevemet a borítón, de az is elég ütős volt, amikor a metrón először láttam egy vadidegen ember kezében a könyvet.

Rögtön tudtad, hogy ezt a sztorit akarod megírni, vagy sok ötleted volt?

Sok mindenbe belekezdtem, de mindig ennél a történetnél kötöttem ki.

Volt olyan pont, amikor legszívesebben feladtad volna az írást? Mi lendített át a holtponton?

Többször feladtam, és olyankor mindig megkönnyebbültem, mert azt hittem, hogy ezzel most vége, megszabadultam ettől a rohadt könyvtől. Ezek a pillanatok egyszerre voltak mámorosak és végtelenül elkeserítőek, de a végén mindig újrakezdtem. Ez a regény nagyon meg akart íródni.

Kapcsolódó cikk:

Az öt legígéretesebb elsőkönyves: Mán-Várhegyi Réka

Hogyan viseled a kritikákat?

Tíz évig fordítottam. Aki csinált már ilyesmit, tudja, ha egy kritikában nem térnek ki külön a munkája minőségére, az azt jelenti, láthatatlan tudott maradni. Egy műfordító esetében ez sokszor felér egy vállveregetéssel. Ebből a szempontból ez a mostani helyzet elég furcsa, de gondolom, ezt is meg lehet szokni, nem csak a csöndet. Persze nagyban megkönnyíti a dolgomat, hogy a Holtverseny eddig elég jó kritikákat kapott. Meg aztán közben eljutottam odáig, hogy – bár tisztában vagyok a regény hibáival – el tudom fogadni olyannak, amilyen.

Mi akartál lenni kiskorodban - és ahhoz képest előrelépés-e, hogy végül író lettél?

Nagyon kis koromban kukás, később állatgondozó, aztán orvos. Ahogy vesszük.

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr447324834

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.