Olvass!

KönyvesBlog

TGM-et nehéz megkerülni - Előhívás: Magyarírás a Nyitott Műhelyben

2015. április 09. barraban

elohivas2014_1.jpg(Kép forrása: Litera)

Tamás Gáspár Miklós sokszor ad jó okot a nyilvános töprengésre: elég egy botrányszagú publicisztika, és máris róla beszél a teljes kulturális közeg. Személyének varázsától vagy épp irritáló jellegétől a Litera Előhívás tagjai is nehezen tudnak szabadulni. Legutóbbi beszélgetésük apropója a nagy hullámokat korbácsolt egyszemélyes politikai és kultúrcsörte.

Előzmények:

  • Spiró Györgyöt a hvg.hu faggatta ki a rendszerváltásról. Az író az interjúban beszélt a nagyhatalmak szerepéről, a rendszerváltás ölünkbe hullásáról, és arról, hogy a Kádár-rendszer olyan sikeresen állította elő a vegetálásra trenírozott embertípust, hogy egész nemzet hibernálódott a cselekvésképtelenségben. 
  • A nem éppen finomhangoló képességeiről híres TGM már másnap kiosztotta Spirót, és az író kijelentésein túl nem kímélte a kortárs szépirodalmat sem. Az 1980-as években hat hónap alatt több jelentős irodalmi mű jelent meg, mint a rendszerváltás óta eltelt negyedszázadban összesen.”,„az ún. szépirodalom ma épp oly jelentéktelen, mint a XVII. században…” 
  • TGM Spirót tetszetős közhelyek halmozójának tartja, aki összeesküvés-elméleteket kovácsol, bűnbakot keres, romantizálja a lengyeleket, és – a kordivatnak, az olvasói elvárásoknak megfelelően – „öngyarmatosító és öngyűlölő” szemléletet képvisel.

Kapcsolódó cikkünk:

Kulcsár Szabó Ernő: Az irodalmi kánonok befolyásolhatatlanok

Nádas: A magyar irodalomnak épp a sokszínűség a specialitása

A két megnyilvánuláshoz, különösen a „régi” és a kortárs irodalom problematikájához azóta sokan hozzászóltak. A Magyar Narancs körkérdést is feltett, melyre közismert írók, tudósok válaszoltak, listázva az általuk jelentősnek gondolt alkotókat, műveket (a végén TGM is megszólalt, rátéve még egy lapáttal a tűzre). A diskurzusból az Előhívás legénysége sem maradhatott ki: a Nyitott Műhelyben Jánossy Lajos, Reményi József Tamás, Németh Gábor és Vári György – eltérve a hagyományoktól - régi szövegek helyett ezt az aktuális beszédhelyzetet vették górcső alá. Az Előhívás palettájára új színt festő beszélgetésre Tamás Gáspár Miklóst is meghívták, ő azonban nem vállalta a nyilvános akasztást. Az est protagonistájának az ötletadó Németh Gábor lett kinevezve, aki már a beszélgetés elején kétkedett kicsit, vajon a kvartett és a közönség képes lesz-e kihámozni valami érdemlegeset a komplex jelenségből?

Szerinte legalább négy állítás fonódik össze TGM írásában. A vehemens filozófus szerint adott ez a MAGYARÍRÓ nevű, megalapozatlan tekintéllyel bíró entitás, aki őt nagyon bosszantja: a kifejezés a halmaz összes elemére igaz. Németh szerint a definíciót nehéz nem rasszizmusként értelmezni - a "fordított rasszizmus" fogalmát TGM egyébként Spiróra, pontosabban a MAGYARÍRÓRA alkalmazza. Az 1980-as években hat hónap alatt több nagy mű jelent meg, mint azóta összesen - TGM csak azon szerzők némelyikének kegyelmez meg, akik 1989 előtt kezdték pályafutásukat, tehát a történelem vége előtti időkből beszélnek át a ma emberéhez. A közíró vallja, hogy manapság nagy irodalom nem is létezhet, mert a feltételekhez hiányzik a megfelelő világtörténelmi pillanat, amit a nyolcvanas évek Magyarországán a szocialista blokkhoz való kényszerű kapcsolódás élménye teremtett meg. Hozzáteszi: azért megélt már a történelem ilyen kulturális vákuumot, méghozzá a 17. század üres évtizedeiben.

TGM két fogalmat használ a jelentős íróra: nagy és új. A beszélgetés résztvevői többek között azt próbálták körüljárni, jelent-e bármit is 2015-ben ez a két szó, korszerű-e egyáltalán ilyen módon közelíteni az irodalomhoz. Csak az ún. nagyszabást illeti meg a nagy irodalom rangja, vagy átértékelődött a fogalom, és létezhet egészen másfajta nagyság is?

Az Előhívás gárdája szemlátomást keményen birkózott a jelenséggel, az irodalom szerepét firtató kérdések azonban óhatatlanul keveredtek a személyes preferenciákkal, a Kádár-kor társadalmi miliőjének számbavételével és a felháborodást súroló értetlenkedéssel. Reményi szerint TGM nem Spiróba köt bele személyesen, hisz ugyanolyan lesújtó véleményük van az elmúlt huszonöt évről: a Spiró-interjú egyszerűen kapóra jött neki, hogy újra rúghasson egyet az általa sokat szapult értelmiségen – ezúttal a MAGYARÍRÓNAK nevezett szeletén.  A filozófus állításaiban túl sok szempont keveredik: összemossa az írók szerepét az irodalommal, a közélettel, a divattal, a kultusszal, az irodalmat fenntartó intézményrendszerrel. Reményi leginkább talán azt nem képes elfogadni a publicista állításaiban, hogy TGM – Máraihoz hasonlóan – az irodalom végét vizionálja, és merev korszakhatárokat alkalmaz. Nehezen bocsájtja meg a TGM mellé felsorakozó konzervatív ízlésőröket (pl. Balla Zsófia), akikkel valódi szellemi közösséget szerinte a filozófus sem vállalna. Úgy gondolja, a nagyszabás igénye komoly tévedés, hisz ilyesmi igazából Örkény fellépése óta nem létezik, évről évre látványos kudarcot vallanak a hasonló irányú irodalmi próbálkozások. Arról pedig nem az író tehet, hogy a kiüresedett formák helyett nem jött létre más: persze lehet ezekről kritikusan beszélni, de TGM pusztán üres állításokat pufogtat valódi kérdések felvetése helyett.

Jánossy főleg a magyar értelmiség szerepvállalásának utóvédharcát látja TGM megnyilvánulásában. Azzal, hogy valaki az egyik világot értéktelítettnek, a másikat masszívan értékhiányosnak látja, nem tud mit kezdeni. Ő is kiemelte, hogy észre lehet venni és szükséges elemezni a hiányosságokat, TGM normatív megközelítését azonban csak nehezményezni tudja.

Vári György hosszan és sokszor önismétlően beszélt, ami azért is érdekes, mert ő hangsúlyozta a legtöbbször: TGM publicisztikáját retorikai bravúrnak, provokációnak tekinti, egy kacajnál az egész többet nem érdemel. A „kinek az apukája erősebb” – kérdés lehet szórakoztató, de inspiratív vitaalapnak botorság tekinteni: őt leginkább a görcsösség ijeszti meg, ahogy mindenki ráfeszült erre a jelentéktelen ügyre. Ugyanakkor, bagatellizálva bár, de nem tagadta, hogy személyes preferenciái nagyjából megegyeznek a közíró ízlésével. A lírát manapság sokkal izgalmasabbnak tartja a prózánál, Bartók Imre trilógiáját viszont lelkesen üdvözölte: a fiatal szerző könyvei szerinte megfeleltethetők a nagyszabású regény TGM-i ideájának.

Felvetődött a kérdés: belelátható-e a filozófus mérges soraiba a súlyos állítás, miszerint a diktatúra létezése alapvető feltétele a rangos művek létrehozásának? A rendszer, az értelmező közeg, az irodalmi piac és az irodalmat fenntartó intézményrendszer nyilvánvalóan megváltozott az elmúlt évtizedekben. A beszélgetőpartnerek hangsúlyozták, hogy nincs Kádárkor-nosztalgiájuk, elfogadhatatlannak tartják „A Kádár-rendszer rossz volt, de…” kezdetű mondatokat. A jelenlegi szerkezettel azonban érezhetően akadt fenntartásuk - különösen Vári Györgynek, aki sokat dicsérte Balassa Péter szervezői rátermettségét, ugyanakkor úgy vélte, TGM-nek sem állhatott szándékában diktatúrákat legitimálni és feldicsérni.

Bár Németh Gábor a beszélgetés végén elárulta, hogy szerencsésnek tartotta volna, ha azonnal eltáncolnak TGM személyétől, a távolságot nem igazán sikerült megtartani. A prófétai dörgedelmek keltette méteres hullámverés jól mutatja: a tekintélyes író, a karizmatikus megmondóember pozíciója, aki műveket, korszakokat, sőt személyeket egy tollmozdulattal a sötétség dögkútjába vet avagy piedesztálra állít – és akinek TGM morális természetű gúnnyal üzen -, ma sem ingatható meg. Erre éppen ő a legjobb példa.

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr77353100

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.