Olvass!

KönyvesBlog

Diszkomfortzóna: családállítás Jonathan Franzennel

2015. április 23. valuska

Első mondat: “Aznap este nagy vihar volt St. Louisban.”

Jonathan Franzen (2013-as interjúnk vele ITT olvasható) Amerika egyik legfontosabb írója, akinek az életművét pár év alatt a legsikeresebbtől visszafelé (Szabadság, Javítások, Erős rengés) haladva kezdte kiadni az Európa. A frissen megjelenő Diszkomfortzóna (olvass bele ITTa felnőtté válás története, sztorikkal teli, elemző önéletírás, amiből kiderül, milyen hatások érték fiatalkorában a szerzőt, amelyek regényeit is meghatározták. Szocializáció biturbó: a diszfunkcionális család működése, a vallási közösségben való élet, önimádat és önutálat mellett Franzen a nőkkel való kapcsolatáról is mesél, miközben felvázolja a középnyugati, kertvárosi Amerika működését is. Minden történetnek ő a főszereplője, elemzi és magyarázza élete történéseit, helyszíneit és szereplőit.

Jonathan Franzen: Diszkomfortzónaa

Fordította: Bart István, Európa Könyvkiadó, 2015, 288 oldal, 2392 HUF

 

"Az ország közepén nőttem fel, és az amerikai középosztály aranykorának közepén" - írja Franzen, aki egy olyan idilli társadalmat mutat be, amelyben a jövedelmek elosztása kiegyenlített volt, az embereket érdekelte, hogy mit adhatnak a társadalomnak, templomba jártak és fontos volt az őket körülvevő közösség is. A szerző regényeiből már jól ismerjük ezt a kertvárosi nyugalomba belassuló, sok szempontból példaértékű családot, amely a valódi, hazugságokkal és önámításokkal terhelt működést próbálja elrejteni. Franzen memoárjában, a hat írást tartalmazó Diszkomfortzónában lendületes, helyenként szórakoztató, de főleg komoly személyes és családi történeteit írja meg a  vallási kis közösségről, a képregényekről vagy a Goethe-szemináriumról. Persze ír háborúról, környezetszennyezésről, politikáról és sikerről is, így gyorsan megtanulhatjuk, hogy mi köze van Snoopynak az amerikai középosztály történetéhez.

Franzen programja:

Április 23-án, 16 órától Winkler Nóra beszélget Jonathan Franzennel a Teátrumban. 17 órakor Franzen átveszi a Budapest Nagydíjat, a laudációt Háy János mondja. Április 25-én, szombaton 11 órakor Veiszer Alinda, valamint Bart István műfordító kérdezik majd a Teátrumban. Franzen szombaton 12:30-tól 14:30-ig dedikál az Európa standjánál (B17 stand).

A Diszkomfortzóna az író személyes történeteit gyűjti csokorba, olyan esszéket, amelyek valójában bármelyik Franzen-regényben megállnák a helyüket. Milyen anyánk halála után visszamenni a házába? Hogyan lehet szembenézni azzal, hogy a szerelem nem örök? Hogyan fedezheti fel valaki a természetet, a madarakat, és hogyan fedezheti fel rajtuk keresztül magát és magánéletét? Jonathan Franzen mélyre ás a személyes és családi archívumban, hogy kísérletet tegyen élete kiemelt történéseinek megírására, sokszor zavarba ejtő nyíltsággal. Például a kötet Franzen édesanyjának halálával kezdődik, és saját, megromló házasságával záródik.

"Ez a ház valójában anyám életregénye, vagyis nem más, mint az a történet, amit el akar mondani magáról. A történet olcsó, egyszerű áruház holmikkal kezdődik, melyeket még 1944-ben vásárolt" - írja első esszéje elején Franzen, majd ennek, a Javításokból is ismerős háznak a bemutatásán és eladásán keresztül előbb egy kicsit szövevényes családtörténetet, majd egy léptékváltással már középnyugat-Amerika társadalomrajzát is mutatja meg. A legkisebb fiú kapja a feladatot, hogy szembenézzen az örökséggel és a megfelelő ingatlanossal, aki képes túladni azon a házon, amiben az egész gyerekkorát töltötte. A házba megérkezve előbb mindenhonnan fényképeket kezd gyűjteni, hogy megfossza a házat a személyes emlékektől. Ezt a családot pontosan ismerjük a Szabadságból és a Javításokból, így nem meglepő, ha felteszi a kérdést anyjáról, miután a családi házat az eredeti, 1965-ös vételáránál tízszer drágában tudják eladni: "Volt-e bármi is az életében, ami akár csak feleolyan jól sikerült, mint az ingatlanbefektetése?"

Az egész Franzen-életmű egyik központi témája a diszfunkcionális családok működése. Nem csoda, hogy ez ennyire beégett neki, mert végre megértjük, milyen családban nőtt fel, illetve édesanyja hogyan határozta meg mottójával a regényeket: "Szilárdan hiszek a családban. Úgy érzem, hogy a családi otthon az igazi alapja a boldogságnak Amerikában - sokkal inkább, mint akár az egyház, akár az iskola".  

A fentiekhez képest Franzen a következőt állítja: "Semmi olyasmit nem akartam, amit ők. És semmit sem becsültem, amit ők".

A Diszkomfortzóna a már magyarul megjelent Franzen-regényekhez is remek háttérolvasmányként szolgál, legalábbis ha szeretnénk megérteni Franzen személyes viszonyát a nagy amerikai családokhoz, a madarakhoz, a környezetvédelemhez, az európai kultúrához vagy a politikához. Franzen cinikus szerző, talán ezért ennyire éles és kegyetlen: egyszerre tud hideg és szigorú lenni apjával, felismerni anyja gyengeségeit, valamint kiégetni a relét, ha George W. Bush iraki- és adópolitikájával vagy 9/11-gyel foglalkozik, esetleg dühöngeni a Katrina hurrikán áldozatainak szervezett országos gyűjtőprogramon.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr897388644

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.