Olvass!

KönyvesBlog

Megjelent Jankovics Marcell Képes bibliai történetek című könyve

2015. május 12. .konyvesblog.

aka_biblia_cover_elejeweb.jpg

Az Akadémiai Kiadó könyv formájában jelentette meg Jankovics Marcell animációsfilm-rendező és alkotó Biblia témájú filmjének irodalmi és grafikai anyagát, amely a Képes bibliai történetek címet kapta. Az alkotó még az 1980-as évek elején kapott felkérést egy televíziós sorozatként vetíthető animációs Biblia-film elkészítésére, a tervezett 26x26 részből végül 1 epizód és 2 előzetes készült el. Az Akadémiai Kiadó az elkészült grafikai anyagot (7 képes forgatókönyvet és a hozzá tartozó figuraterveket) dolgozta fel könyv formájában, amelyhez mellékeli az elkészül filmeket DVD-n. A könyv különlegességnek számít a Szentírás és az animációs filmkészítés után érdeklődő közönség számára is.

A kötet két fejezetből áll, amelynek első része a Képes bibliai történetek címet viseli, és amely Jankovics Marcell sajátos Bibliai értelmezésében dolgozza fel az Ószövetség első tizenkét könyvét, a Teremtés könyvétől a Királyok könyvéig. A kulisszák mögött című második rész pedig betekintést enged az animációs forgatókönyv készítésébe. A könyvhöz tartozó DVD-mellékleten a máshol nem látható „Teremtés” című epizód és két előzetes tekinthető meg.

A könyv az animációs képes forgatókönyv és a képes bibliák műfaja között képez átmenetet.  A létrejött alkotás a művész képeivel gazdagított és szuverén módon kezelt bibliai szövegmontázs.

A Képes bibliai történetek című fejezetben az egyik hasábban illusztrációkat láthatunk, a másikban pedig azokhoz rendelt bibliai történeteket olvashatunk. Jankovics Marcell a válogatott szövegeket a Károli-fordítás 1908-as revíziója alapján adja közre, amelyet nem pusztán illusztrálni, sokkal inkább magyarázni kíván sajátos képi világával. A Jankovics-féle megjelenítés sajátja, hogy az Ószövetség történeti alapszövege közé, kurzívval szedve bele-belesző zsoltárokból, prófétáktól vagy éppen az Újszövetségből származó idézeteket.

A Képes bibliai történetek közismertek: a világ teremtése, Ádám és Éva a Paradicsomban, bűnbeesés, Káin és Ábel, vízözön, Noé bárkája, bábeli torony, Ábrahám, Izsák, Szodoma és Gomorra, Jákob és Ráchel, József és testvérei, Mózes, egyiptomi csapások, kivonulás Egyiptomból, a szövetség, tízparancsolat, Józsué, Bírák, Ruth, Sámuel kora Saul királlyá választásáig.

A kulisszák mögött címet viselő rész a Biblia című film készítésének folyamataiba avatja be az olvasót. Ez a fejezet megmutatja hogyan készült a rajzfilm az animáció világának digitalizálódása előtt. Az egyes folyamatokhoz illesztett képek bemutatják az irodalmi és a képes forgatókönyv, a mozdulattervezés, a kulcsrajzolás, a fázisrajzolás, a cell, a kihúzás (a kifestés, a háttérfestés, az operatőri munka), a vágás mozzanatait, bevezetnek a szakma rejtelmeibe.

„Az Akadémiai Kiadó több okból is fontosnak tartja a mű kiadását: annak ellenére, hogy a filmsorozat nem készült el, mi a műfajok egyesítésével kínálunk teljes élményt az álló és mozgó képek, az olvasható és hallgatható szöveg és a kísérőzene együttesének köszönhetően. A kiadó nem titkolt célja a leletmentés, hogy megőrizzük az utókornak a film számára készült irodalmi és grafikai anyagot – a szöveget és a képes forgatókönyvet. Célunk az eltűnőben levő, kézi rajzzal készült animációs világ rögzítése, megmentése. Bemutatni a közönségnek, hogy ez az alkotás olyan, mint egy gyönyörű ókori szobortorzó: nincs meg minden része, de ez semmit nem von le művészi értékéből” mondta el Dr. Pomázi Gyöngyi, az Akadémiai Kiadó szerkesztőségvezetője.

„Ez nem a Biblia, hanem az én Bibliám, az én értelmezésem, persze ugyanakkor Biblia is, hiszen annak a szövegei vannak benne” – mondta el Jankovics Marcell animációsfilm-rendező és alkotó a Képes bibliai történetek című művéről, majd hozzátette – „Az én szememben egy csonka mű, amely 10 év munkáját öleli fel, és amely egy filmsorozat teljes technikai forgatókönyvét, hét epizód képes forgatókönyvét és sok ezer figuratervet ment meg az utókornak. Az eredetileg 26x26 percesnek tervezett filmsorozatot elsősorban a tanuló, művelődni vágyó ifjúságnak szántam, és nem kifejezetten a zsidó-keresztény vallásos nevelés szándéka vezetett, hanem annál tágabb volt a merítésem, az ismeretterjesztés, a Szentírás iránti érdeklődés felkeltésével. Ezt a célt szolgálta a véres események kegyetlenségének tompítása, ugyanakkor igyekeztem a humoros és mesés elemek, az érzelmi hatáskeltések által kiaknázni a közönség misztika iránti igényét”

„Ez a könyv hasznos lehet a szakmai olvasóknak, vagy azoknak, akik a hagyományos rajzfilmkészítési technikák után érdeklődnek, ugyanis a könyv beavatja az olvasót hogyan készült régen a rajzfilm. A filmkészítés legnehezebb műfaja ennek a műnek hála mivel ma már minden digitalizálva van megismerhető és később akár kutatható is lesz– tette hozzá Jankovics Marcell.

(x)

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr377449790

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.