Olvass!

KönyvesBlog

Nádas Péter: „Nem emlékszem, hogy mikor ne lettem volna nagy munkában”

2015. május 12. Rostás Eni

_pj28266.jpgFotó: Posztós János/Müpa

Nádas Péter színházról, falusi létről, megfigyelésről mesélt, néha beleharapott saját madeleine-jébe, egy hűvös, harmatos, mosatlan uborkába, felidézett Damjanich utcát, tönkretett gyerekkort, hüledező szomszédasszonyt, majd maratoni, másfél órás felolvasást tartott most készül önéletírásából, a Világló részletekből. A Literárium sorozatszerkesztője, Keresztury Tibor ezúttal Nádas Pétert citálta a Müpa színpadára, akit Veiszer Alinda kérdezett.

A színpadon Csalog Gábor játszott Kurtág kottájából, a folyosón a nők kortól és párkapcsolati státusztól függetlenül fordultak a műélvező Esterházy után, a másik Péter, a Nádas pedig olyan határozottan, és megkockáztatom, sármosan állt a felolvasást támasztó pulpitus mögött, hogy ha indulna a következő választáson, gondolkodás nélkül az ő neve mellé húznám az ikszet. Apja pesztonkájáról, Júlia kisasszonyról, vagyis Kisáról anekdotázott, akiből vénlány korára Papanekné lett a távoli Ámerikában, véres ordításba belehalt rokonokról, antik vállkendőkről, tejporokról és tejkonzervekről, egy tengerentúlról érkezett, gyarmati idillt megörökítő világoskék nyakkendőről és egy fekete tenyérlenyomattal ékesített, hatalmas, rózsaszín melltartóról, ami üde és mulatságos színfoltként hatott a háborútól sújtott Budapesten.

Mindennapok egy elbeszélő életéből: Szomorú, hogy erre válaszolnom kell, válaszolja Nádas a mindennapjai milyenségét firtató kérdésre, majd megadja magát, és a többnyire egyforma napjairól kezd mesélni. Fél nyolckor már az íróasztalánál ül, de ez az időpont a munka szempontjából kritikus időszakokban reggel hatra módosul, ami nem szerencsés, mert olyankor már este tizenegykor elfárad. Minél idősebb, annál kevesebb időt érzékel hasznosnak egy napból, ez most 4-5 óra, a nap többi része a regenerációé. A másnapok mindig az előző este hiba nélkülinek minősített szöveg átalakításával indulnak, ám amint feláll az íróasztaltól, nincsen fantáziálás, teljesen elengedi a szöveget. Mielőtt nekifogna az írásnak, minden nap kisétál a konyhakertbe, hogy kiderítse, mi történt estétől reggelig: volt-e harmat, túrtak-e a vakondok, jöttek-e a csigák. Az ő domíniuma egyébként nem a konyhakert, hanem a virágos, bár reggelire nem ezért fogyasztja csak ritkán a sokat emlegetett uborkát. A reggeli intézménye nincs túl jó hatással a munkavégzésre, ezért nem is él vele.

_pj28287.jpg

Emléklapok egy elbeszélő életéből: Nádas nem emlékszik, mikor ne lett volna nagy munkában, még akkor is abban van, ha azt hiszi, következő könyve könnyed lesz, spórolós és főleg rövid. Ez a három minőség általában nem szokott összejönni neki. Mindennek megvan a maga ideje, vallja, az önéletírásnak épp most, egyrészt „azért, mert öreg vagyok,”, másrészt meg azért, mert tudja, hogy a munka mennyi energiával jár, és a szükséges energiamennyiséget egyre kevésbé sikerül előteremtenie. Az emlékiratírást nagyon nehéz műfajnak tartja, meg kellett tanulnia megtagadnia magától a fantáziálást. Most élettények vannak, ezeknek az élettényeknek összefüggései vannak, kutatni kell hozzájuk, könyvtárazni, hogy a történet külső váza stabil legyen. A stabil váz első, saját tudatában megragadó emléke 1944. június 27-ről való. Biztos benne, hogy akkorról, több helyről is ellenőrizte, például a rokonoktól, bár a nagynénje rosszul emlékezett. Aznap éjjel bomba rombolta le a Damjanich utca 42. alatt álló ház felét, őt pedig anyjával együtt egy leomló falba vágta a légnyomás. Nádas másfél éves volt ekkor, ebben az életkorban az embernek még nincsenek fogalmai, az észlelés erőteljesebb, mint a fogalmi világ. Tudományos bizonyítéka nincs rá, mégis úgy véli, valószínűleg nincs olyan kép, emlék, amit a tudat ne őrizne, ám az emlékezésről a tudományban és a világirodalomban is téveszmék keringenek. Nincs olyan, hogy előhívás, asszociációs láncok vannak, amelyekről bizonyos dolgok néha előjönnek. A valódi képeket és a fantáziaképeket el lehet választani egymástól, az ő munkája, hogy rájöjjön, mikor csapja be magát, és hol kezdődik a fantázia, meg a külvilág kényszere, ami ugyanúgy képeket szül. Történeteibe nem az a történelem türemkedik be, amit a történészek történelemnek neveznek, hanem bizonyos korszakok atmoszférája. A történelem egy állag, mégpedig a kortársak által képekben és szavakban átélt állag, az pedig nagyon egyéni, hogy a zeitgeist hogyan hat az egyes emberekre. Függ például az egyén neveltetésétől, attól, hogyan alakították a megfigyelését, lemetszették-e a vadhajtásait, büntették-e, verték-e.  

Tönkretett gyerekkor: Minden gyerek tönkre van téve, vallja Nádas, és ha felnő, ő is tönkreteszi a saját gyerekeit. Minden gyerek egyedi és egyszeri, ez az egyediség pedig hamar összeütközik egy bizonyos követelményrendszerrel. A szülő szembemegy a gyerek adottságaival, sőt ami még ennél is rosszabb, azt hiszi, hogy a gyerek az övé, pedig a gyerek egy önálló létező, és az, hogy milyen is valójában, sokszor a pubertásig ki se derül. Önnel hol mentek szembe, hangzik a kérdés, Nádas hosszan hallgat, majd bevallja, hogy erre nagyon nehéz válaszolni, már csak azért is, mert nagyon rövid ideig élt a szüleivel. Szülei ateisták voltak, az istenkérdést könnyedén félresöpörték, ami számára követhetetlen volt, ezért belsőleg már nagyon korán szakított velük. Apja nem szeretett ugyan magyarázni, de a kor általános pedagógiai nézetei miatt kötelességének érezte, hogy magyarázzon, például az univerzumról, a csillagos égről, amit Nádas halálosan unt. A csillagos ég magyarázatával később József Attilánál találkozott, de hamar rájött, hogy saját égboltján a csillagok nem börtönrácsok.

Színpad: Bár egy időben filmnovellák írásából élt, a film sose érdekelte, a színház viszont annál inkább. Darabjai hol eljutottak a lehetséges határáig, hol jócskán belül maradtak ezen a határon, de a saját szemében egyiknek sem sikerült kiemelkednie. „Ha ilyen jó darabokat tudsz írni, akkor miért írsz ilyen rossz darabokat?” – kérdezte tőle Molnár Gál Péter, ő pedig úgy érzi, legalább négy évet késett a szövegeivel. Ha darabjai korábban eljutottak volna Nyugat-Európába, akkor talán sikerül átmenniük a közönségen. Egy színdarab vagy kontextust teremt, vagy meghal, „nem lehet eltenni holnapra befőttnek” (MGP). Az egész színházasdi Radnóti Zsuzsával kezdődött, aki felhívta, hogy nincs-e kedve darabot írni. Mondta, hogy nincs, letette a telefont, majd egy óra múlva ő tárcsázott, mert rájött, hogy mégis van. Addig csak elölről ment be a színházba, onnantól már hátulról is, ám a színház ahelyett, hogy lenyelte volna, egyszerűen kiköpte, neki pedig most már nincs dolga ezzel a területtel.

_pj28342.jpg

A megfigyelő módszerei: Aprólékos megfigyelőképessége az apja magyarázatáradatára is visszavezethető, ami ugyan elhangzása pillanatában egyáltalán nem érdekelte, ám később remekül hasznosíthatónak bizonyult. Szülei azt vallották, hogy a világ megismerhető, sőt megváltoztatható, ám szerinte a megismerhetőség és a megváltoztathatóság illuzórikus fogalmak. Sem a minden mindennel összefügg, sem az atomként, önállóan álló dolgok elméletében nem hisz, de hogy akkor mit gondol az egészről, azt nem tudja elmondani. Ha el tudná, nem fikciót írna. Az irodalmi antropológia szerint szemlélődik, és úgy véli, attól, hogy bizonyos véleményeket egymás mellé illesztünk, még nem jön ki az univerzum. A megfigyelőkészség közös tulajdon, ám nem mindenki használja - neki az a dolga, hogy kidolgozza, aztán mások vagy használják, amit kidolgozott, vagy nem. A megfigyelőképesség nem ad teret az érzelmességnek, mert minél közelebbről szemlélünk valamit, a sematikusság annál lehetetlenebbé válik. A nyelv áthághatatlan törvényszerűségeket fogalmaz meg, ám ezekből a törvényszerűségekből hamar sémák lesznek. Szerinte a megértés átlátást, átláthatóságot jelent, és úgy érzi, azért nem sikerült megértenie a világot, mert nem elégítik ki azok a primitív sémák, amiket a nyelv használ bizonyos jelenségek leírására.

Válság: Témaírónak kellene lennie ahhoz, hogy Európa jelenlegi válságáról írhasson, ám ő nem témaíró. A válságot viszont közelről ismeri, egy nagyon válságos korszakba született bele, egy másik válságos korszakban nőtt fel, és nem is hiszi, hogy létezik nagyon másmilyen korszak. Szerinte az emberiség a folyamatos fejlődés elvével tartja életben magát, és bár ma sokkal differenciáltabb az élet, ez nem biztos, hogy fejlődésnek nevezhető, mert egyre nagyobb a különbség az ember, és az általa létrehozott dolgok között. Ma más rendszerek működnek, mint amit várunk, mert mi azt várjuk, hogy a kormány, az ENSZ, vagy bárki más oldja meg a problémát helyettünk és lehetőleg nélkülünk. A vízhiányt, vagy az egyéb hiányokat nem ökológiai, hanem szociális problémaként kellene kezelnünk, mondja, majd tippeket ad a környezetkímélő fogmosásra: kétszer öblít kevés vízzel. Az önzésnek és az önkénynek ugyanakkor nincs határa, ő például nem tudja nem égve hagyni a villanyt, mert utál bemenni a sötét dolgozószobába. A villanykörte mindenhol spórolós.

Vidék: Az, hogy a hatvanas években elmenekült a fővárosból, sőt kivonult az utált magyar társadalomból, szerinte nem tekinthető állásfoglalásnak. Az állásfoglalásnak nem látta szükségét, nem állt ki például a November Hetedike térre kiáltozni, mert annak csak két rendőri pofon, és az elmeállapotáról való magyarázkodás lett volna a vége. Vidéken dolgozni is jobban tud, és sosem unatkozik, mert lefoglalja a természet szépsége. A faluban nincs benne semmi híres, meséli nevetve, a falusiak egyetlen sorát sem olvasták, nem is akarják, de fél, hogy egyszer mégis a kezükbe kerül. Amikor Kisorosziban élt, egy parasztasszony volt a házigazdája, a tisztaszobában dolgozva pedig néha azt vette észre, hogy idegenek lesnek be az ablakon, hogy kifigyeljék, mit csinált. Reméli, hogy semmi illetlent, nevet fel, majd néhai szomszédasszonyáról kezd mesélni, aki le akarta leplezni a munkáját. Az asszonyság tudta ugyan, hogy könyveket csinál, ám azt már nem értette, hogy ha nincs műhelye, akkor hol csinálódnak azok a bizonyos könyvek. „De akkor honnan kapja a pénzét”, hangzott a számonkérés, ám a válasz már meghaladta a benne kialakult világképet. Nádas a rendszerváltás idején elgondolkodott a visszaköltözésen, ám mindig akkora munkában volt, hogy ez sosem valósult meg. És úgy érzi, már soha nem is fog.

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr817453470

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.